Akkor lett obláta, amikor beszélni sem szabadott erről. A benedeki öröm és béke vezérli. Ötven éve öltözött be – teljes titokban – és soha nem bánta meg, hogy ezt az utat választotta. Szauerné Fetter Terézia, azaz Blandina testvér a napokban tartott lelkigyakorlatra érkezett Pannonhalmára. Monostorunk ugyanis hagyományosan Szent Benedek nyári ünnepéhez kapcsolódóan tartja az oblátusok – vagyis a Regula szerint élő, egy monostorhoz tartozó világiak – lelkiségi képzését. A négynapos lelkigyakorlatra Blandina testvér a hála és a viszontlátás örömével a szívében érkezett.
A járványhelyzet miatti, egy éves kihagyás után idén ismét megtarthattuk az oblátusközösség lelkigyakorlatát. Ahogy Blandina testvér fogalmaz a hála szívével érkezett az alkalomra. „Ittlétem hálaadás a Jóistennek a megtartó erőért, a hűségért és a kitartásért. És hálám szól azoknak is, akik engem ezen az úton vezettek és megőriztek, életük példájával megerősítettek.” Mint mondja ebben a pár napban az ösztönözte, hogy átgondolja mit kapott az elmúlt ötven évben. 1971-ben öltözött be ugyanis, vagyis kezdte meg próbaidejét. Két évvel később volt oblációja, azaz ekkor köteleződött el egész életére Istennek.
Az oblátusság Istennek felajánlott élet. Az oblátusok és obláták arra tesznek ígéretet, hogy Szent Benedek szellemében, a Regula alapján és az evangélium vezetése mellett élik keresztény életüket. Blandina testvér először 1969-ben ismerkedett meg a Regulával a székesfehérvári papi otthonban, ahol kényszerű lemondása után Legányi Norbert főapát élt. Ő adta az akkor érettségizett, fiatal lány kezébe a bencés rend alapító atyjának szabálykönyvét. Akkor még Terézia – beöltésekor kapta a Blandina nevet – az otthon konyháján dolgozott felszolgálóként, és ő is abban a kápolnában imádkozott, ahol Norbert főapát. Sokáig csak szótlanul fohászkodtak egymás mellett, míg végül szóba elegyedtek. „Az utamat kerestem akkor, és ő nagyon kedvesen felkarolt. Sok lelki beszélgetést folytattunk. Amikor odaadta a Regulát első olvasásra nem mondott sokat nekem, visszaadtam. Ám később, mikor újra kézbe vettem sok jó gondolatot találtam benne, amelyek megélhetők a világban és a közösségben” – meséli.
Norbert főapát segítségével jutott el Pannonhalmára is, ahol még inkább megerősödött hitében, míg végül ötven évvel ezelőtt, éppen Szent Benedek atyánk ünnepén, július 11-én, a főapát székesfehérvári szobájában, teljes titokban fogadalmat tett és beöltözött. A második világháború után, a rendek feloszlatásakor a kommunista diktatúra azt ugyan megengedte, hogy két bencés monostor tovább működjön – a pannonhalmi és a győri -, az oblátusságot azonban betiltották. A rendszerváltásig Blandina testvér még családjának sem árulhatta el, hogy oblátaként csatlakozott a bencés közösséghez. „Minden töredékessége ellenére, nekem akkor az volt a teljesség. Boldogság volt, hogy ez a tiszteletreméltó ember befogadott és felkarolt” – eleveníti fel beöltözésének történetét, amely a mai napig az egyik legkedvesebb emléke.
Az illegalitás éveiben is rendszeresen tartotta a kapcsolatot a főapáttal, aki titokban lelkigyakorlatokat tartott neki. Általa ismerte meg a bencés atyákat, nővéreket, és látogatott Pannonhalmára. Bár az utazások célját mindig rejtve kellett tartania. Ezekben az időkben egyénileg, a rendszerváltás után pedig a közösségben élhette meg „bencésségét”, a monostorhoz tartozást. 1989 után pedig ahogy mondja, kitárult a világ. Már nyíltan beszélhetett elköteleződéséről, és hirdethette a világban a benedeki hálát és örömöt, amely az ő életét is a mai napig meghatározza. „Minden nap összegyűjtöm az apró ajándékokat, amiket a Jóistentől kaptam. Hálás vagyok minden egyes beszélgetésért, azért is, ha meglátogathatom a betegimet, vagy épp lelkigondozást végezhetek.” Blandina testvér ugyanis Pilisvörösváron a helyi Karitász alapítója és vezetője, lelkipásztori kisegítő.
Az oblátusközösséget a rendszerváltozás után Szennay András főapát szervezte újra. Blandina testvért is – ahogy a többi addig illegalitásban élő oblátust és oblátát – megkeresték, és 1992-ben hivatalosan is elismert obláta lett. Pilisvörösváron Boros Zoltán káplánnal, valamint Filoménia és Zsófia testvérekkel – főapáti és oblátusrektori engedéllyel – megalapították a helyi dékániát. Ő lett az oblátusközösség első vezetője, dékánja. Ezekben az években az akkori főapát, Asztrik atya a külföldi kapcsolatok építésével is megbízta. Így több apátságba is eljuthatott. Annyi feladatot kapott, ami a nehézségek ellenére is boldoggá tették. Férje korai elvesztése felett érzett fájdalmán a Főapátság segítette át – mondja.
„Az ötven év alatt soha nem bántam meg, hogy ezt az utat választottam. Mindig azt kaptam, amire épp szükségem volt” – meséli boldogan. „Hálás vagyok a találkozásokért. Azokért, akik által épültem és a Jóisten felé vezettek, akár belföldön akár külföldön.” Blandina testvérnek minden alkalommal lehetősége volt részt venni a Bencés Oblátusok és Obláták Világkongresszusán. Mint mondja olyanokkal ismerkedhetett meg ezeken, akik őt is erősíttették. „Az afrikai vagy épp dél-koreai testvérek alázata, imádságos lelkületük példaértékű számomra.” Pannonhalma pedig különösen kedves a szívének. Mint mondja, nagyon sokat jelentett neki, ha csak egy pár órát is itt tölthetett. „Minden pannonhalmi látogatásom olyan, mintha oázisba érkeznék a sivatagból” – zárja szavait.
