Különleges és örömteli eseménynek adott otthont Tiszaújfalu: a Szent Benedek Leányai Társaság alapítási ünnepén, 2026. augusztus 1-jén beöltözésre került sor. Az ünnepi liturgia keretében a közösség két jelöltje öltötte magára a bencés nővérek szerzetesruháját és kapta meg szerzetesi nevét. Johanna és Veronika testvér számára ezzel megkezdődött a noviciátus időszaka. A szentmisén és a beöltözési szertartáson Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát beszédében méltatta a történelmi pillanatot és a szerzetesi hivatás lényegét.

A belső felöltözés és a tanítványi út

Szent Pál apostol szavait – „Öltsétek magatokra az irgalmas szívet, a jóságot, az alázatosságot, a szelídséget és a türelmet” – idézve a főapát kiemelte, hogy a külső szerzetesi ruha egy belső felöltözés jele, amely arra emlékeztet, hogy viselőik egyre inkább Krisztus lelkületét szeretnék magukra ölteni. A noviciátus kezdetével a novícia testvérek útra keltek, alázatosan megvallva tanulási vágyukat Krisztustól, Szent Benedektől, a boldog emlékű Berecz Skolasztika testvértől, a közösségtől és egymástól.

Közel száz esztendő hűsége és a Gondviselés

Az eseményen hálát adtak a Szent Benedek Leányai Társaságának közel százéves történetéért is, amely 1927. augusztus 1-jén kezdődött. Ekkor kezdte a celldömölki származású Berecz Bözsike (a későbbi Skolasztika testvér) társaival azt a lelkigyakorlatát, amely az „Áldott az Isten, aki vezérel minket” jelmondat jegyében az alapítás döntésére vezetett. A főapát köszönetet mondott a közösség útját kísérő alapítóknak, elhunyt nővéreknek, a bencés atyáknak, lelkipásztoroknak, jótevőknek, a tanyák népének, valamint a családtagoknak, akik nagylelkűen elengedték szeretteiket erre az útra.

Megújulás és közösségi felelősség

A tiszaújfalui szerzetesközösség hosszú várakozás után köszönthette az új belépőket, ami Isten vigasztaló ajándéka és egyben felelősség is. A főapát arra hívta a nővéreket, hogy irgalmas szívvel, jósággal és türelemmel fogadják az újonnan érkezőket, míg a novíciákat arra buzdította, hogy a közösségben és a mindennapi imádságban keressék Isten akaratát. Az ünnep zárásaként a jelenlévők mindannyiunk belső megújulására kaptak meghívást: hogy magukra öltsék a szeretetet, mindent az Úr Jézus nevében cselekedve.

Cirill főapát igehirdetése és buzdítása teljes egészében az alábbiakban olvasható:

Szent Benedek Leányai Társaság alapítási ünnepe
Johanna tv. és Veronika tv. beöltözése
2026.08.01.
Kol 3,12-17; Mt 19,27-29

Kedves Testvérek Mindannyian!

1. A szerzetesi ruha, mint belső felöltözés

„Öltsétek magatokra az irgalmas szívet, a jóságot, az alázatosságot,
a szelídséget és a türelmet” – hallottuk Szent Pál apostol szavait.
Különös erővel szól hozzánk ez a felszólítás a mai ünnepen.
Hiszen ma itt, Tiszaújfalun két jelölt valóban új ruhát öltött magára:
a bencés nővérek szerzetesi ruháját.
Ez a látható ruha azonban egy belső felöltözésnek a jele.
Annak a jele, hogy életükben egyre inkább Krisztust szeretnék magukra ölteni:
az ő irgalmas szívét, az ő jóságát, alázatát, szelídségét és türelmét.
A szerzetesi ruha önmagában még nem tesz senkit szerzetessé.
De emlékeztet, kérdez és kötelez. Emlékeztet arra, hogy kihez tartozunk.
Megkérdezi tőlünk: valóban Krisztus lelkülete él-e bennünk?
És kötelez arra, hogy mindennap újra felöltsük azt a belső ruhát, amelyről Pál beszél.

 2. Tanítványként úton Jézussal

 Kedves Novícia Testvérek!

Most, amikor magatokra öltöttétek a bencés nővérek ruháját, az életetek még nem ért révbe. Éppen ellenkezőleg: útnak indultok. A noviciátus kezdet, és nem annak kijelentése, hogy már célba értetek, hanem annak alázatos megvallása, hogy szeretnétek tanulni.
Tanulni Krisztustól, tanulni Szent Benedektől, tanulni boldog emlékű Berecz Skolasztika testvértől, tanulni ettől a közösségtől, tanulni egymástól – és tanulni saját örömeitekből, küzdelmeitekből, kérdéseitekből is.
Egy szerzetesközösség tagjai rendbe lépésük óta tanítványként úton vannak Jézussal. A szerzetes nem olyan ember, aki minden kérdésre tudja a választ, hanem olyan, aki egész életét ráteszi arra, hogy Krisztussal keresse a választ.
Nem olyan ember, aki már tökéletes, hanem olyan, aki megengedi Istennek, hogy napról napra alakítsa.
Nem olyan, aki azért hagyta el a világot, mert nem szereti, hanem olyan, aki Istent szeretné egész szívével szeretni, és benne tisztábban, szabadabban szeretni minden embert.

3. Mit jelent mindent elhagyni Krisztusért?

Erről az útról beszél a mai evangélium is.
Péter apostol így fordul Jézushoz: „Nézd, mi mindent elhagytunk, és követtünk téged. Mi lesz hát a jutalmunk?”Péter kérdésében egyszerre van jelen a hit és az emberi bizonytalanság.
Valóban elindult Jézus után. Valóban otthagyta a hálóit, korábbi életének biztonságát. De közben meg is kérdezi: megéri-e? Mi lesz abból, amit odaadtam? Nem veszítem-e el végleg azt, amiről lemondtam?
Ez nem idegen a szerzetesi hivatástól sem. Aki Jézus hívását követi, az valamit valóban elhagy. Nem azért, mert az rossz vagy értéktelen, hanem azért,
mert meghallott egy személyesebb, mélyebb hívást.
A lemondás csak akkor válik evangéliumi lemondássá, ha a szeretetből fakad. Önmagában az, hogy valaki elhagy valamit, még nem teszi szabaddá. A szabadság abból születik, hogy tudja, kiért és miért adta oda.
Jézus nem feddi meg Pétert a kérdéséért.
Válaszában ígéretet kap. Azt ígéri, hogy aki érte elhagy otthont, testvért, nővért, apát, anyát, gyermeket vagy földet, az százannyit kap, és örökségül nyeri az örök életet.
Ez a „százannyi” nem földi elszámolás, és nem valamiféle isteni üzlet. Nem azt jelenti, hogy amit átadunk, azt Isten azonnal, mérhető módon
megsokszorozva visszaadja.
Inkább azt jelenti, hogy az Istennek átadott élet kitágul.
Aki Krisztusért mond le a kizárólagos birtoklásról, az testvérekre, nővérekre, lelki otthonra és küldetésre talál.
Aki odaadja az életét, nem kevesebb lesz, hanem – Isten kegyelméből – sokak számára válhat ajándékká.
A szerzetesi közösség éppen ennek a jézusi ígéretnek a jele. Olyan emberek lesznek egymás nővérei, akiket nem a vérségi kötelék, hanem Krisztus hívása kapcsol össze.
Olyan hely válik otthonná, amelyet nem maguknak választottak.
Olyan emberek gondját, örömét és sebét hordozzák, akikkel talán sohasem találkoztak volna, ha Krisztus nem vezeti őket egymáshoz.

 4. A közösség köteléke: a megbocsátás és a szeretet

Szent Pál azonban nagyon világosan megmutatja, hogyan lehet ezt a testvéri életet valóban megélni: „Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak.”
Az apostol nem egy eszményi, konfliktusoktól mentes közösségről beszél.
Tudja, hogy ahol emberek élnek együtt, ott különbözőségek, fáradtságok, félreértések és sebek is vannak. A keresztény és a szerzetesi közösség nem attól szent, hogy tagjai soha nem bántják meg egymást, hanem attól, hogy újra meg újra visszatérnek a megbocsátáshoz.
És mindezek fölött – mondja Pál – öltsétek magatokra a szeretetet, mert ez a tökéletesség köteléke.
A közösséget végső soron nem a közös napirend, nem az épületek, nem is pusztán a szabályok tartják össze. Ezek fontosak, de a közösség igazi köteléke a szeretet.
Az a szeretet, amely nem csupán emberi rokonszenv, hanem Krisztus szeretetéből merít. Amely akkor is hűséges marad, amikor elfárad. Amely tud hallgatni, engedni, újrakezdeni és megbocsátást kérni. 

5. „Áldott az Isten, aki vezérel minket”

Ma nemcsak két jelölt személyes útjának kezdetét ünnepeljük.
Hálát adunk a Szent Benedek Leányai Társaságának egész történetéért is.
Ez a történet lassan száz esztendővel ezelőtt, 1927. augusztus 1-jén egy lelkigyakorlattal kezdődött. Az indulás jelmondata így hangzott: „Áldott az Isten, aki vezérel minket.” Milyen egyszerű, és milyen gazdag vallomás ez! Nem azt mondja: áldott az Isten, aki előre megmutatja nekünk az egész utat. Nem azt mondja: áldott az Isten, aki minden bizonytalanságot elvesz tőlünk.
Hanem ezt mondja: „Áldott az Isten, aki vezérel minket.”
Vezetni azt lehet, aki kész elindulni. Aki nem követeli, hogy előre lássa az egész utat.
Aki mer igent mondani a következő lépésre, és bízik abban, hogy amikor majd újabb lépéshez ér, Isten akkor is ott lesz.

 6. Az alapítók igenje és a gondviselés munkája

Így indult el Berecz Bözsike, Skolasztika testvér Celldömölkről, és így indultak el azok a társak is, akik csatlakoztak hozzá. Nyitottságuk és készségük teret adott Isten tervének. Valószínűleg ők sem látták előre mindazt, ami ebből az első igenből megszületik. Nem tudhatták, hány ember életét érinti majd a szolgálatuk, mennyi öröm és megpróbáltatás vár rájuk, vagy hogy közel száz év múltán, ezen az ünnepen két fiatal ismét magára ölti majd a közösség ruháját.
Az alapítás azonban nem csupán néhány ember műve volt. Isten gondviselése sokak készségét kapcsolta össze. Szükség volt a tiszaugi Steer földbirtokos házaspár nagylelkűségére, akik a tanyát ajándékozták a közösségnek.
Szükség volt Hanauer váci püspök áldására. Szükség volt Kühár Flóris atyára,
a Társaság első igazgatójára, és arra a sok-sok bencés atyára, akik imádságukkal, tanácsukkal, munkájukkal és testvéri szeretetükkel támogatták a közösséget (Aba és Ede atyák).
Egy hivatás sohasem csupán egyetlen ember magánügye.
Minden igen mögött ott áll mások imádsága, szeretete, türelme és áldozata.
Ezért ma hálával gondolunk mindazokra, akik a Társaság útját közel száz éven át kísérték: az alapítókra és az elhunyt nővérekre; a bencés atyákra és lelkipásztorokra;
a jótevőkre, munkatársakra és támogatókra; a tanyák népére, valamint a családokra, akik szeretteiket elengedték erre az útra.

7. Köszönet a hozzátartozóknak

Kedves Hozzátartozók!

A ti jelenlétetek ma különösen is fontos.
A két jelölt igenjében benne van mindaz a szeretet, amelyet családjukban kaptak.
És benne van az elengedés fájdalma és nagylelkűsége is. Az evangélium szavait hallva talán különösen is megérint benneteket az elhagyott otthon, apa, anya, testvér említése.
De a szerzetesi hivatás nem eltörli ezeket a kapcsolatokat. Arra hívja a jelölteket, hogy Krisztusban új módon, megtisztult és kitágult szívvel hordozzák szeretteiket.
Köszönjük nektek, hogy ma mellettük álltok, és kérjük, hogy imádságotokkal továbbra is kísérjétek őket.

8.  közösség öröme és felelőssége

Kedves Tiszaújfalun élő Nővérek!
Hosszú évek óta nem lépett be új tag a tiszaújfalusi szerzetesközösségbe. Így a mai nap bizonyára különös öröm számotokra. Hosszú várakozás, sok imádság, remény és olykor aggodalom sűrűsödik ebbe az ünnepbe. A két jelölt érkezése Isten vigasztaló ajándéka. De egyben rátok bízott feladat is.
Nekik most nemcsak tanításra van szükségük, hanem olyan életpéldára is, amelyben megláthatják, mit jelent nap mint nap bencés nővérként élni. Meg kell tapasztalniuk köztetek, hogy az ima nem menekülés, hanem találkozás; hogy az engedelmesség nem önmagunk feladása, hanem figyelmes keresése Isten akaratának; hogy a közösség nem pusztán együttlakás, hanem egymás terhének hordozása; hogy a hűség nem változatlanság, hanem mindennapos, megújuló igen.
Fogadjátok őket azzal az irgalmas szívvel, jósággal, alázattal, szelídséggel és türelemmel, amelyről Szent Pál beszél.
Engedjétek, hogy ők is ajándékot hozzanak a közösségbe: kérdéseikkel, frissességükkel, keresésükkel és Istentől kapott személyes adottságaikkal.
A valódi befogadásban nemcsak az újonnan érkező formálódik, hanem általuk az egész közösség megújulhat. 

9. Útravaló a Novíciáknak

Kedves Novícia Testvérek!

A ruha, amelyet ma felöltötök, nem véd meg benneteket minden bizonytalanságtól. Nem oldja meg egy csapásra a kérdéseiteket. Nem teszi könnyűvé az utat.
De mindennap emlékeztethet arra, hogy nem egyedül jártok rajta. Előttetek jár Krisztus. Mellettetek haladnak nővéreitek. Körülvesz benneteket családotok, barátaitok és jótevőitek imádsága. És mögöttetek áll közel száz esztendő hűsége.
Ne akarjátok ma előre látni az egész utat! A noviciátus ideje arra való, hogy figyeljetek. Hallgassatok Isten szavára, a közösségre és saját szívetek legmélyebb rezdüléseire. Engedjétek, hogy Krisztus békéje töltse be a szíveteket, és az ő igéje éljen bennetek gazdagon. Tegyetek meg hűségesen mindig annyit, amennyit az adott nap kér tőletek.

 10. Mindannyiunk meghívása a megújulásra

 Kedves Testvérek Mindannyian!

A mai ünnep mindnyájunkat megszólít.
Nemcsak az új novíciáknak kell magukra ölteniük Krisztust.
Szent Pál szava valamennyiünkhöz szól. Mindannyiunknak van mit letennünk: sértettséget, önzést, félelmet, előítéletet vagy reménytelenséget.
És mindannyiunknak van mit felöltenünk: irgalmat, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet és mindenekfölött a szeretetet.
Adja Isten, hogy a mai beöltözés ne csupán két új ruha ünnepe legyen, hanem mindannyiunk belső megújulásának alkalma.
Adja Isten, hogy ez a közösség továbbra is annak az igazságnak legyen élő jele,
amelyet alapításának kezdetén megvallott: „Áldott az Isten, aki vezérel minket.”
Ő vezette az alapítókat. Ő tartotta meg a nővéreket a hosszú évtizedeken át.
Ő indítja el ma ezt a két novíciát.
És ő vezeti mindannyiunk életét, akkor is, amikor az út még nem látható teljesen.
Bízzuk rá tehát a múltért érzett hálánkat, a jelen örömét és a jövő minden reményét!
És bármit teszünk szóval vagy tettel, tegyük Urunk, Jézus Krisztus nevében
hálát adva általa az Atyaistennek.

Ámen.

Hortobágyi T. Cirill OSB
pannonhalmi főapát

Tekintse meg az eseményen készült fotókat galériánkban.
Forrás: Szent Benedek Leányai Társaság Facebook-oldala

beoltozesBerecz BözsikeSkolasztika testvérSzent Benedek leányaiTiszaújfalu