Karácsony, éjféli mise
Pannonhalma, 2001. december 24.
Lk 2,1-14
Kedves Testvérek!
Ezen az éjszakán a betlehemi barlang jászolánál világító fény; a mi bazilikánk fából faragott kis betleheme előtt világító gyertya mind ugyanazt jelzi:
minden kor istenkereső embere itt taláhat rá az igaz Istenre,
és minden kor embere, aki embersége eszményét keresi itt talál rá az igaz emberre!
Talán ezért is állunk csodálkozva újra meg újra a jászol mellett.
Évről-évre valami sajátos, nehezen megfogalmazható remény köt bennünket Karácsony ünnepéhez. Remény, hogy valami újat hoz számunkra, változást jelent életünkben, hogy megajándékoz azzal, ami után úgy sóvárgunk: tartalommal, örömmel, boldogsággal, hogy rendet teremt bennünk.
Ha nem akarjuk, hogy ez a remény egyszerűen elröpüljön - mint már talán sokszor történt velünk, hiszen nem először vagyunk itt karácsonykor, de talán máskor egész évben nem lépünk Isten színe elé - el kell gondolkodnunk: honnan is van bennünk ez a remény?
Mi vonz bennünket újra és újra Karácsonykor ide a templomba?
Igen kétségtelenül innen nyeri életünk az erejét, remény tölt el bennünket karácsonykor! Remény nélkül nem élhet senki!
Hiszen elmondhatnánk Izajással: Olyan nép vagyunk, amely sötétségben jár. Passzol ránk Izaiás mondása! Hány és hány eseménye van napról napra a társadalomnak és az egyes ember életének ami sötétség.
Izaiás egy népről beszél amely a sötétségben jár (és a halál árnyékának országában lakik,) és valóban nem ez a sötétség és halál jellemzi világunkat? Nem ez a sötétség és halál van itt a háborúkban, melyek nem akarnak megszűni; a hazug politikai szólamokban, melyek az emberiség zászlai alatt hatalomra törekszenek! Nem sötétség és halál uralkodik a gyűlölködő emberek között? Nem halál a családok széthullása, a magukra hagyott öregek magánya? Nem csak messze Afganisztánban, hanem világszerete egyre újabb és újabb rafináltabb formában jelenik meg, újabb és újabb neveket kap…
Mégis új erő, remény tölt el bennünket Karácsonykor, mert Karácsony Isten válasza! Ez a válasz pedig hihetetlenül egyszerű: Isten közeledik és azt mondja: segítek rajtad! Olyan Isten vagyok aki segít Neked!
Ez Isten válasza: utadat nem egyedül járod, én is részt veszek benne! Isten megjelenik a világban és azt mondja: én segítek, másképpen is mehetnének a dolgaid!
Isten megjelenik a világban, hirdette az angyal:
"Ma született a Megváltótok, az Úr Krisztus, Dávid városában." Egy pici gyermekben jön el az Isten; emberré lesz, hogy igazán együtt tudjon érezni velünk. Hogy a saját bőrén érezze helyzetünket. A kisgyermek kiszolgáltatatottságától kezdve vállalja az ember teljes sorsát a kereszt kiszolgáltatottságáig.
Isten a világ Ura, az univerzum egy apró sarkához köti magát. Az örökkévalóságból jön: belép az emberiség több millió éves fejlődésébe. A zsidó nép 1500 éves vallási történelmébe. Augusztus császár uralkodása idején. Ezen a meghatározott éjszakán, amelyet azóta szent éjszakának nevezünk.
Azért jött, hogy ezt a világot az Ő szeretetébe, ezt az időt az Ő örökkévalóságába vigye.
Hogyan reagál az ember Isten közeledésére? "Nem jutott nekik hely a szálláson."
Karácsony ünnepén nem karácsonyi idillről, karácsonyi hangulatról van szó. Sokkal inkább arról a tényről, amit a Szentírás röviden és lapidárisan így fejez ki: " Nem jutott nekik hely a szálláson... (Lk 2,7). Mária és József számára nincs hely. Nincs hely az emberré lett Isten számára.
Ami akkor Betlehemben történt, az azóta már számtalanszor megtörtént.
Nincs hely számára a társadalmakban; emberi közösségekben, az emebrek szívében amikor nem engedik közel magukhoz az evangélium értékrendjét.
Vajon bennünk - az én életemben - van hely a számára?
Vagy rám is áll, amit Jézus egy útszéli kereszt feliratán mond:
" Én vagyok a fény, de ti nem látjátok,
Én vagyok az út, de ti nem ezen jártok,
Én vagyok az igazság, de ti nem keresitek,
Én vagyok az élet, de ti nem akarjátok.
Előttetek megyek, de ti nem követtek
Én vagyok a ti Istenetek, de ti nem szerettek engem."
Mi adunk neki szállást? És a kérdés persze, hogy arra vonatkozik, hogy közel engedem-e magamhoz tanítását. Élő-e a szívember az ő szeretete, az ő tanítása?
A kérdés azért is fontos, mert az evangéliumban másik csoportja is van az embereknek! Nem csak azok léteznek akik nem adtak szállást!
A pásztorokról olvassuk: "Dicsőítették és magasztalták Istent"! "Odasiettek s megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő kisdedet." (Lk 2,16).
Szeretnénk hozzájuk tartozni, oda menni, hogy megtaláljuk. Meg kell nyitni a szívünket, hogy be tudjuk fogadni. Nem csak ezen a napon, hanem minden nap.
Ez a nagy lehetőség adatik meg számunkra: Odamehetünk, befogadjuk Isten szeretetét, hogy Isten is részt vehessen életünkben
Csak ott van karácsony, ahol így élnek, mert csak így ismétlődik meg az, ami egykor történt: Isten belépett a világba, és átalakította azt.
S ugyanezekről a pásztorokról azt olvashatjuk még: " Azután hazatértek! Dicsérték és magasztalták Istent mindazért, amit úgy láttak és hallottak, ahogy az angyal előre mondta nekik." (Lk 2,20). A betlehemi esemény nem maradt számunkra csupán egy epizód, amelyet a mindennapokban aztán gyorsan elfelejtettek.
Megváltozva tértek vissza, hirdették Isten nagy tetteit!
Erről a szentmiséről sem szabad úgy elmenni, amint az ember jött. Ha valóban az emberré lett Istenfiával találkozunk, megváltozik az életünk. Dicsőíteni, magasztalni fogjuk Istent szeretetéért, és abban látjuk majd feladatunkat, hogy hirdessük jóságát és emberszeretetét gyermekeinknek, családjainknak, az egyházközségben, és a nyilvános életben, ahogy tudjuk, mindazoknak, akikkel a Gondviselés összehoz.
Testvérek!
Csodálkozva állunk a jászol mellett. Ez a mai éjszaka titka: bár sötétben élünk de Isten segít nekünk, megszületett nekünk és minden embernek a Megváltó.
Róla mondja Szent János:
"Mindannak azonban, aki befogadja,
Hatalmat adott, hogy Isten fiává legyen,
Annak, aki hisz őbenne" (Jn 1,12).
Ámen!