Kit keresel? Online lelkigyakorlat hivatáskeresőknek - 2024. április 12. - május 17.
„A szerzetesatyák … a szerzetes feladatát Isten keresésében, egész életének Isten felé fordításában látják, aki így az értelem és a szív tisztaságában és a szeretet teljességében egységre talál önmagában és istenkapcsolatában. Mindezt pedig kezeit állandóan Isten eljövendő országa felé kitárva, és annak előízét már a jelen életben kóstolgatva.” (Luigi d’Ayala Valva: Il camino del monaco, 41).
Kiknek ajánljuk?
Olyan 18-35 év közötti egyedülálló férfiaknak, akik keresik Istent és a saját útjukat, akiket foglalkoztat a szerzetesi élet vagy a papi szolgálat lehetősége, akik még nem hozták meg a döntést, hogy milyen élethivatás mellett kötelezzék el magukat, és nyitottak arra, hogy a húsvéti időben a lelkigyakorlatot végzők közösségében együtt gondolkodjanak a szerzetesélet alapvető témáiról.
Mit kínálunk?
Arra hívunk, hogy a húsvéti időben bencés szerzetesekkel és más hivatáskeresőkkel közösen beszélgessünk arról, miképpen kaphat helyet ma a Szentírás olvasása, az imádság, a közös küldetésünkért végzett munka, a közösségi élet, az önismeret és a megkülönböztetés annak az életében, aki szeretne szabadon Krisztus mellett dönteni, és – egy közösségben neki ajándékozva magát – elköteleződni.
A húsvéti időben hat online közös estét kínálunk:
április 12.
április 19.
április 26.
május 3.
május 10.
május 17.
péntekenként 19.30-tól 21.00-ig.
Azok jelentkezését várjuk, akik vállalják, hogy az összes online közös estébe bekapcsolódnak. Mi, szerzetesek szeretnénk a saját szerzetesi tapasztalatinkat megosztani, és a résztvevőket is arra bátorítjuk, hogy egymásra nyitottan vegyenek részt a megosztásokban és a közös lelkigyakorlatos munkában.
Az online alkalmakat követően szeretettel hívjuk a lelkigyakorlat résztvevőit egy személyes találkozásra a Pannonhalmi Főapátságban.
Kik vezetik?
A lelkigyakorlatot három bencés szerzetes kíséri: Imre atya a pannonhalmi közösség magisztere és Lőrinc testvér társmagiszter, akik a szerzetesség iránt érdeklődőkkel és a szerzetesi képzésben részesülő, frissen belépett testvérekkel foglalkoznak, továbbá Fülöp testvér, a pannonhalmi közösség ünnepélyes fogadalmas tagja.
Nézd meg kisfilmünket is!
Jelentkezés
Hogyan jelentkezz?
Jelentkezés az alábbi űrlapon. Ha kérdésed van, keress meg minket bátran az alábbi e-mail címen: hivatas@osb.hu
Jelentkezési időszak
2024. február 25 - április 7.
Jelentkezési határidő
2024. április 7.
Lemondási határidő
2024. április 11.