Idősek és fiatalok, egyedülállók és családosok, felnőttek és gyerekek, összesen mintegy hetvenen vágtak neki a teremtésvédelmi keresztútnak a Virágvasárnapot megelőző szombaton, Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapáttal és Gérecz Imre OSB szerzetessel. Ravazdról Pannonhalmára sétálva, a hagyományos keresztúti stációk helyett a Föld szenvedéséhez kötött megállókat tartottak. Ahogy azt Cirill főapát hangsúlyozta: a teremtett világ szenvedésében találkozhatunk Jézus szenvedésével, aki az Ő titokzatos testében, az egyházban ma is átéli a keresztutat.

A kissé csípős reggel ellenére vidáman, hátizsákkal a vállukon gyülekeztek az emberek április 1-én a ravazdi Szent Márton-templom előtt. A zarándokokat Cirill főapát és Imre atya fogadta. Mindenkihez volt egy-két kedves szavuk, mielőtt a templomba léptek, ahol Hortobágyi Arnold pannonhalmi szerzetes hívta az indulás előtt közös fohászra az egybegyűlteket. A békéért, a szenvedő ukrán és orosz népért imádkoztak Szűz Máriához Ferenc pápa megrendítő szavaival.

„Letértünk a béke útjáról, elfelejtettük a múlt század tragédiáinak tanulságait és a világháborúkban elesett milliók áldozatát. Nem teljesítettük azokat a vállalásainkat, amelyeket mint nemzetek közössége tettünk. Eláruljuk a népek békéről szóló álmait és a fiatalok reményeit. Belebetegedtünk a kapzsiságba, nacionalista érdekekbe zárkóztunk, és engedtük, hogy a közöny és az önzés megbénítson minket. Nem törődtünk Istennel, és inkább a hazugságainkban éltünk, tápláltuk az agresszivitást, elnyomtuk az életet, és fegyvereket halmoztunk fel. Megfeledkeztünk arról, hogy őrzői vagyunk testvéreinknek és közös otthonunknak. Háborúkkal dúltuk fel a föld édenkertjét, bűneinkkel megsebeztük Atyánk szívét, pedig ő azt akarja, hogy egymás testvérei legyünk. Magunkat kivéve minden és mindenki iránt közömbössé váltunk. Szégyenkezve mondjuk: Bocsáss meg nekünk, Urunk!”

 

A fohász után Cirill atya fordult az egybegyűltekhez. Mint mondta, teremtett voltunkat, az ember és környezete teremtettségét kellene figyelmünk középpontjába állítani. „Ahhoz, hogy az emberiség útja elkanyarodjon a fenyegető szakadékoktól, melyek felé rohanni látszik –, meg kell tanulnunk újra harmóniában élni Isten teremtett világával. És meg kell tanulnunk jól viselni ennek a teremtettségnek a felelősségét is – mert a teremtmények között mi, emberek felelősséget hordozók vagyunk.” Főapát úr hangsúlyozta, hogy a teremtésvédelemről, nem egyfajta új keresztény zöld mozgalom nevében beszélünk. A teremtésvédelem az Isten által teremtett egészet jelenti, melyben benne vannak az élőlények, benne van a Föld, a levegő, a talaj, a víz védelme szintúgy, mint az életet vezérlő isteni törvények megtartása. Továbbá benne foglaltatik az emberi méltóság, a család védelme, a házasság szentsége, az élet védelme, a népek közötti béke megőrzése is. Az isteni törvényeknek – amiket nevezhetünk természeti törvényeknek is – a tiszteletben tartása.

A zarándokok végül Arnold atya áldásával keltek útra. Az első állomáson, rögtön a templom előtt a természet és embertársaink kizsákmányolása állt az elmélkedés középpontjában, felidézve Jézus halálra ítélését. „Nem tehetünk úgy, mintha nem figyelmeztettek volna épp elégszer: életmódunknak, vágyaink kielégítésének súlyos következményei lesznek.” Kibújni a felelősség alól, vagy másokra mutogatni pedig egyszerű. Ezt azonban nem tehetjük meg örökké, mert a teremtett világ elleni vétkeinkért Isten előtt felelősséggel tartozunk. „Merjük vállalni őket, be merjük ismerni őket? Alá merjük vetni magunkat az ítéletnek? Krisztus a mi bűneink miatt került Pilátus elé. Oda merünk állni mellé?”

A Béla király kútjánál tartották a második stációt: Jézus vállára veszi a keresztet. A jól működő természeti rendszerek is kénytelenek „vállukra venni” a terheket, amiket rájuk rakunk: egyebek mellett a szennyezéseket, erődirtásokat, hegyek elbányászását, monokultúrákat, vegyszereket, erdőtüzeket. „Egy hasonlat szerint olyanok vagyunk, mint akik egy gigantikus Jenga játékot játszanak… Már nagyon sok fakockát kiszedtünk a rendszerből és bármikor eljuthatunk odáig, hogy a következő kocka kiszedésével összeomlik a torony – azaz Földünk nem képes már elviselni a terheket, amiket rárakunk…”

Az Illak-erdő szélén tartott megálló rámutatott, Jézus elesett a kereszttel, de felkelt és újrakezdte. Rá kell néznünk, minden gyengeségünk ellenére, hogy újra tudjunk indulni Vele. Erőfeszítésekre van szükség ahhoz, hogy mérsékeljük a környezetet pusztító károsító magatartást. Ebben van mit tanulnunk a természettől:

• meg nem állást – a víztől,
• az önzetlen, haszontalan szépet – a virágtól,
• sötétben is hinni a napban – a gyökértől,
• az otthonérzést kiénekelni – a madártól,
• az őszintén egymás szemébe nézést – a partoktól,
• elviselni a meleget, vihart és másoknak frissességet, fészekhelyet és árnyékot adni – a fától,
• ha eltaposnak, újra fölegyenesedve az égre nézni – a fűszáltól,
• a szivárvány összes színét kicsiben is tükrözni – a vízcsepptől,
• a csöndes, napfényes tevékenységet minden időben – a hajnaltól, ami minden reggel megérkezik, akkor is, ha senki nem csodálja meg az előadást.

A negyedik stációra a Szent Imre-hegy tetején állt meg a társaság. Talán nem véletlen, hogy az egyik legmagasabb ponton, a legmélyebb érzések kerültek elő. Jézus találkozik anyjával a keresztúton, és ebben a találkozásban végtelen fájdalom van. Az anyáé, aki tehetetlenül nézi mit tesznek fiával, és a fiúé, aki látja anyja éppúgy szenved mint ő. Mérhetetlenül aggódnak mindketten, hogy mi jöhet ezután? „Ha a teremtett világ szenvedésére, pusztulására gondolunk, talán épp ilyen aggodalom tölt el bennünket” És kérdések sora tolul elénk: mi lesz a gyermekeinkkel, élhető lesz-e a világ, hogyan védhetjük meg idősödő szüleinket az egyre szeszélyesebbé váló időjárástól? Ahogy a keresztúton a katonák tovább lökik Krisztust, úgy nekünk is tovább kell mennünk. „Hiszünk benne, hogy a világ is meggyógyítható, s hogy ezért a végsőkig kell küzdeni. Az eredeti meghívás továbbra is él: ha hiszünk benne, Isten országa továbbra is mi közöttünk van, a teremtésben Isten munkatársai lehetünk” – hangzott el a szakaszhoz tartozó elmélkedésben.

A hegyről leereszkedve Jézus segítőit, Cirenei Simont és Veronikát idézték meg. Mert ahogy Veronika kendőt nyújtott Jézusnak, ami enyhet hozott a szenvedésben, úgy a mi apró tetteink is tudnak vigaszt nyújtani a Földnek. Igenis számít minden egyes ember tette és életmódja – szólt a figyelmeztetés. A következő megállónál a síró asszonyokat vigasztaló Jézus alakja került a középpontba. Krisztus szenvedése a természet szenvedésében is felfedezhető, és mindkettőt az emberek okozták. „Szenved a teremtett világ, és az abban élő összes élőlény – beleértve az embert is.” Fontos, hogy felismerjük a felelősségünket mind az éghajlatváltozás előidézésében, mind pedig a problémák megoldásában, a cselekedetek szintjén. „Keresztény emberként arra is elhívást kaptunk, hogy a teljes lelkünket átható, átjáró bűnbánatot tartsunk. Így nyerhetjük el Isten vigasztaló kegyelmét, mely erőt adhat a változtatáshoz is.”

Az utolsó előtti stációnál Jézus keresztre feszítése és halála, valamint a Föld „keresztre feszítése” közötti párhuzamra világított rá a felolvasott szöveg. „Ez a keresztre feszítés éppen napjainkban zajlik, a szemünk előtt; minden pillanatban szegeket verünk a teremtett világba. Minden egyes évszázados fa, amit kivágnak az esőerdőkben, egy-egy szeg, amely a keresztfába mélyed. Minden egyes kihalófélben levő állat-vagy növényfaj, melyek utolsó példányai éppen napjainkban – talán éppen ezekben a percekben – tűnnek el, egy-egy szeg a keresztfában. Minden egyes műanyagszemét, mely az óceánokba kerül, egy-egy szeg a keresztfában.” Ahogy az is, ha fegyvert rántunk a másik ellen, vagy épp harag költözik közénk. Mind kalapácsütések, amelyek ugyanúgy fájnak Krisztusnak. „Vajon mi is azok közé tartozunk, akik kalapáccsal a kezükben állnak, és ütést mérnek a szegekre?” – hangzott a láthatóan lelkekig hatoló kérdés a tóthegyi keresztnél állva.

A keresztút, a pannonhalmi Szent Márton-bazilikában zárult, Krisztus feltámadásának örömhírével. És mintha csak a hitükben – hogy valóban feltámadt – próbálta volna megerősíteni a zarándokokat a Teremtő, a templomba lépve mindent betöltő énekszó fogadta őket. Egy külföldi fiatalokból álló kórus, amely meglátogatta a Főapátságot, próbálta ki éppen a bazilika nem mindennapi akusztikáját. Ezzel pedig nem csak maguknak, de minden bizonnyal a teremtésvédelmi keresztutat járóknak is felejthetetlen és egyben megindító élményt szereztek. Ennél az utolsó stációnál a felolvasott szöveg emlékeztetett: az erényes élet lényegi része – és nem választható feladat – hogy védelmezői legyünk Isten művének. „Humanizálnunk kell a világot, meg kell nyílnunk Isten Lelkének, hogy a szenvedés, a megtérés és az erőfeszítés útján a feltámadás öröméhez vezessen el bennünket.”

Majd utoljára hangzottak el a bűnbánó, egyszersmind reményteljes szavak: Könyörülj rajtunk, Urunk! Könyörülj rajtunk!

A Pannonhalmi Főapátság kiemelten fontosnak tartja, hogy a teremtésvédelem szempontja Ferenc pápa Laudato si’ kezdetű enciklikájának szellemében egyre jobban áthassa saját szervezeti működését, illetve a hozzá kötődők gondolkodását és döntéseit. Szemléletformáló szándékkal rendeztük meg 2022 ősszel második teremtésvédelmi konferenciánkat. A teremtésvédelmi keresztútra jövőre is várjuk az érdeklődőket.

 

Kérjük adója 1 %-ával támogassa a 996-ban alapított Pannonhalmi Főapátság oktatási-nevelési szolgálatait!

Pannonhalmi Bencés Gimnázium Közhasznú Alapítvány

Adószám: 18535741-2-08

Hálásan köszönjük támogatását!