Jurinka Szilveszter bencés és Horváth János premontrei szerzetest szentelte pappá Asztrik püspök, emeritus pannonhalmi főapát úr szombaton a Szent Márton-bazilikában.

A papszentelésen részt vettek a pannonhalmi, tihanyi, győri és budapesti bencés közösség tagjai, a csornai, váradhegyfoki és gödöllői premontrei apátságok szerzetesei, bencés nővérek, szociális testvérek, bencés oblátusok. Jelen voltak a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola oktatói és hallgatói – a felszentelt testvéreink tanárai és hallgatótársai –, Szilveszter atya pannonhalmi és János atya szombathelyi diákjai. Zarándokok érkeztek Csornáról, Szombathelyről, Budapestről, a németországi Meschedéből. Várszegi Asztrik emeritus főapát mellett jelen volt Hortobágyi Cirill pannonhalmi főapát, Fazakas Márton csornai, Fejes Anzelm váradi, Balogh Piusz gödöllői apát.

A liturgia kezdetén Cirill főapát úr köszöntötte a bazilikát zsúfolásig megtöltő vendégeket és a mintegy hetven szerzetest és papot. A papszentelési liturgiát olyan ünnepi pillanatnak nevezte, amelyben Isten egy szempillantásnyira felfedi arcát, és világosságot gyújt a szívünkben, hogy megerősítsen az útra és a küldetésre minden keresztényt.

A szentelési liturgia szerint az evangélium felolvasása után választják ki a jelölteket a papi szolgálatra, majd a szentelő püspök intelmet intéz a szentelendőkhöz és a közösséghez. Asztrik főapát úr homíliájában a húsvéti öröm továbbáradásáról beszélt. Minden liturgia – így a papszentelés is – ugyanannak a húsvéti titoknak az ünneplése és a szolgálata. A világban és az egyházban ugyanakkor veszélyeztetve van ez a húsvéti örömhír: „Ha a valóságot nézzük, mintha nem lenne valós, hiszen mennyi aggodalomra, félelemre van okunk – mind a bennünket körülvevő világban, mind a Jézus közösségében. Mert kereszténynek is nehéz lenni. Lassan annyi egyház, belső egyházi vonulat van már, ahány ember magát kereszténynek mondja. Az önösség egyetemes korának nagy kísértése az, hogy nem befogadjuk a feltámadott Urat, hanem őt formáljuk a magunk szegényes és töredékes képére.” Ezzel szemben mégis Krisztus valósága az, amely felülírja a töredékességet. Főleg akkor, ha nem szavakból, hanem a keresztények tetteiből ismerik meg az emberek: „Őrizzétek szívetekben Jézus Krisztus fönséges ismeretét, amely nekünk az üdvösség. Egyszerű, mégis meggyőző szavakkal, szolgálatkész szeretettel ezt mondjátok el embertársaitoknak, hogy megnyerjétek őket Istennek. Tudnotok kell, hogy az embereknek, testvéreiteknek nem elméleti, nem teológiai gondjaik vannak, hanem az élet megoldása és kihívásai az ő megoldandó és gyötrő kérdésük. A választ szívetek jóságából, önzetlen szeretetetekből közvetítsétek, hiszen ezt ti is úgy kaptátok. ” – mondta beszédében Asztrik főapát úr.

A homíliát követően került sor a jelöltek ígéreteire, majd a kézrátételre és a felszentelő imádságra. Asztrik atya után a jelenlévő apátok, szerzetes- és világi papok tették kezüket Szilveszter és János testvér fejére. Miután diakónusruhájukat papi módon viselt stólára és ruhára cserélték, Asztrik atya krizmával kente meg a kezüket, és átadta nekik a nép adományait jelképező szent edényeket. A szentelési rítus befejezéseként az új papok békecsókot váltottak a szentelő püspökkel és a papokkal. Az eucharisztia liturgiájába Szilveszter és János atya már a papok között kapcsolódott be: János elöljárója, Márton csornai apát úr mellett, Szilveszter pedig Cirill főapát úr mellett állt az oltárnál.

Az új atyák élete szerzetesközösségeikben folytatódik tovább. Szilveszter atya a pannonhalmi monostorban az idős testvérek gondozását látja el, valamint a bencés gimnázium 8. osztályának „osztálybencése”. János atya a csornai premontrei monostorban él, az apátság plébániáin lát el kápláni szolgálatot, valamint folytatja matematika tanulmányait az ELTÉ-n.

liturgia