Szentmisével, kiállításmegnyitóval és egy 250 éves bolyongás után Pannonhalmára hazatérő kötettel ünnepelte a Pannonhalmi Főapátság a rend alapító atyját, Szent Benedeket március 21-én. Ahogy azt Fazakas Márton csornai premontrei apát, a liturgia főcelebránsa igehirdetésében elmondta Szent Benedek hatása Szent Márton hegyén ma is kézzelfogható. Az ISKOLA tematikus évében a szerzetesközösség a szűkebb és tágabb bencés családdal – köztük 12 iskolájának vezetőivel és munkatársaival és a Pannonhalmi Bencés Gimnázium diákjaival – együtt ünnepelt.

2026 az ISKOLA éve a Pannonhalmi Főapátságban. A hívószó Szent Benedek Regulában leírt gondolatára – fel kell állítani az Úr szolgálatának iskoláját – reflektál. Az idei tematika része annak a hároméves folyamatnak, amellyel a 2029-ben esedékes jubileumot készítik elő. Ekkor lesz ugyanis 1500 éve, hogy Szent Benedek Montecassinóban megalapította első monostorát, és ezzel létrehozta a bencés életeszményt, amelyet a Regulában fogalmazott meg szabályzat formájában. Míg 2026-ban az ISKOLA, 2027-ben a SZOLGÁLAT, 2028-ban pedig a HIVATÁS került a középpontba.

A készületet és a 2029-es jubileumot a bencés közösség négy ikonnal szeretné emlékezetessé tenni. Szent Benedek ikonja fejezi ki az ISKOLA évét, Szent Mártoné a SZOLGÁLAT évét, az Istenszülő Szűz Máriáé a HIVATÁS évét, és a tanító Krisztus ikonja végül a 2029-es jubileumi évet, amikor a REGULA lesz a fókuszban. Szent Benedek ikonját 2026. március 21-én, Szent Benedek ünnepén mutatták be. Csincsi Arnold alkotása a plánumom kiállítva kísérte végig az ünnepi szentmisét.

A liturgia elején Hortobágyi T. Cirill főapát Szent Pál szavaival köszöntötte az egybegyűlteket: „Törekedjetek arra, hogy a béke kötelékében fenntartsátok a lelki egységet.” Mint mondta, ehhez az eszközöket is megadta az apostol, ezek: az alázat, a szelídség és a türelem. Szerinte Szent Pál üzenete egyben Szent Benedeké is, aminek különösen is van ereje Pannonhalmán, a Szent Márton-bazilikában.

„A béke köteléke: nem konfliktusmentesség, hanem egy élő, szeretetben gyökerező egység. Nem jön létre magától. Az eszközök, amelyeket felsorol lelki útitervet adnak nekünk” – fogalmazott Cirill főapát, majd felkérte Fazakas Márton premontrei apátot, hogy vezesse a liturgiát.

Márton apát személyes, humorral átszőtt beszédében felidézte pannonhalmi éveit, amikor több mint húsz éve itt tanult a Szent Gellért Hittudományi Főiskolán. Bár, mint mondta „minden tiltakozása ellenére” küldte Pannonhalmára elöljárója, sokat tanult ittléte alatt az „ősi és nagyon bölcs” bencés közösségtől. Itt lett a sajátja az a nyitottság, amellyel a bencések tekintenek a világra, de itt tanulta meg szeretni a diákokat és az időseket is.

Mint mondta, napjainkban sokszor találkozunk az értékválság, vagy a svédasztalos értékrend fogalmakkal. „Ezt éljük. Lehet válogatni: életformából, hitből, stílusból.” Hozzátette: „Megtanultuk keserves tapasztalattal mindnyájan ezt a leckét, hogy ami szent volt több száz évig az ma gúny tárgya, hogy ami szép volt az ma egyszerűen csúnya, ami elegáns volt az ciki, ami erény volt, az ma szinte bűn és fordítva. Ami becstelen volt, szépen törvényesség vált. Ami bóvli és giccs volt, az ma művészet, ami érték volt, az ma értéktelen.”

Ha Szent Benedekre nézünk – mint mondta – látjuk, hogy értéket csak nehézségek, erőfeszítések által lehet létrehozni. A rendalapító Regulájában, melyet Márton apát is előszeretettel forgat, olyan értéket teremtett, amely még ma is kihat az életünkre és újabb értékek fakadnak belőle. Ehhez azonban Benedeknek is meg kellett küzdeni az értéktelennel. „Mintha ma is az ő korát és tapasztalatait kellene megélnünk, csak mintha a benedeki egyéniségek hiányoznának közülünk. Pedig nem valami emberfelettit kér, csak egy úgynevezett egészséges életet.”

A fiatalokhoz fordulva kifejtette, hogy nevelőként, tanítóként elvárás tőlük, hogy „hozzáadott értéket” adjanak a diákoknak, mert azok alapján mérik az iskolákat. „Benedek is hozzáadta a maga értékét a saját korához, de egyben az eljövendő korok alapjait is lerakta. Néha döbbenten, néha ámulva, máskor hüledezve fogadjuk, hogy mennyire elkótyavetyéli korunk a benedeki és a Benedekéhez hasonló hozzáadott értéket.”

Végül Márton apát arról tanított, hogy mindegyikünk élete révén nyomot hagy maga után, ahogy Szent Benedek és a bencés szerzetesközösség is. „Nemcsak a magyar kultúrában, a közéletben, a történelemben, hanem bennem és sok ezer nyitott lélekben. Ennél nagyobb, fontosabb és igazabb tevékenység nem kell.” A szerzetesközösséghez fordulva hozzátette: „Köszönöm, hogy tanítottatok, értéket adtatok hozzám és köszönöm, hogy irányt mutattatok. Sok feladatotok van még: legyetek a hegyre épült város.”

A liturgia után nyílt meg a Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár ISKOLA évére összeállított kiállítása, a docere et doceri – tanítani és tanítva lenni – című tárlat. Kiss Noémi író, a Pannonhalmi Főapátság évnegyedes folyóiratának, a Pannonhalmi Szemlének a szerkesztője beszédében hangsúlyozta, hogy a könyvek csak akkor maradnak meg, ha van olvasójuk. „Ha akad valaki, aki egyengeti az útjukat, kinyitja őket. Kiteszi, fellapozza. Kikeresi és olvassa. Gondozza. Szereti és ápolja, tanítja ezeknek a könyveknek a gondolatait.” Kiss Noémi megnyitón elhangzott beszéde teljes egészében elolvasható a Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár honlapján.

Az Ásványi Ilona, a Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár igazgatója által összeállított kiállítás egyrészt Szent Benedeknek arra a felszólítására fókuszál, melyet a Regula prológusában fogalmaz meg, és amely az ISKOLA évének is mottója: Fel kell állítanunk az Úr szolgálatának iskoláját. Ez az iskola maga a monostor, ahol a tanulás egyrészt lelki gazdagodást jelent, tökélesedést, másrészt az olvasáson és az apáti tanításon keresztül előrehaladást a „világi” tanulmányokban. Ezekre az ismertekre – napjainkban különösen is – szüksége van a szerzetesnek ahhoz, hogy eligazodjon a világban, és segítségére lehessen a testi-lelki segítségért hozzá fordulóknak.

A tanulásban: nevelésben és nevelődésben, oktatásban és tanításban fontos szerepe van a mester-tanítvány, tanár-diák kapcsolatnak. A könyvtárlat másrészt erre a sajátos kapcsolatra fordítja a figyelmet azáltal, hogy a magyar történelem nagy alakjainak, egyes „híres” bencés diákoknak is emléket állít.

A tárlatban egyebek mellett olyan kötetek kaptak helyet, mint például 1509-ből származó Pseudo Hieronymus Vitae patrum című műve, amely a sivatagi atyáknak nevezett korai keresztény remeték és aszkéták életrajzát és bölcsességeit tartalmazza. Vagy épp az 1500-ban Velencében kiadott Regulae monasticorum. A kötet a nyugati szerzetesség atyjának tekintett Szent Benedeknek, a keleti szerzetesség megalapozójának, Nagy Szent Vazulnak, valamint Szent Ágostonnak a reguláját tartalmazza.  Megtalálható a kiállításban Széchenyi István 1830-ban kiadott Hitel című művének egyik példánya is sok más érdekesség mellett. Továbbá egy tárlóban az idén 400 éves Káldi Bibliának, az első teljes, nyomtatásban megjelent katolikus Szentírás-fordításnak is emléket állítanak.

Az ünnepen adta át Majláth Tihamér, a Celldömölk-Alsósági Szent Miklós Plébánia plébánosa Matthias Faber Concionum Sylva nova seu Auctuarium című prédikációs kötetét Hortobágyi T. Cirill főapátnak. A szerző, a bajor jezsuita Pázmány Péter hívására érkezett Magyarországra és könyvét még 1715-ben a pannonhalmi konvent számára szereztek be. A belső kötéstáblájára írt bejegyzés szerint egy, a 18. század elején élt Villebald nevű bencés szerzetes használta azt.

Dénesi Tamás, a Pannonhalmi Főapátsági Levéltár igazgatója szerint Villebald atya, későbbi tihanyi apát, abban az időben a győri Apátúr-ház provisora volt. Bár azt nem tudni, hogy a kötet végül hogyan kötött ki Alsóságon, de azt dokumentumok bizonyítják, hogy az 1730-as években a plébániát bencések vezették és a közeli dömölki közösség pasztorált a környéken.

A levéltárigazgató elmondta, hogy a kötet, nemcsak azért érdekes, mert 250 éves bolyongás után visszakerülhetett a pannonhalmi gyűjteménybe, hanem az abban lévő másik feljegyzés miatt is. A kötet elején található két üres lapra ugyanis 1791. október 25-én felvezették az akkor már szétszóratásban élő bencések neveit. A szerzetesközösséget – más rendekkel együtt – 1786-ban oszlatták fel. A most visszakerült kötetben található, öt évvel későbbi írás tanúsága szerint a testvérek 13 vármegyében, főleg egykori bencés plébániákon találtak otthonra.

A bejegyzés egyben annak is bizonyítéka, hogy a bencések még a nehéz időkben is mindig összetartottak és bár a közösséget szétszakították, egymás iránti testvériségük nem szűnt meg.