Tájékoztatjuk kedves vendégeinket, hogy mozgásukban korlátozott látogatókat csak előzetes bejelentkezés alapján tudunk fogadni, miután a Pannonhalmi Főapátság történelmi épületegyüttese – a földrajzi és az építészeti adottságok miatt – csak részben akadálymentesített.

A Fogadóépületben lift működik és mozgássérült mosdó is található.

Onnét egy erdei feljárón sétálhatnak fel a Látogatói bejárathoz, ahol 56 elnyújtott lépcsőfokot kell megtenni. Ez kiváltható azzal, ha a vendég autójával felmegy az Apátság Főkapujához, és a murvás várkörön közelíti meg a Látogatói bejáratot. A Látogatói bejáratnál pénztár és lift is található.

Az Apátság területén belül – a 13. századi templom elhelyezkedése és szintbeli megosztottsága miatt – 10 alkalommal 5-10 lépcsőfokon kell fel- ill. lemenni. Azok számára, akik nem teljes mértékben kerekes székhez kötöttek – egyéni tempójukban a séta megtehető. Akik kerekes székhez kötöttek, azoknak az előzetes egyeztetés alkalmával tudunk látogatási útvonalat javasolni.

A csoport ilyen esetben az udvaron keresztül sétál vissza a Főkapuhoz.

A nyári időszakban megtekinthető időszakos kiállítás terméhez a Várkör sétányán akadálymentesen el lehet jutni, a kiállítótérben 2 lépcsőfok található.

Kérjük kedves vendégeinket, hogy a látogatásra minden esetben előzetesen jelentkezzenek be!

További információ és bejelentkezés a következő elérhetőségeken lehetséges:

TriCollis Foglalási Központ
Tel.: 06 96 570 191
E-mail: info@osb.hu