Összeegyeztethető-e az anyagi sikeresség fenntartása a hittel, a profitelvárás szemlélete a társadalom szolgálatával? Süveges Gergő műsorvezető a munkáltatók képviselte kultúráról is kérdezte Hortobágyi T. Cirill főapátot, valamint Fogarasi Norbertet, a Morgan Stanley Magyarország ügyvezető igazgatóját és Vertán Györgyöt, a Tigra Kft. tulajdonos-ügyvezető igazgatóját. Beszámoló az EgyüttHATÓ Fesztivál keretében, a Bosch Budapesti Innovációs Központjában megrendezett beszélgetésről, ahol annak is próbáltak utánajárni, milyen alapvető értékek kellenek egy szervezet fennmaradásához.

Cirill főapát a beszélgetés egy pontján rávilágított, hogy fontos ugyan a vállalati-működési kultúra, de a Pannonhalmi Főapátságban sokkal fontosabb, hogy legyen egy misszió, egy küldetés, ami az egész szervezetet áthatja. A Főapátság ugyanis sokféle szolgálatot, sokféle működési modellű szervezetet fog össze, amiben a profitorientált cégektől az alapítványokon át a költségvetési forrásokból működtetett iskolákig sok minden benne van. A sokféleségből adódó változatos szervezeti kultúrát megelőzi azonban a misszió, az az egyéni és közösségi küldetéstudat, amely nélkül sem az egyes munkatárs, sem az adott szervezeti egység nem működne jól. A bencés közösség küldetése pedig másfélezer éves jelmondatukban ölt testet: ora et labora, azaz imádkozzál és dolgozzál!

A tulajdonosi és fenntartói jogokat birtokló szerzetesközösség összekovácsoló ereje ugyanez a küldetéstudat. A misszió átível a barátságokon, emberi életeken és évszázadokon – így jelentősebb összetartó erő. Ha vannak törések, kudarcok, akár ember-ember, akár szervezeti egységek, közösségek között, a küldetéstudat képes ezeket áthidalni, és a közös cél felé fordítani ismét a figyelmet.

Süveges Gergő felvetette, hogy a misszióra való hivatkozással sajnos vissza is lehet élni, hiszen, ha megérinti az embert a küldetés, akkor elvárás lehet, hogy fele pénzért is vállalja el a munkát. Cirill főapát jelezte, hogy a missziós tudat ugyan „mindent visz”, de visszaélni nem lehet és nem szabad vele. Ki is fejtette, miért nem érdemes.

A változások törvényszerűsége

Egy több, mint ezer éve fennálló közösség ugyanis rengeteg krízist, változást és változtatást él át. (A Pannonhalmi Főapátság története során nyolc nagy hullámhegyet élt át és ugyanennyi hullámvölgyet élt túl.)  A hullámzásnak van egy jól átlátható törvényszerűsége. Minden a karizmával indul, amikor az alapító, az újító, a változtató vezető lendülete, belső meggyőződése, személyi kisugárzása már az induláskor egyértelművé teszi, hogy mit kell tenni. Az első szerelem, egy cég elindítása hasonlatos időszak ehhez. Mindenki lelkesen csatlakozik.

És egy idő után a karizmához felnövekszik a cél. Ahogy haladunk előre, ahogy fejlődik a szervezet, meg kell fogalmazni, ki kell mondani, mire szövetkezünk. Mit akarunk elérni, megvalósítani? Mert bizony idővel már lankadhat a figyelem, az elkötelezettség.

Végül a cél eléréséhez vezető út, az eszközök meghatározására is szükség van, így keletkeznek a regulák, szervezeti és működési szabályzatok, családi szokások.

Amikor egy szervezet, egy kapcsolat jó formájában, azaz a „csúcson van”, akkor harmóniában látjuk ezt a három összetevőt: karizma – cél – szabályozások. A hanyatlás éppen a karizma elhalásával kezdődik. Hiszen a belső lendületet lehet legelőbb elveszíteni. Jó célért lehet egy darabig akár halványodó belső motivációval is küzdeni. Meggyőzzük magunkat a cél fontosságáról és csináljuk tovább. Ha viszont már csak a megszokások maradnak, amikor alig tudjuk, alig emlékszünk már, hogy mire való az a szabály, amit meghoztunk, olyankor nagyon közel a teljes pusztulás. De a jó hír az, hogy a megújulás útja, lehetősége, azaz kikerülni egy hullámvölgyből a karizma ismételt felfedezése által, bizony reális lehetőség.

Süveges Gergő kérdésére, miszerint hogyan, milyen közös alapokon működnek együtt munkatársként a szerzetesek és a laikusok, Cirill főapát úr egy többször kifejtett tanításával válaszolt. A szervezeti kultúrát Pannonhalmán a négy ősi szerzetesi erényhez kapcsoljuk, ebből épül a lelki háttér: az imádság és a munka harmóniája. Amikor szeretnénk megmagyarázni ezeket, mindegyikkel kicsit gondban vagyunk, mert „porosak”, inkább negatív tartalmak társulnak hozzájuk és emiatt elbizonytalanítólag hatnak. Viszont mindegyikhez társíthatunk nagyon is mai, nagyon is korszerű jelentéseket – nézzük sorban!

Engedelmesség

Az első erény az engedelmesség, de ez nem egy katonai kategória, ami a gondolkodás, mérlegelés nélküli feltétlen engedelmességet jelöli. Szent Benedek úgy álmodta meg a szerzetesközösség életét, hogy a tagok nem saját fejük szerint alakítják életüket, hozzák meg döntéseiket – még a saját életükről sem, nemhogy a közösség dolgairól – hanem az apát és a közösség közbeiktatásával. Adódik a kérdés: nem adunk fel egy ilyen életforma során önmagunkból valami fontosat, vagy akár még önmagunkat is? Nem fognak mások olyan mintákba préselni, ami nem én vagyok? Ám a szerzetes engedelmessége, nem a gondolkodás nélküli parancsteljesítés, hanem sokkal inkább az együttműködési készség és a másik iránti nyitottság különleges elegye.

Alázat

A második erény az alázat, amiről ismét negatív jelentéstartalmú dolgok juthatnak először eszünkbe. Például az alázatoskodás vagy a megaláztatás. Ám ennek is alapvetően más a tartalma. Nem az az alázatos ember, aki szemlesütve jár-kel az utcákon, hanem aki az önismeretben eljutott egy szintre, megismerte magát, és el is fogadta adottságait. Úgy is mondhatjuk, hogy kiengesztelődött önmagával. Ezzel a kiengesztelődött énjével van jelen a közösségben. Túlkompenzálásaival, vagy kisebbrendűségi érzéseivel nem terheli sem önmagát, sem a többieket.

Az alázat erénye tehát helyes önismeret, elfogadott énkép megnevezést is kaphatna.

Jó buzgóság

A harmadik erény a jó buzgóság. Olyan szép ez a jelzős szerkezet: jó buzgóság! Számunkra a közösségben ez a kreatív tettrekészséget jelenti, azaz tevékeny életet a jó cél érdekében, jó eszközökkel. Az ellentéte ennek nem a passzivitás, mint amikor valaki csak van, mint a befőtt az üvegben, vagy szobanövény a sarokban! Mert bizony létezik a keserű lélekből fakadó rossz buzgalom is! – írja Szent Benedek. Amikor valaki ezerrel hajt, de azért, hogy a társait lealázza, hogy a saját eredményeivel kérkedjen. Egy ilyen lelkület persze szétzilálja és nem építi a közösséget. A jó buzgalommal megáldott ember viszont teljes személyiségével ott van a közösségben és azon gondolkodik, dolgozik, hogyan lehetne jobb mindenkinek, hogyan lehetne hatékonyabb, jövedelmezőbb a szervezet.

Hallgatás

A negyedik ősi erény a hallgatás, az odafigyelés a másik emberre, az eseményekre. Az építő, befelé forduló csend, hogy megálljunk. Azért kell rendszeresen csendben lenni, és hármat hátralépve reflektálni önmagunkra, a másik emberre, a környezetünkre, mert különban a fától nem látjuk az erdőt! Nem ismerjük fel, hol kuszálódtak össze a dolgok, hol siklott félre egy kapcsolat. Nem lehet, nem szabad csak a részletekben elveszni és a nagy egészet figyelmen kívül hagyni. A csend szükséges a diagnózishoz, és jó diagnózis nélkül nincs helyes korrekció, nem létezik eredményes terápia. Ha kifinomult figyelemnek nevezzük el a hallgatást, amely a csönd révén alakul ki bennünk, máris közelebb vagyunk a lényeghez.

Állandóság

Nagyon fontos még, hogy a munkatársakat, szerzeteseket is állandóan emlékeztetni kell a négy erény alapvető mivoltára, hiszen szervezeti kultúránk ezeken alapszik. Állandóan életben kell tartani és figyelmeztetni a kollégákat, hogy például az, amit most teszel, az nem az együttműködési készség felé mutat. Mindezen erények nemcsak egy egyházi vagy szerzetesi közegre vetíthetőek ki, mert ha egy közösségben él egy vízió, van irányultságuk, a munkának és a közös életnek stabil kultúrája van, akkor kialakulhat egy olyan (munka)környezet, amely alapvetően békés és örömteli a tagok számára.

Egy évezred fennmaradásának titka talán a változásra, változtatásra való képességen múlik. Úgy, hogy megőrizzük az egészséges hagyományt, gyökereinktől nem szakadunk el, de kövületté, vagy múzeummá sem válunk, mert képesek vagyunk megújulni, változtatni, alakulni, azaz reagálni a kor kihívásaira. Együttműködésre készen, önmagunk valóságát elfogadva, kifinomult figyelemmel és kreatív tettrekészséggel képesek vagyunk alakítani a jövőnket – zárta gondolatait az EgyüttHATÓ konferencia beszélgetésén Hortobágyi T. Cirill főapát.

Fotók: J.K. Production