A pápa mosolya, a közös imádság ereje, a találkozások öröme. Pillanatok, élmények és hangulatok, amelyek felejthetetlenné tették a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. A vasárnapi zárómisén a teljes gimnázium ott volt, és ahogy diákjaink mesélik felemelő volt élőben hallgatni a Szentatyát. Velük együtt bencés közösségünk több mint ötszáz tagja különvonattal utazott Pannonhalmáról, Budapestre. Öregdiákjaink közül pedig többen a kongresszus lebonyolításában is részt vettek. Egyikük VIP guideként még a francia nagykövet rezidenciáján is járt.
Pamper Zsolt öregdiákunk mondhatni testközelből élte át a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. VIP guideként Jérôme Beau francia érseket kísérte. „Kifejezetten nyitott és barátságos volt. Érdeklődött, hogy milyen az itteni élet, mit tanulok, hova járok” – meséli Zsolt. Nagy élmény maradt számára, hogy Esztergomba és a francia nagykövethez is vele tarthatott. Péntek reggel pedig együtt vettek részt a laudesen, amelyet szerzetestestvéreink énekeltek. „Büszkén meséltem az érsek úrnak, hogy a szerzetesek egykori alma materemből érkeztek, Kiss Zsolt orgonistával együtt. Az egy különösen is szép reggel volt számomra. Az egyik kollégám meg is jegyezte, hogy annyira felspannolt, hogy volt tanáraimmal imádkozhatjuk együtt a laudest, hogy még az sem látszik rajtam, milyen keveset aludtam” – emlékszik vissza a különleges pillanatra.
Nem csak Zsoltnak, hanem szerzetesközösségünknek is emlékezetes volt az a nap. Már csütörtök este ott voltak a Hungexpón, hogy próbáljanak – meséli Szilveszter atya. „Mondták előtte, hogy ötezer széket tettek ki, de azt gondoltam ez csak túlzás. Aztán beléptünk a pavilonba és végestelen végig székek sorakoztak. Még meg is fordult a fejemben, hogy ki fog ennyit megtölteni reggel háromnegyed kilenckor” – teszi hozzá. Másnap korán indultak a laudesre, nehogy a dugó miatt elkéssenek. Hét órakor pedig már a székek több mint fele foglalt volt, mire a reggeli ima elkezdődött pedig az összes. „Hihetetlen volt. Főleg az, hogy nem azért ültek ott az emberek, hogy megnézzék, hogyan énekelnek a bencések, hanem lehetett hallani, hogy velünk együtt imádkoznak. Nagyon erős élmény, ahogy ott állunk a színpadon és ötezer emberrel közösen fohászkodunk” – mondja Szilveszter atya.
A vasárnapi pápai szentmise is mindkettőjükre nagy hatással volt. Bár Zsolt vendége azon már nem vett részt, ő semmiképp sem akarta kihagyni a liturgiát. „Nagyon szép és felemelő volt, hogy a Szentatya ott haladt el előttem alig másfél méterre” – mondja. Szilveszter atya pedig, mint osztálybencés diákjainkkal együtt vett részt a zárómisén. A Nagy testvérek, Endre és Márton szerint egészen különleges volt, ahogy érezni lehetett a tömeg és a közösségi ima erejét. Ahogy azt tapasztalták a Szentatya sokat mosolygott és látszott rajta a boldogság, hogy ennyien eljöttek. Ugyanakkor a fáradtsága is kivehető volt – mondják, amire Szilveszter atya is bólogat. Ő 2013-ban találkozott először Ferenc pápával Rómában, a bencés növendékek találkozóján. „Mai napig emlékszem az erőteljes kézfogására, és a szemében az eltökéltségére, hogy nagy terveket szövöget. Akkor ezt mondta nekünk »Nektek bencéseknek sok feladatotok van ebben a világban. A lelkeket vezessétek, mint Benedek«. Igaz, hogy a mostani misén egy megfáradt testet láttam, de a szeme és a mosolya ugyanaz volt, mint majd tíz évvel ezelőtt” – meséli. Mint mondja fáradtan, halkan kezdte a Szentatya a liturgiát, de amikor az evangéliumról, az örömhírről beszélt és a magyaroknak szánt üzenetét beleszőtte, egyszeriben felerősödött. „Úgy éreztem, hogy egy nagyon erős prófétai hang szól hozzánk, kiált bele a tömegbe. A végén pedig, amikor magyarul azt mondta: »Isten áldd meg a magyart!« az ennek a prófétai hangnak a megkoronázása volt.” Ez a pillanat a fiúkban is mély nyomot hagyott – mondják.
Bár a szentmisén több tízezren vettek részt mégsem tapasztaltak tülekedést, hanem egy bensőséges és emelkedett hangulat uralkodott – meséli Szilveszter atya, akit nagyon megérintett egy közelükben lévő roma család vallásossága. „Leterítették a pokrócukat, bekapcsolódtak a liturgiába, térden állva imádkoztak. Látszott, hogy nem azért jöttek, hogy csak a pápát lássák, hanem mély hitbéli meggyőződésből” – idézi fel. A találkozások alkalma is volt a kongresszus mindannyiuk számára. Zsolt több bencés öregdiákkal összefutott, a többi VIP kísérővel pedig úgy érzi egy jó kis közösséget alkottak. „Nagyon élveztem ezt a nyolc napot, nagyszerű programok voltak, és a társaság csak még emlékezetesebbé tette az élményt” – mondja. Endre és Márton is rendre ismerősökbe botlott, ahogy Szilveszter atya is. „Hihetetlen volt, amikor mentünk a szektorunk felé, özönlöttek az emberek, egyszer csak a tömegből valaki megfogta a vállam: »Szilveszter atya, szia!«”
A misére való felkészülés ugyancsak jó élményeket elevenít fel az atyában és tanítványaiban. Szombaton Ravazdon tartották a szokásos év eleji rekollekciót. Az osztály lelkigyakorlatán ezúttal beszélgettek az eucharisztiáról, volt kenyértörés, de igazán felejthetetlenné a délutáni beszélgetés tette az alkalmat – mesélik egyetértésben. „Arról szólt ez a játék, hogy mindenki adott a másiknak visszajelzést. Amikor őszintén fordulunk egymás felé, akkor a két ember között mindig történik valami. Mintha a béke rítusát kiemelnék a szentmiséből” – magyarázza Szilveszter atya. Endre szerint ezek az egymás közötti beszélgetések közelebb hozták az osztályt. „Én úgy néztem arra, aki épp velem szemben állt, és szerintem a többiek is, hogy ő többet tud nálam és milyen jó, hogy őszintén beszél velem, nem csak a jó tulajdonságaimról, hanem azokról is, amelyekben fejlődnöm kell” – mondja. „Amikor pozitív dolgokat mondtak rólam, akkor pedig elolvadt a szívem, hogy milyen nagyszerű osztálytársaim vannak” – teszi hozzá.
Ezzel a lelkülettel vágtak neki aztán vasárnap hajnalban az útnak, ami azért okozott némi nehézséget – vallják be nevetve. „Amikor hajnali 4 óra 20 perckor először jött be a prefektus, akkor mindenki fejében az fordult meg, hogy ide nekem miért kell mennem” – meséli Endre. Ahogy azonban közeledett a pápai szentmise időpontja az érzés egyre inkább izgatottságba váltott. „Hazaúton végül mindenki lelkesen mesélte az élményeket. Akkor már nem azt hallottuk, hogy minek jöttünk, hanem hogy milyen jó, hogy itt voltunk.”
