Fenyőmentés!

A Pannonhalmi Főapátsági Arborétumot a szerzetesek hosszú idő óta nagy gonddal tartják rendben. Ismernek minden virágot, bokrot és fát. Ismerik a történetüket, életútjukat. A kert gondozása napjainkban Márton testvér feladata.

Sok olyan fa áll az arborétumban, amely szerzetesek generációit látta sétálni, tanulni az árnyéka alatt, végig kísérte az évek során, ahogy felnőttek és megöregedtek. Az arborétum lakói hallottak vitákat az élet nagy kérdéseiről, teológiáról, üdvözöltek látogatókat, kísértek futókat és tanúi voltak történelmi pillanatoknak, örömnek, bánatnak.

Biztosan állíthatjuk ezt például a Milleniumi fenyőkről. Ezeket a lucfenyőket tízéves korukban, a honfoglalás ezredik évfordulójának alkalmából ültették el a főmonostor udvarán és az arborétumban 1896-ban. A főmonostor udvarán álló fenyő 1918-ban szemtanúja volt a spanyolnáthajárványnak, és utolsó útjára kísérte a ragályban elhunyt Dr. Hajdú Tibor főapátot. Látta 1938-ban a gimnázium építését, látta az első pannonhalmi diákokat és az azóta leérettségizett hetvenhárom évfolyamot.

A millenniumi fenyő látta azt a mintegy háromezer menekültet, akiket az apátság a vészkorszakban befogadott, látta Torda Lajos és Eduard Benedek Brunschweiler embermentő tevékenységét.

1996-ban látta II. János Pál pápát, akit Asztrik főapát kísért fel Szent Márton hegyére.

 

Aggodalommal tölt el minket, hogy ezeket a történelmi fenyőket szú és gombafertőzés támadta meg. Az öt fából már csak négy menthető meg.

Kérjük támogasd adományoddal a Millenniumi fenyők megmentésére szolgáló speciális kezelést!

A támogatást itt tudjuk fogadni:

PAYPAL:  http://bit.ly/paypalfenyomentes

Átutalás:

10300002-33216472-00003285

Pannonhalmi Főapátság Közhasznú Alapítvány

Közlemény: „Famentés”

 

A főapátsági fenyőfák megmentéséhez összesen 600.000 Ft-ra van szükség.

Hálásan köszönjük a segítséget!

 

Szeretnél hírt kapni a fenyőkről? Töltsd ki az adományozó űrlapunkat, http://bit.ly/fenyourlap