Egy ezeréves házban szinte minden évre jut egy-egy évforduló. De 1500 éves ritkán. 2029-ben ilyennek nézünk elébe, ekkor lesz ugyanis 1500 éves a bencés rend. Szent Benedek atyánk 529-ben alapította meg monostorát Montecassinón, s ezzel létrehozta a bencés életeszményt, amelyet a Regulában fogalmazott meg szabályzat formájában. 2026-ban a Főapátság hároméves készületi folyamatot indít, amelynek során bencés monostorunk küldetésére fókuszálunk „az Úr szolgálatának iskolája” kifejezés jegyében.
Szent Benedek a Regulában 1500 évvel ezelőtt így definiálta a monostort. Az Úr szolgálatának iskolája. Egy hely, ahol Isten keresését és a testvérek szolgálatát tanuljuk közösségben, egymásnak tanulótársaiként. Készületünk útján 2026-ban az iskola, 2027-ben a szolgálat, 2028-ban pedig a hivatás lesz tematikus súlypontunk.
A négy tematikus évet bencés közösségünk négy ikonnal szeretné emlékezetessé tenni. Szent Benedek ikonja fejezi ki az iskola évét, Szent Mártoné a szolgálat évét, az Istenszülő Szűz Máriáé a hivatás évét, és a tanító Krisztus ikonja végül a 2029-es jubileumi évet. Szent Benedek ikonját, amely az iskola évében végig kísér minket, 2026. március 21-én, Szent Benedek atyánk ünnepén fogjuk bemutatni.
2026-ban, az Iskola évében iskoláink és a bencés közösség oktató, nevelői hivatására összpontosítunk. A Pannonhalmi Főapátság fenntartásában jelenleg 12 iskola található. A pannonhalmi monostor mellett működik a nagy hagyományokkal rendelkező Pannonhalmi Bencés Gimnázium és Szakkollégium, a többi tizenegy iskola pedig országszerte alkot olyan hálózatot, amelyekben a bencés lelkiség alapján oktatnak és nevelnek.
A Főapátság az iskola évében szélesebb közönséggel szeretné megismertetni az iskolákban folyó elkötelezett műhelymunkát, az egyes iskolák saját vonásait, azt, hogy miként valósul meg a maga módján az egyes helyeken a bencés oktatás. Az „Úr szolgálatának iskolája” kifejezés választása arra is utal, hogy az Iskola évében arról is gondolkodni szeretnénk, hogyan lehet a bencés család különböző közösségeiben – a monostorban, az iskolákban, a plébániákon, az oblátusok közösségében, a baráti és támogatói körökben – közösségben az Úr szolgálatában, Krisztus keresésében elmélyülni és egymást támogatva előrehaladni.