A legendás bencés szerzetestanárra, Szabó Flórisra emlékeztek születésének 100. évfordulója alkalmából Péren, amelyet mindig is szülőfalujának vallott. 2026. június 11-én volt diákjai és tisztelői előtt mutatták be az egykori tanítványai által szerkesztett könyvet és nyitották meg a hozzá kötődő fényképkiállítást. Az ünnepségen dr. Lukácsi Zoltán atya – Flóris atya utolsó tanítványa, jelenleg a Brenner János Hittudományi Főiskola tanára – mondott beszédet, amelyben így fogalmazott: „Számomra sok szempontból ő volt A BENCÉS, a hatalmas tudású, alázatos, humoros, bölcs, vérbeli pedagógus.”

Szabó Flóris pannonhalmi bencés szerzetes emlékezete máig elevenen él Péren. Az atya bár nem a településen született, mindig is Pért tartotta szülőfalujának. Kisgyermekként került oda nagynénjéhez, Julcsa nénihez és János bácsihoz. Később is gyakorta megfordult a községben, sőt egy időben lelkipásztorként szolgált. A hívek nagyon szerették. Ők és egykori pannonhalmi osztálya – a PH71/B – 2002-ben emléktáblát avatott a tiszteletére, amelynél azóta is minden évben összegyűlnek, hogy emlékezzenek a legendás szerzetestanárra.

Így volt ez idén is, amikor 2026. június 11-én Flóris atya születésének 100. évfordulója alkalmából a diákok által szerkesztett emlékkönyv bemutatása és egy fényképkiállítás tette teljessé az ünnepséget. Az emléktáblánál elhangzott Lukácsi Zoltán atya beszéde mellett Rodler Miklós volt diák ez alkalomra írt verse is. A Péri Petőfi Sándor Művelődési Házban megnyílt állandó kiállítást Vadász Jenő volt diák fényképei alkotják. A megnyitón jelen volt és beszédet mondott Biliczki József polgármester is. A vendégek között köszönthették Várszegi Asztrik emeritus főapátot, Áment Lukács atyát, Tóth Brúnó testvért és Vincze József helyi plébánost.

A bencés pálya

Szabó Flóris – akkor még Szabó Imre néven – 1944-ben érettségizett a győri bencés gimnáziumban. Még ebben az évben lépett be a rendbe Pannonhalmán, ekkor kapta a Flóris nevet. A háború végén lövészárok-ásás közben mellhártya-gyulladást, majd a kórházban tüdőbajt kapott. Súlyos műtéten esett át, ez okozta jellegzetes testtartását. 1950-ben tett örökfogadalmat, majd 1951-ben szentelték pappá, de az államosítás után nem maradhatott Pannonhalmán. Pérre vonult vissza, ahol egy évtizedig – ahogy ő fogalmazott – „maszek papként” segédkezett a helyi plébánián.

Lukácsi Zoltán atya ünnepi beszédében személyes hangon szólt arról, milyen első benyomást tett a diákokra Flóris atya törékeny alkata: a 14 éves fiúk eleinte féltek tőle, ám hamar rájöttek, hogy beesett arca, csapott válla és rekedtes hangja mögött „micsoda lélek, micsoda szellem, milyen hatalmas tudás” és szeretet rejlik. Ahogy fogalmazott: „Talán még ezzel is tanított bennünket, hogy sose ítéljünk a külsőségek alapján.”

A könyvtáros és tanár

Flóris atya 1959-től kezdve tanult és tanított: magyar nyelv és irodalom, valamint könyvtár szakos diplomát szerzett, nyolc évig a Pannonhalmi Bencés Gimnázium tanára volt. Megrendült egészsége miatt egyetlen osztályt vitt végig osztályfőnökként, a „Ph71/B”-t.

Flóris atya tanári szolgálata mellett, mint igazi könyvtáros él a köztudatban. Csaknem 30 évet töltött a Pannonhalmi Főapátsági Könyvtárban, 1975-től haláláig főkönyvtárosként. Számos jelentős tudományos publikáció fűződik nevéhez – köztük a gyűjtemény kéziratkatalógusa és a pannonhalmi hóráskönyvről írt tanulmánya. Munkásságát 1988-ban Szabó Ervin-emlékéremmel ismerték el, a kitüntetést azonban már nem tudta átvenni, mert néhány héttel korábban elhunyt.

Ehhez a könyvtárosi mindentudáshoz kapcsolódik Lukácsi Zoltán atya egyik kedves emléke is: Flóris atya rendszeresen őt küldte a könyvtárba egy-egy kötetért, de sosem a könyv címét mondta meg, hanem azt, melyik szekrény melyik polcáról, hányadik könyvet kell elhoznia. Amikor egyszer rossz könyvet vitt, az atya csak ennyit mondott: „Uram, ez a negyedik a polcon, nem a harmadik!” Ahogy Zoltán atya fogalmazott: „A fejében volt az egész könyvtár.”

Lukácsi Zoltán atya az 1987–88-as tanévben novíciusként patrológiát tanult tőle – így mondhatja magát utolsó tanítványának. Beszédében szót ejtett az atya pedagógiai érzékéről is: a vizsgától félő diákoknak titokban megsúgta, hogy ha végképp elakadnának, a „mentő kérdés” Mopszvesztiai Tivadar lesz, akiről a vizsgaelnöknek úgysem lesz fogalma. „Ezzel a húzással teljesen kiküszöbölte a vizsgadrukkot” – mondta az egykori tanítvány. Hozzátette: számára „sok szempontból ő volt A BENCÉS, a hatalmas tudású, alázatos, humoros, bölcs, vérbeli pedagógus, akinek volt mire szerénynek lennie.”

Humorát egy másik visszatérő mondása is őrzi: ha megdicsérték előtte a finom ételt, mosolyogva csak ennyit mondott: „Egy szerzetesnek csak azt szabad mondani: sajnos finom volt.”

A Flóris Kupa

A Pannonhalmi Bencés Gimnázium ma is legrangosabb sporteseménye az ő emlékét őrzi. Az 1979-ben induló kispályás focibajnokságból nőtte ki magát. Az első rangadónak olyan sikere volt, hogy Flóris atya meghirdette az Esti Kupát, amelyet aztán minden évben megrendeztek. A szerzetes 1980-tól a bástyáról nézte a meccseket, és a kupagyőztes csapatnak minden alkalommal ledobott onnan egy általa vásárolt új labdát. Már ekkor „Flóris Kupaként” emlegették a sporteseményt, az atya 1988-as halálát követően pedig az elnevezés végérvényes lett. A hagyomány a mai napig él: 2026-ban rendezték a 46. Flóris Kupát.

Ehhez a hagyományhoz kötődik Lukácsi Zoltán atya beszédének egyik legszemélyesebb mondata is: „Örökre a lelkemben él, ahogy vastag kabátjában a bástyáról nézi a Flóris Kupáért küzdő csapatokat. Most is így néz le ránk derűs mosolyával az égből. Mennyire tudott lelkesedni és lelkesíteni! Micsoda szellemi és lelki kisugárzása volt ennek a törékeny embernek!”

Beszédét végül így zárta: „Flóris atya, ígérjük, beleadunk apait-anyait, készítsd nekünk a mennyei kupádat, tele bonbonnal, amelyek remélhetőleg ott is finomak lesznek! Természetesen: sajnos…”

A cikk Wierdl Viktor PH71B összeállítása alapján készült.