Pannonhalmi Jazznyár ünnepi hangulatban – „Bazilika 800”

Bazilika 800 – A Pannonhalmi Főapátság a 2024-es kulturális évadját e tematika jegyében hirdette meg, amelynek apropója, hogy idén éppen nyolcszáz éve annak, hogy a bencés monostor ma is álló szerzetestemplomát helyreállították és felszentelték. Hasonló jelentőségű jubileum utoljára 2016-ban volt, amikor az apátság védőszentjeként tisztelt Szent Márton születésének 1700. évfordulóját kísérte gazdag ünnepségsorozat többek között egy rendhagyó kétnapos nemzetközi jazzfesztivállal. A bazilika újjáépítésének és felszentelésének nyolcszázadik évfordulóját méltó módon megünnepelni és közösségi ünneppé tenni – az idei emlékév részeként a Pannonhalmi Jazznyár koncertsorozat szintén e gondolatiság köré szerveződik.

Na nem, ez azért még nem azt jelenti, hogy nyári jazzkoncertek ebben az esztendőben a többszáz éves bazilika hűs falai közé költöznek be, az eseménysorozat emelkedettsége inkább a hazai jazzélet kiválóságainak felsorakoztatásában mutatkozik meg. A fellépő előadók és zenekarok az elmúlt csaknem két évtizedben részben vagy egészben már álltak e rendezvény színpadján, most azonban az ismert arcok is új formációkkal, egyedi projektekkel, ünnepi műsorral készülnek a visszatérésre!

A tavalyi jó gyakorlatot követve helyszínek tekintetében idén is kétpólusú lesz a „fesztivál”, hiszen ismét a rendezvény születési helyeként is aposztrofálható pincészeti kóstolóterasz és a gasztrokulturális centrummá fejlődött gyógynövénykerti agora között ingázhatunk, fele-fele arányban megosztva a programsorozat összesen 6 csodálatos estjét a Pannonhalmi Jazzterasz és a Pannonhalmi Jazz- & Gasztrokert között. Egyfajta szervezési bravúrt tartogat ugyanakkor az új esőhelyszín megválasztása, hiszen a zárt koncertteremmel járó esetleges kötöttségek levetkőzésével idén már a némiképp indusztriális környezetet, de kedvezőtlen időjárási körülmények közepette is szabadtéri hangulatot adó biomassza-fűtőmű raktere biztosít ígéretes alternatívát.

Évről évre talán csak a küldetés tűnik változatlannak, hogy ezen alkalmak során értékalapú közösség formálódjon az unikális épített és természeti adottságok, a minőségi bor- és gasztronómiai kínálat, illetve az igényes jazz-zene elemei iránt fogékony és érdeklődő közönség körében. E misszió megvalósításában elévülhetetlen segítséget nyújt a rendezvénysorozatot évek óta fő mecénásként jegyző AUDI Hungaria, amelyet tavalyi debütálása után immár visszatérő jelleggel erősít az IKR Agrár hathatós szponzorációja.

 

 

BELÉPŐJEGY
A Pannonhalmi Jazzterasz és a Pannonhalmi Jazz- & Gasztrokert eseményeire érvényes belépőjegy ára egységesen bruttó 8.500,- Ft/fő, amely tartalmaz egy logóval ellátott kristály kóstolópoharat és egy köszöntőitalt, továbbá jogosít az adott koncerten történő részvételre.

JEGYVÁSÁRLÁS

A nagy érdeklődésre és a helyek korlátozott számára való tekintettel a koncertek látogatása az előző évek gyakorlatát követve kizárólag előzetes jegyvásárlással lehetséges. Az idei jazzévad koncertjeihez belépőjegy 2024. május 1-től az alábbi linken található online-felületen vásárolható meg a Stripe fizetési kapuján keresztül történő bankkártyás tranzakcióval:

https://pannonhalmifoapatsag.hu/a-magyar-jazz-kivalosagai-pannonhalman-jazznyar-2024/

Online-jegyvásárlással és egyéb kérdésekkel kapcsolatban a TriCollis Foglalási Központ munkatársai készséggel állnak rendelkezésre.

TRICOLLIS FOGLALÁSI KÖZPONT
Cím:          H-9090 Pannonhalma, Kosaras-domb
Tel.:           +36/96/570-191
E-mail:      info@osb.hu
Web:         www.pannonhalmifoapatsag.hu

TRANSZFER

A megyeszékhelyről indulók és oda érkezők számára mindegyik koncert esetén transzferlehetőség biztosított. A győri Városháza mellől 18.30 órakor modern, kényelmes, légkondicionált autóbusz indul az adott rendezvényhelyszínre, majd a program után kb. 22.00 órakor vissza. A buszjegy ára bruttó 7.000,- Ft/fő/retúr.

A transzferjárat kizárólag előzetes jegyvásárlás esetén vehető igénybe. A buszjegyet a fenti linken történő online-jegyváltással egyidőben, de legkésőbb az érintett koncertet megelőző hétfőig lehet megvásárolni. A minimális utaslétszám minden koncert alkalmával 8 fő!

A transzferlehetőség a fenti feltételek hiányában sajnos nem garantált.

SZÁLLÁS

A Cseider-völgyben található, gyalogosan is megközelíthető Szent Jakab Vendégház (www.szentjakabhaz.hu) ideális lehetőség azoknak, akik a késő esti órákban vagy a közös borfogyasztás miatt már nem szeretnének útra kelni, netán a szórakoztató program után helyben keresnek „zarándokszállást”.

Mindenkit nagy szeretettel várunk!