Vízkereszt,
Urunk megjelenése
A karácsonyi ünnepkör eddigi
szentírási szereplői elsődlegesen hitükkel álltak előttünk. Elhitték,
hogy "itt és most", elhitték, hogy "ők maguk" a szereplői valami új, és - saját
logikájukkal - az eseményekből le nem vezethető fordulatnak... Mária hitt;
József hitt; a pásztorok hittek - és ez egycsapásra
megváltoztatta az életüket. Innentől már csak a hit belső ösztönzésére
figyeltek.
A napkeleti bölcsek történetével
azonban az a kérdés is újra feltétetik: elvezetheti az embert tudása a
betlehemi jászolhoz?
És
a Szentírás a kérdésre két választ is ad:
1)
Az
egyik válasz valóban a mágusok [csillagjósok] válasza, akik [valószínűleg
Mezepotámiából, a csillagászat és csillagjóslás hazájából] elindulnak.
Elindulnak az ismeretlenbe, mert
-
nem
félnek a gondolatot végiggondolni,
-
nem
félnek felismert igazság nyomába szegődni,
-
nem
félnek akkor sem, ha a jelek valami olyasmihez vezetnek, ami lényegesen eltér
előzetes feltételezéseiktől.
Hiszen tudják:
a)
Hitük tudás nélkül vak lenne. Esélyük sem lenne, hogy a születésükből vagy a
geográfiai távolságból adódó távolságot legyőzzék.
b)
Tudásuk hitük nélkül béna lenne. Mert nem tudnák, hogy a kitáruló szélrózsa
számtalan útja közül melyiken kellene elindulniuk. És ez elég ok lenne, hogy
soha ne hagyják oda tudós könyveiket, számításaikat és távcsöveiket.
2)
De
amikor a tudás útjáról beszélünk, nem feledkezhetünk meg a Jézus korabeli főpapokról
és írástudókról sem. - Az Újszövetség beszámolója szerint őket Heródes
hívja össze. Látjuk, hogy tudásuk: pontos és kielégítő - közvetítik a hiteles
ószövetségi jövendölést, és helyesen is értelmezik, de ők maguk nem követik.
Tudásuk öncélúvá vált, mert hiányzik belőle a hit éltető lehelete.
3)
A
Szentírás üzenete kissé zavarba ejtő, mert, ha nem tévedek, végső soron az körvonalazódik,
hogy előbb jutnak el Jézushoz azok, akik távolról, az igazságért vívott
egzisztenciális küzdelemben indulnak keresésére, mint azok, akiknek bár a kezük
ügyében van minden szükséges, mégsincs meg bennük a) sem a kérdezés bátorsága,
b) sem a hit örök otthontalansága.
Mire
tanít bennünket hát a mai ünnep?
Sok
minden mellett arra, hogy ne féljünk egyszerre küzdeni a szívünkkel és
az eszünkkel. Valaki azt mondta: olyan ez, mint a madár két szárnya. Ha az
egyik béna, soha nem képes repülni. A madárnak pedig repülni kell. És ha sérült
a szárnya, már csak abban reménykedhet, hogy az, akihez küldetése szól, érte
megy, lehajol és felemeli...
Varga Mátyás OSB