Szent Márton ünnepnapján a monostorban este, a vesperás előtt meghitt találkozó keretében leplezte le Cirill főapát elődje, Várszegi Asztrik képmását. Most szeretettel adjuk közre az átátadón elhangzott szellemes főapáti beszédet.

Kedves Asztrik főpapát úr!

Közel harminc éves mulasztást hozunk be a mai napon, amikor Asztrik főapát úr arcképét elhelyezzük itt ezen a folyosón, Pannonhalma főapátjainak sorába.

Ez a kép rendhagyóan nem olajfestmény, hanem egy fotó.

Mi a különbség egy festmény és egy fotó között?

Legyen szabad nekem a választ most egy a botanika történetéből vett példával megadni, ugyanis a növényábrázolás történetében is lejátszódott egy váltás, igaz még a XIX. század során, amikor is a kézzel színezett metszettel történő megörökítésről áttértek a fotóra. (Előbb nyilván a fekete-fehér majd a színes fotókra). A metszet mindig tipizál, idealizál, egy konkrét beállítást választ ugyan, de jól láthatóan és felismerhetően rakja rá a növényhatározás összes határozási bélyegét a tipizált példányra, így aztán a metszet nem tud egy konkrét növényt ábrázolni.

Talán így van ez a festménnyel is: nézzük csak meg ott az ebédlő közelében kifüggesztett főapátjaink képét (pl. Fehér Ipoly és Vaszari Kolos képét)! Hát bizony rájuk aggatták a főapátok összes korabeli határozási bélyegét, különböző ruhadarabok és kitüntetések formájában, amit a mi egykori jó apátjaink ilyen kompozícióban, talán csak a képfestő kedvéért raktak magukra.

Ezzel szemben a fotó – a maga varázslatos szépségében – mindig egy konkrét egyedet, egy konkrét embert mutat az adott pillanatban! Persze lehet, hogy egy kicsit beállított módon, de mégis úgy ahogy van, őt magát, a maga természetességében örökíti meg. Így valamiképp az, akit a fotó ábrázol, ott a papíron mindig élő marad.

Kedves Asztrik főapát úr,

Norbert főapát úr mellett – aki felvett a rendbe, aki beöltöztetett, aki az ünnepélyes fogadalmadat elfogadta, akinek az életét kutatod ma is – ő mellette maradsz élő, és nézel ránk bátorítóan, amikor csak elmegyünk előtted.

Közel harminc éves mulasztást hozunk be a mai napon. De valóban történt mulasztás? Tegnap idéztük fel együtt egy huncut, egykori diákoddal folytatott dialógusodat, amikor is az hangzott el, hogy „a bencések az apátjukat előbb használják, és azután akasztják”.

Ezek szerint mégsem történt mulasztás, hanem a hagyományt követjük!

Köszönjük a képet – Neked is és az alkotóknak is!

A portré alkotója: Lábady István fotográfus
A portré keretének tervezője: Breuer-Lábady Anna építész
A keretet készítette: Gyimesi László asztalosmester
A portréfotó készítését kurátori munkájával tervezte és kísérte: Virágvölgyi István, a Pannonhalmi Főapátság fotográfiai tanácsadója