XXII. Cultura Nostra

Több mint húsz éve hirdeti meg rendszeresen a Rákóczi Szövetség és a Pannonhalmi Főapátság a Cultura Nostra elnevezésű történelmi versenyét. A sorozatot a pandémiás évek sem szakították meg, de akkor csak egyéni versenyzők indulhattak. Idén azonban ismét csapatok mérkőztek meg egymással. A XXII. Cultura Nostra témája: Magyarország története a szatmári békétől II. József haláláig (1711-1790). Összesen több, mint 150 csapat nevezett a Kárpát-medence egész területéről. Több forduló után a legjobb tízből választották ki a három dobogóst, a 2023. április 4-én a Pannonhalmi Főapátságban tartott döntőn.

A pályázati kiírásban terjedelmes szakirodalmat adtak meg a felkészüléshez a versenyen résztvevő magyarországi és határainkon túl élő magyar középiskolások (9-12. évfolyam) 3 fős csapatai számára. Az első két fordulót november és január végén tartották, amelyeken egy-egy – az adott korszakra vonatkozó kérdésekből álló – online tesztfeladatot kellett megoldaniuk a csapatoknak. Az itt elért eredmények alapján alaposan megszűrték a mintegy 150 indulót.

A legjobb tíz csapat kapott meghívást a 2023. április 4-én megtartott döntőre, amelyet hagyományosan mindig az ezeréves Pannonhalmi Főapátság falai között tartanak. Érdekesség, hogy idén három gimnázium is dupla esélyekkel képviseltette magát a legjobbak között. A székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnázium, a Tolnai Szent István Katolikus Gimnázium és a budapesti Budai Nagy Antal Gimnázium egyaránt két-két csapattal vehetett részt ezen az utolsó, szóbeli fordulón.

Fotó: Rákóczi Szövetség

A vetélkedőn induló, a történelem iránt elkötelezett fiatalok már-már igazi profik, akik a fordulók során rengeteg új ismerettel gazdagodnak. Sokat tanulnak a kutatómunkáról, egy dolgozat felépítéséről, a helyes forráshasználatról. Sőt, akár későbbi szakmai pályájukat is segíti a megmérettetés. Tiszta bizonyíték erre az a tény, hogy több egykori induló is már publikál a Pannonhalmi Főapátság kiadványaiban, de találni köztük olyat is, aki a Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője, a Collectanea Sancti Martini olvasó-szerkesztője lett.

A döntő helyszíne sem kevésbé lényeges, hiszen a Főapátság gyökerei a Kárpát-medencei közös haza szervezésének a kezdeti időszakába nyúlnak vissza. A világörökségi épületegyüttes a hazai oktatás jelképes helyszíne, az ország legősibb iskolája. A Főapátság egyik küldetése ezeréves nevelési-oktatási hagyományai alapján a jelen és a jövő építése. A Cultura Nostra történelmi vetélkedő ennek az építőmunkának az egyik megnyilvánulása, hiszen évtizedek óta módszeres tematikával súlypontokat helyez el, szemléletet formál. A versenyben résztvevő diákok, iskolák, csapatok mélyebben megértik, mi a hazaszeretet, a haza megbecsülése és a nemzeti identitástudat.

Az ünnepélyes eredményhirdetésen Csizmadia Anna a Rákóczi Szövetség munkatársa hangsúlyozta, hogy különösen örömteli, hogy a koronavírus járvány után visszatérhetett a vetélkedő a régi, hagyományos formájához, azaz a csapatversenyekhez. Hardi Titusz atya, a Főapátság oktatási főigazgatója beszédében emlékeztetett, hogy a bencés rend alapító atyja, Szent Benedek 1500 évvel ezelőtt a Regulában megfogalmazta, hogy az apátnak mindent úgy kell rendeznie, hogy legyen, ami után az erősek vágyódnak, de a gyengék sem veszítik el kedvüket. „Bízom abban, hogy sikerült ezt a történelmi vetélkedőt úgy megfogalmaznunk, hogy a tizedik helyezettnek van kedve tovább folytatni tanulmányait a történelemtudományok területén. Ugyanakkor remélem, hogy az elsőként végzett csapat is látja, milyen mélységek vannak még a témája mögött.”

Fotó: Rákóczi Szövetség

A Cultura Nostra vetélkedő küldetése a magyar fiatalság összetartozás-tudatának megerősítése és a magyar történelem egy-egy fontos fejezetére vonatkozó ismeretek elmélyítése. A két szervező intézmény egyetértése alapján a vetélkedő a Kárpát-medence egész területéről szólítja meg a középiskolákat. A történelmi vetélkedő döntője nem csupán a csapatok versenyéről szól. A döntő kötetlen légkörét a diákok felkészültsége és a feladatok sokszínűsége garantálja, színvonalát az egyetemi tanárokból álló zsűri biztosítja évről-évre.

Helyezettek 2023-ban:
1. Gödöllői Református Líceum és Gimnázium : Foky Réka Emese, Katona Janka, Csirszka János ( felkészítő tanár: Heltai Zsófia)
2. Ciszterci Szent István Gimnázium : Biró Mihály, Nyárai-Horváth János, Bánfalvi Barnabás ( felkészítő tanár: Berta Annamária)
3. Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium : Völgyi Anna, Burány Béla Bulcsú, Horváth Levente (felkészítő tanár: Dr. Beckné Sallay Anikó)

A fotókat a Rákóczi Szövetség készítette.