A Béke, kiengesztelődés és teremtésvédelem. Bartholomaiosz ökumenikus pátriárka globális kezdeményezései címmel 2023-ban magyar nyelven is megjelent kötetet Pannonhalmán, a „Keresd a békét, és járj utána!” mottóval megrendezett nemzetközi ökumenikus konferencián mutatták be, szeptember 22-én. A Magyar Kurír beszámolója.
A John Chryssavgis teológus szerkesztette kötetet a Pannonhalmi Főapátság Bencés Kiadója jelentette meg magyar nyelven; a fordítás Görföl Tibor munkája. A könyvet Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház Dunamelléki Egyházkerületének püspöke, a zsinat lelkészi elnöke mutatta be.
Balog Zoltán ismertetője során a kötetet meghatározó szellemiséget állította a középpontba. A szerkesztő, a 38 éven át az Egyetemes Patriarkátus szolgálatában álló teológus a bevezetőben összefoglalót ad Bartholomaiosz egyetemes pátriárka 32 éves működéséről, miközben röviden visszatekint az egyetemes patriarkátus történetére.
A Fanart, az Egyetemes Patriarkátus, a konstantinápolyi ortodox pátriárka székhelyét leírva ellentétpárokkal találkozunk: törékenység és tekintély, áldozat és győzelem, a patriarkátus, mely törékenységében is tekintéllyel bír, az „egyetemes tágasságban szűkülő térben él Isztambulban a kereszténység, az ortodoxia, miközben a Fanar nemcsak a kapuit tárja ki, hanem a gondolatokat”. Miközben arra törekednek, hogy a mennyek országa tükröződjön a világ valóságában, nemcsak a liturgiára gondolnak, hanem arra a szolgálatra is, melyhez a liturgia erőt ad. „Ez mindig fájdalommal jár” – idézte a református püspök a pátriárkát. A szenvedés mint a kiengesztelődés ára nem megúszható, akik vállalják, azért teszik, mert tudják, hogy gyümölcse a kiengesztelődés.
A kötet gerincét azok a nyilatkozatok alkotják, amelyek az Őszentsége és Szent II. János Pál pápa, XVI. Benedek pápa, Ferenc pápa és Justin Welby canterburyi érsek közötti találkozások alapján megfogalmazódtak. Ezek a nyilatkozatok – környezetetika, szeretet, igazság, teremtésvédelem, menekültválság, modern rabszolgaság témakörökben – az egyházak szerepvállalásának nélkülözhetetlenségére hívják fel a figyelmet.
„Amikor befejeződik egy háború, a mi dolgunk, hogy az emberek tudjanak egymás mellett élni. Nekünk, egyházaknak a felelősségünk, hogy békesség legyen – mondta Balog Zoltán. A református püspök Bartholomaiosz pátriárka nyomán azt hangsúlyozta, hogy a felelősség közös, s erőforrásunk a hitünkben van, a közös imádságban. S bár a „lényegben nem tudunk egyek lenni”, s ez fájdalommal jár, de a teremtett világért, a szociális nehézségekért „együtt tudjuk vállalni a felelősséget”.
Arra biztatott, hogy nyissunk egymásnak „közösségi tereket, ez az ökumené igaz útja”. A szeretet és igazság kérdésében a szeretetet kell az első helyre tennünk, onnan közelebb tudunk jutni az igazsághoz.
„Előzzük meg az összetartozást, idézzük fel a közös alapot” – hangsúlyozta a nyilatkozatok jelentőségét. Járjuk az imádság, a gondolkodás, a párbeszéd útját, ez az Úr akaratának megértése. Hogy előrelépjünk az egység felé, a szív megváltozása szükséges. Vállaljuk a világért való szolgálatot, megtalálva ebben az egymással való közösséget”– fogalmazott Balog Zoltán.
Ugyancsak a mostani rendezvény alkalmából jelentette meg a Pannonhalmi Főapátság – Bencés Kiadó Tevékeny részvétel a közösségben. Ökumenikus konferencia a szinodalitásról címmel azt a kötetet, amely a 2022-ben tartott ökumenikus konferencia anyagát tartalmazza Dejcsics Konrád és Görföl Tibor szerkesztésében.
Szerző: Trauttwein Éva
Fotó: Merényi Zita
Forrás: Magyar Kurír
A kötetek megvásárolhatók a Pannonhalmi Főapátság webshopjában.
Béke, kiengesztelődés és teremtésvédelem. Bartholomaiosz ökumenikus pátriárka globális kezdeményezései
Tevékeny részvétel a közösségben. Ökumenikus konferencia a szinodalitásról
A konferenciát támogatja: