Pannonhalma, 2003
1.
Ez az éjszaka az emlékezés éjszakája. Felnyitjuk a Könyvet, olvasunk és emlékezünk. Visszaemlékezünk a megváltás történetének nagy tetteire, s ezen tükörben visszaemlékezhetünk saját rövid történetünk életet formáló eseményeire is.
A bibliai történetek arra világítanak rá, ami mindannyiunk életében közös: létünk teremtett lét, éppen ezért töredékes, és önmagában képtelen teljességre jutni.
Isten az, aki szól és teremt: a sötétségből világosságot, a vízből szárazat, a földből embert. Isten az, aki beleszól és újjáteremt: a reménytelenségből ígéretet, a fogságból szabadulást, az idegenekből saját népet. A Szó elevenít meg mindent. "Kezünkre bízatott az élet." S az élet növekedni akar.
2.
Ábrahám és Izsák történetében arra emlékezünk, hogy meghívottak vagyunk. Amint Ábrahámot, úgy minket is megszólít és elhív az Isten. Az elhívó Szó olyan útra vezet, amely próbára teszi az életet.
Amint a hallgatag Ábrahámmal és a bárányt kereső fiúval mi is egyre mélyebbre hatolunk be a hegyek közé, föl, az áldozat helyére, Isten kiveszi kezünkből mindazt, amit neki szántunk. Nincs rá szüksége, és nekünk sincs. Az őelőtte kedves áldozat az engedelmes, benne bízó szív.
Ábrahámmal együtt nekünk is válaszolnunk és választanunk kell: elhiszem-e, hogy utam az élethez és nem a pusztulásba visz; elhiszem-e, hogy a megszólító Szeretet nagyobb félelmemnél?
3.
Most újra átéljük Ábrahám utódainak, Izrael népének döntő eseményét: az ajándékba kapott szabadulást.
Isten ítéletet tart a népek fölött: mindkettővel jelen van az üldözésben - az egyik rohanását megsegíti, a másikét visszaveti; mindkettőt alámeríti, lesüllyeszti a tenger mélyére - az egyiket fölveszi, a másikat otthagyja; mindkettő fölismeri Őt - az egyik, a sajátja, örömdalra fakad, a másik a félelemtől kiabálva elpusztul.
A tengeren való átkelésről már Pál apostol mint keresztségről beszél. A víz által az életre jut, aki kedves Isten előtt.
4.
A próféta szavai a babiloni fogság idejéből szólnak. Isten szól népéhez: a férfi és nő, a férj és feleség közötti szövetség képét használja. Saját hűtlenségük miatt már mindketten bánkódó lelkűek. Isten is képes elrejteni arcát, elhagyni "röpke pillanatra" azt, akit szeret. Most visszafogadásról, örök irgalomról, új kezdetről, a béke szövetségéről beszél.
Isten szólt és úgy is történt.
[Idegen nyelvű vendégeinkre való tekintettel a szöveg egy része először angolul hangzik el.]
5.
Isten folytatja újjáteremtő beszédét. Azokhoz szól, akik éheznek és szomjaznak, akik pénzüket már elköltötték - valami másra, s most üres a kezük - és mindenük. Az utcákról és a terekről hívja be őket, asztalához telepíti és tanít: "hagyja el útját a bűnös, és térjen vissza az Úrhoz".
Szava alászáll, újjáteremt és fölemelkedik. Ez a jel szólítja be még az idegent is az ingyenes menyegzős lakomára.
6.
Isten szava - az élet törvénye. Ő kihirdeti - mi elhagyjuk; Ő utat mutat - mi letérünk; Ő tanít - mi felejtünk. Az ő gondolatai nem a mi gondolataink.
Megjelent a földön és társalog velünk. Átadja Igéjét, hogy magunkhoz öleljük és átalakuljunk az ő képére és hasonlatosságára.
[Olasz vendégeink számára az olvasmány egy részlete olaszul is elhangzik.]
7.
Az ajándékba kapott élet és vele a küldetés törékeny; a bűn tévútra visz: messzi országba, idegen népek közé. De a teremtő, meghívó, ajándékozó Isten - Szent. Van hatalma újat teremteni: új eget és új földet, új szívet és új lelket.