HÚSVÉTI VIGILIA 2004.

Szeretett Testvéreim!

Szent Ágoston ezt "a szent húsvéti éjszakát" a vigíliák vigíliájának nevezi. Ha ez ünneplésünk csúcsa, akkor itt csak a legfontosabbról van szó. Valóban, ezen a szent éjszakán minden Isten irgalmas szeretetéről, Jézus feltámadásáról és a mi örök életünkről szól.

Színházi körökből mesélték a következő anekdotát: "Egy színész egyik este kissé kapatosan érkezett a színpadra. Semmiképpen se akaródzott beletalálnia szerepébe. A súgó kétségbeesetten erőlködött, hogy a szerep kezdő szavait megértesse vele. Több hiábavaló kísérlet után a dühös színész a súgólyuk felé fordult és odakiáltotta a súgónak: nem részleteket kérek! Azt mondd, hogy milyen darabot játszunk?"

  Milyen darabot játszunk?

Szeretett Testvéreim! Ez az a kérdés, amelyet nekünk keresztényeknek újra fel kell tennünk: mert most sem, a mi helyzetünkben sem "részletekre vagyunk kíváncsiak, hanem arra, hogy "mit játszunk" az egyházban? Erre a kérdésfeltevésre Húsvét nagyon alkalmas. Mit észlelünk egyházi környezetünkben? Az örömből keveset tapasztalunk, több az aggodalom, több a szorongás. Egyrészt belül, közösségeinkben felfokozott aktivitást mutatunk, másrészt kívülről egyházunk iránt egyfajta közönyösségbe ütközünk. Ezer dologról beszélünk, még többről vitatkozunk, közben, pedig mintha elsikkadna hitünk lényege. A kivülállók pedig egyre kevesebbet értenek mindabból, amiről a keresztény hit igazában véve szól.

Mi az egyház küldetése és benne a mienk is? Annak megmutatása, amit a zsoltár így mond: "Nálad van, Istenünk, az élet forrása." (Zsolt 36, 10) Olyan életről van mondandónk, amely túlnő a halálon, az Isten Lelkében fogant újjászületésről kell, beszélünk. Tudnunk kell, hogy mit jelent Krisztussal meghalni és vele együtt feltámadni. Hallottuk Pál Apostolt, miként gondolkodik a megkereszteltekről: "Ha Krisztussal meghaltunk, hisszük, hogy vele együtt élni is fogunk." (Róm 6, 10)

Testvéreim! Aki ma keresztényként él, vagy aki ma megkeresztelkedik, annak tudatosan kell vállalnia a kereszténységét. Mi keresztségünk tartalma? Többlete életünkben - divatos mai szóval azt is mondhatnánk: ÁFA-értéke az, hogy jelen életünket gyökeresen (radikálisan) más fényben szemléljük, mint a világ, mely minket körülvesz és merjük ezt tenni, annak erejében, aki nekünk ehhez erőt adott. Már most olyan valóságban élhetek, amelyet Jézus sorsán, életén leolvasok. Az Isten Jézus Krisztusban igazolt hatalma már most meghatározza életemet, mert "a holtak feltámadását és az eljövendő életet várjuk" Ennek a hite és valósága az, ami minket kereszténnyé tesz. Az örök élet igéi "Jézusnál vannak", de ennél több történt: ő maga az "élet Igéje". "Az az örökélet - mondja Jézus az Evangéliumban, hogy ismerjenek téged és azt, akit Te küldtél."

Földi életünk egyetlen és nagyon fontos és teljes felelősséggel kell élnünk. Ezt azonban csak akkor tudjuk helyesen vállalni, ha a látóhatár, ha a távlat is világos, amelyben élünk. Célba csak akkor jutunk, ha az irányt ismerjük.

Bátorságra van szükségünk ezért, hogy megújult örömmel és bizalommal hirdessük a húsvéti Örömhírt. Ma is sokan várnak erre a jó hírre. Kortársainknak is rettegett félelme halál kényszere. Ezt a félelmet egy ideig elhallgathatjuk, elkenhetjük, de aztán elemi erővel csak szembejön velünk. A kérdés: mi lesz velem a halálban és utána - nem hagy nyugtot.

Miről ismerjük fel, hogy a húsvéti hitből élünk? A húsvéti hit ráhagyatkozó, bizalomteljes öntudatot ad és nem engedi, hogy az elmúlás tudata megbetegítsen, megbénítson bennünket. Nyomorúságainkat és gyengeségeinket hitből másként, jobban tudjuk elviselni. Önállóságra és szuverenitásra segít minket ez a hit. Megszabadít attól a neurotikus szorongástól és félelemtől, hogy nekünk mindent ebben az életben kell megkapnunk, és hogy valamit is elszalasztunk. És végül is, húsvét hite olyan örömmel ajándékoz meg minket, amely semmi mással össze nem mérhető. Jézus Krisztusban hinni, a keresztséget komolyan venni azt jelenti, hogy az eljövendő örök élet kontójára merünk élni. Van-e Önöknél valami perspektíva? - kérdezik gyakran az emberek. Ez a távlatos élet a mi perspektívánk és nem az önmagába zárult kétségbeesés. Emberré válásunk még nem zárult le. Fejlődés, további út vár ránk, az újjászületésre, új életre vagyunk meghívva, olyan életre, amelyet "szem nem látott, fül nem hallott, és amelyet az emberi szív fel nem fogott."

S ha most egy pillanatra felidézzük szerepét megtalálni nem tudó színészünk kétségbeesett kiáltását és kérdését?  Ne részleteket kérem! A darabot mondja, meg, amit játszunk? - Akkor ez a válasz: az örökélet hatalmas és lenyűgöző művéről, darabjáról van szó. Erről az élet-műről van szó, mert ha erről nem beszélünk, kilúgoznánk a kereszténységünket.

Nagycsütörtök este, az utolsó vacsorára emlékezve a mise könyörgésében azt kértük Istentől, hogy "a misztérium ünnepléséből szeretetet és életet meríthessünk." Nagypéntek liturgiájának bevezető könyörgésében, pedig azt kértük, hogy "mi, akik (Jézus Krisztushoz) hozzá hasonlókká váltunk, miként emberi természetünk révén hordozzuk a földi ember képét, úgy kegyelmétől megszentelve a mennyei ember képét is hordozhassuk."

E szent éjszaka könyörgésében, pedig azért imádkoztunk, hogy "akik testben és lélekben megújultak, tiszta szívvel szolgáljanak neked."

A megújulás, az újjászületés, azaz keresztségünk örömhíre így hangzik: ha meghalsz magadnak, szabaddá válsz, hogy Istennek élj. Ha meghalsz magadnak, felszabadulsz az egyetlen fontosra, az Isten szeretetére, majd a felebarát szeretetére. Felszabadulsz a legnagyobbra, mert senkinek sincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja barátaiért.

Most, amikor megújítod keresztégi fogadalmadat, akkor gondold végig, hogy mit kaptál, mit vállaltál.

Azt kértük, hogy a "misztérium ünnepléséből szeretetet és életet meríthessünk". A szeretet egy és osztatlan. Istentől ered és Isten felé tart a felebarátnak nyújtott áldozat útján. Ha Krisztus titkának keresésében és követésében ezt az utat járjuk, akkor szívünkben már felvirradt a Húsvét, és úton vagyunk a feltámadás örömébe.
Ámen.