Szent Márton ünnepén különleges vendéget fogadott a Pannonhalmi Főapátság. A Szent Márton-bazilikában bemutatott ünnepi szentmise főcelebránsa Olivier-Marie Sarr, a szenegáli Keur Moussa-i monostor bencés apátja volt. Az apát homíliájában a szentségre való meghívottság, a gyengédség és a közösség erejéről beszélt, majd a nap folyamán a Pannonhalmi Bencés Gimnázium diákjaival is találkozott. A következőkben a Magyar Kurír cikke nyomán számolunk be az ünnepről.

A szentmise bevezetőjében Bokros Márk atya, a Pannonhalmi Főapátság perje elmondta, hogy idén a pannonhalmi Szent Márton-hét az időseket állítja a figyelem középpontjába. A bencés szerzetes a Pannonhalmi Bencés Gimnázium több évtizedes hagyományára utalt. A diákok ugyanis Szent Márton ünnepéhez kapcsolódva minden évben egy-egy nemes ügyet felkarolnak. Idén a Szent Márton-héten az idősek támogatásra, a rájuk való odafigyelésre összpontosítottak: a pannonhalmi Szent Márton Nyugdíjasházba az év folyamán önkéntes programokat visznek, míg a Főapátság Szent Adalbert Szociális Otthonát a programok során összegyűjtött adományokkal támogatják.

Márk atya a liturgián az idősekről szólva ezt mondta: „Ők azok, akik az egyre gyorsuló és virtualizálódó világban könnyen a peremre szorulnak, törékennyé váló egészségük vágyakozik erőt és biztonságot adó fél köpenyünkre. De nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy bizony mi, fiatalabbak is koldusok vagyunk, akik szívesen burkolózunk be az ő megküzdött életük, csendes jelenlétük, őszinte és elvárások nélküli szeretetük felénk nyújtott köpenydarabjába. Mert mindannyian – fiatalok és idősek – arra vagyunk meghívva, hogy egyszerre legyünk Mártonok és koldusok, nagylelkűek és alázatosak, adakozók és köszönetet mondók.”

A pannonhalmi közösség képviseletében külön köszöntötte a szenegáli apátot, „aki magával hozta a szerzetesség bölcsőjét, a kereszténység megújulását és frissességét is jelentő kontinens tapasztalatát és inspirációját.”

Olivier-Marie Sarr homíliája elején megköszönte a meghívást Hortobágyi Cirill főapátnak, aki aznap a Szent Anzelm-templom felszentelésének 125. évfordulója alkalmából Rómában tartózkodott, majd arról beszélt, hogy a keresztényeknek a szentségre való általános meghívottsága három alapvető magatartást feltételez: szeressük minden embertársunkat, különösen azokat, akik nagy megpróbáltatásokon mennek keresztül; hagyjuk, hogy a Szentlélek működjön bennünk, és gyengéden gondoskodjunk a rászorulókról.

Kifejtette: „Enyhíteni a fájdalmat, gyógyítani, táplálni, ápolni, ruházni – ez Krisztus munkájának a folytatása. Hagyjuk tehát, hogy Jézus Krisztus Lelke, aki szövetségesünk, betöltse lelkünket, és vezessen, inspiráljon minket, hogy Isten szíve szerint cselekedjünk a legkisebb testvéreink javára, ügyelve ara, hogy olyan gyengéden gondoskodjunk a legkisebbekről, ahogyan egy anya gondoskodik csecsemőjéről. A gyengédség valódi örömöt szül, amikor feltételek és kivételezés nélkül vigasztaljuk, elfogadjuk és segítjük a másikat.”

A szónok hangsúlyozta: „Szent Márton ünnepe arra hív minket, hogy Krisztus arcát lássuk meg testvéreink arcán, szánjuk rájuk időnket, szolgáljuk őket tehetségünkkel, és buzgón, lelkesen és meggyőződéssel adjuk bele szívünket. Más szóval, a köpeny, amelyet teljes szívből meg kell osztanunk: az időnk és a tehetségünk.”

Mint mondta, a felebarátom misztérium, olyan titok, amely előtt térdre kell borulnom, mert szent föld: minden ember szent kép, és az ember, minden ember – az éhező, a fogoly, az idegen, a mezítelen – Isten képmása. Ezért a misztérium előtt le kell vennem a sarumat, és meg kell szabadulnom mindattól, ami felsőbbrendűvé tenne vele szemben; mindattól, ami akadályt, félelmet és távolságot teremt. Ezért a szentségre való hívás nem menekülés, hanem életünk és világunk átalakítása iránti elkötelezettség.”

A szenegáli bencés apát a következő szavakkal zárta beszédét: „Az Úr alakítsa át jóságosan életünket, hogy egy napon meghallhassuk hívását: »Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ teremtése óta nektek készített országot!«”

Hagyomány már Szent Márton hegyén, hogy az ünnepi mise főcelebránsa a liturgia előtt találkozik a gimnázium diákjaival. Így volt ez idén is. Olivier-Marie Sarr mesélt hivatásáról, a szerzetesi élet mindennapjairól és közössége különleges afrikai világáról. Az apát a közösség egységét és az összetartozás erejét hangsúlyozta, hiszen – ahogyan fogalmazott – „együtt helyt tudunk állni az élet kihívásai közepette.”

A bencés apát elsőként a vezetése alá tartozó Keur Moussa-i monostort mutatta be a diákoknak, amelynek neve a helyi szenegáli nyelvjárásban „Mózes háza”, és Afrika legnyugatibb szegletében, Szenegál fővárosától, Dakartól negyven kilométerre keletre található.

A monostort 1962-ben a franciaországi Solesmes-ből érkező kilenc szerzetes alapította, akik a II. Vatikáni Zsinat után a helyi zenei hagyományra adaptálták a liturgiát egy helyi húros hangszer, a kora és néhány ütős hangszer felhasználásával, modernizálásával.

A későbbiekben e különleges, népi hangzásvilágú zenei darabokból CD-ket adtak ki, a kora liturgikus használata elterjedt Afrika-szerte, sőt francia domonkosok, belga kármeliták, litván szerzetesek és a kismarosi ciszterci nővérek körében is.

A Keur Moussa-i monostor sivatagos helyen fekszik, a szerzetesközösség jelmondata viszont így hangzik: „A sivatag kivirágzik”. Az épület körül napjainkban gyümölcskerteket, mangó-, kókusz-, banán-, citrom- és gránátalma-ültetvényeket láthatunk. Az 1972-ben alapított bencés mezőgazdasági iskola diákjait a szerzetesek ökológiai tudatosságra nevelik.

Olivier-Marie Sarr a pannonhalmi diákoknak a hivatásáról is beszélt. Mint mondta, 1997-ben lépett be a rendbe, noviciátusa után Solesmes-ben, Avignonban, majd Rómában tanult, ahol XVI. Benedek diakónusa lehetett. 2009-ben szentelték pappá Keur Moussában, jelenleg is tanít a Pápai Szent Anzelm Egyetemen.

2016-ban kinevezték az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció (ma: Dikasztérium) konzultorává. 2019-ben választották Keur Moussa-i monostor apátjává. Megkapta a latrobe-i (USA, Pennsylvania) Szent Vince Főapátság tiszteletbeli doktori címét.

Olivier-Marie Sarr elmondta, hogy nagyon fontos számára a keresztény–iszlám párbeszéd előmozdítása; Szenegál lakosságának 90 százaléka muszlim – az apát családjában is többen az iszlám vallás követői –, akik a kisebbségben élő keresztények szabad vallásgyakorlását tiszteletben tartják.

Az ötvenéves bencés apát munkacsoportban dolgozik Afrika békéjéért, könyvet írt a zsolozsmáról, kedvenc hobbija a foci. Mint mondta, egyensúlyban van az élete, és nevetve megjegyezte: „Még az oroszlánokkal is szembe tudok szállni.” Fontos számára a közösség egysége, hiszen „együtt helyt tudunk állni az élet kihívásai közepette”.

A diákok kérdéseire válaszolva elmesélte: már 12 éves korában megszületett benne a vágy, hogy Istennek adja az életét, ezt el is mondta az édesapjának. Később megismerte a szerzetesi életformát, amely iránt nagy elhivatottságot érzett, igaz, félt elköteleződni, mert aktív világi életet élt, sok barátja volt, és nem szeretett korán kelni… A hívás azonban erősödött. Most boldog szerzetes.

Oktatói, kutatói munkássága középpontjában a szent zene, a zsolozsma és az inkulturáció témája áll. A vatikáni dikasztérium keretében jelenleg a bencés liturgikus kalendárium reformján dolgozik.

Elmondta azt is, hogy nem minden kulturális elem alkalmas arra, hogy beemeljék a liturgiába, ilyenek például a tánc egyes mozdulatai, amelyek elterelhetik a figyelmet a lényegről. „Nem minden gesztus segít imádkozni, és ezt nem mindig értik jól Afrikában.”

Az apát arról is beszélt, hogy a Keur Moussa-i monostor zarándokközpont, és szinte minden szenegáli egyházmegyéből hívják ide a szerzeteseket tanítani, lelkigyakorlatot tartani. Az elsivatagosodással kapcsolatban pedig megjegyezte: „Sokat teszünk a vízhiány enyhítéséért, gondolkodunk a víz újrahasznosításáról, az esővíz begyűjtéséről (évente csak három hónapban esik eső)”, majd a jelenlévők imáját kérte azért, hogy Észak-Afrikában megfelelő megoldást találhassanak a vízhiányra.

Forrás: Körössy László / Magyar Kurír

Szerkesztette: Dinya Beáta / Pannohalmi Főapátság