Egy szív, egy lélek – bérmálkoztak végzőseink

„A legfontosabb az, amit ajándékba kapunk az Úristen jóságos, gondoskodó, irgalmas, ingyenes szeretetéből” – mondta Hortobágyi T. Cirill főapát a Pannonhalmi Bencés Gimnázium végzőseinek bérmálkozásuk alkalmából, 2024. április 7-én. A hagyományokhoz hűen diákjaink idén is felvették a szentséget az érettségi előtt. Cirill atya homíliáját a szentmiséről teljes egészében közöljük.

Kedves Bérmálkozók!

Pár hét és ballagtok, azután leérettségiztek és elmentek Pannonhalmáról. Útravalóul nem csak az érettségi bizonyítványt akarjuk a kezetekbe adni, hanem valami fontosabbat. Ebben a szentmisében, a bérmálással, az Úristen gondoskodó, irgalmas szeretetére bízunk benneteket. Téged is kedves Simon, aki nem itt érettségizel majd, de ebben a bazilikában kereszteltünk. Mindannyiótokat a Szentlélek életet irányító oltalmába ajánlunk.

Mi, a ti szüleitek, bérmaszüleitek, tanáraitok, akik már valamelyest előttetek járunk az élettapasztalat és a hit útján, tapasztalatból mondjuk nektek, hogy az életben nem az a legfontosabb, nem az a legátütőbb, amit mi kavarunk ki magunknak, amit a magunk erejéből tudunk felmutatni, amit mi valósítottunk meg fáradságos munkával, vagy éppen ügyeskedéssel! Persze ennek is meg van a szerepe! Ám a legfontosabb az, amit ajándékba kaptunk az Úristen jóságos, gondoskodó, irgalmas, ingyenes szeretetéből.

Albert Schweizer írja: „Nem a siker tesz boldoggá, hanem ha boldog vagy felismered, hogy vannak sikereid!” A boldogság az Isten ajándéka, a Szentlélek műve, azok kapják meg, akik bíznak benne, és rá alapozzák az életüket. Ahhoz, hogy Istenre tudd bízni az életedet, bölcsesség kell, a Szentlélektől kapott bölcsesség! Ez a fajta bölcsesség Isten minden ajándékának foglalata.

Az emberi bölcsesség az ismeret és tapasztalat gyümölcse. Ezt meg lehet szerezni, csak következetesen kell tanulni, olvasni, reflektálni a világ dolgaira, elgondolkodni rajtuk és levonni a következtetést. De a Szentlélek adta bölcsesség más, az annak a kegyelme, hogy Isten szemével láthatunk. A világot, a különféle helyzeteket, az összefüggéseket, a problémákat, sőt önmagunkat is, pl. kapcsolatainkat is, mindent Isten szemével látunk.

Mi a dolgokat általában saját tetszésünk vagy szívünk pillanatnyi állapota szerint látjuk, szeretettel vagy éppen gyűlölettel, esetleg irigységgel. És egymáshoz is így viszonyulunk: szeretettel, gyűlölettel, irigységgel vagy éppen közönnyel. Nem ez az Isten látásmódja!

A Szentlélek adta bölcsesség a másikat elfogadó, támogató, bátorító, a másikkal kiengesztelődő, együttműködni akaró, a másik mellett elköteleződő, a másikért felelősséget vállaló lelkülettel ajándékoz meg. Ha a Szentlélek bölcsessége jut szóhoz közöttünk, megvalósul az Apostolok Cselekedetiből vett mai olvasmány indító mondata a hívek közösségéről: „a hívők sokasága egy szív, egy lélek volt”!

Ha a Szentlélek bölcsessége jut szóhoz közöttünk, egy átfogható emberi közösségben: egy családban, egy egyházközségben, egy munkahelyen, egy baráti közösségben, talán még egy faluközösségben is: a közösség „egy szív, egy lélek”! 

Persze ne legyünk naivak, ritkán tapasztaljuk ezt, még családjainkban is csak olykor-olykor. Ezért fontos a mai evangélium, mert épp azokra a helyzetekre van üzenete, amikor nem tudunk „egy szív, egy lélek” lenni!

A mai evangélium a hit útján bátorít minket, épp akkor, amikor a törékenységünk, a gyengeségünk elbátortalanít bennünket.

Tamás apostol történetét olvasva felmerül a kérdés miért éppen a sebeket akarja Tamás megtapintani Jézus testén? Miért nem azt mondja: majd ha két szememmel látom, ha ide áll elém és átölelhetem, akkor hiszem!? Nem véletlenül kérdez rá a sebekre! Őt egy kérdés feszíti: Lehetséges, hogy egy ennyire megsebzett ember él? Lehet erősebb bennem az élet, mint a sebeim? Lehet együtt élni azokkal a sebekkel, amelyeket az életem során szerzek, és amelyeket a világban nap mint nap komolyan kell vennem?

Bizonyára senki sincs közülünk, aki ne kapott volna sebeket. Épp ezért van üzenete számunkra a mai szakasznak. Aki vállalja az életet, az sebek hordozását vállalja! Aki emberi kapcsolatokat vállal, az sebeket vállal: társától, szeretteitől kapott sebeket!

Amikor egy ember ifjúkorában öntudatra ébred – ti most ebben a korban vagytok kedves bérmálkozók – van bennetek valami Istentől kapott nagy lendület. Egészséges önbizalom, amelyik épít az erejére, adottságára, természetes jóságára, arra, hogy szeretetre-méltó, hiszen minden ember alapvetően az. Ám előbb-utóbb eljön a Bibliában megírt, Ádámot és Évát is elérő kísértés: többek akarunk lenni! Olyanok, mint a másik, nem pedig olyan, mint amilyennek Isten megálmodott engem, hanem olyan, mint a másik, akit titokban csodálok, vagy éppen irigykedem rá. És akkor döbbenünk rá elkerülhetetlenül, miként Ádám és Éva is, hogy mezítelenek vagyunk. Sok mindenre nem vagyunk képesek! Vannak korlátaink! Nem csak jót tudunk tenni, hanem hatalmunkban áll gonoszat is tenni. Sebeket szerzünk tehát, lelkünk mélyéig hasítókat; emberi törékenységünkből következően!

Kapcsolatokat vállalunk, amelyekben másokra hagyatkozunk. Szeretjük őket és ők is szeretnek bennünket, de minél nagyobb a közelség annál nagyobb a sebezhetőség. Sebeket kapunk és sebeket adunk. Még akkor is, ha annyira szeretsz egy embert, hogy házasságra lépsz vele; vagy egyszerűen ő lesz a legközelebbi barátod: elfogadást, szeretetet, közösséget vele sebek árán nyersz. Ha előbb nem is, de akkor mindenképp, amikor társad meghal és egyedül maradsz, vagy te készülsz meghalni és magadon érzed a sebet, mit jelent számodra a legkedvesebb embert itt hagyni.

Kapcsolatokat vállalunk és ezáltal szükségszerűen különböző közösségekhez tartozunk. (Munkahely, egyesületek, egyház, párt…) Próbáljuk beadni magunkból azt, ami a legjobb; mégis gyűlöletet, versengést, intrikákat, gonosz játékokat, rágalmazásokat élünk át.  Sebeket kapunk!

De ne csak a saját világunkat nézzük, az egész világ tele van sebekkel: gondoljunk csak Ukrajnára, a Szentföldre és mindazokra a vidékekre, ahonnan menekülni kényszerülnek emberek… mindenhol sebek, olyanok, amelyeket fegyverek okoztak, a gyűlölet, az erőszak, a megaláztatás sebei! Aztán az általánosítás okozta sebek! Nincs olyan népcsoport, társadalmi réteg, amelyet ne szidnánk!

A sebek fájnak, veszélyeztetik az életet, halálosak!

Mindezeket szem előtt tartva már kezdjük érteni miért is a sebeken akarta lemérni Tamás, hogy él-e Jézus. Ő ismerte az élet halálos sebeit. Egyszer csak azt hallja, hogy egy halálra sebzett él! Ha igen, akkor bizonyára fontos üzenete van számára, a világ valamennyi megsebzett embere számára. Ez az üzenet pedig egyszerűen abban áll: az élet, erősebb mint a seb! Sebeiddel együtt is élhetsz!

Ezért akarta tapintani Jézus sebeit. És a sebek megvoltak. És ez éppen így volt jó! Egy halálra sebzett él a sebeivel együtt. Tamás ezután saját sebeire tapinthatott és erre gondolhatott: jóllehet megvannak és fájnak, de a Jézus adta élet erősebb, mint a bűn okozta seb hatalma, hiszen a halálra sebzett Jézus él és számára is életet ígér! Ezt átélve valóban nem lehet mást tenni, mint térdre borulni és mondani: ˝Én Uram, én Istenem!˝ 

Kedves Bérmálkozók!

 Nem ismerjük a jövőt, rejteget-e sebeket számunkra, de ismerhetjük azt, aki a kezében tartja a jövőnket! Amikor a Szentlélek adta bölcsességet kérjük, amikor Isten látásmódját kérjük, azt kérjük, hogy az Isten tartsa kezében a jövőnket. A mi békénknek, boldogságunknak ez az alapja! És ebben az Úristen jóságos, gondoskodó, irgalmas, ingyenes szeretetéből kapott boldogságban, sebeink, törékenységeink közepette bár, talán még azt is felismerjük, hogy vannak sikereink. És ami a legfontosabb, hogy mindent a sebeket is, a sikereket is, az Úristen jóságos, gondoskodó, irgalmas, ingyenes szeretetéből kaptuk!

Ámen!

A szentmise YouTube csatornánkon visszanézhető: