Aktuális

2026. március 7-én, szombaton Hortobágyi T. Cirill főapát úr vezetésével teremtésvédelmi keresztutat tartunk, melyre hívjuk a Pannonhalmi Területi Apátsághoz tartozókat, és minden teremtésvédelem iránt elkötelezett barátunkat. Imádkozzunk és cselekedjünk együtt a természetben! Imáinkat útközben szemétszedéssel egészítjük ki.

Program

9:00-10:00 Gyónási lehetőség a ravazdi Szent Márton-plébániatemplomban

10:00 Indulás a ravazdi templomból

14:30 Várható befejezés a pannonhalmi Szent Márton-bazilikában

Útvonal

A ravazdi Szent Márton templomtól Béla király kútját, az Illak-erdőt, Szent Imre herceg dombját és a tóthegyi keresztet érintve érkezünk majd meg a pannonhalmi Szent Márton-bazilikába, ahol almaszentelést tartunk.

Távolság: 9 kilométer, szintkülönbség: 140 méter, időtartam: kb. 4,5 óra.

Ajánlott felszerelés

• Időjárásnak megfelelő, kényelmes ruházat
• Kesztyű a szemétszedéshez
• Kulacs, amit Béla király kútjánál friss forrásvízzel megtölthetünk
• Szendvicsek a Szent Imre hegyére tervezett ebédszünetre.

Regisztráció

Kérjük, részvételi szándékát jelezze az [email protected] e-mail címen!

Beszámoló a 2025. évi teremtésvédelmi keresztútról

Mintegy hatvan lelkész és lelkésznő vett részt a hagyományos hamvazószerdai ökumenikus bűnbánati liturgián a Pannonhalmi Főapátságban. 2026. február 18-án bencés szerzetesközösségünk a testvéregyházak lelkészeivel és lelkésznőivel, valamint a Pannonhalmi Bencés Gimnázium diákjaival együtt ünnepelte Nagyböjt kezdetét, a megtérés és önmegtagadás idejét a Szent Márton-bazilikában. A liturgián Fekete Károly a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét és végezte a hamvazás rítusát.

A hetedik alkalommal megtartott ökumenikus hamvazásra az ortodox, evangélikus, református, metodista, pünkösdi közösségekből, valamint a Magyar Apostoli Egyházból és a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségből érkeztek lelkészek és lelkésznők Pannonhalmára. A vesperás zsoltárainak éneklésébe, a hamvazás rítusának végzésébe is bekapcsolódtak, valamint ők olvasták a bazilika oltáránál a vesperás könyörgéseit. A tíz fohászban imádkoztak a megtérés ajándékáért, a békéért, a teremtett világ védelméért, az üldözött keresztényekért, a vallásüldözések áldozataiért és az egyház egységéért. A bencés szerzetesközösség a liturgia előtt beszélgetésre, a liturgiát követően pedig egyszerű vacsorára is meghívta a felekezetek képviselőit.

A bűnbánati liturgia elején Hortobágyi T. Cirill főapát köszöntötte az egybegyűlteket. Cirill atya hangsúlyozta: minden keresztény hívő ember bűnbánattal készül húsvét ünnepére, és „ezt a negyven napos bűnbánati időt kezdjük ma itt a Bazilikában, hamvazószerdán”. A hamu bibliai jelentéséről szólva kiemelte, hogy az a bűnbánat és a felelősséggel való szembenézés jele, „az élet mulandóságára emlékeztet”, és arra, „mennyire tűnékeny a mi saját életünk is”. A hamu „a bűnbeesés, az Istentől való elszakadás és a halál hatalmának a jele”, a sötét figyelmeztetés pedig így hangzik: „por vagy és visszatérsz a porba”.

Ugyanakkor hozzátette: „Hála legyen Istennek, aki Krisztus keresztjében új jelentést ad a halálnak. Krisztus az Úr, aki elvette a világ bűnét, aki alászállt a halálba, és akit Isten új életre keltett.” A nagyböjt kezdetén „a bűnbánat és a halál hamuja áll előttünk, hogy a negyven nap elmúltával húsvét hajnalára örömteli világosság maradjon az Úr nekünk”. Végül így fogalmazott: „Bűnbánattal és megtéréssel vessünk reményünket Krisztus megváltó feltámadásába.”

Cirill főapát bevezető gondolataihoz csatlakozva Fekete Károly püspök így folytatta: „Az Ószövetség embere hamut szórt saját fejére, hogy a jel segítségével elmondja, mennyire megtört, mennyire bánja bűneit, és bűnbánata mennyire őszinte.” Kiemelte, hogy különböző helyekről és különböző lelki állapotokkal érkeztek a résztvevők, és a bánat „nem csak saját bűneink tudatából fakad, hanem abból is, hogy átéljük: elődeinkkel együtt mennyire hozzájárultunk mi is, felekezeteink, közösségeink és az egy Krisztus test, az egyetlen Egyház megosztottságához”.

Mint mondta, azért gyűltek össze, „hogy együtt valljuk meg bűneinket, közösen vállaljuk a tanúságtételt és az elkötelezettséget, és hogy közösen adjunk hálát Isten irgalmáért”.

A hamvazószerdai ökumenikus vesperáson Máté evangéliumából hangzott el részlet. A felolvasott szakaszban Péter kérdése indítja el Jézus példázatát: „Uram, hányszor kell megbocsátanom az ellenem vétkező testvéremnek még hétszer is?” – kérdezi Péter, mire Jézus így válaszol:
„Mondom neked, nem hogy hétszer, hanem még hetvenszer hétszer is.”

Ezután Jézus a könyörtelen szolgáról szóló példázatot mondja el. Egy király elszámoltatja szolgáit. Elé visznek egy embert, aki „tízezer talentummal volt adósa”. Mivel nem tud fizetni, az úr elrendeli, hogy adják el őt és egész családját. A szolga azonban leborul előtte, és könyörög: „Légy türelemmel irántam és mindent megfizetek neked.”

Az úr megszánja, elbocsátja, és elengedi az egész adósságát. A szolga azonban, miután kimegy, találkozik egyik szolgatársával, aki „száz dénárral tartozott neki”. Megragadja és fojtogatni kezdi, ezt mondva: „Fizesd meg, amivel tartozol.” Hiába könyörög neki a másik ugyanúgy türelmet kér, de ő börtönbe záratja.

A történtekről jelentést tesznek a királynak. Az úr magához hívatja a szolgát, és így szól: „Gonosz szolga. Elengedtem minden tartozásodat, mivel könyörögtél nekem. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, amint én is megkönyörültem rajtad.” Haragjában átadja őt, hogy kínozzák, amíg meg nem fizeti egész tartozását. Jézus a példázatot ezzel zárja: „Így tesz majd az én mennyei Atyám is veletek, ha szívetekből meg nem bocsátotok mindenki az ő testvérének.”

Fekete Károly püspök hangsúlyozta: a példázatot az írásmagyarázók túlzónak tartják, mert benne „minden mértéktelen és határtalan, és egyszerre elgondolkodtató, meg felháborító”. A túlzások két üzenetet emelnek ki: „Először is vegyétek észre, hogy milyen is a könyörtelen szívtelenség bűne. Másodszor pedig vegyétek észre, hogy ennél már csak egy nagyobb dolog van: az Úristen irgalmas, bűnbocsátó kegyelme.”

A püspök szerint Péter kérdése a mi kérdésünk ma is: „Uram, hányszor kell még megbocsátanom ellenem vétkező testvéremnek, vagy abbahagyhatom most már a megbocsátgatást?” Rámutatott: „a megbocsátás kérdése nem mennyiségi kérdés”, mert „a kiengesztelődésnek nincs határa”. Krisztus tanítványának nem egyszerűen jobbnak kell lennie, hanem „mássá kell lennie. A gondolkodásmódjának kell megváltoznia”.

Az igehirdetésben hangsúlyosan megjelent az ember bűnösségének és eladósodottságának képe: „Hiszen olyanok vagyunk, akik képesek lehetetlenül nagy adósságot felhalmozni.” A bűn folyamatát így világította meg Fekete Károly: „kicsiben kezdődik, aztán pedig nő az étvágy és jönnek a fokozatok”, miközben „elaltatott lelkiismeretünk természetesnek veszi, hogy mindent meg lehet úszni.”

A püspök felidézte, hogy a példázatban szereplő összeg jelentése önmagában is beszédes: „a tálentum volt annak a kornak a legnagyobb pénzegysége, és a tízezres szám volt a legnagyobb álomszám”, vagyis „tízezer talentum: megfizethetetlen adósság, egy élet felhalmozott bűneinek a zsoldja”.

A szolga könyörgése – „Légy türelemmel irántam és mindent megfizetek neked” – Fekete Károly értelmezésében nem valódi bűnbánat, mert „tart a büntetéstől, de nem jut el a bűnbánatig.” A prédikáció szerint tragikus fordulat, amikor „az ember adós szolgából gonosz szolgává válik.”

Kiemelte: sokszor éppen azok válnak irgalmatlanná, „akik már egyszer kegyelmet nyertek”. Hozzátette: „Törvényszerű, hogy a könyörtelen szívtelenség bizony nagy kínokkal jár.”
A megbocsátani nem tudás „zsémbessé tesz, kiállhatatlanná, bosszúállóvá és magányossá fokoz, gyötrelmes állapotba juttat.”

A prédikáció szerint Isten a példázatban számonkérő király: „nekünk nem csak egymással, hanem nekünk Ővele kell legelőször is rendezni a dolgainkat”, és „nekünk magunknak kell számot adnunk Isten előtt”. Ugyanakkor Isten „szánalomra méltó király is”, aki „nem csak haladékot ad, hanem teljes elengedést.”

Fekete Károly hangsúlyozta: „Nem a szolga fogadkozása, rábeszélő képessége és ígérete az Isten kegyelmének alapja, hanem ennek a nagy királynak a fölmérhetetlen, végtelen szeretete.” A király „szabaddá teszi az adós szolgát. Újrakezdést, tiszta lapot ad, új életlehetőséget kínál neki, meg nekünk is.”

Az igehirdetés egyik összegző mondata így hangzott: „Nekünk adósságot elengedő Urunk van, akiben mérték nélküli az irgalom.” A püspök kiemelte az aránytalanságot a két tartozás között:
„A kifizethetetlen adóssággal csak egyet lehet tenni, elengedni. A bűnre pedig egyetlen megoldás van, az Isten bocsánata.”

A példázat második részében megjelenő ítéletről elmondta: „A gonosz, szívtelen szolga, aki elveti a türelmet és a könyörületet, önmagát hozza kilátástalan helyzetbe.” Az igehirdetés zárásában Jézus szavainak sürgető üzenetét emelte ki: „Nem kellene nektek is megkönyörülnötök szolgatársaitokon, amint én is megkönyörültem rajtad.” Majd így fogalmazott: „Az én mennyei Atyám rólatok is el tudja képzelni, hogy ti is meg tudtok bocsátani teljes szívből testvéreiteknek.”

A prédikáció végén a Miatyánk szavaival utalt a bűnbánat és a megbocsátás kapcsolatára: „Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.” Hozzátette: „Ehhez viszont bűnbánat kell. És erre jön a mennyei király, a megváltó Krisztus bűnbocsátó kegyelme.”

Az igehirdetés után megáldották a hamut, amellyel előbb Fekete Károly püspök és Cirill főapát hintette meg egymás fejét kereszt alakban, majd a társegyházak lelkipásztorai, a szerzetesközösség és az egybegyűltek is fogadták a hamu jelét.

A liturgia itt nézhető vissza:

2026-ban immár hetedik alkalommal hívja a Pannonhalmi Főapátság a testvéregyházak lelkipásztorait és a bencés gimnázium diákjait ökumenikus bűnbánati liturgiára. Február 18-án az ősi szokás szerint hamut szórunk a fejünkre bűnbánatunk és megtérésünk jeleként. A liturgiába online lehet bekapcsolódni, azt a Főapátság YouTube csatornáján élőben közvetítjük.

Hamvazószerda a Szent Negyven Nap, a megtérés és az önmegtagadás idejének kezdete az Egyházban. A nagyböjti időszak felkészülés Jézus Krisztus feltámadásának, a húsvétnak a megünneplésére.

A Hamvazószerda elnevezés a 4. századból származik, amikortól a nyilvános bűnbánatot tartókra vezeklésként hamut szórtak. A nagyböjt első napján tartott szertartáson a bűnbánók mezítláb, zsákruhába öltözve várták a püspököt, aki a templomba vezette őket.

Itt elmondták a bűnbánati zsoltárokat és ezután hintette be fejüket hamuval a püspök. Majd feladta rájuk a ciliciumot, ami egy durva szövetből készült ing, vagy szögekkel kivert öv volt. Ez emlékeztette őket az elkövetett bűnökre. Ezután kirótta a penitenciát és szenteltvízzel meglocsolta, majd kiutasította őket a templomból.

Egészen a nagycsütörtöki feloldozásig nem is térhettek be oda. A hamvazás – a nyilvános vezeklések megszüntetése után – a 14. században lett általános, mint a nagyböjt kezdetét jelző szertartás. A hívőkre e szavak kíséretében szórnak hamut, vagy rajzolnak homlokukra keresztet hamuval: „Ember, emlékezz rá, hogy porból vagy és porrá leszel” vagy: „Térjetek meg és higgyetek az evangéliumnak”.

A Pannonhalmi Főapátság, amelynek gyökerei még az egyházszakadások előtti időre nyúlnak vissza, immár hetedik alkalommal hirdeti meg az ökumenizmus jegyében a testvéregyházakkal közös bűnbánati liturgiát. A 2026. február 18-án 17:30-kor kezdődő ökumenikus hamvazáson a Főapátság vendége és igét hirdet prof. dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke. A liturgián a bencés szerzetesközösség tagjai, a testvéregyházakból érkező mintegy negyven lelkész és lelkésznő, valamint a bencés gimnázium diákjai vesznek részt.

A szertartás énekelt részei

A bencés szerzetesközösség mindig is elkötelezett volt a keresztények egységének előmozdításában. Ennek jegyében most már évek óta nemcsak ökumenikus bűnbánati liturgiát, hanem az ősz folyamán Ökumenikus konferenciát tartunk, amelyen minden évben a katolikus, református és evangélikus egyházak világszintű vezetői tartanak előadást.

A magyar bencéseknek az egység megteremtéséért végzett szolgálatukról a 2025-ös ökumenikus imahét kapcsán írtunk részletesebben

Magyar bencések az ökumené szolgálatában

2026. február 2-án, a szerzetesek világnapján a reggeli laudesben Telek Szabolcs felöltötte a szerzetesruhát és megkezdte noviciátusát. A beöltözés során Cirill főapát úrtól a Béda nevet kapta.

A pannonhalmi bencés szerzetesek körében öltötte magára a szerzetesruhát Szabolcs, azaz ahogy innentől nevezik Béda testvér. Beöltözésével vette kezdetét a novicitáus egy éves szakasza. Novíciusként feladata, hogy a bencés életmódot megtapasztalva, a Szentírást kitartóan olvasva és minden vágyakozásával Isten felé fordulva tisztázza, hogy valóban a szerzeteséletre van-e hivatása.

A szerzetesi életalakítás folyamatos emberi növekedés, ami önismeretre és önelfogadásra épül, őszinteséget, összeszedettséget, áttetszőséget és nyitottságot feltételez. Ennek tanulásában a közösség imádságos élete, a magiszter, mint lelki atya és a választott gyóntató áll Béda testvér segítségére.

Bővebben a közösségbe való jelentkezésről

A laudesben Imre atya, mint magiszter szólt a közösséghez és a noviciátust megkezdő Béda testvérhez. Mint mondta, Urunk bemutatásának ünnepén megemlékezünk arról, hogy Krisztus, a népek világossága, az egyetlen főpap meglátogatta a Templomot, és csecsemőként világra jött testében ő maga vált örök Szentéllyé.

„Az isteni kisdedben saját istengyermekségünket szemléljük. Hiszen Isten szeretett gyermekei vagyunk mi is, akiket a tenyerén hordoz, táplál és védelmez, szavak nélkül is megért, mint egy gondos anya az újszülöttjét.” Hozzátette, hogy meghívásuk arra is szól, hogy eljussanak „a hitnek és Isten Fia megismerésének egységére, a felnőttkorra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra” (Ef 4,13).

Végül Béda testvérhez fordulva így szólt: „Válj te is közöttünk Isten jelenlétének Templomává. Nyissa meg ajkadat az Úr, és szád hirdesse az ő dicséretét.”

Tiszteletreméltó Szent Béda annak a négy bencés szentnek az egyike, akiket megfestettek a pannonhalmi bazilika szentélyében.

Az ő közbenjárására tegye teljessé Isten a jót, amit a mai napon az új novíciusban megkezdett!

Bővebben Szent Bédáról

Várszegi Asztrik emeritus pannonhalmi főapát 80. születésnapja alkalmából tartott ünnepi vesperást a pannonhalmi szerzetesközösség 2026. január 31-én a Szent Márton-bazilikában. A liturgián és az azt követő csendes ünnepségen Asztrik atyát a bencés testvérek mellett tisztelői, tanítványai és barátai – köztük Michael Wallace Banach apostoli nuncius és dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök – vették körbe szeretettel. A vesperást követően a köztársasági elnök köszöntötte az ünnepeltet. Az esten egy különleges ajándékkal is meglepték szerzetestársai Asztrik atyát.

Az ünnepi liturgiát Mozart egy hitvalló szent püspök ünnepére írt vesperása kísérte, amely a Liszt Ferenc Kamarazenekar, a Schola Cantorum Budapestiensis és a StEFREM kórus közreműködésével csendült fel a bazilikában, ezúttal a monostor és a templom fővédőszentjének, Szent Mártonnak a tiszteletére. A zenekari vesperásba a gregorián antifónák éneklésével a szerzetesközösség és a vendégek kórusa is bekapcsolódott.

A liturgián Hortobágyi T. Cirill főapát hirdetett igét. Mint mondta a bazilika, ahol most az ünnepre összegyűltek egy olyan tér, ahol az idő különös módon viselkedik. „Itt az évszázadok nem zajonganak, inkább türelmesen sorban állnak. Egy szerzetesi jubileumnak van egy csendes derűje: tudjuk, hogy az idő múlik, de azt is, hogy nem rohan előlünk. Mi több, bevár.”

Szentbeszédét Cirill atya az olvasmányként elhangzó Szent Pál korintusiakhoz írt első levelének részletére építette: „Senki ne dicsekedjék tehát emberekkel, hiszen minden a tiétek: Pál, Apolló, Kéfás, a világ, az élet, a halál, a jelenvalók, az eljövendők. Minden a tiétek! Ti viszont Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig Istené.”

Mint mondta, az apostol szavai, miszerint „minden a tiétek” túlzónak is tűnhet, de megmutatkozik benne a szent humora. „Azé lehet minden, aki nem ragaszkodik görcsösen semmihez.” A lemondás nem szegényít, inkább jókedvűvé tesz: „nem kell mindent kézben tartani.”

Szent Pál figyelmeztetése – „senki se kérkedjék emberekkel” – pedig felszabadító megjegyzés. „A közösségben eltöltött élet arra nevel, hogy az élet értéke nem az egyéni teljesítményből, hanem az engedelmes ráhagyatkozásból, a hűséges kitartásból fakad. Nem az számít, ki mennyire feltűnő, hanem, hogy ki mennyire hűséges.” A főapát hozzátette: „az Egyház közössége nem teljesítményverseny, hanem ajándék-közösség.”

Mint mondta, természetes, hogy egy születésnapon személyhez kötődő hála születik bennünk, de ez nem dicsekvés, hanem annak felismerése, hogy „Isten embereken keresztül ajándékoz.”

Pál apostol felsorolása – „akár az élet, akár a halál” – bár komor hangulatot sejtet, de a szerzetesi tapasztalat árnyaltabb. „Megtanít arra, hogy a halált ne vegyük könnyelműen, de az életet se túl komolyan. Mindkettő Isten kezében van” – mondta Cirill atya.

Az ünnepi vesperás alkalmából az oltára helyezett Szent István, Szent Márton, Szent Benedek és Szent Asztrik ereklyékre utalva a főapát kifejtette, hogy azok „nem a múlt múzeumi darabjai, hanem élő emlékeztetők.” Mint mondta ők tudták, hogy „Isten ügye elsősorban nem a mi kreativitásunktól függ és nem a mi ügyességünktől halad előre.”

Mindegyik szent tanít valamit. Szent István azt, hogy hit és felelősség összetartozik és az országépítés lelki alapok nélkül szétesik. Szent Márton, a főapátság és a bazilika védőszentje pedig azt, hogy a kereszténység mindig konkrét irgalomban mérhető. „Nem elmélet, hanem odahajlás a másikhoz.” A rendalapító Szent Benedek az imádság, a munka és az olvasás harmóniáját hagyta ránk. „Az állhatatos hűség – a helyhez és a közösséghez – ma is prófétai tanúságtétel egy nyugtalan világban.” Az első pannonhalmi apát, Szent Asztrik pedig a kezdetet jelenti, a gyökereket. „Azt a bátorságot, amellyel valaki nem önmagának, hanem a jelennek és a jövőnek él.”

Cirill atya rámutatott, hogy a bencés élet nem merev ragaszkodás egy sajátos hagyományhoz, hanem inkább figyelmes jelenlét. Olyan hűség, amely „nem fél a változástól, de nem is kapkod utána”. Szent Pál szavai – „Ti Krisztuséi vagytok” – pedig megóv minket attól, hogy túl komolyan vegyük saját szerepünket. „Nem mi tartjuk fenn a világot. Ez az igazi jó hír. Aki ezt elfogadja, annak van ideje meghallgatni a másikat, Istent.”

Beszédében a főapát a hála lelkületére irányította a figyelmet, amely a szerzetesélet legbiztosabb örömforrása. „A hála nem alkalmi érzelem, hanem lelki fegyelem. A Regula szellemében élő ember tudja: semmi sem magától értetődő. Minden nap, minden testvér, minden feladat ajándék.” Mint mondta ma 80 évért, a szolgálatért, a hűségért adunk hálát és „bölcsességet kérünk a további útra, derűt a mindennapokhoz, békét a szívben.”

A szentbeszéd végén Pál apostol szavaihoz – „minden a tiétek” – tért vissza a főapát. „Az ígéret tanúsága ma is ez: nem elveszünk a világból, hanem mélyebbre gyökerezünk benne Isten által. És aki így gyökerezik, annak élete csendben, hűségben, derűben olyakor észrevétlenül, ám mégis bőséges termést hoz.”

Cirill atya igehirdetésének utolsó mondata megrendítő, egyszersmind kijózanító erővel hatott az évszázados falak között: „Ti Krisztuséi vagytok. Krisztus pedig Istené.”

A vesperást követőn dr. Sulyok Tamás mondott személyes köszöntőt Asztrik atya tiszteletére, akit – ahogy a köztársasági elnök fogalmazott – Isten kegyelme kiemelt helyre állított, megkülönböztetett pályát szánt neki. „Ő pedig nyolc évtizede hűséggel és emberséggel jár ezen az úton.”

A köztársasági elnök a korábbi főapát pályáját egyedinek és tiszteletreméltónak nevezte. „Élete mindig a magaslatokhoz igazodott. Átvitt értelemben éppúgy, mint a fizikai valóságban, hiszen a soproni tűztorony mellett nőtt fel, majd a pannonhalmi bazilika égbe nyúló harangtornya alatt lett szerzetes. Napjait őrző tornyok és rá ragyogó égboltok magasságai vigyázzák nyolc évtizede. Szent Márton hegye tágas látóhatárt kínált számára, ő pedig tekintetét a fény, Isten fénye felé igazította.”

Dr. Sulyok Tamás hangsúlyozta, hogy bármilyen tisztséget is töltött be Asztrik atya – szerzetes, tanár, püspök, püspökkari titkár, főapát – mindvégig ugyanaz az emberi és lelki tartás jellemezte. „A magas pozíciókban is megmaradt annak, aki volt: barát és testvér, kolléga és embertárs. Sem a szószék emelvénye, sem a hatalom ereje nem változtatta meg szavait, céljait és eszközeit. Semmilyen hatás nem homályosította el őszinteségét, nyíltszívűségét.”

Köszöntőjében a köztársasági elnök méltatta Asztrik atya főapáti szolgálatát, amely alatt – a kommunizmus évtizedeit követően – elindította a rend, a gimnázium és a monostor újjászületését. „Főapátsága idején a szerzetesrend és a gimnázium újra megerősödött, a monostor megújult, a hit mustármagjai termőre fordultak. Asztrik atya és a bencés atyák munkálkodása során Pannonhalma újra a lélek és a tudomány szabad fellegvára lett. Magaslat, ahol a bencés testvérek fogadhatták II. János Pál pápát. Magaslat, amely egy római katona kettévágott köpenyével mutat rá ma is az évezredeken át élő keresztény szolidaritás örök erejére. Magaslat, amely a nemzet felbecsülhetetlen erőforrása, ahol bő ezer éve mindennap imádkoznak a hazáért.”

Az elnöki köszöntő után a szerzetesi ebédlőben folytatódott a csendes ünnepség. Itt Cirill főapát átadta a szerzetesközösség meglepetését Asztrik atyának. Egy különleges imádságos könyvet, amelyet szerzetestársai írtak és a nyolcvanadik születésnapja alkalmából neki ajánlottak. Ahogy az a „Nyisd meg ajkamat, Uram” című könyv előszavában olvasható: „Asztrik atya szíve ezer szálával kötődik a bazilikához: lelkes ragaszkodása és imádkozó jelenléte nagyon sokunk számára példa és inspiráció. Szívből azt kívánjuk, hogy Asztrik atya életének minden napján találjon örömre és vigasztalásra Isten házában, és közösségünkkel együtt jusson el a tündöklően szép Isten szemlélésére abban a csodálatos városban, amelynek a szép pannonhalmi bazilika földi mása.”

Asztrik atya az ajándékozás után az őszinte hála szavaival fordult az egybegyűltek felé. „Egyetlen szolgálat sem magányos vállalkozás. Ami elvégeztetni adatott az mindig közösségben történt: testvérek, munkatársak, támogatók, barátok bizalmából, türelméből, segítségéből. Köszönöm mindannyiuknak, akik mellettem álltak, bátorítottak, vagy akár vitatkoztak velem vagy csupán csendben hordozva segítettek. Sokszor többet tettek, mint észrevenni tudtam. Köszönöm a kritikákat is, megkövetem azokat, akiket megbántottam.”

Majd hozzátette, hogy hálás azért is, mert a különböző szolgálataiban – szerzetesként, elöljáróként, püspökként – mindig akadtak olyanok, akik emlékeztették arra, mi a lényeg. „Nem a szerep, hanem az ügy. Nem az ember, hanem az, akire utalnia, mutatnia kell.”

Mi pedig, a szűkebb és a tágabb bencés család hálásak vagyunk Asztrik atyáért, akinek jelenléte nap mint nap bizonyíték arra, amit Cirill főapát igehirdetésében hangsúlyozott: „Isten embereken keresztül ajándékoz!”