Hagyományos Veni Sancte-val kezdődött a 2021/22-es tanév a Pannonhalmi Bencés Gimnázium háromszáznegyven diákjának. A fiúk tanáraikkal és a szerzetesközösséggel együtt kérték Isten segítségét a rájuk váró feladatokhoz. A tanévnyitó szentmisén igazgatónk, Juhász-Laczik Albin atya Pannonhalma lényegéről, az erőt adó „varázslatokról”, szükségszerű csalódásokról és küldetésről beszélt.
A tanévnyitó szentmisén Albin atya a fiúknak felelevenítette a saját első élményeit, amit pannonhalmi bencés diákként élt át. Mint mondta osztálytársával, akinek akkor még a teljes nevét sem tudta, átmentek a főmonostorba, ahol királyok és hercegnék képei és idegennyelvű könyvek sora között találták magukat. Néhány kötetet levettek – mint később kiderült, Stefánia belga királyi hercegné könyvei közül – és osztálytársa, aki valamennyire beszélt franciául felolvasta a címeiket. „Én csak ámultam, hogy én egy ilyen helyre tévedtem. Ahol évszázados kincseket csak úgy le lehet venni a polcról” – mesélte a Szent Márton-bazilikában. Elmondása szerint azonban ennél is jobban lenyűgözte osztálytársa francia tudása és a helynek az a fajta gazdagsága, aminek megismerésére, ahogy fogalmazott valószínűleg egy élet is kevés lenne. „Varázslat volt. És azt hiszem, Pannonhalmán lépten-nyomon itt van ez a varázslat.”
Az igazgató arra is felhívta a fiúk figyelmét, hogy az ilyen kis varázslatok csak a kezdete annak, hogy mit is jelent pannonhalmi diáknak lenni. A következő lépés az lesz, amikor először tapasztalják meg az egyedüllétet, amiben nem a magány, hanem annak a felismerése a nehéz, hogy csak egyek a sok közül. „Jön az a kiábrándító felismerés, hogy a közösségnek nem az a feladata, nem az a rendeltetése, hogy te legyél a középpontja.” Majd utalt a szentmisén elhangzott evangéliumi részletre, amikor Jézus Kafarnaumban meggyógyította a betegeket és kiűzte a gonoszt a lelkekből. Bár az emberek marasztalták, ő távozott, mondván, hogy másoknak is szükségük van rá. „Képzeljük csak el: Isten itthagy minket, mert most más dolga akadt, más most fontosabb neki, vagy legalább is más éppolyan fontos Istennek, mint én.” Majd hozzátette, hogy a kudarcok mindegyike ilyen érzést kelt. „Nincs varázslat, nem jön össze, mert Isten mással törődik, nem velem.”
Ahogy az atya kifejtette bár úgy tűnik, mintha az életben a varázslat és a csalódás váltakozna, valójában ott van ezek mellett a küldetés is. Jézus ugyanis nem egyszerűen elhagyta a kafarnaumi embereket, hanem azt mondta, hogy el kell mennie, mert küldetése van, másutt is hirdetnie kell Isten országát. „Erről szól Pannonhalma: a varázslatokból erőt merítve, a magam szükségén, egyedüllétén, kudarcain megedződve észrevenni, hogy küldetés van, feladat. Rögtön ott melletted, a másik. Aki hát persze, hogy éppen olyan fontos, mint Te vagy, de éppen ezért nagyszerű feladat is, nagy méltóság, hogy neki szüksége van – és éppen rád. Ezt úgy hívjuk: közösség” – mondta. „Fiúk, ez nehéz lesz, de persze azért egy-két varázslatos dolog mindig segít majd. És mi is itt leszünk” – zárta gondolatait Albin atya.