2026. augusztus 27-én ünnepeltük a Szent Márton-bazilika felszentelésének 802. évfordulóját.  A jelenleg is álló, a pannonhalmi bencés apátság harmadik temploma Uros apát kezdeményezésére épült. 1224-ben II. András király jelenlétében szentelte fel Bereck váci püspök, Jakab nyitrai püspök és a zenggi püspök. A király egy 1225-ös oklevelében emlékezik meg a „korábban leégett és alapjaiban romba dőlt monostor” újjáépítéséről és ünnepélyes felszenteléséről.

Az ünnepi liturgia evangéliuma Zákeus történetét idézte fel (Lk 19,1–10):

Ezután Jézus Jerikóba ért, és áthaladt rajta. Élt ott egy Zákeus nevű gazdag ember, aki fővámszedő volt. Szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de kis termetű lévén, nem láthatta a sokaságtól. Ezért előrefutott, és felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie. Amikor Jézus odaért, felnézett, és így szólt hozzá: Zákeus, jöjj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom. Ekkor sietve lejött, és örömmel befogadta. Akik ezt látták, mindnyájan zúgolódtak, és így szóltak: Bűnös embernél szállt meg. Zákeus pedig odaállt az Úr elé, és ezt mondta: Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit törvénytelenül vettem el, a négyszeresét adom vissza annak. Jézus így felelt neki: Ma lett üdvössége ennek a háznak, mivelhogy ő is Ábrahám fia. Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.

A következőkben Ontko Henrik atya teljes igehirdetését közöljük:

Zakeus kis ember volt. Termetében alacsony. Elveszett a tömegben. Könnyen elhaladhattak fölötte az események. Ha nem kapcsol időben, vagy nem áll jó helyen, le- vagy kimaradhat a mindennapos vagy épp rendkívüli történésekröl. Pedig foglalkozásának köszönhetően az élet és a történések sűrűjében volt.

Zakeus kicsi volt. A közvélemény szemében megvetett. Elveszett a sokaságban. A tömeg könnyen átnézett fölötte. Rajta. A közgondolkodás szerint foglalkozás körében elkövetett árulás volt a bűne. Megadóztatta övéit. Meglopta őket. Kivétel nélkül mindegyiket. Zakeus nemcsak az élet, hanem az érzelmek sűrűjében is ott volt.

Zakeus kicsi volt – alapból. És néha talán még össze vagy épp meg is húzta magát, hogy még kisebbnek tűnjön. A lelkiismerete, a társadalmi értékítélet, vagy az őt megtaláló megvető tekintetek, negatív ellenérzések miatt.

Alkata, és döntése miatt, hogy fára mászik, számomra a belső önazonosságával küzdő ember példája. A megértésre s az elfogadásra vágyóé.

A történet első jelentős mozzanata az, amikor Jézus felfigyel rá és észreveszi őt. A magasban kapaszkodó embert. A tömeg vagy épp a közvélemény fölé emelkedni próbálót. A kicsit, a megvetettet, a jelentéktelent. Akit a környezete nem sokra tartott. Aki talán önmagát sem tarthatta sokra. De titokban talán többre a kevésnél.

Jézus felfigyelt a fán kapaszkodó erőfeszítésére. A Zakeusban még teljesen el nem veszett jószándékra, a változni akarás teljesen el nem apadt vágyára. Jézus észrevette a fán függő éhségét, hogy lásson és látszódjon. Hogy szeretve legyen, és szerethessen. Ez a Zakeusban szunnyadó, mások által kevésnek, két fillérnyinek, vagy szánalmasnak tűnő is elegendő volt Jézus számára ahhoz, hogy észrevegye őt. Hogy megszólítsa és nevén szólítsa.

Jézus tekintete nem siklik el Zakeus fölött, nem néz át rajta. Hanem lélekben felmászik hozzá a fára. Fölébe emelkedik az emberi ítélkezésnek, az elvárásoknak és véleményeknek, és ott a fán, Zakeus fáján a megváltás mozzanatát készíti elő.

Majd betér Zakeus házába és vele étkezik. A peremre szorultak és megvetettek asztalközössége Jézus számára mindig vonzó terep. Neki megéri asztalhoz telepedni azokkal, akik mellé más nem szívesen ül. Mert ott az asztalnál, vagy hátul a lábnál, a tekintetek és érzelmek sűrűjében valami mindig születik. Szóba, mozdulatba sűrűsödik a megváltás.

Isten betér Zakeus házába. Zakeus pedig Isten szívében lel otthonra, és talál önmagára. Ez a mai történet második kulcsfontosságú mozzanata.

A megváltás, a megtérés ereje az emberi nagyvonalúság gyümölcsét termi Zakeusban. Az elfogadó szeretet megtapasztalásából szeretni képesség születik, az elengedésből jóvátétel, az ítéletmenteségből belső szabadság.

Templom, szentély, asztal. Itt vagyunk most, ide érkeztünk mindannyian. Meneküléseink vagy épp kíváncsiságunk ágain csüngve. Rejtve és rejtőzködve. A fáink alatt elhaladókat fürkésszük. Egy pillantásra várunk. Meghívó tekintetre. És egy vacsorameghívásra, hogy asztalhoz telepedhessünk.

Mert itt az asztalnál, vagy hátul a lábnál, a tekintetek és érzelmek sűrűjében valami mindig születik. Szóba, mozdulatba sűrűsödik a megváltás. Talán ez a mai történet és a mai ünnep harmadik üzenete.