Befejeződött a bakonybéli monostor felújítása

Bakonybél egyike a legrégebbi magyar monostoroknak, alapítása Szent István király uralkodásának idejére, 1018-ra tehető. A millenniumi projekt fő célja a bencés szellemiséghez igazodó, minőségi, a kor turisztikai igényeinek megfelelő, innovatív, egyedi, élményalapú vallási és zarándokturisztikai attrakció kialakítása volt a bakonybéli Szent Mauríciusz-monostor szakrális tereinek, turisztikai és szolgáltató épületeinek, közösségi tereinek megújításával. Magyarország kormányának döntése nyomán a projekt 1,4 milliárd forint támogatásban részesült.

Bakonybél első apátja Gizella királyné rokona, Szent Günter volt, majd Imre herceg nevelője ide vonult vissza hét évre. A legenda szerint kunyhójában békességben élt együtt egy szarvasborjú és egy farkas, erre emlékeztet a Szent-kútnál Opra Szabó István szobra. A közép- és kora újkori épületeiről, templomáról nincsenek biztos adataink. A mai templomot 1754-ben szentelték fel, de az idők során több alkalommal is súlyosan megrongálódott. A most elvégzett felújítások a statikai megerősítések befejezését, az állagmegóvási munkák elvégzését, a templom belső terének megújítását is jelentik.

 

A fejlesztés keretében a monostorhoz tartozó épületek megújultak, azokat bővítették is a vallási és turisztikai szolgáltatások hatékonyabb ellátása érdekében.

A megújított fogadóépület a látogatók érkezésének tere. Úgy alakították át, hogy a látogatók fogadásának többféle módjára adjanak méltó lehetőséget. A zarándokudvar felé eső első helyiség az érkezés és a tájékoztatás tere, illetve a jegyváltás helyszíne. A második helyiségben működik a főként monostori termékeket forgalmazó ajándékbolt és büfé.

A fogadóépületből kilépve a belső turistaudvarra juthatunk, amelynek közepén egy labirintus került a kőburkolatba. A keresztény szimbolika részeként azt a nehéz, viszontagságos utat jelképezi, amely a lélekre vár, ha az üdvözülés vágyától hajtva közeledni kíván Istenhez. Az udvarban a monostor területén termelt gyógynövények ismertető táblákkal ellátott növénykazettákban láthatók, ezeket a szerzetesek gondozzák. A gyógynövények feldolgozása a monostor gazdaságának egyik fontos pillére. A látogatók betekinthetnek az egyik szárítópadlásra, ahol szárítmányokat, terméseket és gyógynövénygrafikákat is kiállítottak. Az itt kialakított térben múzeumpedagógiai foglalkozásokat is tartanak, ahol a gyerekeken kívül a felnőttek is szívesen időznek.

Az egykori magtárépületben és a hozzá csatlakozó új épületrészben kapott helyet a monostor ezeréves történetét bemutató kiállítás, itt megtekinthető egy imázsfilm is a múltról és az itt élő bencések mai életéről. A közösségben mindenkinek megvan a szakterülete, de számos olyan feladat van, melyből mindenki kiveszi a részét, ilyen például a tavaszi medvehagymagyűjtés, a levendulaszüret, valamint a téli tüzelő felhasogatása.

A műtárgymásoló, bronzmegmunkáló és könyvkötő műhely is új épületszárnyban várja a látogatókat, akik nemcsak a műhelyekben zajló munkákba nyerhetnek betekintést, hanem szervezett programok, oktatások keretében ki is próbálhatnak egyes munkafolyamatokat.