Év végi hálaadás,
2002. december 31-én
Pannonhalmi Bazilika
Kiv 16,9-18

Isten velünk jár

Kedves Testvérek!

Ezen az estén sokféle módon búcsúztatják emberek az óévet. Hangosan vagy csöndben, tartalmas vidámságban felszabadultan vagy éppen egészen őrült módon viselkedve. Valójában mesterséges és önkényes döntés a december 31. és január 1. közötti éjszakát kiemelni az összes többi közül és nagyobb jelentőséget tulajdonítani neki.

A Föld ezen az éjszakán is épp úgy forog, épp úgy kering Nap körüli pályáján mint, máskor. (Csillagászati szempontból december 22., az É-i félgömb telének kezdőnapja, vagy az őszi és tavaszi napéjegyenlőség napja inkább lehetne a fordulópont.)

Mindegy, hogy mikor gondolunk rá, de maga a tény, hogy eggyel tovább kell számolnunk fontos igazságot éreztet meg velünk. Életünk feltartóztathatatlanul halad előre, az idő szalad, az időt nem tartjuk a kezünkben; ez pedig olykor félelmet kelt bennünk. És mintha a szilveszteri szokások úrrá akarnának lenni a félelmen, amit az idő múlása miatt érzünk.

Istennek köszönetet mondani

Mi, itt és most, mindannyian azért jöttünk össze, hogy hitünk szerint adjunk tartalmat ennek az estének. Visszanézzünk az elmúlt évre, előre tekintsünk az elkövetkezendőre; s Istennek köszönetet mondjunk, és Istent kérjük.

Ha számbavesszük azt a sok jót amit az elmúlt év hozott, amit ajándékba kaptunk, amit sikerült megvalósítanunk, amiért szorgalmunkkal ,igyekezetünkkel megdolgoztunk nem is nehéz köszönetet mondani. A sikerek miatt természetes öröm tölti el az embert.

Biztos vagyok benne, hogy mindenki, aki itt van családja, munkája elmúlt évéből sok ajándékot tud felmutatni. Amiért igazán hálás tud lenni Istennek.

Mi is az elmúlt év eredményeire gondolunk:

A visszaállítás 200 éves évfordulóját ünnepeltük; és ennek kapcsán nyáron volt egy szép család napunk, rendeztünk egy tartalmas nevelési konferenciát. De gondoljunk bátran nevelői-, iskolai munkánk eredményeire.

Még az is könnyen megy, hogy tudatosítsuk mennyi mindent tekintettünk egyszerűen természetesnek az év során. Fel se tűnt, mintha magától lenne "csak úgy" jelen az életünkben, pedig ajándék volt és hálával tartozunk érte Istennek:

Egészség, életkedv, optimizmus, törekvések, körülményeink, környezetünk, az Úrnak ez a csodálatos háza: a "szent hegy" ahogy atyáink hívták ezt a helyet. Lehet, hogy mindennapossá, megszokott adottsággá váltak számunkra, mégis ajándék!

Ajándék a testvéri közösség!
A család ahová tartozunk, szeretteink akik elfogadnak minket és akikért élhetünk.
Ajándék a szerzetesközösség:
kongregációnk 88 tagja él Magyarországon (80 örökfogadalmas 8 növendék)
Hubert testvér az idén csatlakozott hozzánk, február 14-én volt a beöltözése
Gellért atya egyszerű fogadalommal kötelezte el magát Július 10-én Tihanyban
Xavér testvér ünnepélyes fogadalmat tett augusztus 6-án és diákónussá szentelte főapát úr október 24-én
Dénes atya visszatért közösségünkbe.
Itt a házban 45-en élünk szerzetesek.
Ajándék a közös imádságok alkalmai naponta négyszer van lehetőségünk összejönni.
Isten ajándéka a ránkbízottak:
diákjaink közel 350-en tanulnak a pannonhalmi gimnáziumunkban
a Szent Adalbert otthonban lakó 65 gondozott
a mintegy 150 munkatártsunk akikkle együtt dolgozhatunk.
Isten ajándéka a lelkipásztori szolgálat lehetősége, plébániáinkon,
Itt az Apátságban; a húsvéti szent három nap vendégei, a zarándokok;
a 65 keresztelés Pannonhalmán, akik közül 43-at itt az Apátságban kereszteltünk;
a 75 bérmálkozó akik közül 40 nem pannonhalmi volt, itt az Apátságban bérmálta őket főapát úr.
a 39 pár akik házasságot kötöttek, közülük 26-ot itt a bazilikában eskettünk.

Mindezért hálával tartozunk Istennek és jólesik hálát adni.

Sebek

Sokkal nehezebb azonban a sebeket megköszönni, azokat az eseményeket az elmúlt évből, amelyek sebet hagytak hátra bennünk.

Ide tartoznak a halálesetek
53-an haltak meg a településen
14-en a Szent Adalbert otthonunkban közöttük Kerény és Szulpic atyáink is.

Nehéz megköszönni amikor a jószándék és igyekezet ellenére sikertelenség következett be a munkánkban, a lelki életben, amikor nem tudtunk igazán testvérként együttműködni, szót érteni egymással, támogatni, bátorítani egymást.
Dániel atyára, Kristóf és Anasztáz testvérre gondolunk akik elhagytak minket.

Talán néha még Istennel is viaskodtunk emiatt: Miért engedi? Lehet, hogy ő akarná így? A sorssal szemben ő is éppoly tehetetlen lenne mint mi?

Az olvasmányban arról hallottunk, hogy Isten népét vezette a pusztában, miután kiszabadította az egyiptomiak fogságából. A pusztán átvezető vádorút; az emberekben és a körülöttük lezajló eseményekkel (zúgolódnak, lázadnak, kétségbeesnek, aztán nevetve táncolnak és és Isten előtt arcra borulva, zokogva hálát adnak) példája annak ami az életünk során ér bennünket és lejátszódik bennünk. Nem láthatunk mindent előre, nem tervezhetünk meg mindent. Sok bajt talán éppen mi okoztunk önmagunknak. Az igéret földjére vezető út fárasztóbb, mint gondoltuk. Könnyen elkezd az ember ilyenkor kételkedni. Felteszi a kérdést, van-e ennek az egésznek egyáltalán értelme?

Megkisért bennünket - mint a választott népet is - hogy pereljünk az Úrral.

Fontos, hogy ezeket az élethelyzeteinket se hagyjuk lezáratlanul az óévben.

Gyógyító, ha még egyszer az Úr elé helyezzük, felmutatjuk a sebet, az ínséget, a bajt és szavakba öntjük; vagy ha nem megy, csöndesedjünk el Isten előtt és esetleg könnyezzük ki magunkból.

Isten népét nem hagyja a bajban

A sivatagi vándorlás idején a választott nép megtapasztalta, hogy Isten nem hagyja cserben népét! Élelmet ad neki: kenyeret, húst és vizet. Ő maga vándorol velük, vezeti, kiséri népét. Mégis hiába a tapasztalat, Izraelnek újra és újra meg kell újítani bizalmát, mert hűtlen lesz; újra és újra meg kell tanulnia bízni az Úrban.

Testvérek!

Azért jöttünk össze ma, hogy arra kérjük az Urat a jövőben is járjon velünk.
Senki sem tudja mit hoz az eljövendő év. Tele vagyunk várakozással és reménnyel.
Tudjuk, hogy nekünk magunknak is kell törekednünk, a tervek megvalósítására, megtenni azt ami tőlünk telik. De jó tudni, hogy van aki velünk jár, az aki az emberi élet minden oldalát ismeri. A megvilágosult, de a sötét oldalát is.
Talán nem véletlen, hogy szilveszter karácsony után következik.
Isten emberré lett, hogy egészen közel lehessen hozzánk, nálunk lehessen és velünk járhasson. Testvérünkké, utitársunkká vált.
Vele, újra Isten értékes ajándékaként élhetjük át az újév derűs pillanatait. De akkor is velünk lesz amikor igazi nehézségekbe ütközünk.
Igen, Jézussal együtt tudjuk igazán bizalommal Isten kezébe helyezni jövőnket.

Hortobágyi Cirill OSB