2019. augusztus 23-25. között ismét Arcus Temporum Pannonhalmi Művészeti Fesztivál, immár 15. alkalommal.
Az Arcus Temporum Pannonhalmi Művészeti Fesztivál az elmúlt tizenöt év alatt a pannonhalmi monostor és a szerzetesközösség életének, egyben hazánk kulturális arculatának meghatározó részévé vált. A legnagyobb természetességgel beszélünk arról, hogy „idén is lesz Arcus”, vagy hogy „akkor ugye találkozunk az Arcuson Pannonhalmán”. Tartalmak és időívek, párhuzamok és témák változhatnak, a találkozás különleges tapasztalata viszont biztos és változatlan pontja maradt a fesztiválnak. Az öttel osztható évforduló jelentős állomás az Arcus életében, arra indít, hogy visszatekintsünk az elmúlt évek jelentős fordulataira, felelevenítsük a közreműködők, tanácsadók, munkatársak, fellépők, egyben a találkozások sorát. És meghív arra is, hogy a jövőn gondolkodjunk – a művészeti vezetőinktől, Rácz Zoltántól és Keller Andrástól megszokott kreativitással és lelkesedéssel.
A fesztivál tizenötödik évfordulójára mégsem tervezünk sem történeti visszatekintést, sem bombasztikus bejelentést a jövővel kapcsolatban. Inkább labirintusjárásra invitálunk. Szó szerint, az Arborétum jól ismert, madárdalos, fák alatti labirintusába, és szimbolikusan, a fesztivál történetének koncentrikusan – semmiképpen sem nyílegyenesen –, mégis a középpont felé tartó útjába. A csendbe. Mert a labirintusban, akár egyedül, akár közösségben járjuk végig, csendben kell lennünk, hogy teret adjunk a múltnak és a jövőnek. Az egyes nagy körök éveket, öt éveket jelentenek, a középpont a jelent, vagy egy egykori csúcspontot, esetleg egy előttünk álló beérkezést. De az is lehet, hogy a labirintus az életünk nagy útja, amelynek egyik szakasza a fesztivál története egyben. Ez lesz a legjobb évfordulós ünnep. Ha a fesztivál minden alkotója, művésze, látogatója, segítője a három nap alatt legalább egyszer belebocsátkozik a labirintus tapasztalatába.
A főapátság 2020-as kulturális-spirituális évadában a csend áll a középpontban. Nem az elhallgatás, az elfojtás rossz csöndje, hanem az elmélyülés, az önmagunkkal való küzdelem, a megértés és a Titok előtti elnémulás nagy csendje. A fesztivál zenei, irodalmi, képzőművészeti és spirituális szólamai is ezt a csöndet kerülgetik-közelítik hol hangosabban vagy halkabban, hol zenével vagy szótlanul. Az, aki kiteszi magát a csendnek, előbb-utóbb önmagával, kapcsolatainak hálójával és Istennel is találkozik. A fesztivál spirituális alkalmain ezeknek a csendben történő találkozásoknak szeretnénk teret adni: a meditáció és a szemlélődés testet-lelket megszólító jelenlétében, a Szentírás közösségi olvasásában, a labirintus-járásban, a csend-drámagyakorlatban, a bazilika spirituális felfedezésében és a szerzetesközösség liturgiájában.
A csend egyik legintenzívebb tapasztalata az, amikor a szerzetesi zsoltárimádság csúcspontján a zsoltárok éneklését követően megszakad a szavak láncolata. Egy percnyi csönd szétválasztja a szentírási szakaszok sorát és a következőkben hozzájuk fűzött aktuális kéréseket, imádságokat. Ebben a csöndben visszhangozhat minden, ami bennünk van, és ami még ránk vár. És az ember elismerheti, hogy vannak dolgok, amelyeket Isten előtt sem képes kimondani. Vagy megtapasztalhatja, hogy legjobb csendben várni, míg Isten megszabadít. Az Arcus Temporum XV Pannonhalmi Művészeti Fesztivál egy ilyen percnyi csendre szeretne meghívni minden résztvevőt. Intenzív, történésekkel, találkozásokkal, hangokkal teli csendre, amelyben együtt vagyunk Isten és egymás előtt.
arcus
