Testvérek!
A mai szentmise bevezető énekében a 139. zsoltár szavait Jézus ajkaira adtuk, hogy ezzel hirdesse meg feltámadása titkát.
"Feltámadtam és veled vagyok!"
Mindannyiunk számára egzisztenciát adó üzenet ez: van aki velünk érez, van aki vígasztal; mert a feltámadás Krisztus állandó közelsége, a bensőséges találkozás lehetősége azzal aki a halál sötétjéből életre kelt.
Krisztus feltámadt a halál romlására; hogy legyőzze a magányt, a szomorúságot; a gyászt, a kétkedést, a reménytelenséget, az emberek kapcsolatnélküliségét.
Krisztus föltámadt, azért hogy mindig az Atyánál lehessen minket odaemelve, de azért is hogy mindig velünk maradjon, lehetővé tegye az állandó közelséget és a kapcsolatot vele és az Atyával.
Együtt énekeltük a 139. zsoltár szavait Jézussal: szinte saját feltámadásunkat is meghirdettük. Azért ünnepeljük évről évre Krisztus feltámadását, hogy a saját feltámadásunkat is megtapasztaljuk, hogy szívünk mélyén átéljük azt.
Mert Húsvét üzenete: mi is feltámadtunk a bűn sötétségéből, a halál árnyékából, szomorúságunk és félelmünk sírjából; minden kötöttség és béklyó ellenére, minden kényszer és fogvatartó meghatározottság ellenére, amely sajnos ott van életünkben, sőt a ránk váró, elkerülhetetlen halál ellenére is.
Képesek vagyunk ezt újra átélni, megtapasztalni?
A mai evangéliumot figyelmesen olvasva és átgondolva ezen a szentmisén megtörténik! János evangéliuma felolvasott részletében, a húsvéti szakasz mélyén, végülis az a kérdés húzódik, hogyan engedheti az ember magához közel a Húsvét, a feltámadás örömét.
Az evangéliumban szereplő három tanítvány, három különböző módon éli át, vagy éppen elszalasztja (?) a feltámadást!?
Gondolkodjunk el a mai szakaszon és vonatkoztassuk önmagunkra az olvasottakat.
Péterben a ráció, az értelem, az akarat működik most. Belép a sírba, mindent megnéz, mindent komolyan vesz, de a felszínem marad, nem érti meg mi történt. Csak az üres sírt látja, a gondosan összehajtott lepleket. Számára még nincs örömhír, neki még nem támadt fel az Úr! Hiszen pusztán a ráció nem tudja megragadni a feltámadást.
János a szív embere. A szeretett tanítvány, aki Jézus keblén nyugodott az utolsó vacsorán. A szív a misztérium megsejtésében gyorsabb mint az értelem, így ő előbb is ér oda a sírhoz. Beengedi Pétert maga előtt, de amikor érzi, hogy az nem lát semmit, bemegy ő is! Ő "látta és hitt" - olvastuk! Látta az üres sírt és hitte, hogy az Úr feltámadt! Szinte várjuk, hogy mi következik ezután, mit tesz ezután? De a folytatás kiábrándító: "A tanítványok azután hazamentek" szól a tudósítás.
János szívével felfogja ugyan, hogy mi történt, rájön hogy az Úr feltámadott, de itt megáll. Megtartja magának a felismerést, nem adja tovább, így pedig még benne sem teljes a feltámadás. Még várat magára a találkozás, az együttlét, az ünnep, az igazi öröm.
Ki tapasztalta meg igazán a mai evangéliumban Krisztus feltámadását? Mária Magdolna, az a bűnös nő, akit a farizeusok megvetnek. Ő az az asszony akiből Jézus hét ördögöt űzött ki. Beteg, meghasonlott, arctalan ember volt, hét ördögnek kiszolgáltatott. De a találkozás Jézussal meggyógyította, felfedezte méltóságát, vissza talált önmagához, és újra szeretetre méltónak tartotta magát. Miután Jézus elfogadta anélkül, hogy elitélte volna, azután tudta ő is önmagát elfogadni, saját mélységeit felfedezni, amit korábban elveszített. Ez a nagyszerű élmény átformálta, ezután már másképp tudott szeretni; így lett Ő, a szenvedélyesen szeretni tudó asszony a feltámadás első hirdetője. Méltán tartja Szent Ágoston az apostolok apostolának (apostola apostolorum).
János lépésről lépésre írja le hogyan tapasztalta meg Mária Magdolna a feltámadást. Korán reggel felkelt, és izgatottan kereste az úr holttestét. Szenvedélyes szeretet hajtotta.
János evangélista leírása az egyik ÓSZ-i könyv, az Énekek Énekének szövegére támaszkodik: "Éjjelente kerestem őt, akit szeret a lelkem, kerestem de nem találtam. Fölkelek és bejárom a várost az utcákat és a tereket megkeresem akit szeret a lelkem!" (Én 3,1-2). Az Énekek Éneke könyvét a zsidó hagyomány Húsvétkor olvassa. Mert a menyasszony és a vőlegény egymás iránti tiszta, örömteli szerelme fejezi ki leginkább Húsvét örömét; a szeretet győzelmét a halál fölött.
A Húsvét Isten fenntartások nélküli igenje az életre, a szeretetre. A Húsvét új ízt ad az életünknek, az élő szeretet ízét (a halál bűzével szemben). A helyesen értelmezett húsvéti szeretetben tudjuk felfogni, válunk képessé megtapasztalni mi is a feltámadás.
Hiszen a Húsvét, a szeretet utáni legmélyebb vágyunk beteljesítése, amit már a halál sem törhet meg. Isten a halába adja Fiát - éretem; Isten a halálból életre támasztja Fiát - érettem, szeretetből.
János evangélista Mária Magdolna példáján folyamatában mutatja be hogyan alakul át szeretete; lépésről lépésre írja le hogyan élhetjük át mi is a feltámadást.
Mária Magdolna már kora reggel, amikor még sötét volt, felkel és elmegy sírhoz, kutatva keresi akit szeret a lelke!
Szenvedélyesen kel szeretni társainkat hogy megtapasztaljuk a feltámadást. Teljes erőbedobással, minden érzékkel, testtel-lélekkel kell szeretnünk, a teljes önátadás nagyvonalúságával! Nem apró jócselekedetekkel megelégedve. Nem méricskélő, latolgató, fontolgató szűkkeblűséggel azt kérdezve, hogy amit eddig tettem és adtam vajon már elég; már abbahagyhatom?
Aki szerzetes most gondoljon Szent Benedek atyánk számtalan felszólítására;
Krisztus szeretetének semmit elébe ne tégy (RB 4,21)! Isten a jókedvű adakozót szereti! Nem habozva, nem tunyán vagy zúgolódva; jó lélekkel, késedelem nélkül kell engedelmeskedni (RB 5). A jó buzgóságot izzó szeretettel gyakorolni; egymást tiszta testvéri szeretettel szeretni (RB 72).
Akár szerzetes vagy, akár házasságban élsz, fáradhatatlanul, szenvedélyesen kell társaidat szeretned, hogy megtapasztald a feltámadást.
De a tapasztalásnak ez még csak a kezdete!
Később János az írja le, hogy Mária Magdolna szeretetének át kell formálódnia, hogy felismerhesse a Feltámadottat. Előbb magához akarja ragadni. Mindig panaszkodik: elvitték Uramat, nem tudom hová tették. De amíg birtokolni akar, kisajátítani akar, addig nem tudja a feltámadást megtapasztalni, addig minden halott marad. Hiába hallja az angyal hangját: "Miért sírsz?" Hiába látja akár magát a Krisztust is, nem ismeri fel!
Aki házasságban él, vagy arra készül gondoljon arra, hogy két ember kapcsolata a házasságban is - még szenvedélyes szeretetük ellenére is - megrekedhet a felszínen és nem jut el az igazi mélységre, amíg nem a másikat akarod fenntartások nélkül, magadról megfeledkezve szolgálni, boldoggá tenni. A házastársi szeretet is megrekedhet a felszínen, pedig a szerelem útja egyre mélyebbre vezet; a testtől a lélekhez, a végestől a végtelenbe, a mulandóból az örökkévalóságba. Így a szerelem minőségében fokozatosan fejlődik, a testek vonzódásából a szívek vonzódásába, majd a lelkek egyesüléséhez egészen az Isten lakta lélek végtelen mélységéig.
Mária Magdolna szeretetének át kellett formálódnia, mert amíg birtokolni akarja a Krisztust nem ismeri fel. Igazi mélységre akkor jut, amikor Krisztus nevén szólítja őt, azzal az elfogadó tónussal ahogy csak az Úr tudott szólni, amivel visszaadta emberi méltóságát. Ebben a pillanatban éli át a szentmise bevezető éneke kifejez: "Feltámadtam és veled vagyok!" Nem kell rám tapadnod, mert már mindig veled vagyok! Sem élet sem halál el nem választhat bennünket. Mert a feltámadás azt jelenti, hogy a szeretet felülmúlja a halált.
Gabriel Marcel a francia filozófus írja: "Szeretni annyit jelent mint a másiknak a fülébe súgni: sohasem fogsz meghalni!"
Testvérek!
Jézus Krisztus szerető szavait halljuk minden eucharisztia ünnepen, minden tiszta imádságunkban: mindig szeretőn szólít meg, és ugyanezt a szót mondja ki halálunkkor is. És amikor ma a szentáldozáskor kapjuk testét és vérét, az is a szeretet szava; szeretet testté vált szava: Nem fogsz meghalni.
Akkor megtörténik velünk a feltámadás, akkor újra mondja nekünk Krisztus a szentmise bevezető éneke szavait: "Föltámadtam és veled vagyok. Te nem fogsz meghalni, mert nem létezik többé olyan a félelem és sötétség, ínség vagy kétség, seb vagy halál amelyben én ne lennék veled.
Ünnepeljük Krisztus feltámadását, mint saját életre támadásunkat. Együtt a Feltámadottal újra és újra énekelhetjük a 139. zsoltár szavait:
"Feltámadtam és veled vagyok; kezemet rajtam tartod; csodálatos ez a tudás nékem". Alleluja, alleluja!
Cirill atya