Hortobágyi T. Cirill főapát vezetésével mintegy nyolcvanan – gyerekek, fiatalok és idősek – vettek részt a Pannonhalmi Főapátság által immár ötödik alkalommal meghirdetett Teremtésvédelmi keresztúton. A hagyományosan Szent Márton két temploma – a ravazdi és a pannonhalmi bazilika – között húzódó úton az egyes stációknál a teremtett világ szenvedésére hívták fel a figyelmet Krisztus szenvedésén keresztül. A résztvevők közösen imádkoztak és cselekedtek a természetben, hisz a 9 kilométeres úton a mások által eldobált szemetet is összegyűjtötték 2026. március 7-én.
A ravazdi templomból indulva Cirill főapát az egyén saját felelősségére hívta fel figyelmet. Arra, hogy mindannyiunk feladata a teremtett világ épségének megőrzése. Ahogy az az első stáción – Jézust halálra ítélik – elhangzott: akárcsak az első emberpár az Éden kertjéből, „most úgy tűnik, mi is kiűzetünk a saját kertünkből”, mert nem hallgattunk a jó szóra. „Nem tehetünk úgy, mintha nem figyelmeztettek volna épp elégszer: életmódunk, vágyaink kielégítésének súlyos következményei lesznek.” A teremtett világ ellenei vétkeinkért Isten előtt felelősséggel tartozunk. De vajon merjük-e vállalni azokat és alá vetjük-e magunkat az ítéletnek? – hangzott el a kérdés. „Krisztus a mi bűneink miatt került Pilátus elé. Oda merünk állni mellé?”
A második állomáson, arra emlékezve, hogy Jézus a vállára vette a keresztet, arra hívták fel a figyelmet, hogy az emberiség kifosztja a Föld erőforrásait. Ennek következtében pedig a jól működő természeti rendszerek kénytelenek „vállukra venni” a terheket, amiket mi magunk rakunk rájuk. „Olyanok vagyunk, mint akik egy gigantikus Jenga játékot játszanak…. Már nagyon sok fakockát kiszedtünk a rendszerből és bármikor eljuthatunk odáig, hogy a következő kocka kiszedésével összeomlik a torony – azaz Földünk nem képes már elviselni a terheket, amiket rárakunk.”
Jézus, amikor elesett a kereszt súlya alatt, felkelt és újrakezdett – hangzott el a harmadik stációnál. „Rá kell néznünk, minden gyengeségünk ellenére, hogy újra tudjunk indulni Vele. Erőfeszítésekre van szükség ahhoz, hogy mérsékeljük a környezetet pusztító károsító magatartást” – szólt a figyelmeztetés. A következő állomáson Jézusnak az édesanyjával való fájdalmas találkozáson keresztül gondolhattak bele a résztvevők az emberi szenvedés és aggodalom mélységébe. Majd ezt párhuzamba állították a mai ember félelmeivel a világ jövőjét illetően. Mi lesz a gyermekeinkkel, idősödő szüleinkkel, milyen körülmények között fognak élni? Ahogy azonban a keresztúton a katonák tovább is lökik Krisztust, úgy nekünk is tovább kell mennünk. „Hiszünk benne, hogy a világ is meggyógyítható, s hogy ezért a végsőkig kell küzdeni” – hangzott el.
Az ötödik stáción felelevenítették a pillanatot, amikor Cirenei Simon segített vinni a keresztet Jézusnak, Veronika pedig megtörölte kendőjével az arcát. „Ahogy Veronika kendőt nyújtott Jézusnak, ami enyhet nyújtott a szenvedésében, úgy a mi apró tetteink is tudnak vigaszt nyújtani a Földnek. Igenis számít minden egyes ember tette és életmódja.” A következő állomáson elhangzó elmélkedés hangsúlyozta, hogy fontos felismerni a felelősségünket mind az éghajlatváltozás előidézésében, mind pedig a problémák megoldásában a cselekedetek szintjén. „Keresztény emberként arra is elhívást kapunk, hogy a teljes lelkünket átható, átjáró bűnbánatot tartsunk. Így nyerhetjük el Isten vigasztaló kegyelmét, mely erőt adhat a változáshoz.”
Jézus keresztre szegezésének és halálának képével világítottak rá a hetedik stáción arra, hogy az ember saját tetteivel ma is „keresztre feszíti” a teremtett világot. A környezetszennyezés, a fajok pusztulása és a természeti erőforrások kimerítése mind „egy-egy szeg a keresztfába”, miközben a háborúk és az emberi kapcsolatokban jelenlévő gyűlölet tovább mélyítik a sebeket. Ezek a „kalapácsütések ugyanúgy fájnak Krisztusnak.” Majd jött a kijózanító kérdés: „Vajon mi is azok közé tartozunk, akik kalapáccsal a kezükben állnak, és ütést mérnek a szegekre?”
Pannonhalmára érve a Szent Márton-bazilikában ökológiai megtérésre hívták a résztvevőknek. Mint elhangzott: „annak a hivatásnak a megélése, hogy védelmezői legyünk Isten művének, lényegi része az erényes életnek, nem valami szabadon választható feladat.” Hangsúlyozták, hogy a mindenkit átfogó közösségvállalás viszi végbe az átistenítést, hogy a mi emberségünkön keresztül átragyoghasson Isten ereje és üdvössége. „Ehhez nekünk is közre kell működnünk, humanizálnunk kell a világot, meg kell nyílnunk Isten Lelkének, hogy a szenvedés, a megtérés és az erőfeszítés útján a feltámadás öröméhez vezessen el bennünket.” Végül a keresztút almaáldással zárult.
A keresztúton több állomáson arra is felhívták a figyelmet, hogyan tudjuk segíteni a teremtést. A következő megszívlelendő tanácsokat adták a résztvevőknek:
- Fogyasszunk minél többször vizet
- Akkor üljünk autóba, ha feltétlenül szükséges!
- Kertjeinkben változatos fajtájú növényeket, tájfajta gyümölcsfákat telepítsünk
- Tiszteljük az erdő összetett rendszerét!
- Előzetesen gondoljuk át kisebb-nagyobb beruházásainkat
- A kertünkben keletkező növényi hulladékot helyben komposztáljuk
