Igazi ünnep volt július 11-e a Pannonhalmi Főapátságban. Nem csak azért, mert ekkor van a rendalapító Szent Benedek nyári ünnepe, hanem mert hét világi testvérünk döntött úgy, hogy elköteleződik Isten követése mellett a Bencés Oblátusközösségben.
Az oblátusok azok a világiak, akik arra tesznek ígéretet, hogy Szent Benedek szellemében, az alapító regulája alapján és az evangélium vezetése mellett élik keresztény életüket. Férfiak esetében oblátusoknak nevezik őket, míg a közösség női tagjai az obláták. Ők mindannyian egy monostorhoz tartoznak, a bencés oblátusközösség tagjai a Pannonhalmi Főapátsághoz.
Hagyományosan Szent Benedek nyári ünnepe előtt tartják Pannonhalmán az oblátusközösség többnapos lelkigyakorlatát. Ennek részeként, július 11-én a reggeli laudesben négyen – Margit, Izabella, Gertrúd és Benedek testvérek – öltöztek be jelképesen, azaz kapták meg a Regulát és a Szent Benedek érmet. Próbaidejük ezzel az ünnepélyes aktussal kezdődött, amelynek leteltével fogadalmat tehetnek. Ahogy az aznapi konventmisén hárman is oblációt tettek: Laura, Lea és Izajás testvérek köteleződtek el egész életükre.
Az ünnep előtt három beöltözésre készülő testvérrel beszélgettünk.
Nusser Zsófia – Izabella testvér
Az ország másik végéből ideköltöző Zsófi későn érő típusnak tartja magát. Mosonmagyaróvárról számtalanszor elautóztak a Főapátság mellett, ilyenkor a férje mindig megjegyezte, milyen jó lenne, ha a fia majd ide járhatna. Azonban ő előbb lépett a falak közé, mint a fia. Megbetegedett és a Jóisten valahogy idevezette Pannonhalmához és Titusz atyához, akivel nagyon sokat beszélgetett, egészen haláláig. Kapcsolatuk a bencésekkel innen ered. Zsófia a gyerekekkel ezután nagyon sok időt töltött a főapátságban, számtalan programon, lelkigyakorlaton vettek részt. Férje sokszor elmondott kívánsága is meghallgatásra talált: fiuk bencés diák lett, két éve végzett. Rengeteg szeretetet, törődést kapott a gimnáziumi évek alatt – élete legjobb döntésének tartja azóta is, hogy idejött. Eközben Zsófi is egyre szorosabbra fonta kötődését a bencés közösséghez, amit részben a Covid-világjárvány miatt kialakult sajátos helyzet mozgatott. Az iskola bezárt, otthonról online kapcsolatokkal tartották életben a közösséget, az oktatást. Zsófinak meghatározó élmény volt az a törődés, ami a Szent hegy felől érkezett. Nem maradtak magukra. Minden online miseközvetítésen és esti imán ott ült az egész család. Mikor elvonult a pandémia és az élet javarészt visszatért megszokott kerékvágásába, Zsófi egy 2022-es, nyári lelkigyakorlaton találkozott egy oblátával. Tőle halott először az oblátus közösségről és ekkor megkereste az oblátusrektort, Elréd atyát. Zsófia mindazt a mérhetetlen szeretetet, gondoskodást, amit a bencésektől kapott, ezzel az elköteleződéssel is szeretné nemcsak meghálálni, hanem velük együtt tovább haladni az úton.
Zsófi már családanyaként elvégezte a hittudományi főiskolát, majd idén a Sapientián a lelki gondozó képzést is. Számára az oblátussággal együtt vált kerek egésszé hitéletének érési folyamata. Ha ez a kegyelem megmarad, akkor fogadalmat is szeretne tenni.
Szabó Gyöngyi – Margit testvér
Születésétől fogva Pannonhalmán él és már kisgyerekkora óta kötődött a plébániatemplomhoz, ahol rendszeresen ministrált még Marton József atya idejében. A gyermeki hitnek azonban meg kell érnie, ami Gyöngyi esetében egy megtéréssel is párosult. Főiskolai évei alatt ismerkedett meg a Szent Egyed közösséggel, ima-csoportot alapítottak, idősotthoni és hajléktalan szolgálatot láttak el. Férjét is itt ismerte meg, aztán gyors egymásutánban jött a három lánygyermek, Gyöngyi hét évig volt gyesen, majd a Pannonhalmi Karitásznál helyezkedett el, majd a plébánián is rendszeresen kapott feladatokat. A nonprofit szféra az igazán neki való és e két feladat együtt teszi ki a teljes munkakörét. Külön örül annak, hogy ezek a szálak, köztük a bencések plébániai, karitatív szolgálatai már élőbb kapcsolatot jelentenek az apátság és a település között is, ami nem mindig volt így. Munkájából adódik, hogy egyre több és szorosabb kapcsolata lett a bencés szerzetesekkel és már csak egy lépés és egy személyes találkozás kellett neki is ahhoz, hogy 2019-ben az oblátusság felé forduljon. Számára a lelkében már kialakult kötődés tovább járható útját jelenti az oblátává válás. A ráhangolódás jóval korábban, Ákos atya 2014 őszén elindított bibliaóráival megkezdődött, a lelki életét igazán ez tette intenzívvé. A jelöltség után a beöltözéssel most ő is elkezdi a próbaidejét.
Léderer Nóra Mária – Gertrúd testvér
Felnőtt fejjel talált rá újra Istenre. A tágabb családjában több katolikus pap és szerzetesnővér is volt, szülei azonban nem voltak hívők, így bérmálása után Nóra is eltávolodott az Egyháztól. A szívében azonban soha. Mindig is élt benne a vágy, hogy megélje Istennel kapcsolatát. Mintegy 8 éve már, hogy párjával Bakonybélben kirándultak, amikor bementek a bencések miséjére. Már akkor nagyon megfogta a liturgia, így később, amikor barátaikkal látogattak el Bakonybélbe, bár a többieknek nem volt kedve, ő mindenképp be akart menni a templomba. Rajta kívül csak egy szerzetes volt bent, aki épp zenélt, Nóra pedig csendben hallgatta. Csak néhány percet tudott eltölteni a templomban, hisz a többiek kint vártak rá, de az élmény örökre megváltoztatta az életét. Megfogadta, visszatér majd egyedül. Fogadalmát pedig megtartotta és rendszeresen visszajárt Bakonybélbe.
Azt mondja az ottani bencések között tanult meg valójában imádkozni. Ahogy a testvérek énekelték a zsolozsmát, ő is igyekezett mindig bekapcsolódni. A zsoltárok és himnuszok szövege nagyon mélyen megérintette, először csak egy-egy mondatról, majd egyre több mindenről érezte úgy, hogy igazán a szívéből tud szólni. Így talált végül vissza az Úrhoz. Párjával akkor még nem voltak házasok, de Nóra egyre inkább vágyott arra, hogy élete minden területén Istennek tetsző módon éljen, így három éve összeházasodtak. Ekkor ismét a bencés közösséghez vezette útja. Egy kis kápolnát keresve, találtak rá a budapesti Szent Szabina Kápolnára, ahol végül az esküvőjüket tartották. Onnantól kezdve Nóra misére is odajár.
Húsz éve segítőként dolgozik, 17 évig pszichiátriai betegekkel foglalkozott, de kérte az Urat vezesse olyan helyre, ahol amellett, hogy segít másokon, a lelki életében is fejlődni tud. Imái meghallgatásra találtak, és immár 3 éve a Boldogasszony Iskolanővérek szeretetotthonában mentálhigiénés szakemberként dolgozik az idős szerzetesnők mellett. A nővérek életét látva fogalmazódott meg benne, hogy valójában hozzájuk hasonló életre vágyik és egyre inkább úgy érezte, otthonra talált közöttük. Itt hallott először az oblátusságról is. Az egyik nővérnek rendszeresen felolvas, akkor épp Római Szent Franciska, a bencés oblátaközösség alapítójának életéről olvasott neki. Végtelen öröm járta át, amikor rájött, hogy házasként is van lehetősége még mélyebben kapcsolódni az Úrhoz. A nővérrel elbeszélgetett arról, hogy mit is jelent oblátának lenni, majd hazaérve azonnal rákeresett a bencés oblátusságra. Úgy érezte ez az út igazán neki való, így felvette a kapcsolatot az oblátusrektorral, Elréd atyával. Néhány hónap után megkezdhette jelöltidejét, most pedig újabb lépcsőfokhoz érkezett. Beöltözésével egy éves próbaidőszak kezdődött, amelynek a végén – ha a közösség elfogadja és ő is szeretné – fogadalmat tehet.
Az Istennek ajánlott élet – a gyakorlatban
Az oblátusság az Istennek felajánlott élet. Mindezek gyakorlati megvalósítása azonban tényleg komoly erőfeszítéseket kíván.
Szabó Gyöngyi ezt úgy oldja meg, hogy még a munkaideje kezdete előtt igyekszik beülni a templomba, ott az imádságnak szenteli az időt. A beöltözés után egy újabb feladat lesz a napi zsolozsma beillesztése a mindennapokba. Szent Benedek Regulájára pedig úgy tekint, mint a szentírásra, hiszen gyakorlatilag keresztény életvezetési tanácsokat fogalmaz meg. Mivel a gyerekei még kicsik, egyelőre nem tudta elérni, hogy a regula szorgalmazta napi ritmust átvigye az életébe, de vágyik és törekszik rá. Érdekes módon elmélyülését most egy elromlott mosogatógép, pontosabban annak hiánya is segíti. Gyöngyi a monoton, rutinból végzett házimunka közben ráirányítja figyelmét az esti imára és közben megjönnek a jó gondolatok, érzések is.
Zsófinak sem egyszerű mederben tartani a mindennapjait, hajlamos szétaprózódni a feladatai között, ezért határozott és szögletes napirend szerint igyekszik élni. És a napirend szerves része az imádság is. A reggeleit ezzel és a napi regula-részlettel kezdi és törekszik a napi zsolozsmára is. Az esti imákkal az állandó fáradtság miatt gondjai voltak, és ez nyomasztotta. Viszont mióta munkahelyet váltott és elhagyta a bankszektort, a kompletórium és esti ima is bekerült az életritmusba. Ez nagyon megnyugtató, hiszen az élő imák indítják a napokat, amihez később is gondolatban vissza-visszatér. Este pedig zárásként szintén élő imával tekint vissza az elmúlt napra, sorra veszi, miért lehet hálás, ahogy azt is, mit rontott el és mit csinálhatott volna jobban. A szerető Isten követése során döbbent rá, hogy a hálaadás mellett mennyire kevés időt szánt a dicsőítésre. Most neki az az út következik, hogy Istennek ezt a fényét, mindent átható ragyogását vigye előbbre, ebben tudjon elmélyülni.
Mindkettőjüknek sokat segítenek a lelki építkezésben azok az oblátusi lelkigyakorlatos alkalmak, amikor igyekeznek kiszakadni a mindennapokból, tudatosan elcsendesedni, elvonulni, mobiltelefont lerakni.
MEGOSZTÁSOK
„Ti vagytok a föld sója. Ha a só ízét veszti, ugyan mivel sózzák meg? Nem való egyébre, mint hogy kidobják, s az emberek eltapossák. Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. S ha világot gyújtanának, nem rejtik a véka alá, hanem a tartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban. Ugyanígy a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat!” (Mt 5, 13-16) Szeretném megosztani, miért fontos nekem ez az evangéliumi szakasz, amit 17 évvel ezelőtt az esküvőnkre is választottunk. Több szempontból is ez a részlet a szívem csücske. Egyrészt Jézus az apostoloknak ezeket a feladatokat adta. Másrészt a hegyre épült várost nekem Pannonhalma jelenti. És a tetteinket látva dicsőítsék a Mennyei Atyát. Ami azonban nem a mi jócselekedeteinkről szól. Felemelő dolog, hogy én eszköz lehetek az Úr kezében. Ha csak egy icipici kis jó dolgot tudok tenni, az nem a saját érdemem. A Pannonhalmi Karitászban nagyon sok apró jót igyekszünk tenni. Bármit is teszünk ezek csak porszemek a feladatok végtelenségében. Bármit is teszünk, az az Isten érdeme. Akkor igaz és akkor hiteles, ha az Ő dicsőségére tesszük. Így vagyunk az Úr munkatársai. Ahogy Elréd atya, a bencés oblátusok rektora gyakran szokta mondani: minden dicsőség Istené! Nekem ezt jelenti, hogy ti vagytok a föld sója.
Szabó Gyöngyi – Izabella testvér
Több kedvenc evangéliumi részletem van, de ami mindig nagyon megérint, az a vérfolyásos asszony gyógyulásának története, amit Máté, Márk és Lukács evangéliuma is elbeszél. „Ha csak megérintem a ruháját, meggyógyulok.” Azt gondolom, hogy ez olyan mélyből fakadó hit, amire én nem tudok megfelelő szavakat találni. Egy nő, abban a korban, azokban a körülményekben, aki egyedül van, semmibe veszik, beteg, tisztátalan és emiatt bűnösnek is tartják. Már mindent kipróbált, már mindent megtett, hiába. És ő bátor, cselekvő hittel meg meri tenni, hogy hozzáér Jézushoz. És megtisztul, meggyógyul a hite által. Nekem ez a legszebb evangéliumi üzenet.
Nusser Zsófia – Margit testvér
„Áldott legyen az Isten, a mi Urunk, Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is meg tudjunk vigasztalni másokat bármilyen nyomorúságban, annak a vigasztalásnak az erejében, amellyel Isten vigasztal minket.” (2Kor 1,3-4) Hosszú ideje „életmottómnak” tartom Pál apostol korintusiaknak írt második leveléből ezt a részletet. Nagyon sok vigasztalást, támogatást, szeretetet kaptam Istentől és vágyom arra, hogy ezt továbbadhassam. Nagyon fontos szerintem, hogy az Ő szeretetét, megbocsátását, irgalmát, jóságát, amit én is megtapasztaltam, közvetítsem mások felé.
Léderer Nóra Mária – Gertrúd testvér