Többek között ez a meglepő gondolat és tanács is elhangzott november 11-én Pannonhalmán. A Főapátság magyar-latin és német nyelvű „nemzetközi” igeliturgiával ünnepelte patrónusa, Szent Márton emléknapját. Hortobágyi T. Cirill főapát a bazilikában köszöntötte a többszáz hívőt és a szentmise főcelebránsát, Franz Jung würzburgi püspököt, aki Európa védőszentjéről elmélkedett szentbeszédében. Franz püspök atya legfontosabb gondolatait idézzük prédikációjából.

Kié Szent Márton?

Amikor Szent Márton meghalt, Poitiers és Tours városának küldöttei összegyűltek holtteste mellett. Poitiers lakói ezt mondták: „Márton a miénk. Nálunk volt szerzetes majd apát. Mi csak kölcsön adtuk őt nektek, Tours-iaknak, és most itt az ideje, hogy visszakapjuk őt. Legyen elég az nektek, hogy püspökként a tiétek volt ő, hogy hallgathattátok prédikációit, és hogy profitáltatok a csodáiból.”

Tours lakói így válaszoltak: „Nagyot tévedtek! Életében nálatok több csodát művelt, mint nálunk. Most nekünk is le kell szállítania azokat a csodákat, amelyekkel adós maradt. Egyébként pedig ősi szokás, hogy a püspököt ott temetik el, ahol felszentelték.”

Mi lett a harc vége? A vitától elcsigázva Poitiers lakói nyugovóra tértek. Tours küldöttei pedig kihasználták a kínálkozó lehetőséget. Fogták Márton holttestét, áthajították a városfalon, s az éj leple alatt Tours-ba szállították. Ott aztán úgy ünnepelték, mint egy hőst. Merthogy a már életében is szentként tisztelt ember ereklyéi színtiszta anyagi nyereség voltak. Az ereklyék csodákat hoztak. A csodák zarándoklatokat. A zarándoklatok pedig rendkívül jó üzletet ígértek. Tours városa Szent Márton holttestével a kegyelem, s egyszersmind a busás gazdasági bevételek soha ki nem apadó forrására tett szert.

Mai szemmel meglehetősen furcsának érezzük az egészet. Hiszen Márton személye éppen az osztozást és a magunk önzetlen átadását jelképezte – jobban, mint bárki más. Akkor kié Szent Márton?

Az első válasz egyszerű: Szent Márton Istené. Egész élete az Istennel való legbensőségesebb kapcsolat útja. Teljesen Istené akar lenni, Isten pedig egyre teljesebben szolgálatába fogadja. És mivel Márton teljesen Istené, fordítva kell feltennünk a kérdést. Nem az a fontos, hogy kié Márton, hanem az, hogy ki tartozik Mártonhoz?

Az Mártoné, aki küzd a szegényekért.

A csaták hőséből Márton a szegények harcosává válik. Kardját nem arra használja, hogy az ellenséget levágja. Kardja annak a harcnak az eszköze, amelyet az igazságosságért folytat. Mert erre jött rá Márton: tartós békét teremteni csakis az igazságosság képes. Ha létrejön a kiegyenlítődés a fentiek és a lentiek, a gazdagok és a szegények, a magas lovon ülők és a porban csúszók között, csak akkor valósulhat meg a társadalomban a szolidáris együttélés. A jövő kihívása az, hogy képesek vagyunk-e a világot a szegények szemével nézni. Csak az képes felismerni, hogy milyen nagy az előttünk álló feladat, aki a rászorulók szemével látja a világot.

Az Mártoné, aki megijed a fél köpeny láttán.

Nevetségesnek látszhatott Márton abban a félbevágott köpenyben. Olvassuk az életrajzában, hogy az emberek kinevették őt. Pedig az a fél köpeny minden volt, csak nem nevetséges. Nagyon veszedelmes emlékeztető, felkiáltó jel. Mert a kettéosztott köpeny arra emlékeztet, hogy a világ még mindig kettéoszlik: olyanokra, akiknek van, és olyanokra, akiknek nincs. Mert a kettéosztott köpeny arra emlékeztet, hogy az emberiség egyik fele még hiányzik, pedig nélkülük nem lehet egész, ép és jó a világ.

Lehet, hogy magunkkal kellene vinnünk mindenhová Márton fél köpenyét. Milyen sokat tudna segíteni ez az értékes ereklye ma, amikor annyit veszekszünk az egyház továbbhaladása és helyes iránya kapcsán. Újra meg újra emlékeztetne minket arra, hogy az egyház nem öncélú valami. Csak ha választ tud adni saját kora kérdéseire és nyomorúságaira, csak akkor találja meg saját küldetését. Isten nem éri be félmegoldásokkal: követeli tőlünk a maga teljes részét.

Az Mártoné, aki nem ismer határokat az irgalmasságban.

Számos nemzet igényli magáénak Szent Mártont: magyarok, olaszok, németek és franciák. Ő egy olyan szent, aki nemzeteket és népeket köt össze egymással. Ha őhozzá tartozunk, akkor le kell bontanunk az akadályokat, amelyek elválasztanak minket egymástól. Sőt: le kell bontanunk azokat az akadályokat, amelyekkel el akarjuk választani önmagunkat mások nyomorúságától. A menekültekre és a velük kapcsolatos magatartásra vonatkozó viták rendkívül foglalkoztatnak minket. Szemlátomást arra döbbenünk rá, hogy Európa csak közös erőfeszítésekkel képes megoldást találni a problémára. Ilyen módon a menekültek jelentette kihívás esély is egyben, hogy Szent Márton szellemében együtt növekedjünk, s hogy az ő szellemében együtt segítsünk.

 

Ne a halott, hanem az élő Márton legyen a miénk

Csak az élő, az Istennél élő Szent Márton fogja megváltoztatni az életünket. Az élő Márton fénye világított az emberek előtt, akik látták jócselekedeteit és magasztalták a mennyei Atyát (Mt 5,16).

Az élő Mártonnak kell birtokba vennie a mi szívünket. Ha aztán felruházzuk a mezteleneket, akkor világosságunk felragyog, mint a hajnal (Iz 58,8) – Izajás próféta ígérete szerint. Erre emlékeznek a gyerekek, amikor lámpásaikkal Szent Márton ünnepének estéjén végigvonulnak az utcákon. Vegyünk példát róluk, hogy minket is Szent Márton gyermekeinek hívjanak. Mert, ha a mi jócselekedeteink fénye felragyog a világ sötét éjszakájában, akkor biztosan Szent Mártoné vagyunk. Ámen!

Fotó: Krizsán Csaba