Matematikus és zarándoktábor-vezető. Dolgozott már klinikán. Jelenleg teológus és matek-hittan tanárszakos hallgató. A Hétpecsét hittancsoport egyik vezetője. Dicsőítések szervezője. Rajta Emmánuel testvérrel 2024. augusztus 6-i örökfogadalma előtt beszélgettünk.
Gimnazistaként kerültél először kapcsolatba Pannonhalmával. Miért akartál a bencés gimnáziumba jönni, mi volt az alap motivációd?
Korábban soha nem hallottam Pannonhalmáról, bencésekkel sem találkoztam. Szüleim biztatására eljöttünk egy gimnáziumi nyílt napra, ahol az egész légkör megfogott és beleszerelmesedtem a helybe. Nem tudom pontosan megmondani, mi volt ez, de a motivációm egyértelművé vált, hogy én nagyon ide akarok járni. Hál’ Istennek sikerült a felvételim.
A nyílt nap után mi az első konkrét emléked, ki volt az első bencés, akivel találkoztál?
A felvételin Bernát atya fogadott és kedvesen bekísért a bizottsághoz, aminek Barcza István, Rochlitz Kyra, Csertán Károly és Kovács Alida volt a tagja. Az maradt meg bennem, hogy könnyedén tudtam nekik válaszolni. Az elsők között hívtak be és amikor kijöttem, rögtön körbe álltak négyen-öten és kérdezgették, hogy mi volt. Nekem akkor már nem volt vesztenivalóm, beszélgettem velük, ami egy jó emlékként maradt meg bennem. Annyi izgalom volt még, hogy a ceglédi osztályomból hárman is jelentkeztünk ide és végül Tóth Benedekkel kettőnket vettek fel.
Változott-e a motivációd és te magad a négy év alatt?
Abban erősödtem, hogy ez a hely jó nekem, gazdagít még a látszólagos buborék-jellege ellenére is. Azt éltem meg, hogy kinyílik a világ a bencések, osztálytársaim, tanáraim révén. Próbáltam azt a hatalmas gazdagságot, amit itt megtapasztaltam, befogadni, magamba szívni. Például ez olyan egyszerű dolgokban nyilvánult meg, hogy amint végeztem a stúdiummal, gyakran felmentem a diákkönyvtárba és ott olvastam. Kíváncsi voltam, miből áll még a világ. És ez a plusz a hit megélésében, a vallásosságban is megjelent. Hálás vagyok a gimnáziumi évekért, mert sok mindent megalapoztak.
A Schönstatt Közösség szervezésében egy évet töltöttél Münchenben az úgynevezett Lebensschule-ban (élet iskolája). Mi történt itt veled, mi volt a szolgálatod, hogyan kell egy ilyen évet elképzelni?
A Schönstatt egy Németországból indult máriás mozgalom, közösség, amely sokféle ágat fog magába: fiúkat, lányokat, családosokat, papokat, nővéreket. Magyarországon a rendszerváltás környékén jelent meg, nálunk a család- és ifjúságmozgalmi része a legerősebb. Szüleim révén, kisgyerekként kerültem ebbe a közösségbe, nyaranta Óbudavárra jártunk a családnapokra. Hálás vagyok a schönstattosoknak, hogy máig érezhetem támogatásukat: tudom, hogy sokan imádkoznak értem ebből a közösségből is.
Gimi alatt volt egy schönstattos csoportunk. Kapcsolatba kerültem schönstatti atyákkal, nővérekkel, és náluk érdeklődtem, hogy lenne-e mód arra, hogy egy évet Németországban töltsek. Innen eredt az a lehetőség, hogy részt vehettem a Lebensschule nevű projektben, melynek keretében kilenc hónapot Münchenben töltöttem az egyetemi éveim alatt. Nyolcan éltünk együtt egy lakóközösségben, mindannyian dolgoztunk napközben, én segédápolóként egy ortopédiai klinikán. Hetente és havonta voltak kötött, közös programjaink, amikor különböző témákat jártunk körbe, beszélgettünk, megosztásaink voltak. Pater Hans-Martin schönstatti atya és egy fiatal világi segítője vezettek minket. Nekem ez az év a nyelvtanulás, a rutinokból való kiszakadás mellett az útkeresésről, saját magam kipróbálásáról és megtalálásáról is szólt. Volt időm gondolkodni magamról, a jövőmről. Az év leteltével természetesen ez a folyamat nem zárult le, de arra jó volt, hogy forgassam magamban a különböző alternatívákat, rágódjak a kérdéseimen.

Rögtön szerzetes akartál lenni? Vagy volt latolgatási időszakod?
Végzős voltam a gimnáziumban, amikor részt vettem egy monostori hétvégén. Ez egy olyan alkalom, amikor a diákok beköltözhetnek a monostorba és együtt vannak a szerzetesekkel. Minden programjukon részt veszünk, együtt imádkozunk, étkezünk, sokat beszélgetünk. Ekkor kaptam egy meghatározó benyomást, ekkor kezdtem igazán meglátni, megismerni ezt a közösséget, hogy kik élnek itt, mit jelent a szerzetesség, mit jelent bencésnek lenni. Akkor éreztem először, hogy jó lenne közéjük tartozni. Aztán ez szép lassan bontakozott ki az egyetemi évek alatt.
Először azonban a papi hivatás vonzott és csak az érettségi után kezdett el bennem mozogni a szerzetesség gondolata. De abban biztos voltam, hogy először egyetemre, matematika szakra megyek, tehát nem rögvest teológiára, szemináriumba. Aztán az első egyetemista évem végén mondtam el Imre atyának, hogy komolyan foglalkoztat a szerzetesség gondolata.
Mit mondott erre neked Imre atya?
Érdekes és nagyon megmaradt bennem, mert azt válaszolta, hogy a legfontosabb az Istennel való kapcsolatom. A hozzá való kötődésre figyeljek elsősorban.
Ahogy Szent Benedek is megírta: Isten keresése elé semmit ne helyezzetek!
Igen, hiszen a közösségbe való belépés alapvető kritériuma, hogy a jelölt valóban Istent keresi-e? Imrével ekkor elkezdődött egy párbeszéd, de nem helyezett nyomás alá és én sem azt gondoltam, hogy másnap be akarok költözni. Meghagytuk egymást a szabadságban.
Hogyan mélyült az elköteleződési folyamatod, milyen emberi kapcsolatokon és élményeken keresztül?
A kapcsolat megmaradt és fokozatosan ismertem meg egyre többeket a közösségből. Sok levelezés, látogatás, találkozás történt. Egyetemistaként vettem részt először a Szent Három Napon. 2018 januárjában döntöttem úgy, hogy jelentkezem a közösségbe, ekkor voltam utolsó éves a matematika alapszakon. De már a tanév kezdete óta jártam egy jezsuita lelki vezetőhöz, aki segített a megkülönböztetésben és a döntésben.
Mit értesz azalatt, hogy a megkülönböztetésben segített?
Abban, hogy Isten valóban hív-e magához. És hogy mikor van itt az ideje a döntésnek. Beszélgetéseink során egy olyan „fészek” készült, amelyben meg tudtam hozni a döntést, hogy Pannonhalmára jelentkezem bencésnek.

Mennyiben a te döntésed és mennyiben kegyelem? Nyilván nem lehet százalékokat mondani…
De én tudok százalékokat mondani! Száz százalékban kegyelem és száz százalékban az én döntésem.
Ez tetszik, igazi matekos válasz. És miért éppen bencés? Mi vonzott abban, hogy egy közösségben élj az apát vezetése alatt?
Életutam vörös fonala a közösséghez tartozás: a családom, a ceglédi egyházközség, a Schönstatt, a ceglédi ifi közösségünk, a pannonhalmi osztálytársaim, a Chemin Neuf Közösség, és a bencések. Ezek természetesen sokszor átfedték egymást. A különböző közösségekkel való találkozásaim olyan tapasztalatokkal ajándékoztak meg, amik meghatározzák azt, ahogyan most bencés vagyok. Szerzetességem előtti egyetemista éveim alatt több olyan dolog vált egyre fontosabbá számomra, amelyek a bencés életforma irányába mutattak: ilyen például a konkrét helyhez, konkrét közösséghez való stabil tartozás, a zsolozsma imádkozása és hitem megélése közösségben.
Fontos tudatosítani, hogy a közösséget egyének alkotják. Én is ott vagyok benne. A közösség és a saját életutam összefonódik. Ahhoz, hogy változzon a közösség, ahhoz kellek én is. Az az egészséges, ha a kettő hat egymásra. Ahogyan élek, ahogyan hozzáállok az imádsághoz, a munkámhoz, az átsugárzik a közösségre. A közösség fókuszai pedig nekem jelölnek ki egy irányt. Úgy érzem, szükségem van másokra és keretekre, akik és amik segítenek mederben tartani az életemet. Ahogyan most élek, az mélységet és értelmet ad az életemnek. Persze még nagyon az út elején vagyok.
Imre atya a magisztered, Lőrinc testvér a társ magiszter. Rajtuk kívül kikkel állsz még szorosabb kapcsolatban?
Rajtuk kívül van a közösségben gyóntatóm, lelkivezetőm, vannak barátaim, akikkel együtt élünk meg sok mindent, együtt pihenünk, online is tartjuk a kapcsolatot. Amikor úgy érzem, hogy segítségre van szükségem, több emberhez is oda tudok fordulni és ők meghallgatnak. Fontos megélésem volt, amikor egy évvel ezelőtt megújítottam a fogadalmamat, hogy itt a közösségben olyanok élnek, akiknek a karjaiba vethetem magam, rájuk tudom bízni magam és el fognak kapni. Szeretnék majd olyan szerzetessé válni, akire lehet támaszkodni és akire mások rábízhatják magukat.
Évközben a budapesti bencés Tanulmányi Ház lakója vagy. Mik a jelenlegi és a jövőbeni feladataid?
A tanulmányaim végzése miatt már három éve Budapesten élek ideiglenesen. Teológián a következő tanévben fogok diplomázni, a matek-hittan tanárszak elvégzéséhez még szükségem van néhány évre. Emellett részt vállalok a házunkhoz kapcsolódó Szent Szabina Kápolna közösségének szolgálatában is. Van egy gimnazistákból álló hittancsoportom, ők a Hétpecsét közösség. Illetve a ministránsok vezetéséért felelek.
Augusztus 6-a, az örökfogadalmad, egy cezúra lesz az életedben?
Az ünnep, a liturgia mélysége és annak megrendítő volta erősen foglalkoztat. Én úgy hiszem, hogy ott történik valami, ami maradandó nyomot hagy bennem. Viszont ahhoz, hogy ott tényleg történhessen valami, kellett a megelőző idő. Ez a nap számomra nem egy út kezdete vagy vége, hanem életutam egy kiemelt állomása, Istennel való kapcsolatom megpecsételése, a közösség általi befogadottság ünnepe.
Van-e olyan Ó- vagy Újszövetségi fejezet, ami téged nagyon megérint?
Az örökfogadalmam alatt lesz egy szakasz Izajás könyvéből: „Ne félj, mert megváltalak, a neveden szólítalak, az enyém vagy.” (Iz 43,1) Isten a nevemen szólít, maga a fogadalomtétel szertartása is így kezdődik: Emmánuel testvér! Erre azt felelem: Itt vagyok! Olyan megnyugtató, hogy Isten már szólított engem, nekem elég csak válaszolnom neki. Ha válaszolok, utána már történnek a dolgok, onnan ő már jól tudja rendezni, alakítani. Nevemen szólít, mert ennyire személyesen akar velem kapcsolatba kerülni, s ez nekem nagyon fontos.
Talán én is egy ilyen ember lehetek, akire Istennek szüksége van, hogy megszólít engem, kihív és csak a bizalmat, a ráhagyatkozást kéri, hogy akkor menjünk együtt.
Mit választottál jelmondatodnak?
Az örökfogadalom liturgiájában Urunk színeváltozásának története, benne a ragyogás mindig megérint. Jelmondatomnak ezért ezt a zsoltáridézetet választottam: Tekintsetek rá és arcotok felragyog! (Zsolt 33,6) Úgy hiszem, hogy az Úrral való kapcsolat az, ami ragyogóvá tud tenni. A kapcsolat része lehet az imádság, a szüntelen visszatérés hozzá a zsolozsmában. Ha ellankad az erőm, a lendületem, akkor is újra és újra lehetek bátor és visszatérhetek hozzá, mert ez az, ami megadja azt az értelmet, azt a ragyogást, ami be tudja világítani az életemet. És ez nemcsak nekem jelenthet bátorítást, hanem másnak is tudom kívánni: tekintsetek rá és a ti arcotok is felragyog!
Emmánuel testvér örökfogadalmát, 2024. augusztus 6-án 11 órától élőben közvetítjük.