Levendula – a sokoldalú gyógynövény

A levendula az évszázadok kortalan gyógynövénye, amely különféle hangsúlyokkal ugyan, de mindig is részese volt mindennapjainknak. Az 1700-as években már biztosan használták a Pannonhalmi Főapátságban is a levendulát, hiszen Reisch Elek bencés szerzetes, képzett gyógyszerész fennmaradt receptgyűjteményében már megtaláljuk. A korabeli irat a kezek tisztítására és fertőtlenítésére alkalmas paszta készítésének módját írja le.

Egyiptomban a levendula illóolajat balzsamozásra, mumifikálásra és kozmetikumok, szépségápolószerek készítésére használták. Kleopátra például füstölőként és parfümként is. Tutanhamon sírjában több cserépedényben levendulához hasonló balzsamot találtak, amelyből csak a királyi család és a magas rangú papok kozmetikai szereket, masszázs olajokat és gyógyszereket készítettek.

A görögök sokat tanultak az egyiptomiaktól a kozmetikai és az illatosító szerek gyártásáról. Theophrastus, görög orvos, (Kr.e. 3. század) könyvében az illatok gyógyító hatásáról ír, amely megelőlegezi az illóolajos, aromás növények ma már tudományosan is igazolt gyógyhatását. A görögök nardusként utaltak a levendulára, a Szíriában levő Naardus város tiszteletére. Üdítő, tiszta illata nem hiányozhatott a görögök és rómaiak fürdővízéből.

Az egyiptomiaktól eltérően, akik a fejüket dörzsölték be a parfümmel, a görög filozófus Diogenész a lábát: ˝Ha a fejedet kened be vele, elszáll a levegőbe, és csak a madarak érzik a jótékony hatásukat, de, ha a lábamra kenem, az illat az egész testemet beborítja, és nagyszerűen felszáll az orromig

A rómaiak lavandulanak nevezték, ami a latin lavare szóból ered és ˝mosni, mosást, tisztítást˝ jelentett, mert ezt a növényt használták a mosdóvíz és a fehérnemük illatosítására. Az ókori rómaiak is felismerték gyógyító és fertőzésgátló, fertőtlenítő tulajdonságait, de rovarriasztónak is alkalmazták.

Az első írásos feljegyzés a levendula gyógyító hatásairól Dioszkoridésztől származik, Kr. e. 77-ből. Ez a görög katonai orvos Néró római császár uralkodása alatt részletes leírást adott a növényről és annak gyógyászati használatáról a ˝De Materia Medica˝ című könyvében. Feljegyzései szerint, ha a levendulát lenyelik, segít az emésztésben, és megszünteti a fejfájást és a torokfájást. Külsőleges használata segít kitisztítani a sebeket, és enyhíti a bőrbetegségek tüneteit. A római katonák levendulát vittek magukkal a haditáborba, hogy azzal kezeljék a sebeiket. A földet is beszórták vele, hogy illatosítsa a levegőt, fertőtlenítse a szobákat, illetve szakrális szertartásokhoz is használták illatáldozatként.

Idősebb Plinius, a görög író és enciklopédista szerteágazóan ír a levendula jótékony hatásairól a menstruáció, a hasfájás, a vese rendellenesség, a sárgaság, a vízkórság és a rovarcsípések kezelése során. A rómaiak bőségesen használták illatszerként, ezzel illatosították a hajukat, a testüket, a ruhájukat, az ágyukat, a fürdővizüket, a katonai zászlóikat és az otthonuk falait. Az egyik leghíresebb illatos olajuk a ˝nardinum˝ volt, ami tartalmazott levendula illóolajat is.

A korábban már említett ˝De Materia Medica˝ című mű szolgált alapul az arab orvosoknak, akik orvosságaikat magukkal vitték Spanyolországba, ahonnan elterjedtek egész Európában. A legismertebb orvosuk Avicenna (980 – 1037) is beszél a levendula gyógyító hatásairól. Először úgy vélték, hogy a levendula egyes fajtáit Arábiában honosították meg. Avicenna írásaiban már említést tesz az illóolaj-lepárlás művészetéről, ami valószínűsíti, hogy az akkori készítményekbe illóolaj formájában került be.

A középkorban a szerzetesek a kolostori gyógyászatban használták elsősorban a levendulát. A kolostorok generációról-generációra életben tartották a gyógynövényekről tanultakat azáltal, hogy saját gyógynövénykertjük mellett betegszobájuk vagy gyógyulásra kijelölt épületük (ispotály) volt. Tanulmányozták, másolták és bővítették az ókori kéziratokat és feljegyezték a különböző növények jótékony hatásait. Nagy Károly német-római császár 812-ben hozott rendelete alapján a szerzetesek feladatul kapták bizonyos zöldségnövények, gyógynövények, virágok és (gyümölcs)fák termesztését is.

A 12. században Bingeni Szent Hildegárd apátnő felfedezte, hogy a levendula hatásos a fejtetű és a bolha kezelésében. Egy egész fejezetet szentel könyvében a levendula gyógyerejének. Híres receptje így szól: „A borban vagy víz és méz keverékében főtt levendula langyosan fogyasztva csökkenti a májban és a tüdőben érzett fájdalmat és a mellkasban fellépő szorító érzést, valamint tisztítja az értelmet.”
A levendulabor receptje is tőle származik: 3 evőkanál levendulavirágot főzzünk 3 percig egy liter fehérborban, szűrjük le, és öntsük sötét palackba. Naponta háromszor 1-2 likőröspohárral igyunk belőle. A kúra időtartama: 2-4 hónap.

Az első kölnit mágikus csodaszerként, a Magyar Királyné Vizeként ismerték meg Európában először. A szert egy máig ismeretlen alkimista rozmaring és alkohol desztillációjával készítette Károly Róbert magyar király felesége, Piast Erzsébet részére a XIV. században. A legenda szerint a parfüm Erzsébet magyar királyné parancsára készült. Dokumentálása csak jóval később történt meg, így az összetevők és azok aránya az évszázadok alatt elhomályosodott. A legősibb, fennmaradt recept szerint ez a kölni úgy készült, hogy friss rozmaringot (és valószínűleg kakukkfüvet) erős szesszel (borpárlattal) desztillálták. A kezdeti összetevőket később kiegészítette a citromfű, a citromolaj, a zsálya, a rózsaolaj, a menta, a levendula és a kamilla, így vált ez a csodaszer a valódi kölni előfutárává. A Magyar Királyné Vizét nemcsak külsőleg használták illatosításra, hanem gyógyírként is tekintettek rá, ugyanis a királyné köszvény betegségben szenvedett és az első párlatot ennek gyógyítására készítették.

Az 1500–as években már Franciaországban is megjelennek a lepárlók, és az akkori írások már az „oleum lavendulae”-t is említik szakkönyvekben. A 16. században a francia levendulát hatásos és megbízható védelemnek tekintették a fertőzések ellen. Azok a kesztyűkészítők, akik levendulát használtak a termékeik illatosítására, gyakran elkerülték a kolerát.

Az 1665-ös pestisjárvány ideje alatt magas áron adták a levendulát, mert úgy vélték, hogy védelmet nyújt a borzasztó betegséggel szemben. A sírrablók egy ˝ Four Thieves Vinegar˝ nevű szerrel mosták át a holtak holmijait, ami levendulát tartalmazott.

Angliában először 1301-ben említik a levendulát Merton Priory (Merton perjelség) feljegyzéseiben. A Tudorok korában a levendula használata feléledt. Amikor VIII. Henrik feloszlatta a kolostorokat a levendula bekerült az arisztokrata és családi kertekbe. Az uradalmakban a hölgyek sok mindenre használták a levendulát. A ruhák közé tették, légfrissítőként és méhviasszal keverve bútor fényesítőként alkalmazták. Hagyományosan a mosókonyha mellé ültették, és a ruhákat a növények fölé terítették száradni, hogy közben magába szívhassa a levendula illatát. Erzsébet királynő, aki szerette a levendulát, parfümként és teaként használta, hogy ezzel kezelje gyakori migrénjeit. Angliában a levendula az egyik legrégebben használt parfüm. I. Károly felesége, Henrietta Mária, aki bevezette a kozmetikai szereket az angol udvarba, illatos szappanként, potpourriként és fürdésre használta a levendulát.

Rene Gattefosse, a 20. századi modern aromaterápia megalapítója igazolta a levendula gyógyító és fertőzésgátló hatását,. Amikor megégette a kezét a laboratóriumában, levendulaolajjal kezelte a sebét, amely során azt tapasztalta, hogy a fájdalom megszűnt, az égési sérülés begyógyult elfertőződés nélkül. Levendulaolajat használtak a háborús sebek tisztítására az I. világháború során, amikor kevés gyógyszeres fertőzésgátló volt.

Jelenleg a francia Provence tartomány a világ legnagyobb levendulatermesztő vidéke. Az I. világháború előtt a francia kormány és a parfümkészítők úgy gondolták, hogy a levendulatermesztéssel megakadályozhatják az emberek elvándorlását a térségből, így kipusztították a mandula ültetvényeket és levendulát ültettek helyette.

Magyarországon az 1920-as években a Tihanyi Apátság birtokain indul el, Bittera Gyula kezdeményezésére a növény ipari termesztése. Bittera Franciaországból hozat levendula magot, amelyet a Gyógynövény Kutató Intézetben szaporítanak és az Apátság földterületeire ültetnek. Az innen származó illóolajat külföldön értékesítették, minősége a Franciaországban készített olajéval vetekedett.

Az 1940-es évektől a Pannonhalmi Főapátság gyógynövénykertjébe is ültetnek nagyobb mennyiségben levendulát, amelyet napjainkban is változatlanul termesztenek. Illóolajat készítenek belőle, tea alapanyagként szolgál, valamint a korabeli szerzetesi gyógyászat receptúráit felhasználva modernkori kozmetikumok és gyógyászati készítmények előállítására használják.

Modernkori felhasználása szerteágazó: nyugató, stressz oldó, relaxáló, ugyanakkor a depresszió elleni kezelésben is alkalmazzák. Kozmetikumok és gyógyászati készítmények, nyugtató teák alapanyaga. A gasztronómiában szörp, sütemény, keksz, csokoládé, fagylalt készítéséhez veszik elő a lila virágzatokat.

Forrás és fotók: Pannonhalmi Főapátság