Keresztségünkre emlékeztünk 2024. január 6-án, vízkeresztkor a 800 éves bazilikában. Urunk megjelenésének ünnepén Hortobágyi T. Cirill főapát miután megszentelte a vizet, a hívekre és a szerzetesközösség tagjaira hintette azt. „Akárhová is hintik ezt a sóval vegyített vizet, távozzék onnan a gonosz, és Szentlelked jelenléte őrizzen meg minket mindenkor” – kérte Istentől Cirill atya.

A főapát az ünnepi szentmisén ezekkel a szavakkal fordult a jelenlévőkhöz: „A bűnbánatban megtisztult szívünkben ismét felragyog Krisztus világossága, hitünk fénye, és ebben a hitben ma is felismerhetjük Jézust itt, az oltáron, a kenyér és bor színében, amint táplálékul adja magát, táplálja bennünk az Ő világosságát, hogy már soha többé ne járjunk a bűn sötétségében. Ő segítsen minket, hogy a tőle kapott Szentlélekhez hűségesek maradjunk.”

A liturgián Hirka Antal atya hirdetett igét. Homíliáját teljes terjedelmében közöljük:

Örüljetek az Úrban, szeretett testvéreim, ismét mondom, örüljetek, mert röviddel Krisztus születésének ünnepe után fölragyogott az ő epifániájának – dicsőséges megjelenésének – ünnepe. Akit azon a napon szült a Szűz, azt a mai napon elismeri a világ. (Nagy Szent Leó)

Ismerjük fel, szeretett testvéreim a Krisztus imádására jött napkeleti bölcsekben a mi meghívásunk és hitünk kezdetét, és ujjongó lélekkel ünnepeljük boldog reménységünk hajnalát. (Nagy Szent Leó)

Most a bazilika évében pillantsunk fel a 800 éves boltozatra. A román és gótika közötti átmenet hatsüveges dongaboltozatának két és fél rekeszét látjuk magunk fölött. Ez ugyan eredetileg valószínűleg nem volt kifestve, de 150 évvel ezelőtt az akkori felújításkor Kruesz Krizosztom megbízó főapát és Storno Ferenc megbízott restaurátor azt tervezték, hogy a boltozat közötti vakolt téglafalazást szentírási jelenetekkel festik ki. A tervezés folyamatát a festett tervlapokból és a levelezésből ismerhetjük meg. A figurális festés alap-programját a főapát fogalmazta meg: kezdve – a torony alatti résznél – a teremtéssel, majd a hajó frissen kialakított nyugati részén az ószövetségi előképekkel, a hosszabb hajószakaszon pedig az újszövetség legfontosabb jeleneteivel folytatva, majd a diadalív Krisztust mint világbírót – mandorlában – ábrázolásával fejezve be.

Ez a diadalív választja el a hajót a főszentély csillagboltozatától a főangyalokkal, és 12 angyallal, ami az eljövendő beteljesülésre utal. „A festmények az emberi nem történetét, vagy a vele paralel megnyilatkozó isteni Gondviselés műveit tüntetik ki” írja Kruesz Krizosztom. A tervezés utolsó fázisában is kisebb változtatások eredményeképpen alakult ki a nagyjelenetek olyan rendje, amelynél minden második jelenet központi figurája a mandorlába foglalt Jézus Krisztus. Ezek a hatsüveges boltozat derékszögű háromszögeinek „szemben” lévő felületeire kerültek. A közbülső két háromszögbe pedig sokfigurás jelenetek – keresztelkedés, utolsó vacsora – kerültek. Nézzük most a mandorlába foglalt képeket, ezek a születés (Epifánia), a színeváltozás (a következő Epifánia), és a mennybemenetel (utolsó földi Epifánia). A mandorlával a korai keresztény évszázadoktól a középkorig az Isten dicsőséges megjelenését keretezték.

Az Úr a színeváltozásakor a kiválasztott tanúk előtt feltárta dicsőségét, és a többiekével azonos testi alakját oly nagy fényességbe öltöztette, hogy arca is a Nap ragyogásához hasonlított,…hogy ezáltal Krisztus egész teste, az Egyház felismerje, mily átalakulásban lesz majd osztályrésze, és így tagjai is azt az ígéretet kapták, amely a Főben előre felragyogott. (Nagy Szent Leó)

Most az Úr mennybemenetele az örömünk tárgya: azt a napot üljük meg ma, amelyen emberi természetünk – minden hatalmasság fölé emelkedve – helyet foglalt az Atya-Isten mellett. Jézus Krisztus ugyanis sokak szeme láttára, kézzelfogható bizonyossággal mutatta meg dicsőségét… Lelki szemük azt is meglátta, hogy leszállva nem volt távol az Atyától, s fölemelkedve nem hagyta magukra apostolait. (Nagy Szent Leó)

A bazilika mennyezetére festett képek sorának ilyen átgondolt elrendezésével a 800 éves boltozat architektúráját emelték ki – a mandorlába foglalt Krisztus-Epifániák sorával – ezáltal bemutatva a középkori bazilika központi látványát. A boltozaton megfestett események pedig jelenlévő valósággá válnak a boltozat alatt az egyházi év során a szentmise és szentségek ünneplésekor.

 

Mit tettek a kiválasztott apostolok az említett Epifániák nyomán?
Az evangéliumok a következőképpen írják le ezt:
A tanítványok arcra borultak, és nagyon megijedtek. Jézus odament, megérintette őket, és ezt mondta: Keljetek fel, ne féljetek! (Mt 17,6-7)
Miközben az áldást adta, eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe. Ekkor leborulva imádták, majd nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe. (Lk 24,51-52)

És a mai ünnep evangéliumának a részletében ezt hallottuk:
„Bementek a házba, és meglátták a gyermeket anyjával, Máriával. Leborultak és hódoltak neki”. A mai szentmise ünneplésében is Ő van előttünk és közöttünk. Ahogy akkor, most is titokzatosan elrejtőzik szent hallgatásában, s ahogy akkor, most is éppen így nyilatkoztatja ki Isten igazi arcát. Itt van, ahogy akkor Betlehemben volt. Hív bennünket arra a belső vándorútra, amelyet hódolatnak hívnak. Induljunk el most ezen a belső úton, s kérjük őt, hogy vezessen minket.