A megújulás évada a Pannonhalmi Főapátságban

Idei kulturális és spirituális programjaival Pannonhalma és a szerzetesközösség, az egész egyház, valamint az egyén megújulására fókuszál a Pannonhalmi Főapátság. „A szerzetesközösség azt tanítja, hogy a megújulás vágya nem szakít el attól, ahonnan jövünk, hanem belegyökerezik hagyományainkba” – fogalmaz Dejcsics Konrád kulturális igazgató. A szerzetesatya szerint éppen ezért úgy építették fel az idei kínálatot, hogy abban helyet kaptak a megszokott és közkedvelt programok, spirituális alkalmak, ugyanakkor új színek is megjelennek. A 2022-es évad első kiemelt eseménye a Nagyböjti koncertsorozat, amely március 4-én Midori Seiler világhírű hegedűművész szólóhangversenyével indul.

A megújulás, amely az idei kulturális-spirituális évadunk mottója, több területen is tetten érhető – magyarázza Konrád atya. Egyrészt beleilleszkedik abba a négyéves – 2021 és 2024 között tartó – időszakba, amelyben a bencés közösség a pannonhalmi szerzetestemplom, a Szent Márton-bazilika felszentelésének 800 éves évfordulójára készül. Ezt előzte meg 2021-ben az emlékezet évada, majd 2023-ban a zarándoklat, végül pedig – a jubileum évében – az ünnep követi.

Másrészt Ferenc pápa meghirdette a szinodális utat, amelyet 2022-ben bonyolítanak le helyi szinten, Pannonhalma esetében a Területi Főapátságon belül. „A Szentatya a közösség, a részvétel és a küldetés útján egy olyan egyház felé akar vezetni, ahol mindenki hangját meg lehet hallgatni. A szinodális egyház lényege, hogy megtanulunk nagyon erősen odafigyelni egymásra, és felfedezzük azoknak a hangját, akikét nem szoktuk meghallani, akikhez a küldetésünk szól: a szegényekét, a szenvedőkét, azokét, akik kicsit távolabb vannak az egyháztól” – mondja. „Mi ez, ha nem megújulás?” – teszi fel a kérdést.

Harmadrészt pedig mindannyian, az egyéni életünkben is, újra és újra próbálunk változni. „Mi keresztények úgy tartjuk, hogy életünkben a megtérés állandó. Önmagában ez egy hatalmas ellentmondás, hisz a megtérés változást jelent, az állandóság pedig stabilitást feltételez. A megújulás évében azt keressük, hogy egyéni szinten mit jelent meghívottnak lenni a folyamatos változásra” – magyarázza Konrád atya.  Ahogy a szerzetesközösség is próbál reflektálni arra, amit ma az idők jelei megkívánnak. „A szerzetesközösség ezer éve van jelen a Szent Hegyen, ezer éve vagyunk része Magyarország, Pannónia történelmének. Ugyanakkor, ha csak az épületeinkre nézünk, máris tetten érhető, hogy az idők változnak körülöttünk” – fejtegeti.

A megújulás e három dimenziója szövi át a Főapátság idei kulturális és spirituális programjait. Március 4-én, Midori Seirel hegedűművésszel indul a Nagyböjti koncertsorozat. A hagyomány szerint a háromalkalmas sorozat egyik estjét egy szólóhangszernek – ezúttal a hegedűnek – szenteli a Főapátság. Mindig van egy vokális produkció is. Idén Kamp Salamon vezényletével a Lutheránia Énekkar lép fel.

A harmadik koncert pedig mindig több művész együttműködéséből megszülető különleges alkalom. Ezúttal Lesták-Bedő Eszter hegedűművész és Kiss Zsolt, a Pannonhalmi Bazilika karnagya, orgonaművész előadásával zárul a sorozat. Egyúttal – a megújulás jegyében – bemutatkozik a felújított 18. századi Podkonicky-orgona. Ez annak a gyűjteménynek a rendkívül értékes darabja, amelyet Szigeti Kilián pannonhalmi bencés szerezetesatya hozott létre az 1980-as években. A hangszer megmaradt részeit, az orgonaházat és a sípokat restaurálva és azokat kiegészítve rekonstruálták a barokk orgonát, amely egyedülálló a térségben. A felújított darab a koncerten szólal meg először közönség előtt.

Nagyon erős megújulást, változást hozhat, ha Ferenc pápa ellátogat idén Pannonhalmára és a Területi Apátságba – mondja Konrád atya, utalva a Szentatya és Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát között lezajlott beszélgetésre. Cirill főapát a decemberi, általános pápai kihallgatáson emlékeztette Ferenc pápát, hogy Magyarország és Pannonhalma szeretettel várja egy apostoli látogatásra, amire a Szentatya így felelt: „El fogok menni.” Konrád atya szerint, ha a lelkipásztori látogatás megvalósul, az nagy megerősítés a szerzetesközösségnek, hogy fontos a szolgálatuk, másrészt sok új impulzust is tud adni a Szentatya.

A megújulás évében a Főapátság három időszaki és egy állandó tárlatot nyit meg, folyóiratában és kiadványaiban vizsgálja az éves tematikát; konferenciáit és lelkigyakorlatait is e téma köré szervezi. Idén minden eddiginél több, összesen tizenkét lelkigyakorlatot tart a közösség. Nem egyszerűen csak helyet adnak ezeknek az alkalmaknak, hanem ők maguk, a szerzetesek tartják, ami egyedülálló érték ma Magyarországon. „Pannonhalmán kívül nincs még egy olyan hely, ahol akár egy szerzetesközösség, akár egy másik, egy helyen élő keresztény közösség tagjai saját forrásból, saját szerzeteseivel, embereivel kínálna fel ennyi programot.”

 

Nagyböjti koncertsorozat 2022