Harminc évvel ezelőtt, 1996. szeptember 6-án látogatott Pannonhalmára Szent II. János Pál pápa. A látogatás történelmi esemény volt, de azok számára, akik személyesen részesei lehettek, legalább ennyire emlékezetes maradt a pápa közvetlensége, derűje és néhány egészen apró, emberi gesztusa. Várszegi Asztrik emeritus főapát és Hortobágyi T. Cirill főapát harminc év távlatából idézték fel a látogatás pillanatait, és arról is beszéltek, mit jelent ma Pannonhalma számára az akkor kijelölt út: a párbeszéd, a kiengesztelődés és a keresztény egység szolgálata.
Pannonhalma már az 1996-os pápalátogatást megelőző években a monostor millenniumára készült. Még Szennay András főapát idején indultak meg az építkezések, amelyek Asztrik atya főapáti szolgálata alatt nagy lendületet kaptak.
1994-ben II. Alekszij moszkvai pátriárka látogatott Pannonhalmára. Ekkor fogalmazódott meg az a gondolat, hogy a millennium alkalmából a pápa és az ortodox pátriárka együtt érkezzen a monostorba – emlékezett vissza Asztrik atya.
A gondolatnak történeti alapja is volt. A pannonhalmi monostort ugyanis még a keleti és nyugati kereszténység 1054-es egyházszakadása előtt, 996-ban alapították. Ezért különösen alkalmas helyszínnek tűnt arra, hogy Kelet és Nyugat képviselői együtt legyenek jelen.
A kezdeményezést mind a pátriárka, mind pedig a Szentatya pozitívan fogadta és a diplomáciai kapcsolatok is létrejöttek. Még a millennium évében, 1996 tavaszán is úgy tűnt, hogy mindketten Pannonhalmára érkeznek. Végül azonban csak a Szentatya látogatása valósult meg.
Asztrik emeritus főapát szerint az akkor megfogalmazott vágy évtizedekkel később, más formában ugyan, de megvalósult: Ferenc pápa és Kirill pátriárka 2016-ban Kubában találkozott.
„Az egyház nem állhat meg ott, hogy egyházrészek nem beszélnek egymással” – fogalmazott Asztrik atya. A pannonhalmi találkozó elmaradását pedig egyértelműen a korabeli politikai helyzethez köti: „nem tartották időszerűnek”.
Amikor megérkezett a Szentatya
II. János Pál pápa 1996. szeptember 6-án érkezett Pannonhalmára, és egy éjszakát a monostorban töltött. Cirill főapát ma is emlékszik rá, ahogy a teljes közösség a bejáratnál és a mellvéden várta a pápát. A Szentatya integetett mindenkinek. „Kedves, mosolygós, derűs ember, aki örül, hogy itt van” – idézte fel első benyomását Cirill főapát.
Később, az ebédnél pedig már egészen közvetlen emberi gesztusokkal találkoztak. Cirill főapátban és Asztrik atyában is megmaradt a pillanat, amikor az ebéd végén a pápa csengetett és ezt mondta: „Szent Benedek jó Regulát írt, mert finom volt az ebéd.” A mondat egyszerre volt tréfás és jellemző arra a közvetlenségre, amelyet a közösség tapasztalt.
Még aznap a szociális otthonba is átment a Szentatya, ahol akkor még többségében a kommunizmus évei alatt feloszlatott szerzetesrendek tagjai éltek. „Ágytól ágyig látogatta és köszöntötte a szerzeteseket és nővéreket a pápa, és imádkozott velük” – idézte fel Asztrik atya a megható pillanatot.
A látogatás egyik központi eseménye a vesperás volt, amelyet II. János Pál pápa vezetett és apostoli beszédet intézett a bencésekhez. Ezekkel a szavakkal fordult a közösséghez: „Légy továbbra is – mint hegyre épült város – fényforrás e vidék s az egész nemzet számára.” Majd hozzátette: „A mindennapi szolgálat során mozdítsátok előre a keresztények egységét, párbeszédre lépve mindenkivel. Az ökumenikus mozgalom nagy hasznot meríthet abból, ha elkötelezitek magatokat a dialógusra, a másik fél meghallgatására és a közeledésre. Legyen a ti apátságotok mindig nyitott otthon a testvérek gondjai előtt.” Hogy ez mit jelentett akkor, és miként szövi át ma is a mindennapokat, arra a későbbiekben térünk vissza.
„Menjetek aludni!”
A pápalátogatás egyik legemlékezetesebb pillanata nem szerepelt a hivatalos programban. A vesperás alatt teljesen megtelt a bazilika, a fiatalok, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium diákjai azonban kiszorultak. A hideg, esős szeptemberi estén egy részük a templom előtt, másik részük a tantermekben videón keresztül követte a zsolozsmát.
Amikor a vesperás után Asztrik főapát visszakísérte a Szentatyát a szobájába, látta az udvaron várakozó diákokat és megkérte II. János Pált, nem adna-e áldást a diákoknak, akik nem tudtak részt venni a liturgián. A pápa azonnal válaszolt: „Hol vannak, menjünk.”
Amikor a fiatalok meglátták a kigyulladó fényt és a pápát, hatalmas üdvrivalgás tört ki. A Szentatya a balkonról szólt hozzájuk néhány szót magyarul és megáldotta őket. Az ünneplő fiatalok ujjongva fogadták a gesztust. A pápa pedig a végén, teljesen váratlanul, magyarul ennyit mondott: „Menjetek aludni!” – mesélte Asztrik atya nevetve.
A pápa, aki mindenre rákérdezett
A személyes emlékek között nemcsak a nagy történelmi pillanatok maradtak meg, hanem a pápa figyelme és kíváncsisága is. Asztrik emeritus főapát úgy emlékszik, II. János Pál fizikailag már törékenyebb volt, ugyanakkor „minden érdekelte, mindenre rákérdezett”.
A másnapi laudesen ugyan nem a templomban, de a kerengőben, a Szent István-kápolnában együtt imádkozott a közösséggel. Asztrik atyát pedig arra kérte, hozzon neki gyufát, hogy gyertyát gyújthasson. Ahogy a főapát fogalmazott ministrált a pápának.
A laudes után pedig a pápa folytatta útját. Asztrik főapát bekísérhette őt Győrbe, míg a közösség többi tagja buszokkal utazott a delegáció után. A Szentatya útja mentén mindenütt emberek álltak, ő pedig folyamatosan integetett, figyelt az emberekre. Délután, viharos időben helikopterrel tért vissza Budapestre.
Egy program a következő évszázadokra
A pannonhalmi pápalátogatás nemcsak szép emlék, hanem Asztrik és Cirill főapát értelmezésében máig ható küldetés is.
Asztrik emeritus főapát szerint II. János Pál pápa a Pannonhalmának szóló beszédében tulajdonképpen programot rajzolt fel a következő évszázadokra. Cirill főapát úgy látja, hogy II. János Pál pápa nem adott Pannonhalmának olyan feladatot, amelyet a monostor addig ne végzett volna. A vesperáson elhangzott buzdításának igazi jelentősége az volt, hogy mindehhez pápai megerősítést adott.
„Az, hogy van egy pápai megerősítés egy monostor számára, hihetetlen erős bátorítás” – mondta. Ez a megerősítés különösen fontos volt a II. vatikáni zsinat utáni egyházi megújulás korszakában. A változásoknak ugyanis mindig vannak ellenzői, vagy olyanok, akik inkább a veszélyeket látják bennük – magyarázta Cirill atya. Ezért különösen nagy súlya van annak, ha maga a pápa mondja ki: ezt az utat érdemes járni.
„A Szentatya azt mondta nekünk, hogy a testvérek gondjai előtt is legyen nyitott az apátságunk, és a keresztények egységét szolgáljuk azzal, hogy párbeszédre lépünk mindenkivel” – idézte fel Cirill főapát.
Az elmúlt harminc év eseményei azt mutatják, hogy Pannonhalma igyekezett komolyan venni ezt a megbízatást. Ökumenikus konferenciák, ökumenikus hamvazószerda, a katolikus–ortodox párbeszéd előkészítő bizottságának pannonhalmi ülése, valamint különböző kiadványok és találkozások kapcsolódnak ehhez a szolgálathoz.
Cirill főapát szerint mindennek van egy szellemi kisugárzása, de legalább ennyire fontos az imádság kevésbé látható, mégis valóságos hozadéka. Az ökumenikus gondolat pedig nem marad a monostor falai között, a bencés közösség a rábízott plébániákban is igyekszik előmozdítani az egységet. Jó példák erre a környékbeli közösségek közös kezdeményezései: Veszprémvarsányban például evangélikus, református és katolikus hívek járják végig közösen a stációkat virágvasárnap.
Ugyanakkor Cirill atya azt is elismeri, hogy az ökumenizmus mozgalma ma nem tart ott, ahol tarthatna. „Mindkét oldalon van egyfajta szűkkeblűség, miközben a szekularizáció olyan kihívás, amely valamennyi keresztény közösséget érint.”
A változás és közeledés azonban érezhető. Az ökumenikus imahét széles körben elterjedt, és természetessé vált, hogy a különböző felekezetek képviselői meghívják egymást püspökszentelésekre és más ünnepi alkalmakra. „Sokkal inkább értékeljük egymást” – mondta Cirill atya.
A párbeszéd és a béke üzenete ma talán még sürgetőbb
II. János Pál pápa 1996-os üzenetének kulcsszavai – párbeszéd, béke, kiengesztelődés – harminc évvel később sem veszítettek aktualitásukból. Sőt, Cirill főapát szerint ma talán még sürgetőbbé váltak.
A világ számos pontján háborús konfliktusok zajlanak, miközben a társadalmakon belül is erősödik az elkülönülés logikája: „Én nem az vagyok, mint ami te vagy.” Ezzel szemben az egyházaknak és a civil szervezeteknek éppen az lehet a feladatuk, hogy túllépjenek ezen „nem az elhatárolódás, hanem az együttműködés” irányában – fogalmazott Cirill főapát.
Jó példaként említette Bartholomaiosz pátriárka és XIV. Leó pápa közös nyilatkozatát is, amelyben arról írnak, hogy bár a teológiai különbségek megmaradhatnak, de a felelősség, amelyet a világért, a békéért és a társadalomért hordozunk, közös.
„Az ügy mentén előrehaladni párbeszédben hihetetlenül aktuális lenne” – fogalmazott.
Emlékezetből feladat
Harminc évvel II. János Pál pápa pannonhalmi látogatása után a monostor nem csupán egy történelmi eseményre emlékezik. Az évforduló annak felidézése is, hogy a Szentatya olyan irányt jelölt ki Pannonhalma számára, amely ma is eleven.
A szeptember 6-i évforduló így egyszerre tekint vissza és előre. Felidézi a pápa alakját, aki egy hideg, esős estén a főapáti balkonról áldást adott a kinn rekedt fiataloknak, aki az ebéd végén Szent Benedek Reguláját dicsérte, aki ágyról ágyra járva köszöntötte a beteg szerzeteseket, és aki a pannonhalmi közösséggel együtt imádkozott.
Ugyanakkor felidézi azt a küldetést is, amelynek szolgálatára harminc éve megerősítést kapott a monostor: legyen nyitott, befogadó, a párbeszéd és a keresztény egység helye.
Asztrik emeritus főapát szavaival: „Az emlékezetfrissítés feladatfrissítés is.”
2026. szeptember 6-án a Pannonhalmi Főapátság ismét erre a történetre tekint vissza. A jubileumi szentmisét a szerzetesközösség a diákokkal és hívekkel együtt ünnepli, amelyre mindenkit szeretettel várnak.
Míg alig két héttel később, 2026. szeptember 25-26-án tartják immár a hatodik Nemzetközi Ökumenikus Konferenciát, amelyen Timothy Radcliffe OP bíboros, Prof. Dr. Jerry Pillay, az Egyházak Világtanácsa főtitkára, valamint az ökumenikus mozgalom számos jeles nemzetközi képviselője is részt vesz.
Mindez annak a párbeszédnek a folytatását is jelenti, amelyre II. János Pál pápa harminc évvel ezelőtt Pannonhalmán hívta a bencés szerzetesközösséget.
