Főapát úr szentföldi zarándoklata

Cirill főapát úr, az elmúlt évben 60. születésnapjára a munkatársaitól ajándékba egy szentföldi zarándokutat kapott, amelyet idén januárban tudott „teljesíteni”. Az ő személyes beszámolóját közöljük most szerkesztett formában.

Kedves Barátaim, Munkatársaim!

Nagyon hálás vagyok ezért a lehetőségért, melyet most egy rövid beszámolóval szeretnék Nektek megköszönni.

Január 6-án kora reggel vitt ki Iván testvért és engem Fidél atya Schwechatra, ahonnan Tel-Avivba repültünk. Iván testvér hét évvel ezelőtt kerékpárral járta be a Szentföldet, így nagyon örülök, hogy eljött velem és helyismeretével, előkészítő gondosságával lehetővé tette, hogy igazán átfogó élményben legyen részem.

Jézus életének alábbi legfontosabb állomásait jártuk be zarándok lelkülettel:

1. Názáret: az Angyali Üdvözlet Bazilika (és Mária kútja), ahol az angyal hírül adta Máriának Jézus születését 2. Betlehem – a pásztorok barlangjánál épült templom 3. Betlehem – Jézus születésnek helyén épült Bazilika (örmény és görög ortodox) 4. Betlehem – Szent Katalin-templom (az örmény-ortodox Bazilika melletti katolikus templom) 5. Betlehem – Menekül a Szent Család templom  6. Ein Karem – Keresztelő János szülőhelyén épült templom 7. Ein Karem – Vizitáció Bazilika – Mária látogatása Erzsébetnél helyszín (a kettő között a Mária kútja) 8. Tagbha – a kenyérszaporítás csodájának helyszíne 9. Tábor hegy – Jézus színeváltozásának helye 10. Jordán folyó – ahol Jézus magára vette a bűnbánat keresztségét Keresztelő Jánosnál (Jerikó mellett) 11. Kána – Jézus első csodájának helyszínén épült bazilika 12. Magdala – modern templom (Duc in altum – Legio Christi) és feltárások Mária Magdolna városában 13. Boldogmondások hegyén épült templom 14. Boldogmondások hegyén épült neokatekumen centrum 15. Kursi (Gerassa) – a gerázai megszállott meggyógyításának helyén feltárt korai ortodox monostorrom  16. Kafarnaum – Péter anyósának meggyógyítása helyen épült templom (és a Zsinagóga romjai) 17. Kafarnaum – „Tus es Petrus” templom 18. Jeruzsálem – Pater Noster – a Miatyánk ima elhangzása helyén épült templom 19. Jeruzsálem – Dominus Flevit – azon a helyen épült templom, ahol Jézus siratta Jeruzsálemet 20. Jeruzsálem – az Olajfák hegye (Getsemani-kert és a „Népek temploma” [az agónia helye]) 21. Jeruzsálem – az utolsó vacsora terme 22. Jeruzsálem – Krisztus börtöne – ahol fogva tartották a keresztre feszítés előtt 23. Jeruzsálem – Via Dolorosa – Jézus keresztútja  24. Jeruzsálem – Szent Sír Bazilika a Golgota hegyen 25. Jeruzsálem – a Jézus mennybemenetelének helyén épült kápolna (most mecset) 26. Jeruzsálem – az Istenszülő Elszenderülése Bazilika –Szűz Mária halálának és Pünkösdnek a helye 27. Jeruzsálem – St. Peter in Gallicantu (Péter tagadásának emlékhelye, Kaifás háza és börtöne, a bizánci Óváros makettje) 28. Jeruzsálem – Szt. István görög orthodox templom (Szt. István megkövezésének helyén) 29. Jeruzsálem – a Templom-hegy; ma iszlám kultikus hely (Sziklamecset, Al-Aqsa) 30. Jeruzsálem – Siratófal

További fontos helyszínek, ahol jártunk:

1. Haifa – Stella Maris Bazilika (illetve a Kármel-hegy tetején lévő Muhraqa karmelita monostor – Illés próféta helyei) 2. Latroun – Trappista monostor 3. Abu Ghos – Olivetánus monostor 4. Yardenit – mai keresztelő hely a Jordánon 5. Jeruzsálem – Dávid sírja 6. Tiberias – Rabbi Akiva és Maimonides sírja 7. Ginnosar – Yigal Allon Centrum (Krisztus korabeli bárka) 8. Bet Alpha – VI. századi zsinagóga romjai 9. Qumram – esszénus telep romjai és a vádi 10. En Gedi – Dávid vádija 11. Bét Sean – Szkütopolisz romjai (ókori római város) 12. Caesarea romjai (ókori római kikötőváros) 13. Banyas – a Jordán forrása (Caesarea Philippi romjai) 14. Tel Dan – nemzeti park (kánaánita város kapuja, illetve Jeroboám emelte bálvány oltár és a körülötte lévő város) 15. Mt. Ja’ala – cseppkőbarlang 16. Israel Múzeum (Holt-tengeri tekercsek és Jeruzsálem makettje Heródes korából) 17. Osztrák Vendégház, a kápolnában Szt. István és Ferenc József képe 18. Ősi eredetű zsidó temető az Olajfák-hegye mellett (Absalom sírja, Zakariás főpap sírja) 19. Haifa – Bahai-kert és szentély 20. Názáret – Charles de Foucauld testvér szolgálatának helye 21. A Hermon hegy 22. Kozibai Szt. György monostora Jerikó mellett a Qelt vádiban 23. Jeruzsálem, Óváros – Evangélikus templom 24. Jeruzsálem, Óváros – Szent Jakab örmény székesegyház

Két hét állt rendelkezésünkre, hogy mindezt végig járjuk. Három helyen szálltunk meg és a környéket innen jártuk be. Názáretben a Foucauld kistestvérek vendégei voltunk. A Genezáreti tó-partján (Tabgha) és Jeruzsálemben is van bencés monostor, természetes volt, hogy náluk lakunk. Így vált lehetővé, hogy az ország északi és a déli részeit is be tudtuk járni. Betlehem városa palesztin fennhatóságú területen található, oda nem olyan egyszerű átjutni. Viszont Magyarország Palesztinába akkreditált nagykövete segítségünkre volt. Hivatali autójával vitt be bennünket és kalauzolt minket.

A Szentföldön a keresztények erős kisebbségben vannak. Izrael lakosainak mindössze két százaléka keresztény, az is sok-sok felekezetre oszlik. A Szent Sír Bazilika ezért négyzetméternyi pontossággal fel van osztva 2006 óta a hat keresztény egyház között (görög ortodox, római katolikus, örmény, kopt, szír, etióp). A Születés Bazilika Betlehemben pedig két felekezet között oszlik meg (örmény és görög ortodox). Talán ez a tény is arra utal, hogy közeledni kell egymáshoz és együttműködni minden Krisztus hívő embernek.

Nagyon elgondolkodtató egyben megerősítő volt az emberek vallásossága! A muszlimok és a zsidók is, így kívülről látható módon is komolyan veszik hitüket, vallási gyakorlataikat!

Még egyszer nagyon köszönöm, hogy lehetővé tettétek számomra ezt az utat, ezt a megerősítő élményt!

Barátsággal:

Cirill atya