Pünkösdi beszélgetés Cirill főapát úrra

Nehéz két és fél hónapon vagyunk túl. Személy szerint hogyan élted meg a bezártságot?

Kettős érzés van bennem. Sok pozitív élménnyel, gazdagító találkozással, hasznos idővel, ugyanakkor sok szorongással teli. Nagyon jó, hogy többet van együtt a közösség az étkezéseken, imádságokon a külső tevékenységek megszűnése miatt. Házon kívüli és belüli programokat egyaránt törölnünk kellett. Szent Benedek ünnepe, a kiállításmegnyitók, az ökumenikus konferencia Kurt Koch bíborossal, a húsvéti Szent Három Nap – ezek mind-mind elmaradtak. Előadások, liturgikus alkalmak mellett kiestek az iskolához kapcsolódó járulékos programok is: ballagás, bérmálás, a szóbeli érettségi vizsgák, a szülőkkel való találkozások.

Biztos voltak olyan szerzetesek, akik örültek annak, hogy nincs akkora nyüzsgés és sokkal meghittebb körülmények között, magatok között ünnepelhettetek és élhettétek meg a mindennapokat. Elindult-e egy gondolkodás a közösségen belül, hogy talán ez is egy jó irány?

Évek óta mondogatjuk azt, hogy például a Húsvét tekintetében jó lenne egy „pihenőévet” tartani. Azért, mert mindig annyi program és feladat előzi meg a Húsvétot, hogy szinte csak úgy beesünk az ünnepre! Az idei Húsvét megindító élménye az online eszközökön megtörtént bekapcsolódások lehetősége. Kialakult egy ugyan virtuális, de hatalmas közösség, amely a pasztoráció szempontjából jelentős fejlemény. Szó van róla közöttünk, hogy a vasárnapi konventmise élő közvetítését mindenképpen megtartanánk a jövőben is. A Soprontól Detroit-ig terjedő visszajelzések arról tanúskodnak, hogy az emberek örömmel kapcsolódnak be a bazilikai liturgiákba. A lelkipásztori hatást az internet megsokszorozta. Olyan létszámú közösség követett minket – a Nagyhéten összesen közel 50 ezer ember – ami másként, máskor nem jöhetett volna létre.

A megnövekedett igény a közösséget egyfajta kreativitás felé mozdította. Arra törekedtünk, hogy a hozzánk kapcsolódók passzív hallgatóból, minél inkább aktív bekapcsolódókká váljanak a liturgiákon. Ezért voltak a Kreatív Húsvét felületen az előkészületi feladatok, kikeresendő szentírási szövegek, szimbólummagyarázatok, húsvéti gyertya-, nagypénteki kereszt készítés, stb. Mindezek valóban aktívabbá tették az emberek készületét, és hatékonyabbá a bekapcsolódást. Szerintem ez a fajta szolgálat megmarad és ezt meg is kell tartani.

Miben fejlődött, gazdagodott a közösség?

Rengeteg program elmaradt és így sok idő esett az ölünkbe, ami lehetővé tette elmaradásaink pótlását. Például többet olvashattunk, találkozhattunk egymással. Ennyire alaposan még sose takarítottam ki a szobámat Húsvét előtt, mert volt rá időm. Több személyes találkozó, beszélgetés adódott házon belül, ami az ügyek mellett a személyesség felé vitte el a közösséget, és ez ajándék.

Ugyanakkor egy felfokozott izgalom is van bennünk súlyos kérdésekkel: hogyan élünk túl egy pandémiát, a turizmustól a gyógynövénykertig terjedő intézményeinkre milyen hatással van mindez? Aggódtunk a házban lévő szociális otthon miatt is, nehogy elkapjuk, bevigyük oda a vírust. Szerencsére eddig elkerültük, de a félelem még mindig ott lebeg közöttünk.

Összefoglalva tehát félelem és aggódás az egyik oldalon, lenyugvás és belső gazdagodás, imádságra és személyességre koncentrált élet a másik oldalon – számomra ez az elmúlt hónapok mérlege.

A feladataink kettősek ebből következően. Az egyik, hogy a jövőbe mutató kezdeményezéseket vigyük végig, tartsunk ki mellettük. Ami pedig az elmúlt kényszerű időszak eredménye, kincse, felfedezése – azt is őrizzük meg és vigyük tovább szintén a jövőnek.

Mi marad meg a lelassulásból?

Azt, hogy a világban, milyen átrendeződés megy végbe, még nem tudjuk, hiszen benne vagyunk a folyamatban. A koronavírus nem tűnt el, még nincs gyógyszer ellene, így a pandémiának sincs vége. Óvatosan elkezdünk mi is nyitni. Pünkösd vasárnap már lesz nyilvános szentmise a bazilikában is, kinyitnak a Főapátság turisztikai célpontjai – igaz egyelőre csak a hétvégékre.

Még azt sem tudom pontosan megmondani, hogy ebből a kényszer szülte lelassulásból mi marad számunkra, hiszen, amiben most élünk, az sem eszményi. A normál állapothoz a jelenleginél több józan aktivitás szükséges. A missziónkhoz hozzátartozik, hogy idejönnek hozzánk emberek, zarándokok, turisták, egykori diákjaink, mostani diákjaink szülei és részt vesznek a különböző rendezvényeinken, a spirituális alkalmakon. Ugyanakkor az is megfogalmazódott bennünk, hogy a kevesebb – talán több. Tehát egy-egy célcsoportra jobban koncentráló rendezvény hatékonyabb lehet. Nem kell egyszerre annyi mindent párhuzamosan futtatni.

Pannonhalma hosszú idő óta a gazdaság területén is bizonyított. Hogyan hatott a járvány erre az ágazatra, hogyan tud a jövőben továbbra is fejlődni a turisztika, gasztronómia, apátsági termékek területe?

A szolgáltató ágazatok, az úgynevezett tercier szektor sínylette meg leginkább az elmúlt hónapokat, de senki nem tudja modellezni, hogy ezen a téren milyen tartós változás várható. Nekünk sokféle intézményünk van: kulturális, szociális és gazdasági is. Az előbbiekre rengeteg terhet, pluszmunkát tett a járvány. A másik oldalon viszont erős visszaesés történt, hiszen ezek prosperálása a turizmustól függ. Ha nem érkezik, mert a rendelkezések okán nem érkezhet vendég, akkor ezeket az egységeket nem lehet működtetni. Sajnos még nem tudjuk, hogy ez a terület hogyan, mikor fog maradéktalanul helyreállni, mennyien fognak jönni újra. Így nem láthatjuk előre a termékek fogyását sem.

Megtépázta a főapátságot is a járvány okozta válság, sok munkatárstól meg kellett válni vagy kényszerű szabadságra küldeni. Sok munkahelyet viszont meg lehetett menteni. Milyen a mérleg?

A munkahelyek nagy többségét meg tudtuk menteni, hiszen a vállalkozásainkban dolgoznak kevesebben. Kisebb létszámmal indulunk most újra, de abban reménykedünk, hogy jövőre visszaáll a foglalkoztatás korábbi szintje. A Főapátság szerencsére nem egy folytonos növekedésre épülő gazdasági rendszer alapján működik. Bár kívülről ez így tűnhet, mert rengeteg fejlesztés történt az utóbbi években, és például most is zajlik egy sörfőzde és egy Illatmúzeum építése, de mégis egyfajta fenntarthatóságra épülő rendszer a miénk. Egyik cégünk stabilitását sem a növekedéstől, hanem a fenntarthatóságtól várjuk. Olyan ez a modell, mint azé a belga bencés apátságé, ahol a világ egyik legjobb sörét főzik. De minden évben ugyanannyit. Pedig kereslet lenne a többszörösére is, mégsem abba az irányba mozdulnak el, hanem egy fenntartható, számukra komfortos méretben üzemeltetik.

Lehet, hogy Pannonhalmán az egyes ágazatok között lesz arány-eltolódás az eddigiekhez képest, de remélem, létrejön egy olyan környezettudatos és észszerűen hatékony rendszer, amelynek keretei között tudunk további eredményeket elérni.

A világjárvány nagyon sok témát, problémafelvetést kiütött a közbeszédből. De ettől ezek a problémák még velünk maradtak. Az egyik, ha nem a legfontosabb, az a klímaváltozás, a teremtés- és környezetvédelem témája, aminek kapcsán tavasszal meghirdetted a zöld böjtöt. Ötéves Ferenc pápa Laudato si enciklikája is szintén ebben a témában. Olvasható-e ebben olyan iránymutatás, ami most a vírushelyzet enyhültével ismét aktuális?

Sok párhuzam van az enciklika és a zöld, környezetvédelmi törekvések között. Ferenc pápa ír Szent Benedek atyánkról, aki azt javasolta, hogy a szerzetesek közösségben éljenek, az imát és a tanulást pedig a kétkezi munkával ötvözzék (ora et labora). Ennek a lelki értelemmel átitatott munkának a bevezetése forradalmi újdonság volt Benedek korában. A kétkezi munka személyiséget gazdagító, embert nemesítő hatására Szent Benedek hívja fel a figyelmet! Abban a korban ugyanis fizikai munkát zömében a rabszolgák végeztek. A római, az athéni polgárok egész nap csak a közügyekkel, és szellemi élettel foglalkoztak, igaz nem mindig elég emelkedetten. Szemléletesen ír erről Szent Pál is, amikor a második missziós útján eljutott Athénbe és az Areopáguszon találkozott az athéni polgárokkal.

Napjainkban sincs ez feltétlenül másként. Vezető hír volt a napokban, hogy például Angliában a földön rohad el a termés, mert a járvány miatt nem érkeztek meg azok a kelet-európai vendégmunkások, akik leszednék…

Sajnos a nyugat-európai társadalmak munkához való hozzáállása valóban párhuzamba állítható az ókori, római társadalom szemléletével. Nyugat-Európában régóta a vendégmunkások végzik a mezőgazdasági idénymunkákat éppúgy, mint a hulladékszállítást, a karbantartásokat és az összes, alantasnak tekintett kétkezi munkatípust. Benedek korában, ahogy az enciklika is írja tényleg az volt a forradalmi újítás, hogy a szerzetesek úgy törekedtek egyfajta felelős, felnőtt, személyiséget gazdagító, hitből fakadó életre, hogy az imádságos elmélyülés és a munka egyszerre volt jelen az életükben. A munka ilyesfajta megélése érzékenyebbé, kíméletesebbé tesz minket a természeti környezettel szemben, és egészséges mértéktartással itatja át világhoz fűződő kapcsolatunkat. – írja a pápa. Most a közösségben felmerült, hogy a Laudato si enciklika egyes szakaszait olvassuk majd a zsolozsmában.

Biztos vagyok benne, hogy ugyanúgy nem folytatódhat és nem folytatódik a világ, ahogyan a vírus előtt volt – mondtad még Húsvét előtt. Mi a tapasztalat most?

A globalizált piacgazdaságnak, a 21. századi nyugat-európai életmódnak sok, hosszútávon fenntarthatatlan és az emberiség számára is romboló hatású aspektusára világított rá ez a világjárvány. Elsősorban a pazarló túlfogyasztás jelenségére és a folyamatos növekedésre alapozott gazdaság részleteire gondolok. Sok ember persze ezt az időszakot hiányként fogta fel, hogy tőle megvonnak valamit, amit majd pótolni, behozni igyekszik. Arra számítok, hogy a politikai, gazdasági, civil és vallási vezetők tudatosabban gondolkodó része ezt a problémakört átlátja. Hamvazószerdán, amikor meghirdettük a zöld böjt 5 T-re keresztelt célkitűzéseit, nem is gondoltuk, hogy a vírushelyzet szinte mindegyik akkori felvetésünkre élesen rámutatott. Mondok egy példát. Tölts több időt a természetben – ugye ez volt az egyik T-betűnk az ötből. Rendszeresen kirándulok a Bakonyban, főleg a járatlan helyeket szeretem, jól elboldogulok egy tájolóval is. De az indulási-érkezési hely mindig egy kijelölt turistaútvonal. Korábban soha ennyi túrázóval nem találkoztam, mint az elmúlt hetekben. Közöttük olyan emberekkel, akikről messziről lerí, hogy évek óta nem jártak a természetben. Ez egy pozitívum, hogy most kimennek és csodálják, meg élvezik a természet jótékony hatását.

Május 31. vasárnap a katolikus tömegtájékoztatás világnapja. Ahogy Ferenc pápa nyilatkozata kimondja: „Az idei kommunikációs világnapi üzenetet a történetmesélés témájának szeretném szentelni. Hogy ne tévelyegjünk, arra van szükségünk, hogy a jó, építő jellegű történetek igazságának légkörében éljünk, amelyek segítenek újra rátalálni a gyökerekre és erőt adnak ahhoz, hogy együtt menjünk tovább az úton.” Azt hiszem, most mindennél nagyobb szükségünk van jó és építő jellegű történetekre. Szolgál-e ilyenekkel a főapát és a főapátság?

Jó lenne, nem csak a múltból elővenni történeteket, hanem mai pozitív tapasztalatainkat leírni és megosztani egymással. Például egy-egy felismerésről, arról, hogy az emberi kapcsolatok, a szellemi-lelki értékek mélyebb, gazdagabb élményt hordoznak, mint pusztán a fogyasztás élménye. Vagy éppen arról, hogy minként jöttünk rá, hogy kevesebb energia- és anyag felhasználásával is lehet „minőségibb” életet élni! Kezdhetnék a fiatalok ennek a megfogalmazását és elindíthatnának egy olyan mozgalmat, mint amit a szelektív hulladékgyűjtéssel indított sok iskola, ahonnan aztán átterjedt a családokra is épp a fiatalok által!

Egyik volt diákunk a saját Facebook-oldalán minden nap közzétesz egy kisfilmet, amiben egy-egy könyvet ajánl olvasásra. Annyira jól csinálja, hogy naponta meghallgatom. Például ez is egy jó történet. Ha sokan megfogadnák a tanácsát, sokan megtapasztalnák, hogy személyiségük gazdagodásához nemcsak a munkahelyi sikerek, hanem a szellemi sikerek, egy-egy jó olvasmányélmény is hozzájárul!

Egy különleges Húsvéton és húsvéti időszakon vagyunk túl. Az online miseközvetítések tízezreket vonzottak Pannonhalmához. Abban a helyzetben, amikor ezrek követik a liturgiákat, talán még nagyobb a felelősség, mint amikor négyszázan vannak jelen a templomban. Sokan szeretnének továbbra is veletek maradni a virtuális térben. Mi lesz ezzel? Diákok nincsenek itt, vendégek nem jöhetnek, de a nyáj még nem széledt szét…

Ebben az időszakban egy „új nyáj” teremtődött az online kapcsolatoknak köszönhetően. Én abban bízom, hogy aki eddig járt templomba, az ezután is fog. Sőt abban is bízom, hogy aki eddig csak online érdeklődött, az is egyszer el fog jönni a templomba, élőben is bekapcsolódni. Abban pedig szinte biztos vagyok, hogy marad egy tartós, új közösség, egy „új nyáj”, akik online kapcsolódnak hozzánk. Velük továbbra is tartani szeretnénk a kapcsolatot.

Bő két hónap után ismét hívők előtt, hívőkkel közösségben miséztek a Szent Márton bazilikában. Milyen érzések, milyen várakozások vannak benned?

Nagyon várom már. Az, aki eljön, nyilván nem, vagy kevésbé fél. Annak, hogy a hívek maszkban ülnek előttünk, van egyfajta derűje. Énekelni is nehezebb lesz így, de nagy várakozás van bennem, mennyien lesznek a bazilikában.

Mi a mostani „pandémiás” Pünkösd üzenete?

A Pünkösd arról szól, hogy a tanítványokban megszűnik a félelem. Krisztus kereszthalála sokkolta őket! És amikor jött a hír, hogy föltámadt, félelmük és csalódottságuk nem tűnt el azonnal. Ott van például Tamás, akinek előbb érintenie kellett a Megváltó sebeit ahhoz, hogy higgyen. A félelem uralta hetek után következik a Szentlélek kiáradása, ami felszabadítja őket. Belső bizonyosság érlelődik meg bennük, és már nem félnek. Hiába mondta ezt nekik Jézus akkor is, amikor először találkoznak a feltámadás után: Békesség nektek, veletek vagyok, ne féljetek. Kellett a Szentlélek, hogy higgyenek, hogy eltűnjön a félelmük. Megnyitni a templomokat és azt mondani, hogy ne féljetek, azt hiszem ennél aktuálisabb üzenet ma nem létezhet. Ráadásul az első Pünkösdnek is éppen ez volt az üzenete!

A beszélgetést készítette: Kormos Gyula

bazilikafőapátkoronavírusVisszajövünk