Pannonhalma,
2003. március 30.

Nagyböjt 4. vasárnap

Kedves fiúk, testvérek

korunk és különösen is a ti korosztálytok egyre jobban eltávolodik a szimbólumoktól, azoktól a jelektől és jelképektől, amelyek egy magasabb rendű jelentést hordoznak magukban, és sokszor csak nagyon mélyen rejtőző  hasonlatosság indokolja meg létezésüket. Technikával átitatott világunkban közelebb vannak hozzánk a piktogramok, meg  a számítógép ikonjai.

1. Jézus a mai evangéliumi szakasz szerint egy jelet állított szavaival Nikodémus elé, amikor ez az igazságot kereső, a farizeusok közül való tanácsos éjjel ment el Jézushoz. Egy jelet, a rézből készült kígyó jelét, amelyet Mózes emelt a magasba Isten parancsára: "Készíts egy rézkígyót és tedd ki jelül!" Mert Isten választott népére, amikor vándorlása közben lázadozni kezdett Isten és Mózes ellen,  mérges kígyók támadtak. Jézus most sok száz év messzeségéből idézi Nikodémus elé az ismert történetet. "Amint a pusztában Mózes fölemelte a rézkígyót, úgy kell fölemeltetnie az Emberfiának is." A zsidók a rézkígyóra tekintve meggyógyultak  a kígyómarások okozta halálos betegségükből. Mi, halálraszántak - így hallottuk a szentleckében -, a magasba emelt  Megváltó miatt menekülünk meg a pusztulástól, hogy örökké éljünk. Azért magasztaltatik föl Jézus a keresztfára, hogy "mindaz, aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen".

A kígyómartak a kígyóra néztek. Mi, akiket a bűn tépett meg, Jézusra emeljük a tekintetünket. Nem úgy lenne teljes a hasonlat, ha nekünk is a bűnre kellene néznünk? Szent Pálnak van egy megdöbbentő mondata: "Isten bűnné tette értünk azt, aki bűnt nem ismert." Az értünk bűnné tett Krisztusra tekintünk, amikor a keresztre nézünk. Gondoltál csak egyszer is arra, amikor esetleg kisebb-nagyobb bűneidet méricskéled, hogy mekkora az ember bűne? De még inkább arra, hogy mekkora szeretettel találkozott ez a bűn Krisztus keresztjében?

2. Nikodémushoz intézett tanításának befejező részében már egy könnyebben átlátható, ismert jellel él Jézus: a sötétség és a világosság jelével. Talán egy kicsit Nikodémus éjszakai látogatására is céloz vele: az emberek

"jobban szerették a sötétséget", pedig a világosság eljött már a világba. Sötétségbe burkolják gonosz tetteiket, nehogy világosság derüljön rájuk.

Sőt  éppen ezért még "gyűlölik is a világosságot". Hát lehet gyűlölni a világosságot? Sajnos lehet. De nem azt a világosságnak csúfolt villogó és vakító valamit gyűlöli az emberek nagy része, ami elvarázsol és megszédít, ami vakká tesz, ami egy valótlan, illuzórikus világot vetít eléjük, hanem azt a világosságot gyűlölik, amely a "Világosság a Világosságtól", amely Isten az Istentől, valóságos Isten a valóságos Istentől. Szent János evangélista evangéliumának prológusában csodálatos szavakkal ír erről a földreszállt világosságról: "Benne élet volt, s az élet volt az emberek világossága... Az igaz világosság a világba jött; a tulajdonába jött". És a szörnyű mondat: "az övéi nem fogadták be".

Első levelében írja János evangélista, hogy Jézus üzenete így hangzik: "Isten világosság, Ha világosságban élünk, Jézus vére megtisztít minden bűntől".  Mert ez a világosság szenvedett és halt meg a kereszten, ez a világosság lett bűnné értünk. Ezt a világosságot látszott legyőzni a sötétség, amikor elborította a Golgotát. S erről a sötétségről gondolják az  emberek, hogy győz a világosság fölött. Nehéz érveket sorakoztatni velük szemben, hiszen a maguk sötétségében nem látnak, és nem is akarnak látni. De egyet át kell látniok: ez a világosság ugyanaz a szeretet, amely bűnné tette értünk a Megfeszítettet. A szeretet viszont legyőzhetetlen.

 

A mesebeli legkisebb fiú elindult világot, globalizált világot látni. Élvezte a ragyogást, még pénze is volt, hogy mindent megvegyen magának, ami  - úgy gondolta - hozzátartozik ehhez a fényes világhoz. Egyszer csak, amint ez a mesében történni szokott, egy sötét erdőben elérkezett a hegycsúcsra, azon is egy útkereszteződéshez. Az útjelző táblán a legkülönbözőbb piktogramok villóztak a szivárvány minden színében. Káprázó szemmel meredt a jelekre, míg nagy nehezen észrevett egy, az Isten szeretetétől végtelen melegséggel ragyogó keresztet, amely nem a szemébe világított, hanem a szívébe. S mert ő volt a legokosabb fiú, elindult arra, ahova ez a jel mutatott.

Bánhegyi Miksa OSB

A hívek könyörgése - Diákmise, 2003. márc. 30.

Imádkozzunk, testvéreim, mindenható Istenünkhöz,

aki irántunk való  szeretetéből keresztre adta egy Fiát:

Te szent Fiad keresztjét jelként emelted a világ fölé,

add, hogy mindig őszinte tisztelettel tekintsünk rá!

A kereszt jelét tisztelik mind a keresztény egyházak,

add, hogy ez a jel kösse össze a benned hívők szívét!

Napjainkban a háború csapása sújtja a népeket,

Szent Fiad keresztáldozata hozza meg nekik a békét!

A bűn sötétsége újra meg újra megkísért bennünket,

Jézus szent keresztje legyen ilyenkor védelmező erőnk!

A szentmisében a kereszt áldozatát mutatjuk be neked,

add, hogy azon részt vevő közösségünk minden tagját

a húsvét fénye vezesse!

Atyánk, imádságunkat szószólónk,

Urunk, Jézus Krisztus által mondtuk el neked,

aki a kereszten feláldozta magát értünk.

Neki legyen dicsőség veled és a Szentlélekkel

most és mindörökkön örökké.