Vízkereszt, Urunk megjelenése

            A karácsonyi ünnepkör eddigi szentírási szereplői elsődlegesen hitükkel álltak előttünk. Elhitték, hogy "itt és most", elhitték, hogy "ők maguk" a szereplői valami új, és - saját logikájukkal - az eseményekből le nem vezethető fordulatnak... Mária hitt; József hitt; a pásztorok hittek - és ez egycsapásra megváltoztatta az életüket. Innentől már csak a hit belső ösztönzésére figyeltek.

            A napkeleti bölcsek történetével azonban az a kérdés is újra feltétetik: elvezetheti az embert tudása a betlehemi jászolhoz?

És a Szentírás a kérdésre két választ is ad:

1)     Az egyik válasz valóban a mágusok [csillagjósok] válasza, akik [valószínűleg Mezepotámiából, a csillagászat és csillagjóslás hazájából] elindulnak. Elindulnak az ismeretlenbe, mert
-    nem félnek a gondolatot végiggondolni,
-    nem félnek felismert igazság nyomába szegődni,
-    nem félnek akkor sem, ha a jelek valami olyasmihez vezetnek, ami lényegesen eltér előzetes feltételezéseiktől.
Hiszen tudják:
a)      Hitük tudás nélkül vak lenne. Esélyük sem lenne, hogy a születésükből vagy a geográfiai távolságból adódó távolságot legyőzzék.
b)     Tudásuk hitük nélkül béna lenne. Mert nem tudnák, hogy a kitáruló szélrózsa számtalan útja közül melyiken kellene elindulniuk. És ez elég ok lenne, hogy soha ne hagyják oda tudós könyveiket, számításaikat és távcsöveiket.

2)     De amikor a tudás útjáról beszélünk, nem feledkezhetünk meg a Jézus korabeli főpapokról és írástudókról sem. - Az Újszövetség beszámolója szerint őket Heródes hívja össze. Látjuk, hogy tudásuk: pontos és kielégítő - közvetítik a hiteles ószövetségi jövendölést, és helyesen is értelmezik, de ők maguk nem követik. Tudásuk öncélúvá vált, mert hiányzik belőle a hit éltető lehelete.
 
3)     A Szentírás üzenete kissé zavarba ejtő, mert, ha nem tévedek, végső soron az körvonalazódik, hogy előbb jutnak el Jézushoz azok, akik távolról, az igazságért vívott egzisztenciális küzdelemben indulnak keresésére, mint azok, akiknek bár a kezük ügyében van minden szükséges, mégsincs meg bennük a) sem a kérdezés bátorsága, b) sem a hit örök otthontalansága.

Mire tanít bennünket hát a mai ünnep?

Sok minden mellett arra, hogy ne féljünk egyszerre küzdeni a szívünkkel és az eszünkkel. Valaki azt mondta: olyan ez, mint a madár két szárnya. Ha az egyik béna, soha nem képes repülni. A madárnak pedig repülni kell. És ha sérült a szárnya, már csak abban reménykedhet, hogy az, akihez küldetése szól, érte megy, lehajol és felemeli...

Varga Mátyás OSB