Cirill főapát úr Mexikóban

2019. szeptember 9-14. között Mexikóvárosban, a Mexikói Püspöki Kar konferenciaházában tartották a prézes apátok szokásos évi szinódusát, amelyen Hortobágyi T. Cirill, a Magyar Bencés Kongregáció prézes apátja is részt vett. Az ő beszámolója alapján közöljük írásunkat.

A kongresszuson a tizenkilenc kongregáció prézesei közül tizenhatan voltak személyesen is jelen, hárman pedig írásos beszámolót küldtek a találkozóra. A plenáris alkalmak többnyire angol nyelven, míg a csoportmunkák öt nyelvi csoportban (angol, francia, német, olasz, spanyol) folytak. Gregory Polan prímás apát elnökölt a megbeszéléseken, ahol három témakörrel foglalkoztak.

Először a prézesek tartottak beszámolót, ami főleg az egyes kongregációk helyzetéről és az útkeresésről szólt, mivel az aktuális statisztikákat és a környezetvédelmi elkötelezettségről szóló beszámolót már előre megküldték.

Ezután a római bencés egyetem és apátság ügyeit tárgyalták meg. A Szent Anzelm Egyetemen 2016 óta folyamatosan növekszik a bencés hallgatók száma. A jelenleg ott tanuló kilencvennyolc szerzetes hallgató mintegy harminc nemzetet képvisel az egész világról. Az anyagi helyzetük is stabil, elsősorban az új alapokra helyezett fundraising munkának és a takarékossági intézkedéseknek köszönhetően.

Végezetül az egész rendet érintő témákat tárgyalták meg, köztük a 2020-ra tervezett római apátszinódus előkészítését, valamint a „Cor orans” és a „Vos estis lux mundi” pápai dokumentumok bencés rendet érintő részleteit. Utóbbit a szintén Mexikóvárosban ülésező női bencés közösségek AIM szervezetével együtt beszélték át.

Szeptember tizedikén Tepeyac apátja, Richardo apát úr rekreációt hívott össze. A vendégeket a konvent az apátsági templomban köszöntötte. Az apátságot a monostor legidősebb szerzetese Gabriel Chavalez de la Mora atya mutatta be, aki nemcsak az apátság és a templom építész tervezője, hanem belsőépítész is. A templom ikonjait, üvegablakait, bútorait, a textileket és a liturgikus eszközöket is ő maga tervezte, sőt zömében a kivitelezés is az ő érdeme. Vesperás után a közeli majorban a „szállást keres a szent család” misztérium játékot mutatták be a helyi hagyományok szerint, mely Jézus születésének megünneplésével zárult.

Szeptember tizenkettedikén, Szűz Mária neve napján a Guadalupei Bazilikába, Mexikó nemzeti zarándokhelyére zarándokoltak. 1531-ben Juan Diegonak itt jelent meg a Szűzanya és arra kérte, hogy azon a helyen építsenek templomot a tiszteletére. A régi barokk épület mellett, egy csodálatos új bazilikában tekinthető meg a kegykép. További érdekessége a szent helynek, hogy az új bazilikát is Gabriel atya tervezte. Szeptember tizenharmadikán a Teotihuacán piramishoz látogattak el a bencés apátok.

Jelenleg a világon 414 bencés férfi monostorban 7147 férfi szerzetes, míg 877 női monostorban 15438 szerzetesnő él.