A bencések Nursiai Szent Benedeket tekintik alapítójuknak (480-547). Két fontos dokumentum maradt fenn, amelyből tudunk róla: az általa írt Regula, valamint Nagy Szent Gergely pápa Dialógusok című művének 2. könyve.

Benedek neve latinul, Benedictus, magyarul: „áldott”. Amikor Nagy Szent Gergely megírja életét, bemutatja az akkori életrajzírás eszköztárával (amely többek között sok csodás elemet, bibliai párhuzamot tartalmaz), hogy Benedek életében, művében és környezetében hogyan működött Isten ereje és áldása.

480-ban születik a szabin hegyek közt fekvő Nursiaban (ma Norcia), előkelő családban. Tanulmányait Rómában kezdi meg , de az ottani erkölcstelen életmódtól megundorodva elmegy, és magányos életet kezd, Sublacumban (ma Subiaco), Rómától délre az Anio patak völgyében, nem messze onnan, ahol korábban Néró császár nyári villája állt. Itt egy Romanus nevű szerzetes veszi pártfogásába, és vezeti be a szerzetesi életbe.

Néhány évvel magányba vonulása után Vicovaro szerzetesei meghívják, hogy legyen monostoruk apátja.”. Benedek szigora azonban nem tetszik a lanyha szerzetesközösségnek, és végül, miután odáig fajul az ellenségeskedés, hogy megpróbálják megmérgezni, továbbáll.  Visszatér Subiacóba, ahol néhány évnyi magány után több szerzetesközösséget is alapít. Egy irigy egyházi ember áskálódásai innen is távozni kényszerítik, de az általa alapított szerzetesközösségek ott maradnak.  529 körül Cassinum hegyére megy (ma: Monte Cassino, félúton Róma és Nápoly közt), ahol egy Apolló-oltárt lerombol, és a helyén két templomot épít, az egyiket Keresztelő Szent János a másikat pedig Szent Márton tiszteletére. Egy leánytestvéréről is tudunk, aki követi ide: Skolasztikának hívták és a völgyben nővérek számára alapít monostort, akikhez Benedek rendszeresen lejárt látogatóba. A bencés nővérek Benedek mellett Skolasztikát tartják számon alapítójukként. Benedek Monte Cassinóban írja meg a Regulát, és itt hal meg, ahol egy sírba temetik az előtte eltávozott nővérével.

A Regula

Benedek Reguláját nem légüres térben írja. Mikor ő él, a latin keresztény világban, sőt Itáliában is már több nemzedékkel azelőtt meggyökerezett a szerzetesség, amely alapvetően a keleti, főleg egyiptomi, palesztinai és kis-ázsiai hagyományokat követte, az ottani életmódot tekintette példának, az ott keletkezett műveket fordította latinra, olvasta és alkalmazta a nyugati viszonyokra.

Benedek jól ismeri és tiszteli ezt a hagyományt. Írásának műfaja, a regula, sem az ő találmánya: az V-VI. századi latin szerzetességben így neveztek minden olyan szabálykönyvet, amelyet egy konkrét monostor, vagy konkrét monostorok számára írtak, azzal a céllal, hogy az atyáktól örökölt nagy szerzetesi hagyományt és tanítást a helyi viszonyokra alkalmazzák, ott aprópénzre váltsák. A regulában van lefektetve a közösség napirendje, a közösségen belüli viszonyok, a külvilággal való kapcsolat, a közös imádság, valamint a szellemi és kétkezi munka, étkezések rendje, stb. Benedek idején sok ilyen regula van használatban a keresztény Nyugaton, szinte azt mondhatnánk: ahány monostor, annyi szabályzat.

Benedek sem akar újítani, és nem is akar rendet alapítani. 73 fejezetből álló Regulájában az általa alapított konkrét közösségek számára foglalja össze a nagy szerzetesi hagyományt, s teszi azt a mindennapokban élhetővé. Sokat merít Iohannes Cassianus-tól, Nagy Szent Baszileiosztól, Szent Ágostontól, illetve egy néhány évtizeddel korábban íródott itáliai szabálykönyvből a Regula Magistri-ből.

Benedek Regulájának súlypontjai

  • A Regulában nagy hangsúly kerül az apáttal, a monostor elöljárójával való kapcsolatra, akire a szerzetesek, mint Krisztus helyettesére tekintenek, s úgy engedelmeskednek neki.
  • Noha a monostorban a végső döntéseket mindig az apát hozza, fontos, hogy előtte tanácsot kérjen: vagy az egész közösségtől (komolyabb ügyekben), vagy egy kisebb testülettől, a tanácstól, ha kisebb súlyú ügyekről van szó. A monostor apátját is az egész közösség választja, nem külső egyházi kinevezés útján lesz azzá valaki.
  • Benedek számára a szerzetes életének a következőkre kell irányulnia: Krisztus mindenek előtt való szeretete, engedelmesség, alázat és az egymás iránti tiszta, testvéri szeretet.
  • Benedek szerint a szerzetes legfontosabb munkája az istenszolgálat, a közös imádság (zsolozsma), amelyre naponta hétszer gyűltek össze a szerzetesek, valamint éjjel is felkeltek imádkozni.
  • Benedek külön időt szán a kétkezi munkára (mezei munka, ház körüli, konyhai munka, vendégek ellátása, stb.), valamint a csendes olvasásra (ide tartozott a Szentírás imádságos olvasása, és a zsoltároskönyv kívülről való megtanulása).
  • Nagy hangsúlyt fektet a közös tulajdonra: az Apostolok Cselekedeteiben leírt jeruzsálemi egyházhoz hasonlóan, ahol a keresztények az apostolok lábaihoz vitték a javaikat, itt sem lehetett senkinek magántulajdona, hanem mindenük közös volt és ki-ki szükségéhez mérten kapott.
  • Benedeknek nagy gondja van a gyengékre – öregekre, betegekre és a gyermekekre.
  • Nagyon fontos a vendégszeretet gyakorlása: minden érkező vendéget, de különösen a szegényeket és zarándokokat, nagy tisztelettel kell fogadni, mintha magát Krisztust fogadnák be.

 

A Regula utóélete

Bár Benedek reguláját csak néhány konkrét közösségnek szánta, mégis később az egész keresztény Nyugaton elterjed. Benedek egyrészt zseniálisan foglalja össze a nagy szerzetesi hagyományt, ugyanakkor érzékeny a helyi közösségek változatosságára illetve az egyes szerzetesek esendőségére, sokféleségére. Éppen ezért sok konkrét döntést bíz a helyi elöljáróra és tanácsára. Egyszerre hűséges a hagyományhoz és nyitott a konkrét szükségletekre, ami rugalmasan alkalmazhatóvá teszi sokféle helyzetben. Mindezeknek köszönhetően a VII. századtól egyre inkább elterjed a Regula, először más regulákkal együtt. Majd Aniani Szent Benedek hatására Jámbor Lajos uralkodása alatt a 810-es években kötelezővé teszik a Frank Birodalom valamennyi monostorában. Ettől kezdve beszélhetünk bencés szerzetességről. A koldulórendek megszületéséig minden szerzetesi reform Benedek Regulájához tér vissza (ciszterciek, kamalduliak).