A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki a Pannonhalmi Bencés Gimnázium legendás tanárát, Pintér Ambrus OSB bencés szerzetest. Az Áder János köztársasági elnök által adományozott kitüntetést 2020. december 7-én este, egy szűkkörű ünnepségen adta át Pannonhalmán Soltész Miklós, a Miniszterelnökség államtitkára. Ambrus atya több évtizedes lelkipásztori szolgálatának és oktató-nevelő munkájának elismeréseként részesült az elismerésben.

Fontosak a példaképek, akikre oda tudunk figyelni és meríthetünk életpéldájukból. Így méltatta Pintér Ambrus atyát Soltész Miklós államtitkár az ünnepségen. Mint mondta: „ha nem tudunk kiemelni olyan nagyszerű embereket, mint Ambrus atya, akkor nincsenek kapaszkodók. Nagyon nehéz az Úrjézus tanítását lefordítani a mindennapok életére, és ezt a bencés atyák megteszik, Ambrus atya is megteszi.” – tette hozzá.

Ambrus atya meghatódva köszönte meg a kitüntetést. 1968 óta tanít a gimnáziumban és 50 éve vezeti az irányítástechnika szakkört, tehát a mai napig aktív tanár. „A gyerekeket kezdetben könnyebb volt lelkesíteni, aztán ahogy egyre fejlettebbek lettek az infokommunikációs eszközök, egyfajta fásultságba süllyednek bele” – fogalmazta meg évtizedek szaktanári összegzését.  Ahogy kifejtette, politikailag is izgalmas időszakban a „létező, de nem működő szocializmusban” indult pályafutása. „Ugyanakkor mi itt sajátos szabadságot élveztünk ebben a szigetben. Sokszor megkísértett, hogy nem a könnyebbik végét választottam-e az életnek. Ahogy egyre több emberrel kerültem kapcsolatba a szülőkön keresztül is és mindig az volt az érzésem, hogy a kintiek nagyon nehéz helyzetben vannak. Nem vagyok-e én itt felesleges, de épp rajtuk keresztül azt éreztem, hogy szükség van rám. Egy öregembernek így visszafelé minden dolog fontos, ami kicsit is elismeri a múltját, könnyebben éli a jelent és könnyebben megy a jövő felé, ami még vissza van.” – elmélkedett a vele ünneplő bencések körében.

Az atyát a gimnázium egykori diákja, Simon Miklós terjesztette fel a kitüntetésre. Az országgyűlési képviselő az átadáson felidézte pannonhalmi diákéveit is, amelyek alatt – saját bevallása szerint – sokat tanult Ambrus atyától is. Mint mondta szigorú volt velük, de a számonkérések idején jót tudott tenni a „gyengélkedőkkel”. Ahogy azt Simon Miklós tréfásan kifejtette, ez azt jelentette, hogy egyes helyett kegyelemből kettes alát kaptak.

A szűkebb-tágabb bencés közösség Ambrus atyája „az ország első technika- és utolsó fizikatanárainak egyike” – így írt róla egy 2012-es szaktanári jelentés. Többszörös főapátsági rekorder. Az 52. tanévét kezdte Pannonhalmán, 25 évig szolgált a diákotthonban, öt osztály prefektusa volt. 48 éve vezeti az irányítástechnika szakkört, 20 évig volt vendégpáter. 1979 óta a legendás gimnáziumi mozi üzemeltetője és hazánk legrégebben, 1956 óta szolgáló mozigépésze egyben. Ahogy egyik diákja visszaidézte idei, 80. születésnapján: „Köszönöm neki, hogy megmutatta, miképpen lehet repülőroncs-alkatrészekből profi hangosítást eszközölni.”

A kitüntetése alkalmából egy rövid beszélgetést is felvettünk, íme:.

Hogyan lehet átadni azt a fajta kreativitást és szenvedélyt a diákoknak, amit a munkádban is képviselsz?

Azt hiszem, az embernek szeretnie kell azt, amit csinál és én szerettem. A mi gyerekkorunk bizonyos szempontból nagyon egyszerű volt: csak annyi és olyan dolog vett körül bennünket, amit fel tudtunk dolgozni. Utána tudtunk járni a kíváncsiságunknak, mégsem „telítődtünk”. Mint ahogy én is utánajártam a mozigép működésének. Egy hihetetlenül egyszerű szerkezet, mégis a maga komplexitásában egy csoda volt. Ahogy nézegettem, egyre jobban értettem, hogyan működik. Mindig maradt azonban egy pici rész, aminek ismét utána járhattam. A mostani gyerekek éppen ezért vannak nehéz helyzetben, mert az információk olyan tömkelege zúdul rájuk, hogy jószerével az egykedvűség marad az egyetlen menekülés. Anno a mozigép iránti érdeklődésem miatt fogtam bele az elektronika tanulmányozásába is. Alkatrészekre lebontva ismertem az első televízió működését, aztán a ’70-es években megjelent a digitális technika. Éreztem, hogy választanom kell és a jövő útja már nem az analóg technika. Néhány éve még az egyik negyedikesnek megjavítottam egy hangerősítőt, az nagy élmény volt, mert visszatérhettem a klasszikus elektronikához. Ez mára szinte teljesen eltűnt, alig maradt belőle valami.

Mintegy fél évszázada oktatod a matematikát és fizikát, amelyek mintha valami különös kapcsolatban állnának a hittel. Mi erről a véleményed?

Modern fizikával az egyetemen találkoztam először. Azzal kellett, hogy szembesüljek, hogy a legegyszerűbb fizikai rendszer, az elektron is bizonyos szempontból titok az ember előtt. Céljainknak megfelelően tudjuk használni, de lehetetlen teljesen megérteni a fizikai világot, vagy ahogy mi hívők mondjuk, a teremtett világot sem lehet teljesen megérteni. Nem azért mert még hiányzik a tudásunk, hanem mert eleve ilyen a természete. Azt hiszem így a hit dolgait is kicsit könnyebb elfogadni, mert nincs az emberben az, hogy amit nem értek az vagy nem érdekel, vagy nincs is. Tudom, hogy ilyen a világ körülöttem és attól, hogy valamit nem értek, még létezik.

Idén ünnepelted a 80. születésnapodat és még mindig tele vagy energiával. Van olyan hely a bakancslistádon, ahova szívesen elmennél még?

Régóta tudom, hogy a világ karnyújtásnyi távolságra már végtelen. Jó pár éve már úgy vagyok vele, hogy az ismerős helyekre szeretek visszamenni. A Bakonyban is erre az északi oldalra, ezekre a lejtőkre, amelyek Pápateszérig vezetnek le. Itt van számomra a végtelenség, befogadhatatlan…. Itt járva az egész múltam megelevenedik, amelybe megint csak végtelen dolgok vannak. Nem befejezettek, ezeket sosem lehet befejezni. Egyáltalán nem kívánkozom már ismeretlen helyekre, azokkal már nem tudok mit kezdeni és ez már régóta így van. Azt hiszem, akiknek volt módjuk birtokba venni egy tájat, az ott élő emberekkel, személyes kapcsolatokkal azok mind így vannak. Azoknak van szerintem állandó menési kényszerük, akiknek ez nem adatott meg. Ők a mennyiségben, meg a távolságokban keresnek és nem az intenzitásban, ahol tulajdonképpen nem is kell keresni, mert ott van. Tavalyelőtt szülőfalum plébánosát helyettesítettem és útközben eljátszottam a gondolattal, hogy ha valaki azt mondaná nekem, hogy aznap azt csinálok, amit akarok, akkor azt felelném neki, hogy pont azt csinálom. Mentem abba az ismerős tájba, az ismerős emberek közé és éppen azért, mert ismertem őket, ott volt az újdonság, a további felfedezhetőség varázsa is. Azt hiszem, ez azoknak adatik meg, akiknek olyan szerencsésen szegény gyerekkora volt, mint amiről magammal kapcsolatban is meséltem.