Megemlékeztünk Jézus Jeruzsálembe való bevonulásáról. Körmenettel kezdődött a virágvasárnapi liturgia a kerengőben 2026. március 29-én. A nagyhét kezdetét jelentő szentmisén Hirka Antal OSB hirdetett igét. „Krisztus szenvedése ma is elnémít bennünket. Isten ma is eljön. Ha hozsannát kiáltunk, segítséget kérünk, meghallgat. A szabadulás végül azt jelenti számunkra, hogy a szenvedés csöndjében megtanulunk igazán, érzékenyen, mindennemű ítélkezéstől mentesen szeretni. Mindenkit. Egyformán. Úgy, ahogy azt Ő teszi – mindörökké” – mondta Antal atya. A következőkben a szerzetes teljes homíliáját közöljük.

Most elérkezett az óra, az Úr szenvedő Szolgájának a passiója. Ez Jézus imádságának az órája, amikor testi gyöngeségében kimondja halálfélelmét. Ez vezeti be életének végső eseményeit, ahol már szótlanul áll bírái előtt, és egy végső kiáltás után elnémulva szenvedi el a halált. A szenvedés útján kell haladnia, hogy ezzel teljesítse az Atya akaratát, amint azt többször előre megmondta, váltságul adja önmagát sokakért, azaz mindenkiért. Tudatosan megy elébe sorsának.

Szent Máté gondos figyelemmel kutatta a tágabb értelemben vett üdvösségtörténeti összefüggéseket, hogy meggyőző erővel érzékeltesse, amit a feltámadt Úr az emmauszi tanítványoknak így mondott: „Nemde ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemenjen az ő dicsőségébe”. Jézus, a szenvedő Szolga, aki Istenbe vetett bizalommal, zúgolódás és bosszúvágy nélkül vállalja a bántalmazásokat, mert éppen ezáltal lesz mások számára a gyógyulás és a béke forrása.

Amikor beesteledett, asztalhoz telepedett tanítványaival, elővételezve a nagypénteki eseményeket, étkezés közben saját testét és vérét – halálának gyümölcseként osztotta szét. Másnap elérkezett a testi halál véres valóságának órája is. Isten legvégső szeretetének, de az ember legsötétebb bűnének órája ez, amikor az Emberfia az emberek kezébe adatik…

A templom kárpitjának kettészakadásával egy új korszak kezdődik, amit a pogány százados hitvallása is jelez. Amikor Jézus holttestét kiadják arimateai Józsefnek, átadják a születő keresztény közösségnek a Test gondozását. Valahányszor ugyanis az Ő kenyerét esszük, és kelyhéből iszunk, az Úr halálát hirdetjük, amíg el nem jön.

Krisztus szenvedése ma is elnémít bennünket. Isten ma is eljön. Ha hozsannát kiáltunk, segítséget kérünk, meghallgat. A szabadulás végül azt jelenti számunkra, hogy a szenvedés csöndjében megtanulunk igazán, érzékenyen, mindennemű ítélkezéstől mentesen szeretni. Mindenkit. Egyformán. Úgy, ahogy azt Ő teszi – mindörökké.