Őszinte, a másikat meghallgató és tiszteletben tartó kommunikációra biztatott Várszegi Asztrik nyugalmazott pannonhalmi főapát és dr. Palotai Gabriella pszichiáter. Minderről közös beszélgetőkönyvük, a Pár-beszédben budapesti bemutatóján beszéltek. Ahogy Asztrik atya fogalmazott nem csak a családban, de az Egyházban is szükség van változásra. „Eljutottam az utolsó évek tapasztalatában oda, hogy a 2000 éves Egyház nem tud a hívekkel kommunikálni. Nekünk keresztényeknek meg kell találnunk azt az új kommunikációs módot, azt a szeretet, amivel megszólíthatjuk a híveket, és nem csak állandóan kinyilatkoztatunk, helyreigazítunk, moralizálunk.”
A Pár-beszédben című kötet szerzőpárosát csaknem 30 éves munkakapcsolat köti össze. Dr. Palotai Gabriellát – ahogy az a könyvből is kiderül – azzal bízta meg még főapátként a ’90-es évek elején Asztrik atya, segítsen felmérni, hogy lelkileg és mentálisan alkalmasak-e a közösségbe jelentkezők a szerzetesi életre. Miután 2018-ban Asztrik atya visszavonult a főapáti szolgálattól jött el az ideje annak, hogy ők ketten, a munkán kívül is – csak úgy – leüljenek beszélgetni. Egy idő után pedig rájöttek, hogy az egymás közötti beszélgetések mások számára is érdekesek, tanulságosak lehetnek. Elkezdték hát felvenni ezeket, majd jött a covid, és „találkozásaikat” az online térbe tették át. Végül a járvánnyal kapcsolatos tapasztalataikat, megéléseiket is beleírták a könyvbe, amely kettejük párbeszédéből született.
Egy olyan könyv, amelyben a beszélgetőtársak érezhetően figyelnek egymásra. Ahogy Asztrik atya a könyvbemutatón kifejtette, tanárként is azt tapasztalta, hogy a legnagyobb ajándék, amit a kamaszgyerekeknek adhatunk az, ha meghallgatjuk őket, figyelünk rájuk. „Ez általánosítható, mert általában nem szoktak ránk figyelni, és nem szoktak meghallgatni.” A tisztelet és a nyitottság is hiányzik manapság a párbeszédekből – tette hozzá Gabriella. „Fontos, hogy meg akarom-e hallani és érteni azt, amit a másik mond, ahogy gondolkozik, vagy ahogy ő kijelent valamint, abban a pillanatban már meg is van rá a válaszom. Azaz már nem is figyelek oda, mert csak az érdekel, hogy én mit fogok mondani, és nagyon sok esetben itt reked meg a beszélgetés.”
Mindketten hisznek a nyílt és őszinte kommunikációban, a manapság a közbeszédben és az interneten is tapasztalható, a másikat semmibe vevő megnyilvánulásoktól azonban óvva intenek. „Higgadtan, nyugodtan, tárgyilagosan, nagy tapintattal lehet nagyon kényes témákról is beszélgetni, de úgy, hogy azzal nem gyalogolok bele a másikba” – mondta Asztrik atya. Majd hozzátette, hogy a közösségben is ezt tartják szem előtt. „Az egyetemes bencés rendben a legnagyobb élményem, hogy ki tudunk tapintattal, szeretettel és kíméletlen őszinteséggel mondani dolgokat, de nem úgy, hogy azzal mindenkit megbántsunk, felsértsünk.”
A másik emberi méltóságát meghagyni Gabriella számára is alapvető. „Saját magunkat is meg kéne azzal tisztelni, hogy nem alacsonyodunk bizonyos szint alá.” Mint mondta az interneten arctalanul sok mindent leírnak az emberek. „Aztán jön a kérdés, hogy szembe tudok-e nézni azzal, hogy hová jutottam el az indulataimmal, mit okoztam a másikban?” Sokan azzal mentegetik magukat, hogy azért voltak olyan indulatosak, mert a másik nem úgy viselkedett, ahogy azt ő elvárta volna. „Ez sem jogosít fel minket arra, hogy kíméletlenül bánjunk a másikkal” – figyelmeztetett.
Ilyen és ehhez hasonló kérdések is előkerülnek beszélgetőkönyvükben, de szólnak a magányról, a járvány okozta félelmekről és az elmúlásról is. Ahogy a könyv ajánlójában olvashatjuk: „a párbeszéd folyamatában mély igazságok születnek, melyek mentén az olvasó magára ismerhet.”
