Az 1025. – maszkban nyitottuk meg a tanévet

Öltöny és maszk az évnyitón. Szigorú előírások mellett nyitottuk meg augusztus 30-án, vasárnap az 1025. tanévet a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban. Hortobágyi T. Cirill OSB főapát az ünnepségen emlékeztetett, hogy a pandémia megtanított figyelni és vigyázni egymásra és továbbra is óvatosságra intett mindenkit. Semjén Zsolt miniszterelnök- helyettes a Pannonhalma képviselte örök értékekről beszélt.

Ünneplőben, maszkot viselve gyűlt össze a 340 bencés diák és tanáraik a Szent Márton-bazilika előtt. Sokan fél éve nem találkoztak, nem látták egymást. Az ünneplő közösséget Hortobágyi Cirill főapát köszöntötte. A koronavírusról szólva kifejtette, hogy a világszerte megtorpanásra kényszerítő és emberek milliárdjait félelemben tartó járvány eddig észre sem vett értékekre is felhívta a figyelmet. A főapát ezek között említette a család és a közösség szerepét, a munka tápláló és éltető erejét. „A bekövetkezett megtorpanás ráirányította a figyelmet arra, hogy lehet örülni mindezeknek! Az idei nyáron, amikor találkoztam egykori és mostani diákjainkkal, az volt az élményem, hogy így még nem örültünk egymásnak soha! Többen már messziről integettek!

És volt még egy bátorító tapasztalata ennek az időszaknak, az, hogy megtanultunk figyelni és vigyázni egymásra. Féltő szeretettel kérek mindenkit, aki hallja, olvassa a gondolataimat, hogy ne lazuljunk, hanem továbbra is tartsuk be azokat a járványügyi szabályokat, amelyek az egyetlen esélyt kínálják jelen pillanatban arra, hogy fékezzük a vírus terjedését közösségeinkben!

Az elmúlt hónapok, az előző tanév második féléve próbára tett tanárt, diákot és szülőt egyaránt! Bátorító és hálára ösztönző tapasztalat, számomra iskolafenntartó számára, hogy mindannyian mintaszerűen álltátok a sarat, a szükséghelyzetből kihozva a lehetségest!

Úgy gondolom, hogy nem csak a mi bencés iskoláinkról mondhatjuk ezt el: büszke lehet országunk a nehéz helyzetben helytálló pedagógusaira, diákjaira! Most új tanévet kezdünk, és előre tekintünk!” – mondta.

A főapát az új tanévről szólva hangsúlyozta: „Legfőképp azt szeretnénk folytatni együtt tanárok és diákok az év során, hogy minél mélyebben ismerkedjünk Istennel, és az ember világával, a tudományokkal és a művészetekkel, és közben megtapasztaljuk azt is, hogy hol van emberi létünk igazi alapja, miben áll annak valódi méltósága.”

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az 1025. tanév megnyitóján hangsúlyozta, hogy Pannonhalma az örök keresztényi és a klasszikus értékeket is képviseli. A test, a lélek és a szellem egységén alapuló keresztény emberkép szerinte különösen jellemző Pannonhalmára, különösen jellemző a bencés iskolákra. Ez nagyon fontos napjainkban, amikor sokan tagadják azt, hogy az iskolának volna nevelési feladata – jegyezte meg. A keresztény emberképhez a nemzet is hozzátartozik – folytatta. Isten az égi haza mellett földi hazát is adott nekünk, „ezért valamilyen módon az égi hazához is hűtlen az, aki a földi hazának a sorskérdései elől dezertál”. A bencések mindig is tudták, hogy ők nem csak bencések, hanem magyar bencések – emelte ki, hozzátéve, hogy a pannonhalmi intézményben tanulók vállán jelentős részben épp ezért nyugszik a keresztény Magyarország képviselete.

Az ünnepség után a Bazilikában tartottuk a Veni Sancte tanévnyitó szentmisét. Juhász-Laczik Albin OSB igazgató a remény, a normalitás, a társak, a közösség és a barátok ünnepének nevezte az évkezdetet, amelyből a hétköznapokon is erőt tudunk meríteni. „Amikor ünneplünk, egy kicsit megáll az idő. Kitapinthatóvá válik, könnyebben megragadható, megélhető, hogy hol is vagyunk, miért is vagyunk, kik is vagyunk valójában.”- fogalmazott. „Mi is vesz bennünket körül? Mi van bennünk? Hát félelem és bizonytalanság mindenképp. De körülvesz bennünket valami más is, a történelem, a múlt, például ez a lassan 800 éves bazilika. És rögtön arra gondolunk, hogy milyen jó is volt régen. Amikor nem volt minden ilyen kusza, kiszámíthatatlan. Hanem mindennek megvolt a célja, lehetett számítani arra, hogy mi is jön. Mint azokban az időkben, amikor még ilyen templomokat lehetett építeni. Amikor még nyolcszáz évre lehetett előre tervezni.”

Albin atya írt egy emailt a pannonhalmi bazilikát építtető apátnak, Urosnak, aki válaszolt is neki épp a Veni Sancte reggelén… Az apát úr válaszában felidézte, hogy a középkori világ semmivel sem volt kiszámíthatóbb, mint a mai és mindezek ellenére ő, Uros apát 800 éve mégis felépítette a Bazilikát és arra buzdította a fiatalokat, hogy lépjenek a nyomdokába és adjanak bele mindent. Nem szabad sok időt tölteni azzal, hogy azon rágódunk, meddig tart ez a tanév, vagy, vagy hasznát vesszük-e minden tananyagnak. „Tedd meg ma, most azt, amit kell. Ez a tiéd, és ez: egyedül a tiéd. A Te felelősséged. És ahogy épül a templomod, azt fogod majd látni, mint a mesteremberek 800 éve. Hogy milyen gyönyörű is ez. Minden egyes köve: minden megtanult vers, megoldott feladat, lejátszott focimeccs. A 800 év az csak a ráadás. És akkor még ott van az örök élet is!” – zárta tanévnyitó gondolatait Albin atya.