Április 5-én, Nagyszerdán megnyílt a Pannonhalmi Főapátság kortárs időszaki kiállítása, a Zarándoklat. 2023 során ennek a fogalomnak a megértésére, körbejárására tesznek kísérletet művészek, alkotók, szerzetesek és az érdeklődő vendégek. A  Főapátság idei kulturális-spirituális évadának témája ugyanis a zarándoklat. A most megnyílt tárlat november 11-ig ingyenesen megtekinthető a Főapátsági Kiállítótérben.

Évek óta hagyomány már, hogy a Pannonhalmi Főapátság kortárs képzőművészeket kér fel, hogy az aktuális év témájára reflektálva, a monostor szellemiségéből, hagyományaiból merítve hozzanak létre alkotásokat. Ezek a tárlatok – ahogy Dejcsics Konrád OSB, kulturális igazgató fogalmazott – nem tudnak nem személyesek és megérintődöttek lenni. Ez az egyik dolog, amit a szerzetesközösségünkkel, Mélyi József kurátorral és a művészekkel együtt megtanultunk – emlékeztetett a kiállítás megnyitó ünnepségén.

„Nagyszerdán az olajszentelési liturgiában a területi főapátság zarándokait fogadjuk a bazilikában – imádsággal, olajjal, pogácsával, borral. És közben Jézusra nyílik meg a szemünk: az Útitársra, a csodálatos, erős Orvosra, az Asztaltársa, a Szenvedőre. És így vagyunk ezekkel a kortárs kiállításokkal is: mindig is a Szent kontextusába vezetnek el bennünket, befogadókat, de vezetik el a művészeket is. A Pannonhalmi Főapátság kortárs művészeti tárlatai nem tudnak nem szakrálisak lenni. Ehhez rendkívüli alázatra és rendkívüli nyitottságra van szükség a kurátor és a kiállító művészek oldaláról. Az alkotók pedig ezt mindig annyira komolyan veszik, hogy abból felejthetetlen személyes történetek születnek. Szerzetesközösségünk egy ideje minden szerdán azokért imádkozik, akik hazánk reményét és jövőjét jelentik – közöttük a művészekért és az értelmiségiekért. Ők azok, akik – így mondja Ferenc pápa – »szépséget adnak a világnak, nehogy reménytelenségbe süllyedjen«” – zárta gondolatait Konrád atya.

A kiállítást Wirth Imre író saját írásának felolvasásával nyitotta meg a Főapátság impozáns könyvtárában. Majd a Kiállítótérbe átsétálva a művészek – Kocsi Olga, Koltay Dorottya Szonja, Pataki Luca, Szekeres Alexandra, Szimán György, Visnyai Zoltán – és a kurátor mutatták be a tárlatot, ami Mélyi József szerint csakúgy, mint egy zarándoklat, kiszámíthatatlan. „Nem biztos, hogy ugyanazokkal a célokkal és ugyanolyan módon érkezünk meg a zarándoklatról, mint ahogyan elindultunk. Olyan művészeket kértem fel, akikről nem tudtam biztosan, milyen alkotásokat hoznak a főapátságba.”

A kiállított művek három kiválasztott hívószó – a sátor, a labirintus és a szuvenír – köré szerveződnek. A sátor szót a bencés szerzetesektől, Szent Benedek regulájából kapták. A labirintus volt a másik szó, ami egyfajta zarándoklat-pótlék. Sok helyen ugyanis, ahol nem tudtak zarándoklatra indulni, ott labirintust építettek, hogy legyen egy hely, ahol körbe-körbe járva legalább egy belső, spirituális utazást megtehettek. A szuvenír szó eredeti jelentésében pedig a zarándoklat bizonyítéka. Az a tárgy, amit a zarándoknak haza kellett vinnie, hogy bizonyítsa, azon a helyen járt, amit megcélzott.

Az alkotók szabadon mozoghattak e három hívószó, a három cölöp között. Eldönthették, hogy az egyiket, vagy akár mindhármat választják, vagy csak érintőlegesen kapcsolódnak ezekhez a cölöpökhöz. Talán nem meglepő, hogy mindegyik művész belső utakra indult, belső zarándoklatának élményeit alakította át.

A kiállítás megnyitója előtt egy különleges leleplezésen is részt vehettek a vendégek. Nem véletlenül szerepelt a meghívón is úgy, hogy Emlék/mű/tábla avatás, hisz KissPál Szabolcs alkotása nem egyszerű emléktábla, inkább műalkotás. A Főapátság 2021-es, Láthatatlan spektrumok című tárlatára készített műegyüttesének záróeleme volt az a márványtábla, amely az 1919-ben a monostor falai között menedéket találó David Victor Tulman emlékét őrzi. Az alkotás egyetlen biztos pontból indult ki: Tulman pannonhalmi tartózkodásának tényéből. Tulman itteni történetének nem az eleje, hanem a vége vésődött kőbe. „Nyissátok ki a kaput” – ez olvasható a táblán. „A mondat önmagába zárva jelenik meg, már az sem derül ki belőle, hogy valaki több mint száz évvel ezelőtt nem bebocsátást kért, hanem ezekkel a szavakkal éppen biztos menedékét akarta elhagyni” – fejtette ki Mélyi József, a Főapátság művészeti tanácsadója.

Tulman a Vörös Hadsereg önkéntese volt, részt vett a toborzásban, és énekelt is a csapatoknak.  A Tanácsköztársaság eseményeiben való részvételéért, „vörös rabbinak” gúnyolták. „Ha jobban belegondolunk, tekinthetjük ezt az elmúlt évszázadban Európában a legmérgezőbb bélyegnek, amely még ma is képes hatni, mivel különböző előítéleteket és újragerjesztett archaikus félelmeket olvaszt össze” – mondta az avatáson Mélyi. Majd hozzátette: „a »vörös rabbi« kifejezés olyan, mintha a múlt történelmi bűneit a hatalom, vagy a mindenkori áldozat szerepének felkínálásával elkábított tömeg egyetlen emberre akarná rásütni.”

KissPál Szabolcs kiállítási műegyüttesében az emléktábla olyan volt, mint egy zárókő. Ide,  a kapu mellé kikerülve inkább kezdőpontnak tekinthető – vélte Mélyi. Mégpedig azért, mert mint minden jó emlékmű, a jövőre bízza a feladatot, hogy folyton újragondolja, a későbbi korok előítéleteinek és ítéleteinek fényében újraértelmezze azt a néhány nevet és néhány mondatot, ami rajta áll.

NYITÓKÉP: Csapó Balázs/ Kisalföld