Ősi rítus a gyógynövényáldás Szent Márton hegyén, amelyet tíz éve élesztett újjá a Pannonhalmi Főapátság. Hagyományosan augusztus 15-én Nagyboldogasszony, vagyis Mária mennybemenetelének ünnepén Isten áldását kérték a betakarított növényekre és azok felhasználóira. Nagyboldogasszony-napján idén is arra hívjuk Önöket, hogy legyenek részesei ennek az évezredes szertartásnak, valamint kapcsolódjanak be liturgiáinkba és vegyenek részt ünnepi programjainkon.
Mária mennybemenetelét már az 5. században ünnepelték Jeruzsálemben, majd a 6. századtól fokozatosan vált egyre ismertebbé. Előbb keleten, majd a 7. századtól Rómában is elterjedt. Hazánkban Szent István király nyilvánította ünneppé augusztus 15-ét. Halála előtt ezen a napon ajánlotta fel az országot Máriának. A népi hagyomány szerint a gyógynövényáldás ehhez az ünnephez, azaz Mária mennybemenetelének öröméhez kötődik, mivel benne látták eleink a teremtés helyreállítását. A nyári betakarítás végeztével, az emberek a monostorba hoztak a vadon, a konyhakertekben és a kolostori kertekben termő gyógynövényekből egy-egy kosárral, hogy az apát, vagy egy szerzetes megáldja azokat.
Az ősi szertartás egészen a 18. század végéig élő hagyomány volt Pannonhalmán. A monostor a mai napig a levéltárban őrzi azt az 1697-ből származó áldásgyűjteményt, amely a gyógynövények és kimondottan a levendula megáldására használt liturgikus szöveget is tartalmazza. A Sacra Arca Benedictionum Magni Fundatoris Religionum Divi Patriarchae Benedicti kezdetű könyvbe most már a turisták is betekinthetnek: nemesmásolatát az Illatmúzeumban állítottuk ki.
A rítust a több mint háromszáz éves gyűjtemény alapjain 2011-ben élesztette újjá a Főapátság. Ma is az abban megtalálható fohásszal kérjük Isten áldását a monostor gyógynövényeire, gyógynövényes termékeire, azok használóira. Az augusztus 15-én, 17 órakor kezdődő szertartásba bárki bekapcsolódhat saját termesztett, gyűjtött, vagy megvásárolt gyógynövényes termékeket odahelyezve, illetve szemlélőként is.
Augusztus 15-e kiemelt programjai:
10.00 Konventmise a Szent Márton-bazilikában
17.00–17.30 Gyógynövényáldás a Gyógynövénykertben
18.00 A Boldogasszony-kápolna búcsúja, a misét celebrálja: Titusz atya
19.00 Vesperás a Boldogasszony-kápolnában.
Egész hétvégén bencés csokoládé és likőr kóstolókkal, valamint ingyenes vezetéssel várjuk Önöket a Gyógynövénykertben és a Pannonhalmi Főapátság legújabb látványosságában, az Illatmúzeumban.
Időpontok és bővebb információ:
Gyógynövénynapok Pannonhalmán 2021.08.14-15.
gyógynövénykert