Pannonhalmi Jazznyár – 13.

13. A Pannonhalmi Jazznyár elnevezésű koncertsorozatunk idei évadja a sorban. Szerencsétlen szám? Aligha, legfeljebb babona. Annak pedig Pannonhalmán helye nincs. Tudatosságnak ellenben annál inkább. Ahogy a Főapátság kulturális életére általában, úgy a nyári jazzkoncertjeink szervezésére is ez jellemző, miként a széria bő egy évtizedes múltja során mindig. Lépésről lépésre, évről évre ennek jegyében formáltuk helyszíneinket, fejlesztettük színpad-, hang- és fénytechnikai, illetve egyéb műszaki hátterünket, alakítottuk gasztronómiai és borkínálatunkat, valamint rendeztünk műsorba egyedi és izgalmas zenei formációkat. A 2019-es esztendő sem lehet kivétel, amelyben a tudatos építkezés a nemrég megvalósult infrastrukturális finomítások után megint inkább a zenei kínálatra összpontosít, kiváló hazai és nemzetközi előadókat, ritka összeállításokat illetve vizuális csemegét egyaránt ígérve.

A pannonhalmi városközpontba tervezett főapátsági hotelépítési projekt miatt a Pannonhalmi Jazzmajor idén ugyan kimarad a programból, de az évadon belüli koncertek számának változatlanságával fogadja közönségét a Pannonhalmi Jazzterasz a Pannonhalmi Főapátság pincészetének kóstolóteraszán nagyobb létszámú zenekarokkal illetve hangtömegben és látványban egyaránt exponáltabb eseményekkel, valamint a VIATOR Jazzvacsorák a VIATOR Apátsági Étteremnél bensőségesebb hangulattal, intimebb előadásokkal a színvonalas tányérszervizes vacsora „főételeként”.

PANNONHALMI JAZZTERASZ

A borterasz első koncertjén az Enyedi Sugárka JazzTett teszi magasra a lécet, amelynek névadó művésznője a latin jazz méltán egyik legnagyobb formátumú hazai képviselője – spanyol és angol nyelvű saját dalait úgy, mint a jazz dél-amerikai irányzatainak klasszikusait most Kuba Zomer cseh zongorista játéka és Honyecz Ferenc hárfaművész közreműködése teszi kiváltképp maradandóvá. Ugyanitt már július elején az idei Jazznyár fénypontjaként várt Random Trip formáció mutatkozik be egy előre nem megjósolható, a „színpadon születő” improvizatív és mindenképp vérpezsdítő műsorral, amelynek egyedisége már önmagában a vendégszereplők eklektikus összeállítása alapján is – Dés László szaxofonos, Koszi Janka énekesnő, Big John Whitfield amerikai énekes, valamint az Irie Maffia rappereként ismert MC Kemon – előre borítékolható. Sárik Péter zongorista nem véletlenül a pannonhalmi jazzkoncertek legfoglalkoztatottabb, legtöbbször visszatérő zenésze, s minekután a „Jazzkívánságműsor” címmel illetett sorozatának egyik programja sem maradt ki eddig a sorból, a Sárik Péter Trió a magyar dalok feldolgozásából álló friss anyagot is élőben prezentálja Pannonhalmán – ezúttal Falusi Mariann-nal s ezúttal a pincészet szabadtéri teraszán. Másképp, de mindenképp fénypont lesz végül az e helyszínen utolsóként fellépő Loop Doctors is, hiszen Romhányi Áron billentyűs és Szendőfi Péter dobos modern és divatos – elsősorban elektronikus – zenei irányzatokat a jazz szabadságának játékos elemeivel vegyítő közös duóprodukciója a többszörös Grammy-díjas Brandon Fields amerikai szaxofonos fellépése és Palkovics Edina VJ, azaz „video jockey” látványos animációi révén ígér minden eddigihez képest is emlékezetesebb, többdimenziós koncertélményt.

VIATOR JAZZVACSORÁK

Az éttermi szeánszok nyitó(tánc)lépését a Vintage Dolls adja, amelyben a három rendkívül tehetséges fiatal énekesnő – Munkácsy Eszter, Nagy Lili és Szász Ágnes – ötfős zenekar kíséretében idézi meg az 1930-as és ’40-es évek hangulatát, a kor híres többszólamú vokális dalainak régi, már-már elfeledett stílusát felelevenítve s kicsit át is alakítva. A vacsoraest főszereplője lesz a Czirják Csaba Trió is, amelyben az amerikai jazzgitár-tanulmányokat is folytatott művész a 20-as generációból származó, magasan képzett zenésztársakkal a hagyománytisztelet jeleként jazzsztenderdeket is persze, de főbb irányvonalként a bartóki és népzenei tradíciókból táplálkozó, alkalmanként pedig fúziósabb hatású, jazz-rockos elemeket is ötvöző saját zenéket tűz műsorára. Az augusztusi záróakkordot nem kisebb formátumú csapat szolgáltatja, mint a hazai jazzbőgőzés első számú – ebben a formációban basszusgitáron játszó – képviselőjének zenekara, az Egri Drive Stuff, amelyben Egri János a legkiválóbb hazai jazzisták – köztük saját fia, Egri János Jr. énekes vagy többek között Szakcsi Lakatos Róbert zongorista – társaságában szólaltatja meg a válogatott önálló szerzeményeket és ismert jazzmelódiák populárisabb átdolgozásait a funky, a soul, a latin és a világzene gyökereire építkező groove-os lüktetésben.

SZPONZORÁCIÓ

A 2019-es ígéretes zenei felhozatal után nem kisebb büszkeség sorolni az ennek megvalósításához elévülhetetlen segítséget nyújtó partnereket, akik között továbbra is ott szerepel a jazzszezon fő mecénásának számító AUDI Hungaria, a koncertsorozat ötletének felmerülésétől kezdve támogatást nyújtó s a pannonhalmi bencés borok kizárólagos magyarországi kereskedőjeként működő Bortársaság, valamint a médiaszponzori szerepvállalásban jeleskedő Kisalföld napilap és Győr+ Média.

PANNONHALMI JAZZNYÁR 2019

PANNONHALMI JAZZTERASZ

2019. június 7. péntek 19.30 óra
Helyszín: Pannonhalmi Főapátság pincészetének szabadtéri kóstolóterasza
(Esőhelyszín: Pannonhalmi Főapátság biomassza-fűtőműve)

Enyedi Sugárka JazzTett feat. Honyecz Ferenc

Enyedi Sugárka – ének

Hámori János – trombita, szárnykürt

Kuba Zomer (CZ) – zongora

Pengő Csaba – nagybőgő, basszusgitár

Gavallér Csaba – dobok

Honyecz Ferenc – hárfa

 

VIATOR JAZZVACSORÁK

2019. június 21. péntek 19.30 óra
Helyszín: VIATOR Apátsági Étterem és Borbár terasza
(Esőhelyszín: VIATOR Apátsági Étterem és Borbár)

Vintage Dolls

Munkácsy Eszter – ének

Nagy Lili – ének

Szász Ágnes – ének

Benedek Áron – trombita

Szabó Illés – gitár

Tálas Áron – zongora

Bögöthy Ádám – nagybőgő

Csízi László – dobok

 

PANNONHALMI JAZZTERASZ

2019. július 5. péntek 19.30 óra
Helyszín: Pannonhalmi Apátsági Pincészet szabadtéri kóstolóterasza
(Esőhelyszín: Pannonhalmi Bencés Gimnázium díszterme)

Random Trip feat Dés László, Koszi Janka, Big John Whitfield (USA) & MC Kemon

Dés László – szaxofon

Koszi Janka – ének

Big John Whitfield (USA) – ének

MC Kemon (Irie Maffia) – rap

Cséry Zoltán (Patché, Barabás Lőrinc Quartet) – billentyűs hangszerek

Bata István (Sena, Kéknyúl Hammond Band) – basszusgitár

DJ Q-Cee (Vinyl Warriorz) – lemezjátszó, beatbox

Delov Jávor – dobok

 

VIATOR JAZZVACSORÁK

2019. július 19. péntek 19.30 óra
Helyszín: VIATOR Apátsági Étterem és Borbár terasza
(Esőhelyszín: VIATOR Apátsági Étterem és Borbár)

Czirják Csaba Trio

Czirják Csaba – gitár

Czirják Tamás – dobok

Bögöthy Ádám – nagybőgő

 

PANNONHALMI JAZZTERASZ

2019. augusztus 2. péntek 19.30 óra
Helyszín: Pannonhalmi Apátsági Pincészet szabadtéri kóstolóterasza
(Esőhelyszín: Pannonhalmi Bencés Gimnázium díszterme)

Sárik Péter Trió & Falusi Mariann – “Jazzkívánságműsor magyarul”

Falusi Mariann – ének

Sárik Péter – zongora

Fonay Tibor – nagybőgő

Gálfi Attila – dobok

 

PANNONHALMI JAZZTERASZ

2019. augusztus 16. péntek 19.30 óra
Helyszín: Pannonhalmi Apátsági Pincészet szabadtéri kóstolóterasza
(Esőhelyszín: Pannonhalmi Bencés Gimnázium díszterme)

Loop Doctors feat. Brandon Fields (USA)

Szendőfi Péter – dobok, samplerek

Romhányi Áron – billentyűs hangszerek, rap

Brandon Fields (USA) – szaxofon

Palkovics Edina – VJ

 

VIATOR JAZZVACSORÁK

2019. augusztus 30. péntek 19.30
Helyszín: VIATOR Apátsági Étterem és Borbár terasza
(Esőhelyszín: VIATOR Apátsági Étterem és Borbár)

 

Egri Drive Stuff

Fekete Istvan – trombita

Zana Zoltan – szaxofon

Szakcsi Lakatos Róbert – zongora

Gyenge Lajos – dobok

Egri János – basszusgitár

Egri János Jr. – ének

A változás jogát fenntartjuk!

BELÉPŐJEGY

A Pannonhalmi Jazzterasz eseményeire érvényes belépőjegy ára egységesen bruttó 3.000 Ft/fő, amely tartalmaz egy logóval ellátott kristály kóstolópoharat és egy köszöntőitalt, továbbá jogosít az adott koncerten történő részvételre.
A VIATOR Jazzvacsorák eseményeire érvényes belépőjegy ára egységesen bruttó 5.000 Ft/fő. A belépőjegy értékét beszámítjuk az étterem ételeinek alkalmi kínálatából, illetve itallapjáról történő fogyasztás árába.

JEGYVÁSÁRLÁS

A nagy érdeklődésre és a helyek korlátozott számára való tekintettel mindegyik rendezvénysorozat koncertjeinek látogatása az előző évek gyakorlatát követve kizárólag előzetes jegyvásárlással lehetséges. Kérjük tisztelettel Kedves Vendégeinket, hogy a belépőjegyeket 2019. május 2. csütörtöktől valamely alábbi értékesítési ponton szíveskedjenek:

Pannonhalma

TRICOLLIS FOGLALÁSI KÖZPONT
(CSAK a Pannonhalmi Jazzterasz eseményeire!)
Cím: H-9090 Pannonhalma, Kosaras-domb
Tel.: +36/96/570-191
E-mail: info@osb.hu
Web: www.pannonhalmifoapatsag.hu

VIATOR APÁTSÁGI ÉTTEREM ÉS BORBÁR
(CSAK a VIATOR Jazzvacsorák eseményeire!)
Cím: H-9090 Pannonhalma, Kosaras-domb
Tel.: +36/96/570-200
Mobil: +36/30/213-6000
E-mail: viator@viator.co.hu
Web: www.viator.co.hu

Bortársaság

BORTÁRSASÁG Győr Árkád
(CSAK a Pannonhalmi Jazzterasz eseményeire!)

Cím: H-9027 Győr, Budai út 1. (Az Árkád földszintjén, a Vapiano mellett található.)

Tel.: +36/96/555-047

Mobil: +36/20/266-5051

E-mail: gyorarkad@bortarsasag.hu

 

BORTÁRSASÁG Kossuth tér
(CSAK a Pannonhalmi Jazzterasz eseményeire!)
Cím: H-1051 Budapest, Vécsey u. 5. (A Vécsey utca és a Vértanúk tere sarkán található.)
Tel.: +36/1/269-3286
E-mail: kossuthter@bortarsasag.hu

Amennyiben a felsorolt értékesítési pontokon való vásárlás nem megoldható, akkor a TriCollis Foglalási Központ a fenti elérhetőségein készséggel áll rendelkezésre az átutalással történő fizetés lehetőségével.

TRANSZFER

A megyeszékhelyről indulók és oda érkezők számára mindegyik koncert esetén transzferlehetőséget biztosítunk. A győri Városháza mellől 18.30 órakor modern, kényelmes, légkondicionált autóbusz indul az adott rendezvényhelyszínre, majd a program után kb. 22.00 órakor vissza.
A buszjegy ára bruttó 2.300,- Ft/fő/retúr

Kérjük Kedves Vendégeinket, hogy az utazásra vonatkozó helyigényüket a TriCollis Foglalási Központ elérhetőségein legkésőbb az érintett koncertet közvetlenül megelőző hétfőig külön jelenteni szíveskedjenek, ennek hiányában a transzferlehetőséget nem tudjuk garantálni! A minimális utaslétszám 8 fő!

SZÁLLÁS

A Cseider-völgyben felépült, a Viator Étterem és Borbár irányából gyalogosan is megközelíthető Szent Jakab Vendégház (www.szentjakabhaz.hu) ideális lehetőség azoknak, akik a késő esti órákban vagy a közös borfogyasztás miatt már nem szeretnének útra kelni illetve a szórakoztató program után helyben keresnek pihenőhelyet.

Mindenkit nagy szeretettel várunk!