„Közösségünk ereje azon is múlik, képesek vagyunk-e különbségeink ellenére együtt dolgozni a közös ügyekért” – figyelmeztetett Hortobágyi T. Cirill főapát igehirdetésében 2026. augusztus 20-án a pannonhalmi Szent Márton-bazilikában. A templomban, ahol első királyunk rendelése szerint több mint ezer éve imádkozunk a haza boldogulásáért. A pannonhalmi monostor alapítójaként tisztelt Szent István király ünnepén a szentmise után Cirill atya áldotta meg az új kenyeret.

A főapát homíliája elején megfordította a megszokott kérdésfeltevést: „ne csak azt kérdezzük, mit hagyott ránk Szent István. Kérdezzük meg inkább: mi mit hagyunk az utánunk jövőkre?” Milyen országot, közösséget, mekkora bizalmat, békét és reményt?

Igehirdetés Cirill atya az evangéliumi példázatból indult ki, amely szerint az okos ember a házát sziklára építi. Ez a kép szerinte különös súlyt kap éppen Pannonhalmán, hiszen „azon a helyen ünnepeljük államalapító királyunkat, amely az ő döntéséből született.” Emlékeztetett rá, hogy István király a monostor alapítójaként és fővédőszentjeként bízta meg az itt élő szerzeteseket azzal, hogy „naponta imádkozzanak a haza boldogulásáért.” Ez az ima „több mint ezer éve hangzik ezen a helyen”, békében és háborúban egyaránt.

A főapát az első olvasmány képére támaszkodva – „Az igazak ösvénye olyan, mint a hajnal fénye, amely egyre világosabb lesz, míg fényes nappal nem lesz” – mutatta be István döntésének jelentőségét. Első királyunk „irányt adott az országnak”, és felismerte, hogy „egy közösséget hosszú távon az erő önmagában nem tart össze”, hanem szükség van igazságosságra, kiszámítható rendre és bizalomra is.

Ünnepi beszédében hangsúlyozta a mai magyar társadalom megosztottságát, ugyanakkor emlékeztetett: „A haza közös otthonunk. Különbözőek vagyunk, másképpen gondolkodunk a világról, olykor élesen vitatkozunk. Ettől még összetartozunk.” A haza szeretetét felelősségként határozta meg: „Hazát az birtokol igazán, aki felelősséget vállal érte.”

Szent Pál gondolatára hivatkozva a főapát arra buzdított, hogy ne csak másoktól várjuk a változást. „Mi magunk mit teszünk ezért?” – tette fel a kérdést, és olyan hétköznapi szempontokat sorolt, mint az ígéretek betartása vagy a bocsánatkérés képessége. Szerinte „a társadalmi bizalom ilyen hétköznapi helyzetekben épül vagy romlik. A családi asztalnál. A munkahelyen. Az iskolában. A közösségi médiában. A politikában. És az Egyházban is.”

Szent István Intelmeire emlékeztetve a hatalommal élők felelősségéről is szólt. „A vezető erejét az mutatja meg, hogyan él a rábízott hatalommal. Tud-e szolgálni? Tud-e önmérsékletet gyakorolni? Meghallja-e a kritikát?” Ez a felelősség – tette hozzá – nemcsak a politikusokra vonatkozik, hanem „a szülőre, a tanárra, a cégvezetőre, az orvosra, az újságíróra, a lelkipásztorra” is. Mindazokra, akikre „mások életéből és jövőjéből rábíztak valamennyit.”

Igehirdetésében Cirill atya külön kitért a béke fogalmára, amelyet nem elvont eszményként, hanem konkrét magatartásként írt le: „A békességszerző ember látja a konfliktusokat, nevükön nevezi a problémákat, és azon dolgozik, hogy a feszültségből ne szülessen gyűlölet. Megtanul igazat mondani úgy, hogy szava ne alázza meg a másikat.”

Beszédében hét kérdést fogalmazott meg, amelyeket szerinte Szent István tenne fel ma nekünk:

• Épül-e általunk az ország?
• Több-e benne az igazság, a békesség és az irgalom?
• Biztonságban van közöttünk a gyenge?
• Meghalljuk a szegény, a beteg és a kiszolgáltatott ember hangját?
• Van reménye a fiatalnak? Lát-e maga előtt olyan jövőt, amelyet érdemes itt felépítenie?
• Képesek vagyunk igazságot szolgáltatni bosszú nélkül?
• És tudunk-e még egymásra ellenség helyett honfitársként tekinteni?

Kiemelte, hogy ezekre a kérdésekre „egyikünk sem válaszolhat a másik helyett”, ám a válaszok összeadódnak, és ezekből épül fel az ország, amelyet továbbadunk.

Homíliája zárásaként megerősítette: „Mi, pannonhalmi szerzetesek, alapítónk meghagyása szerint továbbra is napról napra imádkozunk az országért” – a vezetőkért, azokért, akik ellenőrzik a hatalmat, minden állampolgárért és az Egyházért is.

A főapát hangsúlyozta, hogy „a jövő nem egyszerűen megtörténik velünk. A jövő abból épül, amit ma egymással teszünk.” Végül Cirill atya azt kívánta: „Legyen Magyarország valóban mindannyiunk közös otthona: sziklára épített ház, amelyet érhetnek viharok, mégis állva marad, mert alapja maga Krisztus!”

Elolvasom a teljes igehirdetést

A szentmise végén a záróáldás előtt adtuk át a Pro Pannonhalma-díjakat. Idén a kitüntetésben a Pannonhalmi Bencés Gimnázium két pedagógusa, Török Júlia és Török Loránd részesült tanári életművük elismeréseként, valamint Zettwitz Sándor, a Főapátság barátja és jótevője. A díjjal a bencés közösség azokat ismeri el, „akik a Főmonostor célkitűzéseinek megvalósításában jelentős mértékben, huzamos ideig közreműködtek.”

Elolvasom a cikket a Pro Pannonhalma-díj átadásáról

Az ünnepi liturgiát követően Cirill főapát áldotta meg az új kenyeret. „Ezen az asztalon jelen van valóságosan és jelképesen, ami az életünkhöz szükséges, a mindennapi kenyér” – mondta a főapát. Hozzátette: „az áldás hálaadás Istennek és munkánknak, erőfeszítéseinknek is szól, de egyben felszólítás, hogy azokra is gondoljuk, akik mindezt nélkülözik és gondoskodjunk róluk.” Végül megszegte a kenyeret, amelyből az ünneplő közösség is kapott.