Karácsony, éjféli mise
Budapest, 2001 december 24.
Ez lesz nektek a jel: Kisdedet találtok pólyába takarva és jászolba fektetve
(Lk 2,12)
Kedves Testvérek!
Elkerülhetetlen, hogy mindennapjainkat ne gazdagítanák a különböző jelek, esetleg mi magunk ne használnánk önmagunk kifejezéséhez, társas érintkezéseinkben, legyen az a közmegegyezés alapján meghatározott eszköz (pl. egy útjelző tábla), legyen az egy magatartásforma (nevetés, szomorúság, sírás), legyen az egy cselekedet, egy gesztus (kézfogás), vagy legyenek azok ünnepeink (mint amilyen a most ünnepelt karácsony is); melyek szintén a maguk jelszerűségével a lényeget, a mögöttes tartalmat közvetítik a számunkra. Egy jeltől azt is elvárjuk, hogy az jól észrevehető, feltűnő, rendkívüli, ugyanakkor kifejező is legyen, különben csak elhaladunk mellette anélkül, hogy valamit JELentene nekünk. Sőt meg van annak is a veszélye, hogy mindezek csupán külsőségekké válnak az életünkben, és ha valaki megkérdezi tőlünk, miért éppen így teszünk, miért éppen így ünnepelünk, azt válaszoljuk: Mert így szoktunk. Megszokjuk, hogy adott helyzetekben mit kell válaszolni, megszokjuk, hogy a találkozások alkalmával kezet fogunk, megszokjuk ünnepeinket (többek között az éjféli mise is egy szokás lett), és megszokjuk azt is, hogy meg vagyunk váltva, vagyis elfelejtjük, hogyan kell méltó módon ünnepelni (És ez még mindig a jobbik eset, mert mi lenne, ha végleg elfeledkeznénk róla?!) Nem lehangoló, még kevésbé ünneprontó gondolatok akarnak ezek lenni, sokkal inkább elmélkedés a karácsony ünnepe felett, beleereszkedés a mai éjszakába.
"Ez lesz nektek a jel: Kisdedet találtok pólyába takarva és jászolba fektetve." (Lk 2,12)
Mit jelent számunkra e gyermek születése, mit az Izajási jövendölésben megfogalmazott szabadság gondolata. Mit jelent az, hogy "a nép, amely sötétben jár, nagy fényességet lát" (Iz 9,1), vagy "az Isten jön el, hogy szabadulást hozzon nekünk" (Iz 35,4c)?! Vagy Pál apostol buzdítása keresztény életünkre vonatkoztatva?! Magunkat hamisítanánk meg, ha a karácsony örömöt, boldogságot, békét és szeretetet sugárzó jellege mellett ne gondolnánk esendőségünkre, arra, hogy "Ádámban mindnyájan vétkeztünk, és nélkülözzük a megváltást."(Róm 3,23) Isten saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert. A héber szavak, miszerint az ember Isten "másolat"-a, és a Hozzá való "hasonló"-ság, sokkal mélyebben ragadják meg az ember mivoltát, természetét. Ezt énekli meg a 8. zsoltár is:
"Kevéssel tetted őt kisebbé Istennél, dicsőséggel és nagysággal koronáztad." (Zsolt 8,6)
A teológusok az ember céljaként az Istenben való egyesülést és az átistenülést tartják. Nem arról van szó, hogy az ember valaha is isten lehet, ez inkább a bűnünk forrása - gondoljunk csak a Paradicsomi jelenetre és a megkísértésre - ez az Isten által alkotott kép szétrombolása; sokkal inkább arról van szó, amit az új Ádámban, Jézusban kaptunk azáltal, hogy értünk emberré lett. Jézus születésének körülményei mutatják, hogy mennyire megalázta magát az Isten, hogy megmutassa az embernek, hogy az igazi szeretet JELe a teljes kiüresítés, önmaga átadása és Isten akaratának teljesítése. Tanításában is ilyen értelemben szerepel az átistenülés fogalma: "Legyetek tökéletesek, mint ahogy a ti mennyei Atyátok is tökéletes."
"Ez lesz nektek a jel: Kisdedet találtok pólyába takarva és jászolba fektetve." (Lk 2,12)
JEL ez a gyermek, Isten irántunk tanúsított szeretetének jele. Az Ő születésével új élet jelent meg a földön. A mi életünk, amely egyben az örök élet kezdete is. Van-e nagyobb ajándék annak számára, aki híjával van az életnek, hogy új élettel ajándékozzák meg. Szent Pál apostol fogalmazza meg a következőt: "Jézus szegénnyé lett értünk, hogy az ő szegénysége által meggazdagodjunk." Ma éjszaka Őbenne találkozott az Ég és a Föld, a mélységek és a hatalmasságok, a szegénység és a gazdagság, az emberi és az isteni, a méltóság és a szolgaság, az erő és a gyengeség, az örökkévalóság és a halandóság; ma Ő az ajándékozó és az ajándék, a JEL és a VALÓSÁG. Egyszerre jele az isteni természetnek, miszerint Isten a Szeretet, és jele az emberi természetnek is, mivel az Ő gyermekségében a mi Istengyermekségünk jut kifejezésre.
Karácsony, megváltás... Kétségtelen, hogy gondolnunk kell a megromlott emberi természetünkre, a bűnre és engedetlenségünkre, mely által megszakadt az Istennel való barátsági kötelék, de mindezt azért, hogy a megváltásunk feletti öröm, a Megváltó, a ma születet gyermek iránt tanúsított hála még nagyobb, még kifejezőbb legyen. Mert "nem lehet ott semmi helye a szomorúságnak - írja Nagy Szent Leó pápa - , ahol élet született, amely elvette tőlünk a halandóság félelmét s megígérvén az örök életet, kiárasztja ránk örömét. (...) Ezért, szeretteim, adjunk hálát az Atyaistennek Fia által a Szentlélekben, ő irántunk való nagy irgalmában, amellyel szeretett minket, és megkönyörült rajtunk."
...mert ezt közvetíti számunkra e JEL.