Búcsú a millenniumi fenyőtől

Búcsút vettünk a Pannonhalmi Főapátság egyik jelképétől, a monostor udvarán 126 éve álló millenniumi fenyőtől. Az 1896-ban elültetett lucfenyőt az elmúlt években szú támadta meg, és bár minden lehetséges kezelést kipróbáltunk, nem tudtuk megmenteni. 2022. április 8-án, miközben a szakemberek a fa kivágásán dolgoztak, egymás után jelentek meg az ablakokban, a barokk ebédlő teraszán, a mosoda udvar kovácsoltvas kapujánál a szerzetesek, a tanárok és diákok, munkatársak. Jöttek, hogy elbúcsúzzanak, emlékezzenek és még egy utolsó fotót készítsenek.

„Nem tudok szabadulni, mindig visszatérek” – ezekkel a szavakkal lépett ki a barokk ebédlő teraszára Asztrik emeritus apát. Már nem először jött, hogy vessen még egy pillantást az öreg fenyőre, talán az utolsót. „Nagyon sajnálom. Ez egy gyásznap nekünk” – sóhajtott. Majd utódjával, Cirill főapáttal együtt mesélni kezdtek. A madáretetőről, amely mindig ott csüngött a fenyő legalsó ágán és amiből a napraforgómagokat csipegették a madarak. A mintegy húsz méter magas fa már messziről is látható csúcsáról, arról a kis zöldülő „ficakról”, amely iránytűként szolgált több mint egy évszázadig. Régmúlt novíciusairól, akiknek sétakor az első dolguk volt, hogy a mosoda udvarban, ahol már nem látták őket az oly kevéssé szeretett kemény kalapjukat az ágaira aggatták.

„Ambrus atya, aki 82 évével a legidősebb szerzetes, nemrég azt mondta nekem: »azt hittem, minket már kibír«” – mesélte szomorúsággal a hangjában Asztrik emeritus apát. Mielőtt visszavonult a teraszról még odafordult: „Majd később is megnézem!” Úgy tűnt a mondat ugyanannyira szólt az ott lévőknek, mint saját magának biztatásként.


Száz évvel a millenniumi fenyő után, 1996-ban a kerengő udvarába egy himalájai cédrust ültetett a  szerzetesközösség – idézte fel Cirill atya. „Arra gondoltunk, hogy hatvan-nyolcvan év múlva, amikor majd az is túlnő a házon, integetnek egymásnak a fenyők” – mesélte. „Nagyon elkeserítő látvány volt, amikor itt és az arborétumban is elkezdtek száradni a millenniumi fák.” A honfoglalás ezeréves évfordulójára ugyanis több, akkor tíz év körüli lucfenyőt is ültetettek az akkori szerzetesek. Az egyik facsoport az arborétumot díszítette az elmúlt 126 évben, amelyek mostanra a mosoda udvari társukkal együtt kipusztultak, ki kell majd vágni azokat is.

A klímaváltozás áldozata lett mindegyik. Az egyre melegebb nyarak, és a csapadékmennyiség csökkenése legyengítette a fenyőket és elindult egy „kárláncolat” – magyarázza Bolvári István kertészeti és parkfenntartási csoportvezető. Az erejüket vesztett példányok nem tudtak gyantát termelni, ezért a szú olyannyira felszaporodott a kéreg alatt, hogy akadályozta a fák tápanyagkeringését, amelyek így szép lassan elkezdtek száradni.

Az elmúlt években feromonos csapdákat helyeztek ki, rovarölő- és kondicionáló szerekkel kezelték a fenyőket, plusz tápanyagot juttattak a növényekbe, hogy megállítsák a folyamatot. A speciális ápolás évente több százezer forintot emésztett fel, ezért a főapátság gyűjtést is indított a millenniumi fenyők megmentéséért. A nagylelkű adakozóknak köszönhetően további kezeléssorozat indulhatott, még drónról is juttatunk permetszert a famatuzsálemekre, sajnos hiába.

Így nem maradt más lehetőség, mint kivágni az udvarban álló, az évtizedek alatt a monostorudvar szimbólumává váló fenyőt. Ez a luc túlélte a világháborúkat, látta a gimnázium 1938-as építését, több évtizednyi bencés diákot kísért első napjától, az érettségiig. Szemtanúja volt Szent II. János Pál pápa, Bartolomeiosz és Alexij pátriárkák, valamint a dalai láma látogatásának.  Azt is látta, ahogy utolsó napján szinte zarándokhellyé válik, miközben előbb az ágait fűrészelték le, lentről felfelé haladva, majd visszafelé a törzsét vágták egyre kisebbre, míg végül a meredező csonkból sem maradt semmi.