Krakkóban járt egy pannonhalmi tizedikes osztály

A Pannonhalmi Bencés Gimnázium 10.B osztály a szokásosnál nagyobb utazásra vállalkozott: Krakkó és környéke legfontosabb nevezetességeit kerestük fel. Az utazás a Wacław Felczak Alapítvány Polonica Varietas pályázatának támogatásával valósulhatott meg.

Bár az indulás nem volt épp zökkenőmentes, végül sikerült eljutnunk Wieliczkáig, ahol a párját ritkító, a monda szerint IV. Béla lánya, Szent Kinga által alapított sóbányát néztük meg hatalmas faszerkezeteivel, kristálytiszta tavacskáival, sóba faragott kápolnájával. Ugyanitt azt is átélhettük, hogy milyen olyasvalakivel beszélgetni, aki pusztán a nyelvünk és kultúránk iránti érdeklődésből tanult meg magyarul. Lengyelországban ez is megeshet, könnyebben, mint gondolnánk.

A szállásunk egy krzeszowicei középiskolában volt, ahol úgy fogadtak minket, mintha kedves régi barátok lennénk. Mint megtudtuk, a kisvárosnak is erős – a kuruc korra visszavezethető – magyar kötődései vannak.

A második napot teljes egészében Krakkóra szántuk. Idegenvezetőnk, Aranka Małkiewicz kimerítő alapossággal kalauzolt bennünket végig a város legfontosabb emlékein, és közben a magyar történelemből is leckét kaptunk, mert a félnapos sétán alig akadt olyan állomás, amelynek ne lett volna magyar vonatkozása. A történelmi Magyarország határain kívül ezt nem sok város mondhatja el magáról; nem véletlen, hogy Krakkó a magyar-lengyel kapcsolatoknak is szimbolikus jelentőségű helyszíne. Délután szabadidő következett, amit mindenki a saját igényeinek megfelelően alakított. Volt, aki a Hölgy hermelinnel festményt csodálta meg, volt, aki a lengyel gasztronómiával kötött közelebbi ismeretséget, és persze olyanok is akadtak, akik inkább ejtőztek egyet valamelyik parkban.

Utazásunkat Auschwitz-Birkenauban zártuk. Sokan talán rá sem ébredtünk, hogy hosszabb idő alatt jártuk be a két tábort, mint Krakkó történelmi belvárosát. A sivár barakkok közt semmivel sem kaptunk kevesebbet, mint az egykori királyi székhely világszép utcáin. Semmiképp sem kikapcsolódás, mégis kihagyhatatlan: csendben megállni a krematóriumok romjai felett, végigmenni a birkenaui sínek mentén, aláereszkedni a pincékbe ezerszer többet jelent, mint akár a legjobb történelemóra, a legszínvonalasabb megemlékezés. Olyan fájó emlékhely ez, amit minden magyar diáknak látnia kellene.

Visszafelé a buszon feltűnően csendes volt az osztály. Mindenki fáradt, mert az élmények feldolgozása is igényli ezt a csendet.