Évk. 26. vas. "C" év
2001. 09. 30. Phalma, 10.00
"Hallgassanak Mózesre és a prófétákra"
Kedves Testvérek!
Olykor elcsodálkozunk azon, hogy az emberiség milyen keveset tanult a történelemből. A szeptember 11-e óta történtek, mára sokakat emlékeztetnek az 1914. év eseményeire, amely az első világháború kirobbanásához vezetett.
Ma sokan megfogalmazzák: a terrorizmus elleni elkerülhetetlenül szükséges harc nehogy háborúhoz vezessen!
A gonoszság ereje láttán tenni kell; de a gonosz, a felelős, nem olyan könnyen érhető tetten.
A gonoszság pusztítása ellen tenni kell; de - bibliai képpel élve - nehogy a konkollyal együtt a búzát is kitépjék, nehogy ártatlanok pusztuljanak.
Sajnos ma még hiányzik az az átfogó terv, amelyik a terrorizmus alól kihúzná a talajt, amelyik kezelné és megoldaná a "harmadik-világ" nyomasztó szegénységét; a javak igazságtalan elosztásának gyakorlatát. Pedig a szegénység és az igazságtalan elosztás tény, ez is ott lapul, mélyen, a terrorizmust kiváltó okok között. Gimnáziumi tankönyveink állapítják meg, hogy a világ lakosságának 4/5-e gazdasági szempontból peremterületen él. A FAO adatai szerint 1 milliárd ember éhezik folyamatosan; a Földön naponta 37 ezer kisgyermek hal éhen. A világ népességének 1/5-e feléli az összes termelés 2/3-át.
Ráadásul ma még nem létezik igazán hatékony párbeszéd a különböző társadalmak, kultúrák és vallások között, amely megszüntetné a népek közötti durva, igazságtalan különbséget.
Hogyan lehet az, hogy a gazdag országok zömében keresztény tradíció alapján állnak?!
Bár Jézus az igazságosság gyakorlását kötötte tanítványai lelkére, mégis a világ azon része, ahol keresztények élnek, részt vett a világméretű igazságtalanság és egyenlőtlenség kialakulásában. Nem távolodott el az átlag európai és észak amerikai keresztény Krisztus lelkületétől?
Ebben az összefüggésben kell ma olvasnunk a dúsgazdag és a szegény Lázár történetét.
Lázár be sem mehet a gazdag házába. Kapun kívül reked minden bajával.
A gazdag pedig pazarlóan felhasznál mindent.
A gazdag országok nem azért védik magukat a nincstelenek áramától, nem azért különülnek el a szegény országoktól, hogy életszínvonalukat fenntarthassák?!
Mi a megoldás?
Mit mond a mai evangéliumi történet a gazdagság - szegénység világméretű társadalmi problémáról?
Lehet egy embert, egy országot azért elmarasztalni, ha betolakodótól védi azt, amiért megdolgozott?
Lehet rossz néven venni, ha valaki élvezi munkája gyümölcsét?
Minden bizonnyal: nem!
DE mára a szakadék a szegény és a gazdag világ között nagyobb, mint gondolnánk, nagyobb, mint amit a szentírási történet érzékeltet.
A világ nyomorban élő részének problémáját nem lehet alamizsnával megoldani.
A különbségek kiegyenlítését a túlvilágra kitolni, anélkül, hogy már itt és most tennénk valamit, nem az evangélium lelkülete.
Mi az üzenete tehát számunkra a szakasznak?
Ebben a szakaszban igazán megdöbbentő, a gazdag szívtelensége! Jóléte elvonja figyelmét attól, ami az ajtaja előtt játszódik le. Lázár nyomora nem érintette meg a gazdag szívét.
Az elbeszélés a mi szívünket akarja megérinteni, annak keménységét lágyítani.
Vegyük észre, hogy létezik a történet cselekményének folyamatában egy pont, ami után már késő, ami után már nincs vissza út!
Reméljük, hogy civilizációink fejlődésének útján mára még nem értük el ezt a pontot. Talán éppen a vallások párbeszéde lehet a leghatékonyabb segítség.
De hol van az én felelősségem, mit tehetek én?
Senki sem bújhat mások mögé, magától eltolva a felelősséget! Mindannyiunk szívét kell, hogy megérintse a bajban lévő embertársa ínsége. Nehogy az én életutam folyamán is túljussak a "már késő" ponton.
"Ne keményítsétek meg szíveteket" kiált a zsoltáros, mert a végén még a halálod pillanatában sem tudsz megtérni.
A felelősségérzet és a tettek a rászorulók iránt, az egyes embernél kezdődik.
A mai szakasz sem a gazdaságról és a szegénységről beszél általánosságban, hanem Lázárról és egy konkrét gazdagról meg öt testvéréről.
Igaz a szegénység világméretű, társadalmi problémáját, egy ember megoldani nem képes. DE társadalmi szintű megoldás addig nem lehetséges, amíg az egyes ember szíve kemény.
Vegyük észre, hogy minden eredményünk, amit mi magunk alkottunk, az is adomány, úgy kaptuk Istentől, mert a háttérben az egészségünk és tehetségünk húzódik. Miért ne osztanánk meg a rászorulóval?
Ha egyenként elindulunk egy ilyen tanulási folyamat útján, akkor bizakodhatunk, hogy egyre többen leszünk és a népek együttesen sem jutnak el a "már késő" pontig.
Ámen!
Hortobágyi T. Cirill osb