Szent II. János Pál pápa kezdeményezésére 1993 óta február 11-e a Betegek Világnapja. A pannonhalmi szerzetesek az apátság 996-os alapítása óta foglalkoznak gyógyászattal. A korai hagyományoknak számos bizonyítéka ma is fellelhető a Pannonhalmi Főapátságban.
A levéltárban őriznek egy 1201-ből származó oklevelet, amelynek hitelesítői között a „kórház mestere, Márton” szerzetes is megtalálható. II. András 1221-ben megerősít egy birtokadományt, amely a szerzetesek betegházának fenntartására szolgált. Egy 1226-os oklevél pedig a betegházhoz tartozó fürdőkről, illetve egy kertről is említést tesz.
Tudjuk, hogy 1786-ig folyamatosan éltek gyógyítással foglalkozó szerzetesek Pannonhalmán. Szakkönyveiket, kéziratos feljegyzéseiket, receptúra gyűjteményeiket, rendeléstani kézikönyveiket a Főapátság könyvtára őrzi. Ezek között a legértékesebb Reisch Elek gyógyszerésztestvér 1735-ből származó recepteskönyve. A szerzetesi gyógyászat szép emléke a 17. század végi Sacra Arca Benedictionum kéziratos szertartáskönyv, amely számos gyógynövényáldást tartalmaz.
Bár a hagyományos értelemben vett ispotályos ház ma a Főapátság falai között nem működik, de a szerzetesrendek feloszlatását követően 1951-ben az egyik szárnyban megnyílt a Szent Adalbert Szociális Otthon. Kezdetben a megszüntetett rendek idős, beteg tagjairól gondoskodtak itt – előbb csak szerzetesekről, később nővérekről is – jelenleg azonban már számos nem egyházi ellátott él az otthonban.
2003-ban pedig teljeskörű felújítást követően a volt soproni rendházban nyitotta meg a Főapátság a Szent Benedek Idősek Házát. Az otthon a rászorulók, elsősorban az idős, beteg emberek szociális, egészségügyi és lelki ellátását biztosítja bencés keresztény szellemben. A Főapátság az egyházmegyei karitászon keresztül is tesz a rászorulókért, köztük az egészségügyi problémákkal küzdőkért. Rendszeresen járnak beteglátogatásra és segítik a szenvedélybetegeket.
Ferenc pápa a 2025. évi, 33. Betegek Világnapjára írt üzenetében három gondolatot – a találkozást, az ajándékozást és a megosztást – járt körül. A találkozásról szólva kifejtette „a betegség, még ha fájdalmas és nehezen érthető dolog is, lehetőség az Úrral való találkozásra. A betegség idején ugyanis megtapasztaljuk egyrészt minden – testi, lelki és szellemi – téren a teremtmény voltunkból adódó törékenységet, másrészt pedig Isten közelségét és könyörületét, aki Jézusban szenvedéseinket is vállalta.”
Elmélkedésében az ajándék kapcsán így írt a Szentatya: „Valójában soha máskor nem látjuk olyan világosan, mint a szenvedés idején, hogy minden remény az Úrtól származik, s ezért mindenekelőtt ajándékként nézhetünk rá, amelyet elfogadnunk és megbecsülnünk kell, »hűségesnek maradva Isten hűségéhez«, ahogyan Madeleine Delbrêl gyönyörűen megfogalmazta (Francesco: La speranza è una luce nella notte [A remény fény az éjszakában], Libreria Editrice Vaticana, Città del Vaticano, 2024, előszó).
Végül üzenetében arról szólt Ferenc pápa, hogy a szenvedés helyei gyakran a megosztás, a kölcsönös gazdagodás helyszínei. „Milyen gyakran előfordul, hogy egy beteg ember ágya mellett remélni tanulunk! Milyen gyakran tanulunk hinni, ha közel kerülünk a szenvedőkhöz! Milyen gyakran fedezzük fel a szeretetet, ha lehajolunk a rászorulókhoz! Más szóval, ráébredünk, hogy a remény »angyalai«, Isten küldöttei vagyunk egymás számára, mindannyian együtt: betegek, orvosok, ápolók, családtagok, barátok, papok, szerzetesek és szerzetesnők; ott, ahol vagyunk: a családban, az idősek otthonában, a kórházakban és a klinikákon.”
A Világnap kapcsán a bencés rend alapító atyjának, Szent Benedeknek a beteg testvérekről írt szavait idézzük: „A betegekről kell mindenekelőtt és mindenek fölött gondoskodni, és valóban mint Krisztusnak úgy szolgáljanak nekik.”
Nyitókép: Gyógynövényáldás 2023-ban
