Év végi hálaadás,
2002. december 31-én
Pannonhalmi Bazilika
Kiv 16,9-18
Kedves Testvérek!
Ezen az estén sokféle módon búcsúztatják emberek az óévet. Hangosan vagy csöndben, tartalmas vidámságban felszabadultan vagy éppen egészen őrült módon viselkedve. Valójában mesterséges és önkényes döntés a december 31. és január 1. közötti éjszakát kiemelni az összes többi közül és nagyobb jelentőséget tulajdonítani neki.
A Föld ezen az éjszakán is épp úgy forog, épp úgy kering Nap körüli pályáján mint, máskor. (Csillagászati szempontból december 22., az É-i félgömb telének kezdőnapja, vagy az őszi és tavaszi napéjegyenlőség napja inkább lehetne a fordulópont.)
Mindegy, hogy mikor gondolunk rá, de maga a tény, hogy eggyel tovább kell számolnunk fontos igazságot éreztet meg velünk. Életünk feltartóztathatatlanul halad előre, az idő szalad, az időt nem tartjuk a kezünkben; ez pedig olykor félelmet kelt bennünk. És mintha a szilveszteri szokások úrrá akarnának lenni a félelmen, amit az idő múlása miatt érzünk.
Mi, itt és most, mindannyian azért jöttünk össze, hogy hitünk szerint adjunk tartalmat ennek az estének. Visszanézzünk az elmúlt évre, előre tekintsünk az elkövetkezendőre; s Istennek köszönetet mondjunk, és Istent kérjük.
Ha számbavesszük azt a sok jót amit az elmúlt év hozott, amit ajándékba kaptunk, amit sikerült megvalósítanunk, amiért szorgalmunkkal ,igyekezetünkkel megdolgoztunk nem is nehéz köszönetet mondani. A sikerek miatt természetes öröm tölti el az embert.
Biztos vagyok benne, hogy mindenki, aki itt van családja, munkája elmúlt évéből sok ajándékot tud felmutatni. Amiért igazán hálás tud lenni Istennek.
Mi is az elmúlt év eredményeire gondolunk:
A visszaállítás 200 éves évfordulóját ünnepeltük; és ennek kapcsán nyáron volt egy szép család napunk, rendeztünk egy tartalmas nevelési konferenciát. De gondoljunk bátran nevelői-, iskolai munkánk eredményeire.
Még az is könnyen megy, hogy tudatosítsuk mennyi mindent tekintettünk egyszerűen természetesnek az év során. Fel se tűnt, mintha magától lenne "csak úgy" jelen az életünkben, pedig ajándék volt és hálával tartozunk érte Istennek:
Egészség, életkedv, optimizmus, törekvések, körülményeink, környezetünk, az Úrnak ez a csodálatos háza: a "szent hegy" ahogy atyáink hívták ezt a helyet. Lehet, hogy mindennapossá, megszokott adottsággá váltak számunkra, mégis ajándék!
Mindezért hálával tartozunk Istennek és jólesik hálát adni.
Sokkal nehezebb azonban a sebeket megköszönni, azokat az eseményeket az elmúlt évből, amelyek sebet hagytak hátra bennünk.
Talán néha még Istennel is viaskodtunk emiatt: Miért engedi? Lehet, hogy ő akarná így? A sorssal szemben ő is éppoly tehetetlen lenne mint mi?
Az olvasmányban arról hallottunk, hogy Isten népét vezette a pusztában, miután kiszabadította az egyiptomiak fogságából. A pusztán átvezető vádorút; az emberekben és a körülöttük lezajló eseményekkel (zúgolódnak, lázadnak, kétségbeesnek, aztán nevetve táncolnak és és Isten előtt arcra borulva, zokogva hálát adnak) példája annak ami az életünk során ér bennünket és lejátszódik bennünk. Nem láthatunk mindent előre, nem tervezhetünk meg mindent. Sok bajt talán éppen mi okoztunk önmagunknak. Az igéret földjére vezető út fárasztóbb, mint gondoltuk. Könnyen elkezd az ember ilyenkor kételkedni. Felteszi a kérdést, van-e ennek az egésznek egyáltalán értelme?
Megkisért bennünket - mint a választott népet is - hogy pereljünk az Úrral.
Fontos, hogy ezeket az élethelyzeteinket se hagyjuk lezáratlanul az óévben.
Gyógyító, ha még egyszer az Úr elé helyezzük, felmutatjuk a sebet, az ínséget, a bajt és szavakba öntjük; vagy ha nem megy, csöndesedjünk el Isten előtt és esetleg könnyezzük ki magunkból.
A sivatagi vándorlás idején a választott nép megtapasztalta, hogy Isten nem hagyja cserben népét! Élelmet ad neki: kenyeret, húst és vizet. Ő maga vándorol velük, vezeti, kiséri népét. Mégis hiába a tapasztalat, Izraelnek újra és újra meg kell újítani bizalmát, mert hűtlen lesz; újra és újra meg kell tanulnia bízni az Úrban.
Testvérek!
Azért jöttünk össze ma, hogy arra kérjük az Urat a
jövőben is járjon velünk.
Senki sem tudja mit hoz az eljövendő év. Tele vagyunk várakozással és
reménnyel.
Tudjuk, hogy nekünk magunknak is kell törekednünk, a tervek
megvalósítására, megtenni azt ami tőlünk telik. De jó tudni, hogy van aki
velünk jár, az aki az emberi élet minden oldalát ismeri. A megvilágosult,
de a sötét oldalát is.
Talán nem véletlen, hogy szilveszter karácsony
után következik.
Isten emberré lett, hogy egészen közel lehessen hozzánk,
nálunk lehessen és velünk járhasson. Testvérünkké, utitársunkká vált.
Vele, újra Isten értékes ajándékaként élhetjük
át az újév derűs pillanatait. De akkor is velünk lesz amikor igazi nehézségekbe
ütközünk.
Igen, Jézussal együtt tudjuk igazán bizalommal
Isten kezébe helyezni jövőnket.
Hortobágyi Cirill OSB