Bazilika 800 emlékév

Bazilika800 – az Ünnep éve
Idén, 2024-ben nyolcszáz éve, hogy Szent Márton pannonhalmi monostorának ma is álló szerzetestemplomát helyreállították és ünnepélyesen felszentelték. A felszentelést II. András király jelenlétében Bereck váci püspök, Jakab nyitrai püspök és a zenggi püspök végezte. Minderről tanúskodik II. András pergamenlevele, amelyet a Pannonhalmi Főapátsági Levéltár őriz (PFL, Capsa 31. G.). Az uralkodó, miután feleségével és az ország számos mágnásával együtt részt vett a templom és a monostor felszentelésén, a monostor anyagi támogatására is ígéretet tett 1225-ben, ugyancsak egy oklevél tanúsága szerint (PFL, Capsa 1. F.).
A pannonhalmi szerzetesközösség szeretné méltó módon megünnepelni és közösségi ünneppé tenni a pannonhalmi bazilika újjáépítésének és felszentelésének nyolcszázadik évfordulóját. Nem találunk olyan középkori templomot Magyarországon, amely méretében és történelmi jelentőségében vele összehasonlítható volna, s a pannonhalmihoz hasonló épségben maradt volna fenn mindmáig – egy szinte megszakítások nélkül ezer éven át folyamatosan működő szerzetesközösség környezetében.

 

Nagyböjti koncertsorozat

Vox Luminis Együttes koncertje

2024. február 23., péntek 19:00

helyszín: Szent Márton-bazilika

Egyedülálló hangzásvilág a stílusában és történelmi jelentőségében is kuriózumnak számító 800 éves pannonhalmi bazilikában. A nemzetközi hírű belga Vox Luminis Kórus lép fel a Pannonhalmi Főapátság nagymúltú nagyböjti hangversenysorozatának nyitó alkalmán. Az 1224-ben újjáépített és felszentelt szerzetestemplom falai között felcsendülő zene- és kórusművek hallgatása során átélhetjük a nagyböjti időszak elcsendesedését, és elmélyülve haladhatunk Krisztus halálának és feltámadásának ünnepe felé.

Bővebben a koncertről

 

 

Nyolc 100 év – Emberöltőkkel a nyolcszázéves pannonhalmi bazilika felé

Időszaki fotókiállítás a Bazilika 800 emlékév alkalmából
2024. március 21 – 2024. november 11.

helyszín: Boldogasszony-kápolna

A pannonhalmi Szent Márton-bazilika ünnepélyes felszentelése már 800 éves múltra tekint vissza, túllépve az emberi lét mércéjét. Az emberi élet rövidsége miatt nehezen értelmezzük ezt az időintervallumot, ezért nyolc 100 éves személy életútjának összekapcsolásával igyekszünk érzékeltetni ezt az időtávlatot.

Kurátor: Virágvölgyi István
Fotográfus: Balázs Attila

Bővebben a kiállításról

 

Quam dilecta tabernacula tua …

Milyen kedves a te hajlékod…

(Zsolt 84, 2)

2024. március 21. – 2025. március 21.

helyszín: Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár klasszicista teremkönyvtára

A Pannonhalmi Főapátság kulturális évadai minden évben különböző hívószavak köré szerveződnek, mely idén a 800 éves templomhoz kapcsolódva az ÜNNEP. A pannonhalmi könyvtár gyűjteményéből válogatott kötetek templomokat és azok szerepét mutatja be a különböző vallásokban. Az idei évben a kiállítás a templomszentés liturgiájára összpontosít, bemutatva a misekönyvek, evangelistáriumok és benedictionálék részleteit.

A tárlatot Ásványi Ilona rendezte.

Bővebben a tárlatról

 

 

A monostor…
minden vagyonát úgy tekintve, mint az oltár szent edényét
(vö.: RB 31.10)

2024. március 21. – 2025. március 21.

helyszín: Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár klasszicista teremkönyvtára

A Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár a nemzeti kulturális vagyon és a Világ Kulturális Örökségének része. A gyűjtemény nem mindennapi odafigyelést igényel, ezért kiemelt küldetése a könyvtárnak, hogy kulturális kincseit a 21. századi kihívásoknak eleget téve tárja fel, megőrizze és közvetítse. A kiállítás bemutatja a gyűjtemény rekonstrukciójára és megőrzésére irányuló erőfeszítéseket, valamint a könyvtár által végzett munkát a muzeális dokumentumok restauráltatása érdekében.

A tárlatot Ásványi Ilona rendezte.

Bővebben a tárlatról

 

Nagyböjti koncertsorozat
Capella Savaria koncertje

2024. március 22., péntek 19:00

helyszín: Szent-Márton-bazilika

Bécsi klasszikusok, korhű hangszereken a pannonhalmi Szent Márton-bazilikában. A szerzetestemplom újraszentelésének 800. évében a legrégebbi, korhű hangszereken játszó kamarazenekar, a Capella Savaria ad hangversenyt Mozart és Haydn műveiből a Pannonhalmi Főapátság Nagyböjti koncertsorozatának második alkalmán. Merüljön el a korabeli hangzásvilágban a kanadai zenei magazin, az Opus által Európa egyik legjobb zenekarának tartott Capella Savariával.

Bővebben a koncertről

 

 

Főapátsági Orgonahangverseny-sorozat
Lévai Kamilla húsvéti orgonahangversenye

2024. április 01., hétfő 15:30

helyszín: Szent Márton-bazilika

Műsor:
Johann Sebastian Bach: C-moll Prelúdium és Fúga BWV 546
Olivier Messiaen: Offrande au Saint Sacrément
Georg Muffat: Toccata Decima
Georg Muffat: Passacaglia
Jan Welmers: Passacaglia
Johann Sebastian Bach: D-moll Concerto BWV 596

Lévai Kamilla 4 évesen kezdett zongorázni. Bachelor diplomáját a budapesti Zeneakadémián, majd mesterdiplomáját a krakkói Krzysztof Penderecki Zeneakadémián szerezte. Jelenleg a Łódź-i Zeneakadémia „Młodzieżowa Akademia Muzyczna” programjában tanul.

Bővebben az orgonahangversenyről

 

Bazilika 800 – Az én bazilikám I. – Mesélő falak / Történetek a falak mögött

Takács Imre művészettörténész és Várszegi Asztrik emeritus főapát rendhagyó tárlatvezetése a Pannonhalmi Főapátság nyolcszáz éves templomában
2024. április 14. 14:30

2024-ben ünnepli a bencés közösség a pannonhalmi szerzetestemplom, a Szent Márton-bazilika középkori felújításának és felszentelésének 800. évfordulóját. A Főapátság számos különleges programot szervez az évforduló megünneplésére. „Az én bazilikám” rendhagyó tárlatvezetés is ezek sorába tartozik. A meghívott vendégek mindannyian a bencés közösség barátai, és különleges, egyéni módon kötődnek az épülethez, illetőleg a bencés közösséghez.
Az első bazilikai séta vezetője Takács Imre művészettörténész, egyetemi tanár, egykori pannonhalmi bencés diák. Takács Imre, az Árpád-kori művészet kiváló kutatója a társkurátora az évforduló alkalmából rendezett pannonhalmi művészettörténeti kiállításnak is, amely Uros apátnak, a templom építőjének életművét mutatja be.
A séta bencés házigazdája Várszegi Asztrik emeritus főapát. 1964-ben lépett be a bencés rendbe, 1991–2018 között pannonhalmi főapát. Az ő vezetése alatt újult meg a monostor teljes épületegyüttese, az ő főapátsága alatt kerül sor a bazilika teljes rekonstrukciójára is. Hatvan éve otthona a pannonhalmi bazilika.
A programot egy közös, tea melletti beszélgetés zárja a monostor levéltárpedagógiai termében.

Találkozó: 14:15-kor a monostor főkapujában, majd onnan közös séta a bazilikához.

Létszám: 25 fő

Jegyár: 6000 Ft

Részletes program és jegyvásárlás

Uros apát és műve – időszaki kiállítás a Főmonostori kiállítótérben

időpont: 2024. április 27. – 2024. november 11.

helyszín: Főmonostori kiállítótér

A pannonhalmi bencés apátság harmadik temploma, mely Uros apát kezdeményezésére épült, a magyar középkor egyik legjobban megőrzött építészeti emléke. A templom keleti szentélye, kriptája, hajó pillérei, boltozatai és kapui ma is láthatók, és meghatározó részei a használatban levő templomnak. Az épület művészettörténeti jelentőségét az 1996-os ezredévi jubileumi kiállítás hozta nyilvánosságra. Uros apát és műve kiállítás a templom felszentelésének 800. évfordulója alkalmából mutatja be az építészeti emlékeket, az építtető személyét és tevékenységét történeti dokumentumok és tárgyi emlékek alapján.

Kurátorok: Takács Imre művészettörténész és Szovák Kornél történész

Bővebben a kiállításról

 

Bazilika 800 – Az én bazilikám II. – Szentek, asszonyok, szolgálólányok – Nők a pannonhalmi bazilikában

Kiss Noémi író, Ásványi Ilona könyvtár igazgató és Dejcsics Konrád OSB rendhagyó tárlatvezetése a Pannonhalmi Főapátság nyolcszáz éves templomában
2024. április 28. 14:30

2024-ben ünnepli a bencés közösség a pannonhalmi szerzetestemplom, a Szent Márton-bazilika középkori felújításának és felszentelésének 800. évfordulóját. A Főapátság számos különleges programot szervez az évforduló megünneplésére. „Az én bazilikám” rendhagyó tárlatvezetés is ezek sorába tartozik. A meghívott vendégek mindannyian a bencés közösség barátai, és különleges, egyéni módon kötődnek az épülethez, illetőleg a bencés közösséghez.

A második bazilikai-séta vezetője két hölgy, akik női szemmel, a különböző női sorsokon keresztül beszélnek a templomban látható nő- ábrázolásokról, legendákat, igaz történeteket.

A programot egy közös, tea melletti beszélgetés zárja.

Találkozó: 14:15-kor a monostor főkapujában, majd onnan közös séta a bazilikához.

Létszám: 25 fő

Jegyár: 6000 Ft
Támogatói jegy: 10000 Ft

Részletes program és jegyvásárlás

 

Főapátsági Orgonahangverseny-sorozat
Homolya Dávid & Vadász Attila koncertje az Orgonák éjszakáján

2024. május 18., szombat 19:00

helyszín: Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár

A Pannonhalmi Főapátság 2021-ben egy nagyszabású orgonarekonstrukcióba kezdett, így az Orgonák Éjszakáján immár három professzionálisan felújított barokk orgona jut főszerephez a Pannonhalmi Főapátság impozáns klasszicista teremkönyvtárában.
A hangverseny fókuszában a mai Magyarországon föllelhető legöregebb orgonák egyike – a soproni Wöckherl-orgona és a kőszegi kálváriatemplom pozitívja után –, a felújított Zorkovsky-orgona áll, amely feltehetően a 18 sz. elején, 1710-ben készült. Mellette megszólal a 2022-re megújult 1740-60 között épített Martin Podkoniczky-orgona és a Káptalan-terem barokk pozitívja is, az ún. Corte-orgona.
A koncert további különlegessége, hogy a felújításokat vezető nemzetközi orgonaszakértő, orgonatervező Homolya Dávid, Vadász Attila orgonaművésszel közösen szólaltatja meg e különleges és értékes hangszereket. A hangverseny során ritkán játszott 17. századi művek hangoznak el, amelyek közt az orgonaművészek egy kortárs darabot is elrejtettek.

Műsoron:
A Zorkovsky-orgonán

Giovanni de Macque (1550-1614): Capriccio sopra re fa mi sol
Girolamo Frescobaldi (1583-1643): Partite sopra La Monica
Johann Jacob Froberger (1616-1667): Canzona seconda
Girolamo Frescobaldi: Capriccio III sopra il cucco
Franz Danksagmüller (sz. 1969): Estampie

A Podkonicky és a Corte-orgonán
Johann Sebastian Bach (1685-1750): d-moll Canzona BWV 588
Johann Sebastian Bach: Sonatina „Actus tragicus” BWV 106
Johann Sebastian Bach / Antonio Vivaldi (1678-1741): D-Dúr concerto BWV 972 (RV 230)

Bővebben az orgonahangversenyről

 

Bazilika 800 – Az én bazilikám III. – Megújulás és bazilika

Gutowski Robert Ybl-díjas építész és Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát rendhagyó tárlatvezetése a Pannonhalmi Főapátság nyolcszáz éves templomában
2024. május 19. 14:30

2024-ben ünnepli a bencés közösség a pannonhalmi szerzetestemplom, a Szent Márton-bazilika középkori felújításának és felszentelésének 800. évfordulóját. A Főapátság számos különleges programot szervez az évforduló megünneplésére. „Az én bazilikám” rendhagyó tárlatvezetés is ezek sorába tartozik. A meghívott vendégek mindannyian a bencés közösség barátai, és különleges, egyéni módon kötődnek az épülethez, illetőleg a bencés közösséghez.

A harmadik bazilikai séta vezetője Gutowski Robert Ybl díjas, nemzetközi hírű építész, egykori pannonhalmi bencés diák és bencés diákok édesapja. Kötődése nem csak az itt töltött diákévek jelentik, hanem maradandó és nagyszerű kortárs építészeti alkotások, mint a Bencés Gimnázium díszterme vagy éppen a domboldalba simuló modern tornacsarnok.

A séta bencés házigazdája Hortobágyi T. Cirill főapát. 1977 óta kötődik Szent Márton-hegyéhez, először mint bencés diák, majd mint bencés szerzetes, hittanár, földrajz-biológia szakos tanár. 2018 óta pannonhalmi főapát, Szent Asztrik apát 86. utóda.

A programot egy közös, szörp és levendulás puszedli melletti beszélgetés zárja a Pannonhalmi Bencés Gimnázium közelmúltban felújított Teleki-termében.

Találkozó: 14:15-kor a monostor főkapujában, majd onnan közös séta a bazilikához.

Létszám: 25 fő

Jegyár: 6000 Ft
Támogatói jegy: 10000 Ft

Részletes program és jegyvásárlás

 

Bazilika 800 – Az én bazilikám IV. – Csend és bazilika

Dr. Palotai Gabriella pszichiáter és Bokros Márk OSB spirituális sétája a Pannonhalmi Főapátság nyolcszáz éves templomában
2024. június 2. 14:30

A bazilika különböző helyein mást jelent és másként nyilvánul meg a csend. Amikor belehallgatunk ebbe a csendbe, különösebb instrukciók nélkül is elkezd önmagunk felé vezetni, ahol találkozhatunk belső kérdéseinkkel, aktuális megéléseinkkel. A csendnek ily módon személyes üzenete van számunkra, amely a több száz éves falak között sajátosan szólít meg. A vezetés során a Pannonhalmán tartott Csendkurzusok személyes élményeiből merítve, egy-egy rövid gyakorlat révén engedjük, hogy hasson ránk a bazilika csendje.

A programot egy közös, szörp és levendulás puszedli melletti beszélgetés zárja a Főkönyvtár Magyar-termében, ahol közösen gondolkodhatunk a csend, az önismeret, az ima és a meditáció kapcsolódásairól.

A negyedik bazilikai séta vezetője dr. Palotai  Gabriella pszichiáter. 1991 óta praktizál magánorvosként, elsősorban pszichoterápiás, kognitív, viselkedésterápiás és traumafeldolgozó módszerekkel dolgozik Győrben. 1994 óta HR-tanácsadással is foglalkozik. Munkájával 1992 óta segíti a Pannonhalmi Főapátságot, ahol pszichiáterként és coachként számítanak rá a szerzetesek. 12 éve vezeti a Csendkurzust, ami a monostorban kínál spirituális elmélyülést, elvonulást.

A séta bencés házigazdája Bokros Márk OSB. Közgazdász, lelkigondozó és coach, matematika-hittan szakos tanár a gimnáziumban, illetve a Felzárkózó Település program felelőse. 2007-ben lépett be a bencés közösségbe, 2013 óta kíséri a Csendkurzusok résztvevőit.

Találkozó: 14:15-kor a monostor főkapujában, majd onnan közös séta a bazilikához.

Létszám: 25 fő

Jegyár: 6000 Ft
Támogatói jegy: 10000 Ft

Részletes program és jegyvásárlás

Főapátsági Orgonahangverseny-sorozat
Tabajdi Ádám és Osztrosits Eszter kamarakoncertje a Múzeumok éjszakáján

2024. június 22., szombat 19:00

helyszín: Boldogasszony-kápolna

Zenei időutazásra hív a Pannonhalmi Főapátság az orgonahangverseny sorozatának 2024. június 22-i koncertjén, a Múzeumok Éjszakáján. Késő reneszánsz és barokk szerzők művei mellett egy 14. században írt darab, és egy kortárs alkotás is felcsendül a Boldogasszony-kápolnában. A Tabajdi Ádám és Osztrosits Eszter művészházaspár által összeállított különleges repertoár a kápolna 1820-ban épült és 2023-ban teljeskörűen felújított orgonáján és hegedűn szólal meg az ő előadásukban.

Műsoron:
S. A. de Heredia: Ensalada
Anonymus: Estampie a Robertsbridge Kódexből
F. Danksagmüller: Estampie
J. S. Bach: E-dúr hegedű-csembaló szonáta BWV 1016
J. P. Sweelinck: Fantasia Chromatica SwWV 258

Osztrosits Eszter a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem doktori képzésének doktorvárományosa. Tanulmányait Szombathelyen kezdte, 2010 óta a Zeneakadémia növendéke. 2014-ben Erasmus ösztöndíjjal Németországban tanult. Az Országos Zathureczky hegedűversenyen Különdíjjal, a Dohnányi Ernő Kamarazenei Versenyen Nívódíjjal jutalmazták. 2018-ban elnyerte a Fischer Annie-ösztöndíjat. Kamarazenei fesztiválok állandó fellépője. 2015 óta az Osztrák-magyar Haydn Zenekar és az UMZE tagja. Elhivatott kamarazenész.

Tabajdi Adám zongoratanulmányait 5 éves korában kezdte, melyhez az orgona később, 14 éves korában kapcsolódott. Érdeklődésében meghatározóak a különböző kultúrák népzenéi és az improvizáció, melyekre állandó inspiráció forrásként tekint művészetében. Repertoárjában az állandó középpontot jelentő Bach mellett fontos szerepet tölt be Liszt és Franck, a 20. századi zene, benne Messiaen, Florentz és Ligeti műveivel, elkötelezett előadója kortárs zeneműveknek, de szoros kapcsolatot érez régi mesterek munkásságával is, mint Sweelinck, Weckmann vagy Couperin.

Bővebben az orgonahangversenyről

 

Bazilika 800 – Az én bazilikám V. – Mindenki bazilikája

Fabiny Tamás a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke, és Hardi Titusz OSB spirituális sétája a Pannonhalmi Főapátság nyolcszáz éves templomában
2024. június 30. 14:30

“Voltak olyan történelmi korok, amikor nem csak a kívülállók, a pogányok, az istentelenek taszították el maguktól Jézust, de bizony még az egyház is. Azok, akik őrá hivatkoztak, ám nevével csúful visszaéltek. Akik látták mások testi-lelki szenvedését, a gyűlöletet, az elnyomást, de nem emelték fel szavukat a törvénytelenségek ellen. Bűnbánattal meg kell állapítanunk, hogy sokszor maga az egyház is ezt mondta Jézusnak: „Számodra itt nincs hely! Kívül tágasabb!” (Fabiny Tamás elnök-püspök)

“Jézus nem alapított egyházakat, nem alapított felekezeteket, sem a római katolikus, sem az ortodox, sem a református, sem az evangélikus egyházat nem alapította. Az egyház kezdetben egységes volt, a hívek közössége egy egységet alkotott. Voltak vitást kérdések az első naptól kezdve, de mégis egy egységben voltak. A történelem folyamán a bűneik következtében szakadások történtek. Szétszakadtak, egymást elkezdték kiközösíteni. Ez botrány, amelyre felfigyeltek a huszadik századtól, megszületett az a vágy egyre több keresztényben, hogy az egységen dolgozni kell. Az ökumenizmus tehát arról szól, hogy a keresztények találjanak rá arra az egységre, amelyet a hitünk középpontjában lévő mesterünk, Jézus megfogalmazott.” (Hardi Titus OSB)

Az ötödik séta vezetője Fabiny Tamás lelkész, teológus, egyetemi tanár. 2017 óta a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke.

A séta bencés házigazdája Hardi Titusz bencés szerzetes, magyar–francia–történelem szakos tanár, a főapátság Iskolafenntartó Főigazgatóságának vezetője.

Találkozó: 14:15-kor a monostor főkapujában, majd onnan közös séta a bazilikához.

A programot egy közös, tea, szörp és levendulás puszedli melletti beszélgetés zárja a Pannonhalmi Főapátság egyik legszebb barokk terében, a királyi lakosztályban.

Létszám: 25 fő

Jegyár: 6000 Ft
Támogatói jegy: 10000 Ft

Részletes program és jegyvásárlás

Szent István király ünnepe
Főapátsági Orgonahangverseny-sorozat
Szabó Imre orgonaművész ünnepi koncertje

2024. augusztus 20., kedd 15:30

helyszín: Szent Márton-bazilika

Műsor:
Johann Sebastian Bach (1685 – 1750): h-moll prelúdium és fúga, BWV 544
Liszt Ferenc (1811 – 1886): Andante religioso „Weinen, Klagen, Sorgen, Zagen” variációk
César Franck (1822 – 1890): a-moll korál
Antalffy-Zsiross Dezső (1885 – 1945): Játékos faunok – Scherzo (A. Böcklin nyomán)
Koloss István (1932 – 2010): Fantasia in festum Sancti Stephani regis Hungariae

Szabó Imre, a szlovákiai orgonaművészet egyik kiemelkedő alakja. Orgonatanulmányait Budapesten kezdte, majd Pozsonyban folytatta, ahol a Zene-, Dráma- és Filmművészeti Főiskolán szerzett diplomát. Több hazai és nemzetközi zenei verseny díjazottja. Repertoárjában fontos helyet foglalnak el J.S.Bach, Liszt Ferenc és a francia romantikus orgonairodalom alkotásai.
Szakértőként részt vesz orgonák építésének és restaurálásának munkálataiban. Kezdeményezője és művészeti vezetője a pozsonyi Szlovák Rádió már hagyományos orgonahangversenyeinek.

Bővebben az orgonahangversenyről

 

„Hallgass Fiam, atyád intelmére”
Szent István király intelmei Imre herceghez

2024. augusztus 20., kedd 20:00

helyszín: Pannonhalmi Főapátság

 

A Pannonhalmi Főapátságban idén 20. alkalommal hallhatjuk Szent István király fiához, Imre herceghez írott, és feltehetően bencés szerzetesek által megfogalmazott intelmeit. Az évezredes szöveg minden évben egy neves színész és egy improvizatív zenész tolmácsolásában tárul a közönség elé. A 20. jubileumi előadásra ezúttal rendhagyó előadással készül Mispál Attila rendező, a Szent Márton-bazilika 800 éves falai között.

Bővebben az előadásról

 

 

 

 

Arcus Temporum XX – Pannonhalmi Művészeti Fesztivál

2024. augusztus 23. – 2024. augusztus 25., péntek-vasárnap

helyszín: Pannonhalmi Főapátság

A 20. jubileumára készül 2024. augusztus 23-25. között a pannonhalmi Arcus Temporum. A kortárs művészeti fesztivál igazi közösségi ünneplésre hív, és nem csak a két évtizedes jubileum okán, hanem mert a bencés szerzetesközösség idén ünnepli a Szent Márton-bazilika középkori felújításának és felszentelésének 800. évfordulóját.

 Az idei Arcus öt hangversenye Mozart és a nemrégiben elhunyt Eötvös Péter munkásságát állítja párhuzamba, ami már önmagában is izgalmas párosítás, hát még ha hozzátesszük, hogy a kiváló magyar komponista – utolsó munkáinak egyikeként – saját maga válogatta ki az elhangzó műveket Keller András művészeti vezetővel. A zenei élményeket az újonnan bevont lenyűgöző helyszínek teszik még emlékezetesebbé. A 800 éves bazilikával a háttérben a bástyáról, de a Lombkorona-tanösvényen is hallgathatunk koncertet.

A fesztiválra irodalmi díszvendégként Röhrig Géza az Oscar-díjas film, a Saul fia főszereplője érkezik, aki ezúttal írói oldaláról mutatkozik be. A spirituális és képzőművészeti programok pedig a Bazilika800 emlékévre reflektálnak. A jubileumi fesztivál házigazdája Mácsai Pál.

A szerzetesközösség az idei Arcuson – ahogy az egész emlékévben – arra törekszik, hogy Ferenc pápa szavait, miszerint a Pannonhalmi Főapátság az ország nagy lelki emlékműve, az imádság helye és a testvériség hídja, jelenvalóvá tegye.

www.arcustemporum.com

A Budapesti Fesztiválzenekar közösségi koncertje a Bazilika 800 emlékév tiszteletére

2024. szeptember 1. 15:30

helyszín: Szent Márton-bazilika

A Budapesti Fesztiválzenekar számára különösen fontos a közösségépítés. Az elmúlt több mint harminc évben a zenekar és közönsége nagy, zeneszerető családdá nőtte ki magát, amely folyamatosan bővül, és együtt éli át az évek során megszületett egység erejét.

Közösségi Heteik egyik célja ennek a családnak a gyarapítása, a már meglévő közösségek összekovácsolása és megerősítése, illetve újak létrehozása a zene erejével. Rengeteg olyan muzsikára nyitott ember él az országban, akit csak a kilométerek és az idő hiánya választ el a BFZ nyújtotta élménytől. Nekik is segítenek azzal, hogy a helyi templomokba viszik ingyenes koncertjeiket. Ezúttal a pannonhalmi szerzetestemplom felszentelésének 800. évfordulója tiszteletére a Szent Márton-bazilikában hallhatja őket a régió zeneszerető közönsége.

IV. Nemzetközi Ökumenikus Konferencia

2024. szeptember 20-21., péntek-szombat

helyszín: Pannonhalmi Főapátság

Az ökumenikus szellemiség ápolása a pannonhalmi szerzetesközösség számára nem csak az idők kihívása, hanem pápai küldetés is egyben. Szent II. János Pál és Ferenc pápa kérését szem előtt tartva testvéregyházainkkal párbeszédben szervezi meg a Pannonhalmi Főapátság a Nemzetközi Ökumenikus Konferenciát, immár negyedik alkalommal. 2024. szeptember 20-án és 21-én, a kétnapossá bővült eseményen meghatározó jelentőségű teológusok és a testvéregyházak képviselői egyaránt szerepelnek, előadást tart többek között S.Em.R. Card. Sean O’Malley bostoni érsek, Rowan Williams, nyugalmazott canterburyi érsek, Prof. dr. Michael Seewald. Az első nap előadások, kerekasztal beszélgetések, a második napon workshopok teszik teljessé a programot.

 

 

Főapátsági Orgonahangverseny- sorozat
Sárosi Dániel koncertje a Zene világnapja alkalmából

2024. szeptember 27., péntek 19:00

helyszín: Boldogasszony-kápolna

Sárosi Dániel zenei tanulmányait a kecskeméti Kodály Iskolában kezdte, majd a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta. 2000-ben nyert felvételt a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia orgona szakára. 2005 júniusában kiváló eredménnyel szerzett orgonaművészi diplomát Freiburgban, majd egy évvel később budapesti tanulmányait is befejezte, a Zeneakadémián orgonaművész–tanári oklevelet szerzett. Középiskolás kora óta rendszeresen koncertezik Magyarország különböző templomaiban és hangversenytermeiben.

Bővebben az orgonahangversenyről

 

Első adventi gyertyagyújtás

2024. november 30., szombat 17:30

helyszín: Főapátság előtti tér

Adventi készületünk egyik legfontosabb eleme az adventi koszorú első gyertyájának imádságos, ünnepélyes meggyújtása. Az Úr érkezésére való várakozást, a karácsonyt megelőző időszakot közös készülettel, énekekkel indítjuk, amely az elcsendesülés lelkületébe kapcsol be bennünket.

 

 

 

 

Főapátsági Orgonahangverseny-sorozat
Kiss Zsolt karácsonyi koncertje

2024. december 26., csütörtök 13:30, 15:30

helyszín: Szent Márton-bazilika

Kiss Zsolt 8 évesen kezdett zongorázni, majd 13 évesen a győri Richter János Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta tovább tanulmányait orgona és szolfézs-zeneelmélet szakokon. 1999-ben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem orgona szakára, 2003-ban Lehotka Gábornál diplomázott. Jelenleg a Pannonhalmi Bencés Gimnázium ének-, és orgonatanára, valamint a pannonhalmi Szent Márton-bazilika karnagya.

Bővebben az orgonahangversenyről

A szereplő- és műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.

Támogatók: