Karácsony, ünnepi mise

Pannonhalma, 2001. december 25.
Jn 1,1-18

Kedves Testvérek!



Bármennyire sokszor hallottuk is, nem tárul fel könnyen számunkra az imént olvasott evangéliumi szöveg. Az Igéről hallottunk, amely egyszer csak, amit halad előre a textus, testté változik, amit látni, tapintani, ízlelni lehet! A szó testté válik!

A liturgia szándéka ma talán az, hogy mélyebb betekintést kapjunk, miként formálja az Ige emberségünket?

Egy szót, az Igét akarjuk megérteni, amely előbb elvont, élettől távoli, értehetetlen, de testet kap, kapcsolatba kerülünk vele, sőt saját testünket ismerjük fel benne: a mi életünk történetét, a mi szenvedésünket, a mi reményünket, a mi fáradozásunkat, egyszerűen azt ami az én életem lehetősége is.

A most hallott - Szt. János fogalmazása szerinti - karácsonyi evangéliumi szakaszban, nem találunk bölcső jelenetet, nem találunk angyalokat, nincsnek a pásztorokat, az állatok.

Jánosnál a történet korábbra nyúl vissza, nála a történet nem a gyermek születésével kezdődik. Ő a kezdetekhez nyúl vissza: "Kezdetben volt az Ige"! Ahhoz a kezdethez amit elképzelni is alig tudunk, amikor még nem volt ember, nem volt a Föld és bolygók, nem volt ősrobanás, semmi sem létezett. Csak az Ige létezett!

Az Ige, amely maga az Isten, aki által lett minden, az élet is. Az Isten szó, de nem az a szó, a mit bárki kimondhat saját anyanyelvén, nem az a szó, amit egy ember kimondani képes.

Az Ige, Isten szava, amely mindent átölel szeretetével! Az Ige nem lehengerlő szóözön, nem parancsszó, amely eréllyel változtaná át az életünket; tüntetné el életünkből a nyomort, a rosszat.

Az Isten szava; pici gyermek szelíd, kérő, kínálkozó hangja, amelyik nem kényszerít, nem csap be, nem manipulál, hiszen ez tőle teljességgel idegen!

Mit is jelent mindez számunkra?

Leginkább azt, hogy Istenünk nem néma; nem érzéketlen, nem hajlíthatatlan, akiben ne lenne megértés.
Ő megszólít! Ő szól hozzánk előbb, üzenete van számunkra! És üzenetének lényege, hogy szeret bennünket. Irántunk megnyilvánuló szeretete maga Fia, Jézus Krisztus. Nem csak a betlehemi születése óta, hanem kezdettől fogva kapcsolatban van az emberrel, nem mindegy számára sorsa (hiszen az Igében élet volt).

A teremtés kezdetekor azért alkotta az embert, hogy megszólíthassa, hogy beszédbe elegyedhessen vele. Mindegy, hogy ünnepélyes, harmónikus, vagy épp feszültséggel teljes volt a tegnapi Szentesténk; Isten Igéje a világba jött, megszólít, nem hagy egyedül. Isten egy lett közülönk, nem azért hogy ünnepi hangulatot hozzon, hanem hogy meghozza az igazi örömet életünkbe!


Isten velünk van!

A betlehemi gyermekben nyilvánvalóvá vált amit Isten a teremtés kezdetétől akart. Szent János is a most hallott ünnepélyes himnuszával ezt akarja elmondani: Isten velünk, értünk létező Isten; aki érdeklődik irántunk, aki nem szakítja meg velünk a dialógust, aki nem vonja vissza szavát, nem hívja vissza Igéjét, hanem kitart a mi oldalunkon!

Senki sem eshet ki véglegesen Isten szeretetéből, hiszen az egész teremtés, a kezdeti dialógus óta egybekapcsolódott vele!

Testvérek!
Azt szeretném kérni, most amikor arra gondolunk, hogy Isten mindannyiunkat, téged, engem megszólít és a hangját keressük;
ne erőteljes parancsszóra gondolj;
ne egy nagyszerű szózatra,
ne varázsigére amely egy csapásra eltüntetné életedből, a világból a bajt, a szenvedést, a rosszat.
Ne erre várj, hanem kutasd a szeretet apró, egyáltalán nem feltünő szavacskáit, amelyik mindig megszületik közöttünk emberek között.

Azt kívánom, hogy ez a pici; a szeretet halk szava indítsa meg bennünk a dialógust Istennel és társainkkal! Ez a szó, a szeretet szava nőjjön fel bennünk, váljon mások számára életadó igévé, hogy Karácsony ne egy szép álom legyen, ne látomás maradjon, hanem valósággá váljon itt, közöttünk!

Ámen!

Hortobágyi Cirill OSB