Nagyszombat Jézus sírban pihenésének ideje. Ilyenkor mindent betölt a csend. Ennek a napnak – ahogy egyik szerzetestvérünk megfogalmazta, nem mondanivalója, hanem atmoszférája van. Erről, nagyszombat csendjéről elmélkedett Lőrinc testvér. A vesperáson elhangzott gondolatait közöljük.

Kedves Testvérek mindannyian,

Nagyszombat olyan, mint egy hosszan tartó liturgikus műsorszünet, amikor zsolozsmázni, a zsoltárokat imádkozni összejövünk, de egyébként nagy dolgok napközben itt a templomban nem történnek.

Jézus lándzsával átszúrt testét levették a keresztfáról, majd sírba tették. A sírnál többen ott időztek, a tehetetlen állapot és lehetetlen helyzet közben biztosan felmerült a kérdés: Hol van most Ő? Hol jár pontosan? Hol van most Jézus?

Tudunk erre jól válaszolni? Nem igazán, hiszen nem nagyon van kapaszkodónk ebben a helyzetben. A veszteség, a gyász kezdetben sosem a kapaszkodókat nyújtja felénk.

Jézus elvesztése kétségbeesést, félelmet, bezárkózást hozott a tanítványai és hozzátartozói számára. A Golgota hangos és látványos fájdalma után hosszú néma órák következnek.

Ez nagyszombat csendje, ez nagyszombat titka, ez nagyszombat terhe.

Tegnap azt mondta nekem az egyik szerzetesatya, hogy nagyszombatnak nem mondanivalója, hanem atmoszférája van. Az atmoszféra az a páragömb, az a légkör, ami körülveszi és őrzi ezt a csendet, titkot, terhet.

Jól érzékelhető ez a légkör akkor, amikor itt imádkozunk a templomban. És éppen akkor, amikor a nap meghatározott időszakaiban összegyűlünk, és egymás fülébe énekeljük, duruzsoljuk a zsoltárokat hosszú perceken keresztül.

Hol is járunk közben pontosan? Hol vagyunk ekkor? Nem a mondanivalót keressük, sőt ha találunk is valamit, nincs megállás, rövid szünet után következik a folytatás. Mégis vonz bennünket ennek a légköre. Hogy együtt kezdjük, együtt fejezzük be, ugyanakkor vegyünk levegőt, és együtt folytassuk.

Az imádság közben minden egyes zsoltár előbb vagy utóbb vonzóvá válik, és közben azt is felfedezhetjük, hogy a zsoltároknak is van atmoszférája. A kezünkben tartott liturgikus könyv segít is belehelyezkedni az éppen énekelt zsoltár légkörébe, hiszen a szöveg elején, szögletes zárójelben elolvashatjuk a zsoltárfeliratot.

Néhány példa nagyszombat imaóráinak zsoltáraiból:

„Zsoltár, templomszentelési ének – Dávidtól.”

„A karvezetőnek: húros hangszerre – Dávid tanítókölteménye, azután, hogy a cifiták elmentek Saulhoz, és jelentették: >>Dávid nálunk rejtőzik.<<”

„Tanítóköltemény Dávidtól, amikor a barlangban volt. Ima.”

Ezek a feliratok a szent szöveg részeként, általában a zsoltár első verseként hagyományozódtak. Annak ellenére, hogy kevésbé foglalkozunk velük, kontextust, néha műfaji meghatározást is adnak a zsoltár szövegéhez. Szervesen hozzájuk tartoznak, mégis inkább láthatatlan légkört képeznek, amelyen egy egyszerű levegővétellel könnyedén átmegyünk.

Nagyszombat atmoszféráján nem lehet egy levegővétellel átjutni. Több zsoltár, több kontextus, több réteg van itt egymás után. Ennek a napnak a megélése inkább kitartással, várakozással, folyamatos lélegzéssel telik. És közben szépen lassan besötétedik, a remény egyre inkább elhalványul, de erre azért van szükség, hogy majd az egészen kicsiny fény is örömteli és ragyogó legyen.

Mi lehet ennek a mai estének, a hátralévő óráknak az atmoszférája?

„a pannonhalmi vendégek éneke, amikor nagyszombat reménytelen csendje után beesteledik, ima”

„Zsoltár, Jézus Krisztustól, aki feltámadni készül, de még elintéznivalói akadtak az alvilágban”

„a templomot három nap alatt felépítő Krisztus tanítókölteménye”