A 2023-as eredményén két helyet javítva, az ország 18. legjobb technikuma lett a Kiskunfélegyházi Szent Benedek PG Két Tanítási Nyelvű Technikum és Kollégium. Bács-Kiskun vármegyében pedig megőrizte elsőségét a Pannonhalmi Főapátság iskolája. A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal több mint 500 technikum közhiteles adatait figyelembe véve állította össze a TOP 100-as listát.
A rangsor felállításakor egyebek mellett nézik az érettségi vizsgák eredményét, a digitális ellátottságot, az oktatói létszámot, továbbá, hogy milyen jegyekkel érkeznek az iskolába a diákok, és azt is, hogy mekkora az évfolyamot sikeresen teljesítők aránya. A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal tájékoztatása szerint a 2023-as rangsorhoz képest összességében javult a listában szereplő intézmények átlagos teljesítménye. Igaz ez a Kiskunfélegyházi Szent Benedek PG Két Tanítási Nyelvű Technikum és Kollégiumra is. A Pannonhalmi Főapátság iskolájának eredménye ráadásul annyival jobb lett, hogy nem csak megőrizte első helyét a Bács-Kiskun vármegyei technikumok között, hanem az országos listán még előrébb is került. A tavalyi 20. helyezés helyett a 18. lett a TOP 100-as listán.
Rokolya Csaba igazgató szerint a lelkiismeretes kollégák, a szorgalmas diákok, a fejlett infrastruktúra és a Főapátság által nyújtott biztos háttér továbbra is a siker titka. „Egy kicsit izgultunk, hogy a tavalyi szép eredmény után, vajon hogyan teljesít iskolánk, így nagyon örültünk, hogy sikerült két helyet javítanunk.” Mint mondja a listát átnézve kiderült, hogy a TOP 100-ba az intézmények több mint negyede újonnan került be, így még örömtelibb a PG teljesítménye. Ugyanakkor gyerekközpontú, a fiatalokat meghallgató és emberléptékű hozzáállásuk semmit nem változott. Ahogy az igazgató fogalmaz, nem szeretnének „versenyistálló” lenni.
Az intézmény két fő tanulmányi területen képzi a diákokat. A gépészet, valamint informatika és távközlési ágazaton belül lehet általános és két tanítási nyelvű képzés közül választani. Így gépészetet magyar-német és magyar-angol, az informatika és távközlést pedig magyar-angol kétnyelvű oktatásban is tanulhatják a fiatalok. „Olyan szakembereket engedünk ki az iskolánkból, akik piacképes szakmával rendelkeznek. Duális partnereinktől pedig pozitív visszajelzések jönnek diákjainkról” – meséli az igazgató.
A kiskunfélegyházi technikumot folyamatosan fejlesztik. A 2023-2024-es tanévre a fűtési rendszert tudták korszerűsíteni a város és a fenntartó Főapátság jóvoltából. Két évvel ezelőtt a vegyesforgácsoló tanműhely újulhatott meg teljesen, valamint modernizálták az informatikai tantermeket és új eszközöket, berendezéseket, bútorokat szereztek be. Korábban pedig új sportcsarnokot kapott az intézmény és a diákok rendelkezésére áll egy kinti kondipark és egy benti edzőterem is.
Rokolya Csaba szerint a technikumok között hozzáadott értéket jelent az egyházi – főapátsági – fenntartás. „Se megtéríteni, se áttéríteni nem akarjuk diákjainkat, de az evangéliumi értékrend átadása és a bencés jelenlét olyan alapot adnak a fiataljainknak, amelyek egész életükben iránymutatóak.”
Kiemelt kép: Szabó Máté