Évk. 6. vas. "C"
2004. február 15.
Phalma, 11.30
Kedves Fiúk!
Biztos vagyok benne, hogy az imént hallott szentírási szakasz jézusi gondolatait sok kortársunk - különösen így farsang táján hallva - viccnek gondolná.
Amolyan unalmasabb egyházi kiadású farsangi tréfának, hiszen nem igen illeszkedik a közgondolkodáshoz. Egyszerűen rossz vicc.
Vajon hová jutnánk a versenyre épülő piacgazdasági viszonyok között ezekkel az elvekkel, mondanák?
Hiszen tudjuk, hogy milyen világban élünk! Aki nem harcol azt eltapossák. Könyökölni kell - mondják - mert ha másokra vagy tekintettel, ha másokat engedsz előre szükségszerűen lemaradsz, (mint a sorbaálláskor).
Bizony nekünk is eszünkbe jut, bennünk is fölmerül a kérdés: a nyolc boldogság szelíd embere képes ma talpon maradni? Ilyen társadalmi viszonyok között nem kell majd az evangéliumot a könyvespolcomon a legfelső sorra helyezni? (Talán ünnepi alkalmakkor leveszem?)
De azért az ellenkezője is ott ágaskodik bennünk.
Tényleg csak könyökölve, máson átgázolva, testvéremet lépcsőfoknak használva lehet előre jutni? Biztos, hogy így van? Egyáltalán muszáj nekem annyira elől lenni? Ez lenne életem megoldása?
Talán mégsem vicc a jézusi gondolat! Mi lenne, ha farsangi lelkülettel fogadnánk Jézus tanítását. Könnyedén, derűvel, hagyva, hogy megérintsen a pillanat kihívása, nem ragaszkodva megcsontosodott, jól beváltnak vélt, a világ értékrendjéhez tompított életelvekhez. Azokhoz, amelyekből már kilúgoztuk az evangélium radikalitását. Hanem egyszerűen kipróbálnánk és élnénk azt.
Megélni Jézus gondolatait, még ha talán első pillanatban álarcnak érezzük is: magunkra venni, hátha passzol, hátha ez illik hozzánk igazán. Próbáld ki, kezdj el imádkozni rágalmazóidért, tégy jót anélkül, hogy viszonzást várnál. Ne ítélj el másokat, de bocsáss meg nekik teljes szívedből.
Egy osztályközösségben mindenkivel előfordul, kinevetik (bődületes hülyeséget válaszoltál az órán a tanár kérdésére és a többek kinevetnek), nagyon nem sikerül valami és nehéz vállalni a többiek előtt, van hogy megszégyenül az ember, néha gyűlöletet is érezhetsz társaid részéről, vagy saját szívedben támad gyűlölet a másik iránt, de próbálj meg egyszerűen, őszintén megbocsátani neki. Odamenni hozzá, érdeklődni felőle, kedvesen szólni hozzá, megcsinálni neki valamit, odaadni neki valamit, és ha ez igazán összejön, amit tapasztalsz az boldogság.
Jézus azt tanítja a boldog mondásokkal, hogy ha Istennel telik meg a szíved, ha rendbe van az életed, ha átadtad magad a Szentlélek irányításának, akkor még ha gyűlölnének, még ha éhezned kellene is, még ha a megszégyenüléstől sírásra fakadnál is, mindezek ellenére, mindezek mellett is lehetsz boldog!
Sok ember él ma hazánkban, akik számára az elmúlt évtizedek diktatúrája igazi csapást jelentett. Elvettek tőlünk mindent, nem kaphattak végzettségüknek megfelelő munkahelyet, nem tanulhattak, akiket a legszemélyesebb emberi jogaikban korlátoztak.
Sokakat ez a csapás megtört, másokat megkeményített, de élnek közöttünk olyanok is akik nem roppantak meg a teher súlya alatt, sőt, akikben a nehézségek egyre inkább megérlelték a belső embert!
Mert élet megpróbáltatásai és küzdelmei megtörhetnek, megkeményíthetnek, de a belső ember kibontakozását is segíthetik!
Az Úrban bizakodó, szelíd ember áll ma előttünk, aki Isten országa kategóriáiban gondolkodik. Az ellenpólus az önmagára építő, számítgató szeretetű ember. Aki érdekből ad, mert kapni akar; aki a Földet akarja megszerezni. Persze sohasem nyeri meg, mert "a szelídek, öröklik a földet!
A mai jeremiási szakasz is kétféle emberről ír, az egyik bízik az Úrban, a másik nem.
Az egyik számol életében az Istennel, a másik nem.
A két ember között a különbség markáns, az egyik a sivatag elszáradt kórójához, a másik a folyóvíz mellé ültette fához hasonlít. Nem az arca hasonlít az elszáradt kóróhoz - természetesen - hanem a szíve, a benseje.
Fiúk az életünkben annyi minden múlik azon, hogy az evangélium lelkülete erősödjön bennünk.
Ne gondoljuk, ahhoz előbb az egész világnak kell megváltozni, hogy mi egyenként valamit is megvalósíthassunk belőle.
Vannak szigetek, kell hogy legyenek szigetek ebben a világban. Ahol emberek vállalják az erjesztő kovász, a világító mécses, az ízt adó só szerepét. Légy Te magad ilyen sziget, ahol kiengesztelődés, megbocsátás, és békesség uralkodik.
Miért nem tudunk még mindig tisztán a boldogságok lelkületében élni?
Lehet, hogy azért mert eddig túl keveset bíztunk életünkből Istenre.
Talán azért mert nem nagyon hisszük, hogy Isten gyermekei vagyunk és bensőséges kapcsolatunk lehetne vele.
De talán azért is - fogalmazzunk ma így - mert hiányzik belőlünk egyfajta farsangi lelkület: merészség, bátorság az evangélium radikális megoldásaihoz.
Ha Isten jóságát, békéjét azon a helyen, ahol élek engedem érvényre jutni, akkor legalább egy pontján máris megváltozott a világ. És ez ma valóban örömhír: kovász, fény és íz, amely bátorságot ad, végül is boldogságra vezet.
Ámen!
Cirill atya
Bevezető:
Jézus régen kimondott tanítása, ma újra lelkiismeretünk jelen idejében hangzik el, és újra megszólít! Tudjuk-e úgy hallgatni, hogy a miénk legyen?
A mai szakasz a boldogságról szól, de jajt is kiállt!
Milyen boldogságot akarsz? A világ fiainak, az élet javai fölött érzett önelégült boldogságát? Vagy az Isten gyermekeinek, Isten országához méretezett boldogságát?
Urunk, Te azt akarod, hogy testvérként éljünk együtt szeretetben, hogy önzetlen jósággal forduljunk egymás felé,
Mivel nem ezt tettük alázattal kérünk:
Uram irgalmazz!
Urunk Te arra hívsz bennünket, hogy országodat építsük itt a földön
Mert vonakodunk az evangélium eszménye szerint élni
Krisztus kegyelmezz!
Urunk Te mindannyiunk számára országodban készítesz lakóhelyet,
Mert megfeledkeztünk az égről és sokszor csak a földben gondolkodunk!
Uram irgalmazz!
A mindenható jóságos Isten irgalmazzon nekünk, szabadítson meg bűneinktől, és vezessen el az örök életre!